Látnivalók Londonban: Kensingtoni séta

Nyugat-London egyik elegáns negyede, Kensington az 1830-as években még falunak számított: veteményes kertek, uradalmi birtokok a hozzájuk tartozó kastélyokkal, néhány régi ház és templom sorakoztak ott, ahol ma a belváros jómódú negyedei és kedvelt bevásárló utcái találhatók. A negyed a XIX. század második felében indult gyors városiasodásnak, ekkor épültek méregdrága házai, bérpalotái, és az épületek mögött kialakított istállósorok (mews).

A környéket legkönnyebben a Kensington High Street (a sárga Circle és a zöld District  vonalak), vagy a Notting Hill Gate (a sárga Circle, a zöld District és a piros Central vonalak) metrómegállóktól érhetjük el. Mi ez utóbbitól indultunk el, így végig kellett sétálnunk a Kensington Church Streeten, persze nem bántuk, mert a hangulatos utcán egymást követik a szebbnél szebb antik tárgyakat áruló üzletek. Az egyikben az eredetivel megegyező méretű, vörös porfír Caracalla mellszobor (az eredeti a római Capitoliumi Múzeumban látható) kis változtatással: nyaka körül gazdagon elhelyezett kagylók díszelegnek, a másikban emberméretű titán tart a teje felett egy kutat, míg lábai kagylódíszítéses kígyófarokban végződnek, a sokadik üzlet pedig több száz éves kínai porcelánokra szakosodott.

Ahogy kiértünk a nyüzsgő Kensington High Streetre, elénk tárultak az utca hatalmas, art deco stílusú üzletházai, egyik a másik után, s csak kapkodtuk a fejünket, hogy vajon melyiknek a tetején lehet következő úticélunk, a Kensington Roof Garden? A tetőkertnek otthont adó egykori Derry and Toms áruház bejárata a Derry Streetről nyílik. Az elegáns recepción elkérték a nevünket, majd eligazítottak: a 6000 nm-es park a hatodik emeletről nyílik. Fantáziavilága, mely a képzelet fényűző csapongását testesíti meg, spanyolparkot, angolkertet, illetve egy középkori hangulatú templomkerengőt vonultat fel - London felett egy háztetőn. A kertben rajtunk kívül senki, csak az itt élő kacsák és flamingópár voltak. Míg az angolkertben tavacska, kő- és kecses fahíd, addig a spanyol részen, díszkutak, vékony ciprusok és spanyol csempék gondoskodnak a hangulatról. 2012-ig ez volt Európa legnagyobb tetőkertje (akkor épült meg a malmői Emporia bevásárlóközpont).

Az üzletház mögött bújik meg London legrégebbi kert-tere (közepén kis parkkal), a Kensington Square, melynek elegelső házait még az 1680-as években kezdték építeni, ezek közül néhány még ma is áll. A teret övező fák lombjai alatt érdemes egy kört tenni, s elbámészkodni a szép, régi épületeken, ahol egykor filozófusok, festők, zeneszerzők, tudósok és a múlt más felkapott személyiségei laktak. Elhagyva a csendes kis utcákat, visszatértünk a Kensington kereskedelmi központját jelentő, nyüzsgő, forgalmas Kensington High Streetre, s elindultunk a Holland Park irányába. Ezen az útvonalon, a Trafalgar tér felé még közlekedik a régi, klasszikus londoni piros emeletes busz, a Routmaster.

Elérve a Holland Park után nyíló Melbury Roadig, mintha egy más világba csöppentünk volna. A sűrű lombú fákkal teleültetett, csendes, elegáns utcán egymást érik a XIX. század második felében épült impozáns épületek, ahol egykor közkedvelt művészek éltek, de itt  lakott 1882-ben Cetshwayo kaMpande, a zuluk utolsó királya is. Persze nem csak ez az egyetlen utca rejteget szebbnél szebb (és persze méregdrága) lakásokat, házakat. A közeli Ilchester Place-en is egymást követik a lenyűgöző ingatlanok: a kifinomult stílust tükröző, három szintes, vöröstéglás, fehér ajtó- és ablaknyílásokkal büszkélkedő házak előtt pompásan nyírt kis kertek és csodás meseautók - Maseratik, Aston Martinok, Jaguarok, Bentleyk - láthatók. Az én kedvenceim azonban a szépen karban tartott, egyszerű, de mégis tekintélyt parancsoló bejárati ajtók voltak, melyek csak különböző, élénk színeikkel “hivalkodtak”.

Az utca végén nyílik a Holland Park hátsó bejárata. Ez az 1952-ben megnyílt park az 1605-ben épült Holland House egykori birtokából lett kialakítva (többi részét a XIX. században eladták, helyükön villák és családi házak épültek). Néhány szép kialakítású díszkertje, az 1630-ban épült Orangerie (narancsház – ma elegáns étterem működik benne), és persze maga a Holland House egy része (ma ifjúsági szálló) megmaradt. Pedig az épület egykor szebb napokat is látott: a XIX. században a társadalmi és politikai élet egyik felkapott központja volt, ahol híres politikusok, irodalmárok és más közéleti személyek (Lord Palmerston, Byron, stb.) fordultak meg. Erről a rég letűnt világról adnak élethű képet azok a festmények, melyek az Orangerie egyik kerengőjének falát díszítik. Elnézve a rengeteg szép régi házat, melyek mellett elmentünk, itt-ott mégis felbukkant néhány környezet-idegen épület, mely belerondított az összhatásba. Hol van ezek építésekor a városrendezési hatóság következetessége, szigora?

Visszatérve a Kensington High Streetre, hamarosan rábukkantunk az “öreg” rocker, Bill Wyman (Rolling Stones ex-basszusgitárosa) Sticky Fingers nevű éttermére a Phillimore Gardens sarkán. A kirakatban egy hatalmas Harley Davidson kellette magát, a falakon a banda aranylemezei sorakoztak, a TV-ben pedig egyfolytában Rolling Stones klipek és koncertfelvételek szóltak. Bár 1992-ben kiszállt a zenekarból, neve még mindig garancia az érdekes kulináris helyszínekre vadászó turisták körében. Utunkat a főútvonal zajától és nyüzsgésétől távolabb, egy csöndes kis utcán folyattuk, ahol egykori gazdag polgárházak sorakoztak. Ezek háta mögött egy úgy nevezett `mews` húzódott (Drayson Mews), ahol egykor a házakhoz tartozó istállók, ma pedig garázsok sorakoznak. Sok mews-t mára lakásokká alakítottak, de ez különleges volt, itt mindegyik garázsban kizárólag Jaguarok sorakoztak, némelyik a legújabb típust képviselte, de volt ott 30-40 éves vintage járgány is.

Az angol főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Londonban című oldalon olvashat részletesebben.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» 4 napos városlátogatás Londonban - Hotel **** - 4 nap
» Londoni séták - 4 nap
» London városlátogatás - 5 nap
» 5 napos városlátogatás Londonban - Hotel **** - 5 nap
» Shakespeare és Robin Hood szülőföldjén repülővel - 8 nap

Szállás ajánlatok

» Biloba Apartman - Bibione (Lido dei Pini) 39.033 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Atollo Apartmanház - Bibione (Lido dei Pini) 39.745 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Laguna Grande Apartmanház - Bibione (Spiaggia) 42.584 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Frontemare Apartmanok - Bibione (Spiaggia) 44.008 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Residenza Delle Terme Apartman - Bibione (Spiaggia) 55.970 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria

Információs oldalak

» Látnivalók Londonban
» 4 napos utazások
» Akciós városlátogatások!
» Látnivalók Amszterdamban
» Utak Március 15. idejére
» Látnivalók Firenzében
» Látnivalók Párizsban
» Hosszú hétvége Londonban
» Biciklitúra, kerékpártúra
» Hosszú hétvége

Cikkeink

» London ünnepi fényben - Kovács Attila
» London időjárása - Etédi Alexa
» Látnivalók Londonban: séta a Sohoban és Chinatown-ban - Etédi Alexa
» Látnivalók Londonban: a Liberty áruház - Etédi Alexa
» Londoni felhőkarcoló körkép - Etédi Alexa

Utazások

» Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán - 2 nap
» Tavaszköszöntő Ausztriában - 2 nap
» Advent Zágrábban - 2nap
» 2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony - 2 nap
» Hétvége a Plitvicei-tavaknál - 2 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!