Látnivalók Londonban: Greenwich
A Temze déli partján, a londoni Citytől kicsit távolabb fekvő Greenwich legtöbbünk számára elsősorban a 0° délkörről lehet ismerős, hiszen 1884 óta itt, a greenwichi csillagvizsgáló közepén húzódik a zónaidő számítás (GMT) alapját képező 0° délkör (a Greenwich meridiánt egy rézléc jelzi, ahol mindig rengetegen várnak, hogy fényképet készíttessenek magukról, amint egyik lábbal a keleti, másikkal a nyugati féltekén állnak).
Pedig az egykori falu legalább ilyen híres tengerészeti múltjáról és emlékeiről is, például a Nemzeti Tengerészeti Múzeumról (legféltettebb kincse Nelson admirális egyenruhája, amelyet halála napján, 1805. okt. 21-én a trafalgari csatában viselt: a vállrészen látható golyó ütötte lyuk, s vérfoltos térdzoknija megindító látvány), vagy a Királyi Tengerészeti Akadémiáról (mely eredetileg Greenwich-i Királyi Tengerészkórháznak épült, majd 1873 és 1998 között a Royal Naval College működött falai között). Itt, a Kórház Festett csarnokában ravatalozták fel 1806. január 5-én az admirális testét, mielőtt végső nyughelyére, a Szent Pál-katedrálisba vitték volna.
A harmóniát sugalló XVII. századi épületek (a Királyi Tengerészeti Akadémia és a Királyi Obszervatórium) Sir Christopher Wren, a barokk kiemelkedő polihisztor-építészének keze munkáját dicsérik. Ő volt az, aki a nagy londoni tűzvész (1666) után újra tervezte az angol fővárost: olyan épületek köszönhetik neki újjászületésüket, mint a Szent Pál-székesegyház és a Westminster apátság.

A Tengerészeti Akadémia gyönyörű épületegyüttese mögött zöldellő park, és Anglia legelső klasszicista épülete, a Queen’s House (XVII. század első fele) látható. Az épületet Inigo Jones, a jeles angol építész tervezte I. Jakab feleségének, Dániai Annának, akit tulajdonosként Henrietta Mária, I. Károly neje követett. Később Wren úgy tervezte meg az Akadémia komplexumát, hogy a Queen’s House elől ne vegye el a Temzére nyíló páratlan kilátást. Más királyi fők is szívesen időztek Greenwich-ben, itt született a többi között VIII. Henrik és I. Erzsébet is.

A vízparti szárazdokkban egy XIX. századi gyorsjárású teaszállító klipper, a Cutty Sark látható, mely ma a tengeri szállítmányozást bemutató múzeumként működik. A hajó 2007. május 21-én – felújítási munkái során – lángra kapott, s szinte teljesen megsemmisült. Teljes felújítása, melyre 30-35 millió fontot áldoztak, 2012 elejére fejeződött be.
A 2012-es londoni nyári olimpiai játékok lovas számait, valamint az öttusát a Queen’s House mögött elterülő Greenwich Parkban rendezték.
Greenwich-et leginkább hajóval érdemes megközelíteni (az út 50 perc), szárazföldön a Docklands Light Railway helyiérdekű vasúttal érhetjük el.

Az angol főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Londonban című oldalon olvashat részletesebben.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/4-napos-varoslatogatas-londonban-hotel_3.jpg?itok=UYopUG7p |
4 napos városlátogatás Londonban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
244.398 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/4-napos-varoslatogatas-londonban-hotel_0.jpg?itok=7MkGyHJI |
5 napos városlátogatás Londonban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
296.976 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/54022/shakespeare-es-robin-hood-szulofoldjen-repulovel-kis.jpg?itok=oe5Z1KOz |
Shakespeare és Robin Hood szülőföldjén repülővelLondon és Közép - Anglia
Következő indulás: 2027. június 08.
699.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/5/2/105952/utazas-326-3_0.jpg?itok=mlmKJjgx |
London karácsonyi fényben4 napos városlátogatás Londonban
Következő indulás: 2026. december 05.
229.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1699874341_london-600-400_0.jpg?itok=cg7PDxVk |
Tavaszköszöntő LondonbanTower, Stonehenge és Salisbury. Hajóval a Temzén
Következő indulás: 2027. március 26.
304.500 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/41055/hotel-istra-plava-laguna-porec-korabbi-neve-hotel-laguna-istra-kis.jpg?itok=vGNGfWls |
Istra Plava Laguna Hotel *** PorecHorvátország / Porec / Isztria / Európa
51.040 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/london_latnivalok_utazas_img_6053.jpg?itok=LFDMehd0 |
London ünnepi fénybenKovács Attila, 2026. április. 29Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/alexa.20.jpg?itok=VQFYBR1S |
London időjárásaEtédi Alexa, 2014. február. 10Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2454.jpg?itok=mhqokgk- |
Látnivalók Londonban: séta a Sohoban és Chinatown-banEtédi Alexa, 2014. február. 07Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2584.jpg?itok=CWuEetnD |
Látnivalók Londonban: a Liberty áruházEtédi Alexa, 2014. február. 06Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2374.jpg?itok=PbVVG4zd |
Londoni felhőkarcoló körképEtédi Alexa, 2014. február. 06Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722675440_800px-wiener-rathaus-6_0_0.jpg?itok=SIYFC6BJ |
Adventi Varázslat BécsbenAdventi ízek és kultúra, adventi koncert Bécs elegáns palotájában
Következő indulás: 2026. november 28.
62.500 Ft |


