Londoni látnivalók

London, egy multikulturális metropolisz. Bár vannak, akiknek London nem tartozik a kedvenc fővárosai közé, a várost azonban semmiképpen nem lehet kihagyni, megkerülni. Egy igazi világutazónak kötelező, csakúgy, mint Párizs, vagy Róma. London fogalom. Nyüzsgő, pezsgő, bohém és elegáns. És mindig tud valami újat mutatni.

Londonban jól megfér egymás mellett a múlt és a jelen. Sőt, előbb-utóbb még a jövőt képviselő épületek is úgy belesimulnak a látképbe, mintha örök idők óta ott állnának. Amikor először jártam Londonban, az első kép, ami elém tárult, a Tower robosztus középkori tömbje volt, mely mögött ott magasodott a látványos, XIX. században épült Tower-bridge, az angol főváros egyik emblematikus látványossága, s a Temze túlsó partján a City Hall, Nagy-London önkormányzatának ultramodern, legömbölyített üvegépülete.  

Persze sokan háborogtak például a 2012. júliusában átadott The Shard (Szilánk) nevű üvegmonstrum ellen, mondván, elrontja London híres panorámáját (még az UNESCO is felfigyelt az esetre, hogy a felhőkarcoló vajon mennyire fog belezavarni a Tower védett látképébe), de végül az építtetők azzal a nem kevésbé meggyőző állítással érveltek, hogy a maga korában a Szent Pál-székesegyház is rátelepedett a városra monumentális kupolájával. Nos, erre nem lehetett mit mondani.

Másfelől a londoniak büszkék múltjukra, s ami érték túlélte a második világháború bombázásait, arra nagyon vigyáznak is. Bár Nagy-Britanniában elég sok régi, Tudor-korabeli (XV-XVI. század) épület megmaradt – melyek jellegzetessége a homlokzatok színes fakerete – Londonban viszonylag kevés ilyet találunk (pl. Ódon ritkaságok boltja, Old Curiostity Shop). De ez esetben gyakran előfordul, hogy a régi épület a várostervezés egy korábbi időszakából maradt fenn, s így most másként illeszkedik az utcaképbe, mint a többi ház: ferde, esetleg jobban kiugrik a sorból, vagy éppen beljebb van a többi épülethez képest.

Londonban sétálva hamar feltűnhet a város lakosságának sokszínűsége, ami egykori gyarmatbirodalmi székhely mivoltának köszönhető: London bevándorlók generációit olvasztotta magába. A város 7,2 milliós lakosságának több mint harmada valamelyik etnikai kisebbséghez tartozik, s mintegy háromszáz nyelvet beszélnek.

Egész negyedek népesültek be indiaiakkal, pakisztániakkal, kínaiakkal. Ha az ember elkeveredik egy ilyen negyedben, akár órák hosszat is bolyonghat anélkül, hogy európai embert látna. Itt a fogorvos hirdető tábláján mintegy tízféle ázsiai, vagy afrikai nyelv van felsorolva, melyeken beszél, vagy legalábbis megérteti magát, s persze a zöldségestől az étteremig, vagy hentesboltig csakis e nációkhoz tartozó kínálatot találunk.

S ha már az éttermeknél tartunk, beszéljünk kicsit a gasztronómiáról is. Az angol konyha – bár Jamie Olivernek vagy Gordon Ramsey-nek köszönhetően mostanában egyre kedveltebbé válik – soha nem volt olyan híres, mint az olasz, vagy éppen a francia. Itt éppúgy tradicionális angol eledelnek számít a thai, vagy az indiai étel, mint a jó öreg ham and eggs (sonkás tojásrántotta), vagy a beafsteak. Azért persze, ha Londonban járunk, feltétlenül kóstoljuk meg az ízletes és tápláló English breakfast-et, illetve a gyors, de rendkívül kedvelt fish and chipset (sült hal és hasábburgonya), aki pedig az egzotikus ízeket is kedveli, nyugodtan üljön be egy thai étterembe, az angolok azt is sajátjukénak érzik.    

Londont bejárni – hatalmas kiterjedésének köszönhetően – nem egyszerű, s bizony igencsak időigényes. Ennek ellenére a közlekedés jól szervezett, hiszen tizenegy metróvonalával gyakorlatilag bárhová eljuthatunk. A turisták számára – minden kényelmetlensége ellenére (csúcsidőben az utasok nagyon összezsúfolódnak) – talán ez a leghatékonyabb eszköze a tömegközlekedésnek. Igazi turistalátványosságnak, a városkép elengedhetetlen tartozékainak számítanak a piros emeletes buszok (a klasszikus, hátsó peronos Routemaster-ek az ’50-es évektől álltak forgalomba), illetve a fekete taxik, a cab-ek (az 1959-es FX4-es modell a leghíresebb) is, melyeket egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni.

Ha két látnivaló között egy kis pihenést, céltalan sétálgatást is beillesztenénk, London akkor is kellemes időtöltéssel kecsegtet. Mozifilmekből ismert hangulatos városrészek, mint Notting Hill, hatalmas parkok, amilyen a Buckingham palota mellett elterülő Green Park, vagy St. James’s Park, a Piccadilly Circus-höz hasonló, képeslapokról visszaköszönő terek egyaránt izgalmas nevezetességek. Persze a Temze mentén sétálva is rengeteg érdekességre bukkanhatunk: az én kedvenceim a folyón őrködő hajók, a tekintélyt parancsoló HMS Belfast, illetve Drake admirális galleonjának, a Golden Hind-nak egy másolata, mely a St Mary Overie Dock-ban horgonyoz a Bankside-on.

A folyó partján több múzeumot is találunk, így a Tate Britain-t, a Kerttörténeti Múzeumot, a Florence Nightingale Múzeumot, a Saatchi Gallery-t, a Tate Modern-t, vagy a Clink Prison Museum-ot, aki pedig a vizek élővilágára lenne kíváncsi, keresse fel a London Aquariumot. A „kötelező Top 10 látnivaló” közül is több a Temze partján található, így a városközponttól keletre fekvő Greenwich, Shakespeare Globe színházának másolata, a középkori vár, a Tower, illetve a monumentális és lenyűgöző Parlament hírneves óratornyával (melyet a közhiedelemmel ellentétben nem Big Bennek neveznek, hanem Erzsébet-toronynak; Big Ben a benne függő 13 tonnás harang neve). A Parlament mögött áll a világ egyik leglenyűgözőbb temploma, a Westminster apátság, ahová ugyan elég borsos a belépő, de megéri kifizetni. London másik pompás vallási épülete a Szent Pál-székesegyház, melynek kupolájába is érdemes felmászni, hiszen csodálatos panoráma tárul elénk.

A British Múzeumot azoknak is ajánlom, akik egyébként kevésbé szeretnek múzeumokba járni. A világhíres gyűjtemény (13 millió tárgy) a kezdetektől napjainkig mutatja be az emberi kultúra történetét, s olyan híres kiállítási tárgyak láthatók a vitrinek mögött, mint a Rosetti-kő, az athéni Parthenon frízének szobrai (Elgin-márványok), vagy Myron Diszkoszvetője. Londoni kirándulásunk alkalmával érdemes útba ejteni a híres Trafalgar teret, melynek közepén a Nelson admirálisnak emléket állító oszlop magasodik. A teret körülvevő épületek egyike a Nemzeti Galéria, melynek világhírű gyűjteményét együtt emlegetik a szentpétervári Ermitázs, a madridi Prado, vagy a párizsi Louvre kollekciójával. S hogy a kellemeset összekössük a hasznossal, azaz láthassunk és vásárolhassunk is egyben, feltétlenül ejtsük útba a patinás Covent Gardent, amely egyedülálló módon elegyíti a „piacot” és az operát. Akkor tehát irány London!  

Az angol főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Londonban című oldalon olvashat részletesebben. 

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» 4 napos városlátogatás Londonban - Hotel **** - 4 nap
» Londoni séták - 4 nap
» London városlátogatás - 5 nap
» 5 napos városlátogatás Londonban - Hotel **** - 5 nap
» Shakespeare és Robin Hood szülőföldjén repülővel - 8 nap

Szállás ajánlatok

» Biloba Apartman - Bibione (Lido dei Pini) 43.377 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Atollo Apartmanház - Bibione (Lido dei Pini) 44.161 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Laguna Grande Apartmanház - Bibione (Spiaggia) 47.316 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Frontemare Apartmanok - Bibione (Spiaggia) 48.893 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Residenza Delle Terme Apartman - Bibione (Spiaggia) 62.186 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria

Információs oldalak

» Látnivalók Londonban
» 4 napos utazások
» Akciós városlátogatások!
» Látnivalók Amszterdamban
» Utak Március 15. idejére
» Látnivalók Firenzében
» Látnivalók Párizsban
» Hosszú hétvége Londonban
» Biciklitúra, kerékpártúra
» Hosszú hétvége

Cikkeink

» London ünnepi fényben - Kovács Attila
» London időjárása - Etédi Alexa
» Látnivalók Londonban: séta a Sohoban és Chinatown-ban - Etédi Alexa
» Látnivalók Londonban: a Liberty áruház - Etédi Alexa
» Londoni felhőkarcoló körkép - Etédi Alexa

Utazások

» Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán - 2 nap
» Tavaszköszöntő Ausztriában - 2 nap
» Advent Zágrábban - 2nap
» 2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony - 2 nap
» Hétvége a Plitvicei-tavaknál - 2 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!