
Látnivalók Londonban: a Covent Garden
London egyik legnagyobb múlttal rendelkező városrésze a Covent Garden. Bármilyen napszakban is tévedjünk arrafelé, egészen biztos, hogy színes, érdekes programokra és kellemes látnivalókra bukkanunk. Napközben az egykori Market Hall hangulatos vásárcsarnokában (ma emléktárgyakat, kézműves portékákat és turista csecsebecséket árusító üzletek sorakoznak itt), vagy az itteni bevásárló utcák üzleteiben nézelődhetünk, délután üljünk be valamelyik jellegzetes angol pubba, vagy kávéházba, míg estefelé klubok, különféle szórakozó helyek, színházak és a Royal Opera House előadásai várják a látogatókat.
A negyed már az ókori Londiniumnak is fontos része volt, bár ekkoriban még nem „konyhakertként”, sokkal inkább szent körzetként funkcionált, amit az itt feltárt sírok is bizonyítanak. A középkorban aztán a Westminster veteményese lett, ahonnan friss zöldséggel és gyümölccsel látták el az udvart: 1500 és 1974 között megszakítás nélkül működött itt a nagykereskedelmi piac. A XVII. században Inigo Jones, a híres angol klasszicista építész a Covent Gardent is újjávarázsolta, ekkor épült ki a ma látható tér, melyet egy toszkán stílusú templom (Szent Pál), valamint néhány oszlopsoros polgárház ölel körbe.
Ezt az arisztokratikus környezetet a XVII. század második felében, a nagy tűzvész (1666) után hagyta maga mögött az elit. A XVIII. századra kávéházak, tavernák és örömlányok lepték el a környéket, akik közül a leghíresebbek Betty Careless és Jane Douglas voltak, akik a Covent Gardenen vittek drága és a felső tízezer között népszerű kuplerájt.
A Covent Garden az ország legfontosabb kereskedelmi központja lett, a zöldség és gyümölcspiac mellett drága egzotikus árukat is kínáltak. Ekkoriban telepedett meg a környéken a szórakoztató ipar is, hiszen a kereskedők igényelték a jelenlétüket: mutatványosok, utcai művészek léptek fel minden sarkon. 1973-ban a Covent Garden környéki épületek egy részét műemlékké nyilvánították, s a nagybani piacot máshová költöztették.
A mai piaccsarnok, mint turista látványosság 1980 óta várja az érdeklődőket. A térről nyílik a Londoni Közlekedési Múzeum (London Transport Museum), és a Királyi Operaház, a Royal Opera House hátsó bejárata is. A hetvenes években itt működött a punk mozgalom ikonikus klubja, a „The Roxy” is, ahol olyan nevek léptek fel, mint a Generation X (Billy Idol első zenekara), a Siouxsie and the Banshees, vagy a The Clash. A klub helyén ma a Speedo egyik nagy üzlete működik.
A Covent Garden gyümölcsárusai között játszódott Alfred Hitchcock 1972-es thrillere, a Frenzy (Téboly) is, ami nem véletlen: maga a rendező is itt nevelkedett egy helyi kereskedő fiaként.
Az angol főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Londonban című oldalon olvashat részletesebben.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/4-napos-varoslatogatas-londonban-hotel_3.jpg?itok=UYopUG7p |
4 napos városlátogatás Londonban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
244.398 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/4-napos-varoslatogatas-londonban-hotel_0.jpg?itok=7MkGyHJI |
5 napos városlátogatás Londonban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
296.976 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/54022/shakespeare-es-robin-hood-szulofoldjen-repulovel-kis.jpg?itok=oe5Z1KOz |
Shakespeare és Robin Hood szülőföldjén repülővelLondon és Közép - Anglia
Következő indulás: 2027. június 08.
699.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/5/2/105952/utazas-326-3_0.jpg?itok=mlmKJjgx |
London karácsonyi fényben4 napos városlátogatás Londonban
Következő indulás: 2026. december 05.
229.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1699874341_london-600-400_0.jpg?itok=cg7PDxVk |
Tavaszköszöntő LondonbanTower, Stonehenge és Salisbury. Hajóval a Temzén
Következő indulás: 2027. március 26.
304.500 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/41055/hotel-istra-plava-laguna-porec-korabbi-neve-hotel-laguna-istra-kis.jpg?itok=vGNGfWls |
Istra Plava Laguna Hotel *** PorecHorvátország / Porec / Isztria / Európa
51.040 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/london_latnivalok_utazas_img_6053.jpg?itok=LFDMehd0 |
London ünnepi fénybenKovács Attila, 2026. április. 29Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/alexa.20.jpg?itok=VQFYBR1S |
London időjárásaEtédi Alexa, 2014. február. 10Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2454.jpg?itok=mhqokgk- |
Látnivalók Londonban: séta a Sohoban és Chinatown-banEtédi Alexa, 2014. február. 07Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2584.jpg?itok=CWuEetnD |
Látnivalók Londonban: a Liberty áruházEtédi Alexa, 2014. február. 06Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2374.jpg?itok=PbVVG4zd |
Londoni felhőkarcoló körképEtédi Alexa, 2014. február. 06Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722675440_800px-wiener-rathaus-6_0_0.jpg?itok=SIYFC6BJ |
Adventi Varázslat BécsbenAdventi ízek és kultúra, adventi koncert Bécs elegáns palotájában
Következő indulás: 2026. november 28.
62.500 Ft |


