Látnivalók Londonban: séta a Sohoban és Chinatown-ban

London egyik legpezsgőbb, legszínesebb és legizgalmasabb része a Soho, amely éjszakai életéről, jazz klubjairól, meleg bárjairól, szex üzleteiről, és alternatív életstílusáról nevezetes. Hangulatát az itt megforduló, etnikailag rendkívül színes tömeg is emeli. Területi elhelyezkedését nehéz meghatározni, nagyjából a Piccadilly Circus, Shaftesbury Avenue, Cambridge Circus (délen), Charing Cross Road (keleten), Oxford Street (északon), és a Regent Street (nyugaton) határolják.

Londoni felhőkarcoló körkép

Az angolokat elkapta a gépszíj, az utóbbi időben meglehetősen felgyorsult a felhőkarcoló építési kedvük. Egy-két évvel ezelőtt még semmi nem állt ott, ahol ma már hatalmas monstrumok meredeznek fenyegetően az alattuk megbújó épületek fölé. Pedig London klasszikusan nem egy, a felhőkarcolóiról ismert metropolisz, mint Dubai, New York vagy Chicago. Persze ez még önmagában nem volna baj, elvégre számos világváros, amely korábban inkább régi műemléki épületeiről volt ismert, bekapcsolódott a felhőkarcoló építésbe, csakhogy ennek is lennének ésszerű „szabályai”.

London időjárása

Az angol főváros, sőt az egész ország időjárásáról, éghajlatáról számos jellemző – vagy kevésbé jellemző – szókapcsolat forog közszájon, mint például a „ködös Albion”, de valahol az is sztereotípia, hogy London esős város. Mert ez nem egészen így van.

A londoni tömegközlekedés es a taxi

A brit főváros tömegközlekedését elsősorban a busz- és a metró forgalom adja, amely első (sőt talán második) pillantásra egyik sem tűnik egyszerűnek. A város hatalmas mérete miatt mindkét járműhálózat igen szövevényes és kiterjedt. Ennek ellenére bátran használjuk őket, mert bármilyen nevezetességet is szeretnénk megtekinteni, egészen biztos, hogy busszal vagy metróval könnyen elérhetők. Londonnak villamoshálózata is van, ez azonban főleg a város déli, metróvonalakkal kevésbé behálózott területeit szolgálja ki (elsősorban Croydon).

Látnivalók Londonban: A Piccadilly Circus

A londoni képeslapokról gyakran visszaköszönő kép a Piccadilly Circus színes, villogó fényreklámokkal felszerelt sarokháza, előtérben a Shaftesbury Emlékkút kecses Erost ábrázoló alumínium szobrával, és a folyton hömpölygő tömeggel. Akár napközben, akár este tévedjünk arra, mindig pezsgő élet fogadja az utazót, ami nem is csoda, hiszen a hírneves tér a West End szívében helyezkedik el, s mint ilyen, a szórakoztatás egyik legismertebb központja. A környéken rengeteg színház, változatos éttermek, éjszakai klubok, bárok, bevásárlóközpont, üzlet található.

Látnivalók Londonban: A Szent Pál-székesegyház

London igazi látványossága a Szent Pál székesegyház. Bár 604 óta már az ötödik templom áll ezen a helyen, Európa ötödik legnagyobb katedrálisa a nagy londoni tűzvész (1666) után épült fel ma is látható pompájában. Az új székesegyházat 1675-1710 között a kor lángelméjű építésze, Sir Christopher Wren tervezte. Az új latin kereszt alakú dóm megjelenésében a római Szent Péter székesegyházra emlékeztet. Timpanonja Szent Pál megtérését ábrázolja, amikor a damaszkuszi úton Saulusból Paulus lett (pálfordulás).

Látnivalók Londonban: Kensingtoni séta

Nyugat-London egyik elegáns negyede, Kensington az 1830-as években még falunak számított: veteményes kertek, uradalmi birtokok a hozzájuk tartozó kastélyokkal, néhány régi ház és templom sorakoztak ott, ahol ma a belváros jómódú negyedei és kedvelt bevásárló utcái találhatók. A negyed a XIX. század második felében indult gyors városiasodásnak, ekkor épültek méregdrága házai, bérpalotái, és az épületek mögött kialakított istállósorok (mews).

Látnivalók Londonban: a Harrods áruház

A világ egyik leghíresebb áruháza 1849-ben, London Knightsbridge negyedében nyílt meg, akkor még persze csak kicsiben. Az alapító, Charles Henry Harrod az 1851-ben megnyíló londoni Nagy Világkiállítás hasznát akarta meglovagolni, amikor a mai üzletháztól nem messze, a Brompton Road-on megnyitotta kis fűszerkereskedését, ahol elsősorban keresett gyógyszereket, parfümöket, papírárut, gyümölcsöt és zöldséget árult.

Látnivalók Londonban: a Tower erődje

A Tower, London középkori erődítményének története Hódító Vilmossal kezdődött, aki 1078-ban elrendelte a Fehér Torony építését. Az erődítmény közepén álló torony nevét azokról a világos színű kövekről kapta, melyeket az uralkodó Franciaországból hozatott az építkezésre. A XII. században Oroszlánszívű Richárd folytatta a Tower bővítését, fallal és vizesárokkal vette körül a Fehér Tornyot. Az őt követő uralkodók is folytatták az erődítési munkálatokat.

Látnivalók Londonban: A HMS Belfast

Lenyűgöző, tekintélyt parancsoló és kissé félelmetes látványt nyújt a Towerrel szemben horgonyzó csatahajó, a HMS Belfast. Akárhonnan is nézzük a tatját a Tower Bridge felé fordító Town-osztályú könnyűcirkálót (a legfélelmetesebb talán, ha sétahajóra ülünk, és a Temzén a csatahajó mellett haladunk el), a hétköznapi ember számára elképesztő a mérete, pedig ez a hajó valójában nem is egy nagyméretű hadihajó. Talán a városi környezet, a közeli hídhoz képest magas felépítménye teszi, mégis úgy érzi magát mellette az ember, hogy a lehető legnagyobb tisztelettel kell rá felnéznie.

London képekben

A gyakran ködös Egyesült Királyság folyton nyüzsgő fővárosa London. A világvárosok minden előnyével és az összes hátrányával megáldott Londont lehet utálni vagy nagyon szeretni - de az biztos, hogy mindenkire hatással van. Egy londoni utazás mindig nagy élmény - ha jó az idő, felszállhatunk a London Eye-re, ha kicsit szemerkél, akkor még mindig van egy csomó fedett látnivaló, mint a híres Tower erőd vagy a Parlament. Ha süt a Nap, kivonatozhatunk Greenwich-be, vagy elfogyaszthatunk egy fish'n'chips-t a Trafalgar téren vagy a Temze parton, a HMS Belfast-al átellenben.

Látnivalók Londonban: Greenwich

A Temze déli partján, a londoni Citytől kicsit távolabb fekvő Greenwich legtöbbünk számára elsősorban a 0° délkörről lehet ismerős, hiszen 1884 óta itt, a greenwichi csillagvizsgáló közepén húzódik a zónaidő számítás (GMT) alapját képező 0° délkör (a Greenwich meridiánt egy rézléc jelzi, ahol mindig rengetegen várnak, hogy fényképet készíttessenek magukról, amint egyik lábbal a keleti, másikkal a nyugati féltekén állnak).

Látnivalók Londonban: a Liberty áruház

London csak úgy bővelkedik a híres, különleges (és meglehetősen borsos árú) üzletházakban. Az 1875-ben alapított Liberty bár nem rendelkezik olyan széles körű kínálattal, mint a Harrods, patinás múltja, lenyűgöző mock-Tudor (ál-Tudor) stílusú épülete és luxus minőségű árucikkei mindenképpen megérnek egy betérőt. Ha másért nem, legalább hogy gyönyörködhessünk bennük…

London - szeretjük!

London - a világváros állandó pörgése gyorsan magával ragadja az egyszerű hazánkfiát. A londoni látnivalók és szórakozóhelyek, változatos városnegyedek és az egész város olyan élmény, amit kár lenne kihagyni. A londoni nevezetességek is feltűnnek ebben a hangulatos kisfilmben: I ♥ London from Oliver Astrologo on Vimeo.  

Látnivalók Londonban: a Trafalgar tér

Az egykori királyi istállók helyén épült fel London egyik legkedveltebb, s egyben legnagyobb köztere, a Trafalgar tér, melyet a trafalgari hős (1805), Nelson admirális emlékének szenteltek. A tér John Nash városrendező terveivel összhangban, de Sir Charles Barry kivitelezésében épült meg az 1840-es években. Középen magasodik Nelson 52 méter magas emlékoszlopa, melynek négy oldalát az admirális életének fő eseményeit bemutató bronzreliefek díszítik. Az ehhez szükséges bronzot francia ágyúkból szerezték.

Látnivalók Londonban: Globe színház

A Shakespeare nevéhez köthető Globe Színház 1599-ben épült London Southwark negyedében, társulata, a Lord Chamberlain’s Men (a Lordkancellár Társulata) számára, de az első épület nem maradt fenn túl sokáig: a hatalmas faépítményt egy tűzvész pusztította el 1613 nyarán. A VIII. Henrik egyik előadása során egy színházi kellék ágyú meghibásodott, majd minden lángra kapott. A tűzben egyetlen ember sérült meg, akinek égő nadrágját sörrel igyekeztek eloltani.

Látnivalók Londonban: a Hampton Court palota

A Nagy-London (az M25-ös körgyűrün belül elhelyezkedő közigazgatási egység, ami  Londont is magában foglalja) délnyugati határán (Richmond upon Thames) található Hampton Court Palace VIII. Henrik palotájaként vonult be a köztudatba, pedig valójában korábban épült, eredetileg nem is az övé volt, s később más uralkodó is élt benne, így egy jelentős részét a barokk igényeknek megfelelően felújították, átalakították. Persze, aki a leghíresebb brit uralkodó életével, korával, családi kapcsolataival, valamint udvari intrikáival szeretne közelebbről megismerkedni, a lehető legjobb helyen jár.

Londoni emlékek

London. A metropolisz nyüzsgő központjában szinte az egész világ megelevenedik- tengernyi nép és kultúra találkozik itt. Az esős-ködös nagyváros az Egyesült Királyság büszkesége: látnivalói felkeresésével hónapokat is eltölthetünk. Londonnak különleges hangulata van: ennek töredékeit ez a kisfilm is jól megragadja: LONDON FRAGMENTS from nicola bozzo on Vimeo.  

London olimpiai lázban

London: igazi világváros, nyüzsgő metropolisz, amiben azért elférnek a hangulatos és csendes negyedek is a híres városrészek árnyékában. A XXX.(juj) nyári olimpiai játékok idején az egész világ figyelme itt összpontosul: hogyan szerepelnek a nemzeti csapatok a legmagasabb szintű megmérettetésen. Mi is lázban égünk: az irodában folyamatosan megy a közvetítés, és néha billentyűzetet, térképet és utiterveket félredobva teljes szívvel szurkolunk a magyar csapatért.

Látnivalók Londonban: A British Múzeum

Valahogy úgy voltam a British Museummal, ahogy Alice lehetett Csodaországgal. Sosem voltak elvonási tüneteim, ha egy villámlátogatás alatt nem néztem meg minimum 8-10 múzeumot, de azért a kötelező intézmények mindig sorra kerültek, hisz sosem lehet tudni, mikor jár arra legközelebb az ember. Nos, a British Museum London egyik ilyen kötelező programja, már csak azért is, mert kizárt, hogy a 13 millió darabot számláló gyűjteményből egy se érdekelje az embert. Ha pedig ezt az egyet láthatjuk, már megérte elfáradni oda.

Látnivalók Londonban: a Tower hollói

London egyik leghíresebb látnivalója a Tower. Az egykor itt található állatseregletből már csak a Tower világhíres hollói (jelenleg nyolcan) élnek a vastag falak között, melyekhez különös legenda is kapcsolódik. Eszerint amikor a hollók elhagyják a Towert, véget ér a monarchia, s vele bukik egész Anglia. A történet II. Károly korához köthető (XVII. század), aki először el akarta távolíttatni a madarakat, amiért azok odapiszkítottak csillagásza teleszkópjára, de amikor csillagásza közölte vele a rossz óment, inkább a csillagvizsgálót költöztette Greenwichbe.

Látnivalók Londonban: The Shard

A London Southwark negyedében ágaskodó, 95 emeletes (309,6 méter magas) felhőkarcoló az EU legmagasabb befejezett épülete, a második legmagasabb európai épület a moszkvai Mercury City Tower után, és Anglia második legmagasabb szabadon álló építménye a 330 méter magas Emley Moor adóállomás betontornya után.

400 éve égett le a Globe színház

Négyszáz éve lett a lángok martaléka a színház, amelyben a legtöbb Shakespeare-darabot bemutatták. A Globe története már korábban is eseménydús volt, a leégett épület ugyanis részben egy korábbi színház építőanyagainak felhasználásával készült el – a korábbi teátrumot a társulat egy jogi vita lezárásaként ellopta a régi helyéről.

Látnivalók Londonban. A Westminsteri-apátság

Westminster Abbey London egyik legszebb, leglátványosabb épülete. A Parlament mögött található gótikus stílusú templom – melynek hivatalos neve westminsteri Szent Péter társaskáptalani templom – egy 750 körül alapított bencés kolostortemplom helyén épült 1045-65 között Hitvalló Edward megbízásából. A jámbor életű királyt 1161-es szentté avatása után itt is temették el.

A világ legrondább pályaudvarai?

A napokban a The Guardian egyik (családneve alapján nagy valószínűséggel magyar származású) újságírója összegyűjtötte a világ szerinte legrondább pályaudvarait, melyek között olyan prominens állomások is szerepeltek, mint a Pennsylvania Station New Yorkban, a Termini pályaudvar Rómában, illetve a brüsszeli Central Station, s hogy kicsiny országunk se maradjon ki a nagyok "csatájából", még befért közéjük a budapesti Déli pályaudvar is.

Látnivalók Londonban: Gyakori kérdések

Mikor utazzunk Londonba? - Éghajlat London éghajlata mérsékelt övi, melegnek mondható. A nyarak mérsékelten melegek, a telek ritkán hidegek, a csapadék viszont gyakori. Havazás ritkán van. A szigetország éghajlatát erősen meghatározza a tengerek közelsége és a Golf-áramlás, amely felmelegíti a levegőt. E miatt a nyugati part csapadékosabb és melegebb is, mint a keleti. Mennyi az idő Londonban? - Időeltolódás

Londoni látnivalók

London, egy multikulturális metropolisz. Bár vannak, akiknek London nem tartozik a kedvenc fővárosai közé, a várost azonban semmiképpen nem lehet kihagyni, megkerülni. Egy igazi világutazónak kötelező, csakúgy, mint Párizs, vagy Róma. London fogalom. Nyüzsgő, pezsgő, bohém és elegáns. És mindig tud valami újat mutatni.

Látnivalók Londonban: a Covent Garden

London egyik legnagyobb múlttal rendelkező városrésze a Covent Garden. Bármilyen napszakban is tévedjünk arrafelé, egészen biztos, hogy színes, érdekes programokra és kellemes látnivalókra bukkanunk.

Megalkotta saját sörét az Iron Maiden

A zenekar a legújabb prémium kategóriás angol sörként reklámozza az italt, melynek címkéjéről a banda legendás logója köszön vissza ránk. A brit rockerek Trooper's Ale nevű itala helyet kapott a Parlamentben egy konzervatív párti tag ajánlásával annak az egész országra kiterjedő kezdeményezésnek az apropóján, mely szeretné felkarolni a kicsi, független sörgyártókat, és megismertetni őket Anglia lakosságával.

A húsvét-szigeti moai titka

Egy húsvét-szigeti kőszobor hátoldalát titokzatos vésetek ékítik. Az ábrákat most brit archeológusok vizsgálták meg a legmodernebb digitális képalkotó technikával, és újabb részleteket tártak fel a madáremeber-kultusszal kapcsolatos motívumokról.

A Temzén épülhet London új, futurisztikus repülőtere

A Testrad konzorcium nemrég hozta nyilvánosságra egy futurisztikus londoni repülőtér koncepcióját. A London Britannia Airport névre keresztelt repülőtér a Temze egy mesterséges szigetén kerülne kialakításra, ami számos előnnyel járhat, hiszen így a szárazföldi fejlesztésekkel ellentétben a repülőtér felépítéséhez nem lenne szükség sem házak lebontására, sem az értékes zöldövezetek felszámolására.
A tervek szerint az új repülőtér helyszíne London központjától mintegy 80 kilométerre fekszik a Sheppey sziget

A londoni Camden Town

Camden Town, az úgynevezett bohém negyed piacával, a Camden Markettel kihagyhatatlan látnivalónak számít Londonban. A legszínesebb városrész, különleges piacaival, nyüzsgő, színes forgatagával, történelmi, építészeti, művészeti csodáival és 500 éves pubjaival minden idelátogatót elbűvöl.

Londoni teadélután

Angliáról a köztudatban az él, hogy a tea a leggyakrabban fogyasztott folyadék, erős, aromás feketetea egy kis tejjel, hagyományosan 4-5 óra körül.
A másik kedvelt forró ital a kávé, hozzávetőlegesen naponta 250 millió csészét isznak világszerte.
 

Párizsi látnivalók

Azt mondják, Párizs – London, New York és Tokió mellett – a világ négy legjelentősebb városának egyike, s ez talán nem is véletlen. Nem csupán azért, mert Európa egyik legnépesebb városa, nem csak vezető politikai és kulturális központ mivoltáért, sokkal inkább, mert Párizs évszázadok óta egyet jelent a művészetekkel és a tudománnyal. Így amióta turizmus létezik, a francia főváros az egyik legkedveltebb úti cél.

Látnivalók Londonban: a Parlament

London egyik legszebb látnivalója a Parlament emblematikus épülete. A más néven Westminster-palotának is nevezett Parlament – ahol az Egyesült Királyság törvényhozása (Alsó- és Felsőház, azaz House of Commons illetve House of Lords) ülésezik – eredetileg királyi rezidenciának épült még a XI. században. Ez a palota volt az angol királyok elsődleges uralkodói székhelye 1512-ig, amikor egy tűzvész nagyrészt megsemmisítette. Ezt követően lett a XIII. század óta itt ülésező parlament és a legfőbb királyi bíróság otthona.

Prága eddigi legnagyobb panorámaképe

Prága Európa egyik legkedveltebb turisztikai desztinációja, s ez nem véletlen. Csodálatos fekvése, lenyűgöző építészete, utánozhatatlan hangulata turisták millióit vonzza a városba, melynek utcáin, terein bármikor szívesen sétálgatunk. A cseh főváros közelről ellenállhatatlanul romantikus, de ha lehetőségünk adódik messziről letekinteni a történelmi metropoliszra, a szavunk is eláll. Most azonban azok is megcsodálhatják a mesés várost madártávlatból, akik eddig még nem jártak Csehországban.

Beachy Head és a Seven Sisters

Ha Dover hófehér sziklái emlékezetesek, akkor Beachy Head és a tőle nyugatra fekvő,  Seven Sisters (Hét Nővér) maga a lenyűgöző természeti csoda. A Londontól két órányi autóútra, a La Manche csatorna partján található mészkő földnyelv Nagy-Britannia legmagasabb tengerparti sziklaszirtje (mintegy 162 méterre magasodik a tengerszint felett). Beachy Head és a Seven Sisters is az Anglia dél-keleti partvidékén 670 km hosszan húzódó South Downs mészkő sziklavonulatok részét képezik.

Történelmi hotel-körkép

Múltbéli fogadók, futurisztikus szállodák Amióta az ember utazik – akár kedvtelésből, akár munkája miatt – szállodák léteznek. Persze ne gondoljuk, hogy e hotelek kezdettől fogva kimerítették a kényelem, a luxus minden fogalmát, de az idők során a magasabb színvonal egyre inkább elvárás lett.

Látnivalók Párizsban: a Pompidou Központ

A modern művészetek és építészet valóságos high-tech szentélye a Párizs 4. kerületében, a Beaubourg negyedben található Pompidou Központ, mely leginkább úgy fest, mintha egy hatalmas ipari épületet „kifordítottak” volna. Fűtés, víz- és elektromos csövei az épületen kívül futnak, s mind más-más színben pompázik, ahogy panoráma-mozgólépcsője is. Az épület a modern építészet igen elismert példája (építészei között olyan sztártervező is szerepel, mint az olasz Renzo Piano, aki a londoni The Shard terveit is jegyzi), azonban talán éjszaka, kivilágítva a legmutatósabb.

Perzsaszőnyeg 7 MILLIÁRD forintért?

34 millió dollárt fizettek egy New York-i árverésen egy négyszáz éves szőnyegért. A washingtoni Corcoran Gallery of Art bocsátotta árverésre a szőnyeget, amely 1926-ban került a múzeumhoz egy gazdag műgyűjtőtől.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!