Gyalogtúra a Garda-tónál

Gyönyörű hegyi túrákon vettünk részt minden nap, mindig több (könnyebb-nehezebb) opció közül lehetett választani, és városnézésre, pihenésre is mindig volt idő, hála a nagyon profi és felkészült túravezetőknek.

<szöveg nélkül>

<szöveg nélkül>

<szöveg nélkül>

<szöveg nélkül>

Nagyon jól éreztem magam. Igazi, maradandó élmény volt.
Tökéletes program, profi túravezetés és még az időjárás is a kedvünkbe járt.

<szöveg nélkül>

<szöveg nélkül>

<szöveg nélkül>

<szöveg nélkül>

<szöveg nélkül>

<szöveg nélkül>

Szervezett, felkèszült, figyelmes és szórakoztató túravezetők felejthetetlenné tették az utazàsunkat. Köszönjük.

Öt nap, négy éjszaka (avagy, életem legcsodálatosabb, és egyben legfárasztóbb szabadsága)

Már régen esedékes volt lépnünk egyet a természet világába. Új barátokat megismerni, élményeket találni, olyan helyeket bejárni, amihez foghatót még nem láttunk... Pihenve ledögleni egy kemény nap után, s mégis boldogan visszaidézni mindazt, amit látni, megélni lehetett e pár nap alatt. Induláskor még talán nem is gondoltuk, de most hazatérve azt mondom, erre vágytunk. Megjártuk a csúcsokat, olaszhonban jártuk a csodák ösvényein.

Rég voltunk már bármerre is, s ha mentünk is, akkor csak itt, e sorok között utaztunk, jártuk be veletek a bármit is amerre, ti jártatok. Már egy ideje tervezzük, nyaralni kéne menni, de merre-hova?!
Élményre vágytunk, de túl akartuk lépni a Balcsit, és a láblógatást. Kedvesem volt a beszerző, és az 5letgyáros. Buszos, túravezetős bejárásaink voltak, a Gara-tó körül, úgy kimaxolva, hogy többet v. jobbat nem is várhattunk volna.
Utunk, Budapestről indult öt órai indulással. A minimális alvás után, kornyadozva állunk tépelődve az izgalmak-előkészített vágyak okán, majd megcsörren a telefon, s Erik (ifjú túravezetőnk) jelentkezik be érdeklődve mikorra érünk oda a beszállóhelyünkre. Felugrunk a Neoplan buszra, még néhány megálló, és utazó a határig, majd huss... határt lépünk Szlovéniába. Ákos (ki a vezérünk volt a buszon), folyamatosan mesél az "idegen ország" fás területéről, szikláiról, s mi, akik a sötétség után, már látunk is végre valamit, gyermeki izgalommal nézzük, mutogatjuk azt, mi már a busz ablakán elénk tárult. Majd újabb határátlépés, újabb ismeretek, a tájról, s a közeli programokról, s lassan beérünk Arco városába. 
Helyre kis város, aránylag zsufi a turistáktól, rövid körbe vizslatás után benyaltuk az első fagyinkat. Kicsit be-bekukkantottunk mindenhova, és gyönyörködtünk a környékünket körbefogó hegyek látványában, s én csodálom az országra oly jellemző épületek stílusát. Estére megérkeztünk a szállásunkhoz, s rövid kiosztás után, levertük tanyánkat a Pietramurata-ban a Daino kempingben.
Reggel, mindenki hulla az előző napi korán keléstől, és a majd éjfélig tartó ismerkedés, baráti iszogatás fáradalmaitól, Sebaj, buszra fel, s irány Riva-ba, hiszen előttünk állt a csúcs, mit bejárni szerettünk volna. A társaság minden tekintetben vegyes, mégis egyformán tudtuk tátani a szánkat a Garda tavat körülölelő hegyek, a tó kékségében vidáman vitorlázók, s az utunk elé-fölé táruló látványosságokon. Egész napos menetünk mintegy 20 km-t tett ki, ami alatt 750 m volt fel, majd le. Így nem volt csoda talán, hogy lecsoszogva a gyönyörű sziklába vájt gyalogos-biciklis utak után, irányt vettünk a Garda-tó partjára egy kis fürdőzésre, fagyizásra. Nameg, hogy elcsacsogjunk kicsit a környék vad-, és házikacsájával. 
Másnap hosszra és szintre már nem mentünk annyit, mit előző nap, ezért kicsit mégis el voltunk anyátlanodva, hiszen nekünk ki kellett hagyni az előző fél évet, és a legnagyobb otthoni terhelésünk megállt abban, hogy a faluvégi templomhoz egy-egy naplemente, esetleg egy esti bringázás kedvéért tekertünk egyet a környéken. Miután  a kétszintes felvonóval megérkeztünk a felhőhatárig, rövid egyeztetés után az előző napi kényelmes huzató után, itt rövid, de kemény emelkedő várt minket. Közel 2200 méteren már rendesen benne a felhők között, 350 m szintet emeltünk a csúcsig, s majd vissza. A legelőket felváltották a törpefenyők, majd a sziklák, melyek között időnként akadtak 4!kézlábas kapaszkodók is. A csúcson, ebéd a hozottakból, majd a szokásos fotók, és vidám ugratások után vissza indultunk a felvonóhoz. Említettem a jó társaságot... Ahogyan itt minálunk is divat a köszönés, javában mindenki mosolyogva üdvözli a másik idegent, mindegy is honnan érkezett, s milyen nyelven mászik felfelé lihegve a sziklán. Mi is egyre jobban ismerjük meg egymást, s kezdünk egyre több, s változatosabb történetbe. S mindeközben a Kedvesem térde, szépen feladta a harcot. Andrea botot, krémet, és térdszorítót kap Pirostól (ki amúgy, Zoltán névre hallgat a keresztségben), s így araszolgatunk le a csúcsról. Úgy volt, hogy lesz pár óránk és áthajózunk Limone-ba, de mivel az időnket lefoglalta egy saját térdszorító felhajtása, ezt kihagyva inkább belazulva átadtuk magunkat a pihenésnek Malcesine-ben. Az addigi társaságunkat kibővítettük kávéval, gin-tonikkal, egy-egy pofa sörrel, ásványvízzel, és Aperol-lal. Hűsítőink kortyolgatása közben pedig, magunkévá tettük ezt az életérzést, mit itt, mindenki megél. Visszautunkat már hajón tettük meg Limone-t érintve Riva-ig. Estére, csak úgy pihenésnek megköszöntöttük Eriket a 25. születésnapjára, s eldödörögtünk hajnali egyig.

Ha azt gondoltuk, de jó most nekünk, a harmadik nap mindent vitt. Irányt váltottunk, és az ellenkező irányba indultunk, hogy a brenta-i Dolomitokat "járjuk be".Ahogyan egy újszülöttnek minden vicc új, anno úgy tátottam el a számat a Cuha partján az égbe meredő  fáktól, sziklafalaktól. Hát ezek után itt, ledobtam a láncot...Ide is felvonóval indultunk neki a magasságnak, majd egy kellemes erdőben találtuk magunkat, mi végig kísért a sziklákig. Nem vagyok puhány, meg nyavajás, de így ötven felé, már kezdtem érezni a napi terepkilóméterek és az estébe, hajnalokba nyúló bulik okozta nyomást, de itt a falakat látva, mégis uralkodni kell magamon, hogy a látványtól, folyamatosan ne úgy vigyorogjak, mint aki előtte nyalt egy bélyeget. Sorra böködjük a telefonokat, az újabb képekért, majd befutunk az első pihenőpontra. Rövid technikai szünet, majd gyerünk tovább. A látvány, önmagáért beszél, s mi tágra meredt szemekkel nézzük a látnivalókat. Én, aki ha kinéz az ablakán, gyakorlatilag kényelmesen belátja a Gerecse egy ismertebb részét, arra gondolok irigykedve, mennyire nem tudnám megunni ezt, mit itt látni érdemes. Nem tudom nem észrevenni, milyen aprók is vagyunk mi itt, e sziklák között, s valójában milyen gyönyörű is a mi környezetünk.
Lassan felérünk a második pihenőig. 1650 méteren vagyunk, a formás kis vendéglő előtt asztalok, székek, nyugágyak várják a fáradtan érkezőket. Az étlapon a szinte minden mellett hirdetve van a gulasch is ( ;) ) csak, hogy meglegyen. Pár perc, s Csongorral az élen indul a had a következő +350 m emelkedésre. Ők mentek, mi meg maradtunk. Ölég a jóból, szóval leheveredtünk az egyik pihenő székbe, s átadtuk magunkat a friss szellőnek, és a sziklák látványának.
Lefelé, egy véletlen gombatúrát is csináltunk. Ennek oka a kényelmes erdei leereszkedés lett volna, de mivel szűkös volt az időnk, és az utunkhoz térerő híján, nem volt térkép, nem mertük bevállalni, hát visszamentünk. Azért volt jó is ebben, hiszen én még sosem láttam élőben légyölő galócát, de gombát sem nagyon, ami akkora lett volna darabonként, mint a fejem. Itt, ezt is megélhtem.
Még előző nap megbeszéltük, utolsó napon nem megyünk mi már vár rom nézőbe. Francokat... Kultúrnapot tartottunk! Arco-ban, az első napon látott főtéren ledobtuk magunkat egy teraszra, s bár kaja nélkül sosem indultunk sehova, mint jó hobbitok, nagy nyugalomban megéltük a 2. reggelinket. A kötelező szieszta után, kényelmesen végigjártuk a sikátorszerűen kialakított hangulatos kis utcákat, s annak piacát. Megvettük az ajándékokat, és haláli nyugalommal vártuk a busz indulást.
Utolsó képünk, már a buszon készült, s azt sem bántuk, hogy nem mi készítettük, de nekünk ajánlották. Mint fáradt gyerekek, egymásba borulva aludtuk az emlékeket, egy rövidke óra idejére.
Leírva hosszú lett mindez, mégis a felét sem írtam le annak mit megértünk, s ha le is írtam volna mindazt, semmi sem lett volna ahhoz képest, amit ott éreztünk, hazahoztunk, s még sokáig emlékezhetjük. Én mindég is azt mondtam, előbb ezt a mi gyönyörű országunkat akartam megismerni, mint a külföldet járni. Most mégis azt mondom, hiba lett volna mindezt nem megélni, hiszen jól megfér az embernél az évközi Gerecse-Vértes-és a Bakony látnivalója az évi egyszeri külhoni bakancs koptatással. 
Bejártuk a Garda-tó északi környékét.  Köszönjük Ágianyúnak-Pirosnak a törődést, Gabinak, Zsuzsának, Zsuzsinak a baráti csevejt, és a társaságot, Tamásnak a pálinkát, neked pedig, hogy e hogy e sorok között. így elkísértél! ;)
De nem feledkezek meg az Utazom.com srácairól sem (Ákos, Csongor, és Erikről), hiszen az ő útmutatásai, tanácsai, viccei, és baráti szavai nélkül, nem ismerhettük volna meg mindezt, mit átélhettünk.
Köszönünk mindent, sziasztok!

Gyönyörű helyeken jártunk barátságos és szuper túravezetőkkel!
A szervezés nagyon jó volt, mert a különleges túrákon kívül még maradt időnk városnézésre, fürdőzésre, hajókázásra és éttermekben elfogyasztott vacsorákra is!

<szöveg nélkül>

<szöveg nélkül>

Megint egy szuper Garda élmény.
Köszönöm

Köszönjük ezt az élményekben gazdag, néha kihívásokkal gazdagított utat. Jó kis csapat jött össze. Köszönet a túravezetőknek akik végig vezettek (tereltek) ezeken a számunkra (síkvidéki ) néhol "bátorságot próbáló" ösvényeken. Fantasztikus élmény marad és ösztökél a további kihívásokra Veletek.

Gyönyörű tájakon haladtak a túra útvonalak. Mindenki saját kedve, képessége alapján választhatott tempót, túrahosszt. A túravezetők szuperek voltak, a sofőrök profik és jóindulatúak. Csak javasolni tudom a túrát mindenkinek.