
Limone sul Garda
A festői szépségű Limone városa a Garda-tó partján fekszik Észak-Olaszországban. Híressé az itt termesztett citromról, az 1979-ben felfedezett mutálódott apolipoproteinről vált és természetesen az érintetlenül maradt régi épületeiről és fekvésének szépségéről.

Maga a város neve nem a citrom (lemon) szóból ered, hanem a latin limes, határ szóból. Az 1940-es évekig, amikor is megépült Riva felől a számos alagúttal tarkított sziklába vájt út, csak vízen vagy a magas hegyeken keresztül lehetett megközelíteni a várost.
A település már a kőkorszakban is lakott volt, meghódították a rómaiak, a velenceiek, a Habsburgok és az Osztrák-Magyar Monarchia része is volt. Limone fellendülését a citrom termesztésének köszönheti. Feljegyzések szerint az első „citrom-házat”, ahogy a helyiek nevezik, 1610-ben létesítették.

A kerteket a közvetlenül a tópartról induló hegyoldalakra építették és hatalmas falakkal védték a hideg északi szelektől. A termőföldet a Garda-tó déli részéről hozták ide, mert az eredeti talaj nem volt megfelelő minőségű. A hatalmas oszlopok, amelyek ma is láthatók, a tetőt tartották télen: a novemberi első faggyal fedték be kezdetben fával, később akár üveggel is, a réseket pedig száraz fűvel tömködték be. Ezt a munkát november 25-ig, Katalin napjáig befejezték, amikor nagy ünnepséget tartottak.

Innentől kezdve reménykedhettek, hogy a fagy nem tesz kárt a növényekben, mert a citrusfélék igen kényesek a 0 fok alatti hőmérsékletre. Ha túl hideg volt, már csak tüzek gyújtásával tudták megvédeni az értékes ültetvényeket. A citrom-házak vízellátását a hegyről lefolyó patakok vizével oldották meg, amit kis csatornákon végigvezettek a kerteken.

A citrom többször is beérett az év folyamán, először májusban, aztán júniusban és júliusban, majd augusztusban és az ősz folyamán is. A májusi és augusztusi termés nem volt olyan kerek, nagy és jó minőségű, mint a június-júliusi, amit a legjobbnak tartanak. A limonei citromot kétszer-háromszor értékesebbnek tartották az egyéb, délen termesztett citromoknál. A leszedett gyümölcsöket osztályozták, selyempapírba csomagolták és faládákba tették, így vitték a különböző helyekre, a környékbeli városokon kívül Ausztriába, Németországba, Lengyelországba és Magyarországra is.

Sajnálatos módon az első világháború drasztikus változást hozott a szépen prosperáló Limone életében. A térségben volt a dél-tiroli osztrák és az olasz területek határa. Az olaszok 1915-ös háborúba lépésével Limone az aktív katonai front része lett. A falut evakuálták, teljesen elnéptelenedett. A háború befejeztével a visszatérő lakosság elpusztult kerteket talált már csak, nem kezdték újra a citromtermesztést, hanem az olíva és a halászat vált fő megélhetési forrássá.

Ekkortájt épült meg a Garda-tó nyugati oldalán futó út is, mely újfajta lehetőséget teremtett Limone lakóinak: a turizmust. A szegény halászfalu egy csapásra az egyik legfelkapottabb turisztikai célponttá vált. Az 1990-es években helyreállították a citromházak egy részét és múzeummá alakították őket. Manapság a citromtermesztés nem gazdasági alapokon működik, Limone a turistákból él. Szállodák épültek, hajókirándulásra lehet menni, hangulatos kávézók és éttermek állnak a turisták rendelkezésére.
Limone azonban nemcsak turisztikailag érdekes. 1979-ben az egyik helyi lakos vérében felfedeztek egy mutáns apolipoproteint, amit ApoA-1 Milanónak neveztek el és csak itt találták meg az egész világon. A tudósok szerint ez a módosult apolipoprotein a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét jelentős mértékben csökkenti, ezért mesterségesen is próbálják előállítani, a tesztek a mai napig folynak. A protein Limone lakosságának 3,5%-ban megtalálható és egy 18. században élt embereig vezethető vissza, Giovanni Pomarelli-ig, valószínűleg benne jelent meg először és ő adta tovább az utódainak.

Limonéba mindenképp látogassunk el, ha a Garda-tó környékén járunk.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/74861/nyaralas-a-festoi-garda-tonal-kis_1.jpg?itok=Jn8BHLH8 |
Nyaralás a festői Garda-tónál5 napos buszos körutazás a Garda tónál
Következő indulás: 2027. július 03.
175.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/duino_castle-102195_0.jpg?itok=CDUr7NtM |
Az elbűvölő észak-olasz tóvidékBuszos kirándulás az olasz tóvidéken
Következő indulás: 2027. május 02.
259.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/pl9.jpg?itok=ya8i1Vma |
Gyalogtúra a Garda-tónál6 napos buszos kirándulás Olaszországba
Következő indulás: 2027. május 13.
285.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/54030/viragok-es-muemlekek-del-franciaorszagban-es-eszak-olaszorszagban-kis.jpg?itok=xR1u9DOV |
Virágok és műemlékek - Dél-Franciaországban és Észak-OlaszországbanGenova,Milánó,Monte-Carlo,Nizza,Marseille,Arles,Nimes,Avignon,Orange,Grenoble
Következő indulás: 2027. május 30.
539.000 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/garda-to_malcesine_latnivalok_10.jpg?itok=3-HFOnEF |
A Garda-tó legszebb látnivalóiGarda-tó
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/garda_to_via_ferrata_arco_img_7868.jpg?itok=qlQFgKCG |
A Garda-tó csodájaKovács Attila, 2026. szeptember. 23Garda-tó
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/sirmione_olaszorszag.jpg?itok=-uhiP3_l |
Sirmione, Garda-tóKovács Attila, 2026. augusztus. 10Garda-tó
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/garda_to_base_jump.jpg?itok=DgnzT0pa |
Ugrás mélybe -stílusosan!Kovács Attila, 2026. június. 04Garda-tó
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/garda_to.jpg?itok=xl9ZZBqd |
Malcesine a magasból, Garda-tóKovács Attila, 2026. június. 01Garda-tó
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/riva_del_garda_olaszorszag_-_49.jpg?itok=8f_ym-C0 |
A mesés Garda-tó gyönyörű képsorokonKovács Attila, 2022. december. 16Garda-tó
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |


































