A húsvét-szigeti moai titka
Egy húsvét-szigeti kőszobor hátoldalát titokzatos vésetek ékítik. Az ábrákat most brit archeológusok vizsgálták meg a legmodernebb digitális képalkotó technikával, és újabb részleteket tártak fel a madáremeber-kultusszal kapcsolatos motívumokról.
A Hoa Hakananai'a - amely az őslakók nyelvén "ellopott vagy rejtőzködő barátot" jelent - nevű moait, azaz húsvét-szigeti kőszobrot még 1869-ben hozta Angliába egy hajó. Hagyományosan úgy gondolják, hogy a szobrot Kr.u. 1200 körül faraghatták. A szigeten még majdnem 1000 hasonló szobor található, de a British Museumban kiállított példány különlegesen érdekes a hátoldalán található vésetek (petroglifák) miatt.
A jelenleg elterjedt nézet szerint a Húsvét-sziget őslakosait (a rapanuikat) az 1600-as években ökológiai válság sújtotta. Ezért felhagytak ikonikus szobraik imádásával, és a madáremberkultusz felé fordultak. Ebbe beletartozott a közeli szigeten fészkelő füstös csérek első tojása begyűjtésének a szertartása. Akinek képviselője átúszott a szigetre, és visszaúszott egy tojással, szent státuszt élvezhetett egy évig.
A Hoa Hakananai'a egy kőkunyhóban vészelte át a vallásos hit megváltozását. A szobor hátoldala tele van a madáremeberkultuszból eredő vésetekkel. Ezeket eddig ritkán tanulmányozták közvetlenül az archeológusok (főleg a róluk készített fényképeket vizsgálták), de a digitális technika fejlődése most lehetővé tette a kutatók számára a korábbinál sokkal részletesebb vizsgálódást.
A Southamptoni Egyetem kutatói két különböző eljárással vizsgálták meg a szobrot. A fotogrammetrikus modellezés - melynek során több száz képet készítettek különböző szögekből - lehetővé tette a szobor tökéletes felületi mintázatú komputeres modellezését. A reflektív transzformációs képalkotás - amikor virtuális fényforrást mozgatnak a szobor digitális képe felett és a fény és árnyék különbsége rajzolja ki a képet - pedig korábban észrevehetetlen részleteket emelt ki.
Mike Pitts archeológus és csoportja több váratlan felfedezést tett. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy kiderült, az egyik korábban hosszúnak és hegyesnek leírt madárcsőr valójában rövid és lekerekített. E felfedezéssel lehetővé vált a szobor hátoldalára vésett két madárember nőként és férfiként való elkülönítése.
A kutatók azt remélik, hogy a képalkotó eljárásokkal végzett új kutatásuk eredményei ösztönzőleg hatnak a szobor véseteiről és a húsvét-szigeti madáremberkultuszról folyó vitákra, és segítik az újabb elméletek kidolgozását.
Forrás: origo.hu

Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/4-napos-varoslatogatas-londonban-hotel_3.jpg?itok=UYopUG7p |
4 napos városlátogatás Londonban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 12.
244.398 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/4-napos-varoslatogatas-londonban-hotel_0.jpg?itok=7MkGyHJI |
5 napos városlátogatás Londonban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 12.
296.976 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/54022/shakespeare-es-robin-hood-szulofoldjen-repulovel-kis.jpg?itok=oe5Z1KOz |
Shakespeare és Robin Hood szülőföldjén repülővelLondon és Közép - Anglia
Következő indulás: 2027. június 08.
699.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/5/2/105952/utazas-326-3_0.jpg?itok=mlmKJjgx |
London karácsonyi fényben4 napos városlátogatás Londonban
Következő indulás: 2026. december 05.
229.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1699874341_london-600-400_0.jpg?itok=cg7PDxVk |
Tavaszköszöntő LondonbanTower, Stonehenge és Salisbury. Hajóval a Temzén
Következő indulás: 2027. március 26.
304.500 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/41055/hotel-istra-plava-laguna-porec-korabbi-neve-hotel-laguna-istra-kis.jpg?itok=vGNGfWls |
Istra Plava Laguna Hotel *** PorecHorvátország / Porec / Isztria / Európa
51.040 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/london_latnivalok_utazas_img_6053.jpg?itok=LFDMehd0 |
London ünnepi fénybenKovács Attila, 2026. április. 29Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/alexa.20.jpg?itok=VQFYBR1S |
London időjárásaEtédi Alexa, 2014. február. 10Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2454.jpg?itok=mhqokgk- |
Látnivalók Londonban: séta a Sohoban és Chinatown-banEtédi Alexa, 2014. február. 07Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2584.jpg?itok=CWuEetnD |
Látnivalók Londonban: a Liberty áruházEtédi Alexa, 2014. február. 06Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2374.jpg?itok=PbVVG4zd |
Londoni felhőkarcoló körképEtédi Alexa, 2014. február. 06Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/fejkep1.jpg?itok=q8g6kEdm |
A víz jegyében, Dachstein - Schladminger TauernTengerszemek nyomában
Következő indulás: 2027. július 07.
275.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/pl9.jpg?itok=ya8i1Vma |
Gyalogtúra a Garda-tónál6 napos buszos kirándulás Olaszországba
Következő indulás: 2027. május 13.
285.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/kiskep_1.jpg?itok=XBs3lgyy |
A Dolomitok legendás ösvényeinBarangolás a történelmi csúcsok között
Következő indulás: 2027. június 16.
345.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/caminito.jpg?itok=EedUqnIw |
Andalúzia hegyvidékeinek felfedezése5 napos repülős kirándulás Spanyolországba
Következő indulás: 2027. április 21.
495.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/juc22.jpg?itok=RIxameDm |
Andorra - Pireneusok5 napos gyalogtúra (repülővel)
Következő indulás: 2027. július 21.
495.000 Ft |





