Látnivalók Londonban: The Shard
A London Southwark negyedében ágaskodó, 95 emeletes (309,6 méter magas) felhőkarcoló az EU legmagasabb befejezett épülete, a második legmagasabb európai épület a moszkvai Mercury City Tower után, és Anglia második legmagasabb szabadon álló építménye a 330 méter magas Emley Moor adóállomás betontornya után.
A hatalmas üvegtornyot Renzo Piano olasz építész tervei alapján (nevéhez fűződik a többi között a párizsi Pompidou Központ is) 2009 márciusában kezdték építeni és pontosan három évvel később, 2012 márciusában be is fejezték. Átadása 2012 júliusában volt, de a nagyközönség előtt csak 2013-ban fog megnyílni. A szabálytalan gúla alakú hatalmas torony csaknem teljes egészében üvegborítású: felületét 11 ezer üvegtábla takarja, amely 8 futballpálya méretével egyezik meg. A torony 72 lakható emelettel (benne irodák, üzletek, az 5-csillagos Shangri-La Hotel, éttermek, galériák), egy panoráma galériával és egy szabadtéri kilátóval büszkélkedik, ez utóbbi az Egyesült Királyság legmagasabb kilátója, a 72. emeleten, pontosan 245 méter magasságban található. A benne kialakításra kerülő exkluzív lakó apartmanok a tervek szerint 50 millió fontért, azaz mintegy 18 milliárd forintért kerülnek majd eladásra, s elsősorban a Közel-Keletről, Oroszországból és Kínából várják a befektetőket.
A The Shard (Üvegszilánk) névre keresztelt felhőkarcoló megszületését több műemlékvédelmi szervezet is kifogásolta, mivel a városképet egyébként erősen meghatározó üvegtorony tönkretette a tőle csaknem egy kilométerre fekvő Szent Pál katedrális a Parliament Hillről nyíló védett panorámáját, sőt a Tower UNESCO Világörökségi védettsége is veszélybe került, ezt a szervezet még felül fogja vizsgálni. A torony megvalósulásának támogatói azonban azzal érveltek, hogy gigantikus kupolájával egykor a Szent Pál katedrális is hasonló módon rátelepedett a városra, s befolyásolta annak látképét. A királyi család tagjai is meglehetősen megosztottak a kérdésben, amíg András yorki herceg egy jótékonysági esemény keretében egy kötélen leereszkedő mutatványra vállalkozott a hatalmas torony külső felületén, addig Károly herceg fanyar humorral csak óriási sótartónak titulálta az épületet.
A The Shard 95%-ban a katari állam tulajdonában van, s mivel építését is egy, a saria, az iszlám vallásjog rendszere alapján eljáró bank finanszírozta, a szesziparhoz és a szerencsejátékokhoz köthető vállalatok nagy valószínűséggel nem bérelhetnek majd benne helyiséget. Az épület megépítése egyébként 1,5 milliárd fontba (550 milliárd forintba) került. Mivel külső üvegfelülete fényvisszaverő hatású – amitől olyan képet nyújt, mintha sugározna – a különböző nap- és évszakoknak megfelelően, környezetét visszatükrözve, az épület változtatja megjelenését. A beruházók szerint a felsőbb emeletekről, tiszta időben akár még Franciaország partjáig is ellátni.
Az angol főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Londonban című oldalon olvashat részletesebben.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/4-napos-varoslatogatas-londonban-hotel_3.jpg?itok=UYopUG7p |
4 napos városlátogatás Londonban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 12.
244.398 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/4-napos-varoslatogatas-londonban-hotel_0.jpg?itok=7MkGyHJI |
5 napos városlátogatás Londonban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 12.
296.976 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/54022/shakespeare-es-robin-hood-szulofoldjen-repulovel-kis.jpg?itok=oe5Z1KOz |
Shakespeare és Robin Hood szülőföldjén repülővelLondon és Közép - Anglia
Következő indulás: 2027. június 08.
699.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/5/2/105952/utazas-326-3_0.jpg?itok=mlmKJjgx |
London karácsonyi fényben4 napos városlátogatás Londonban
Következő indulás: 2026. december 05.
229.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1699874341_london-600-400_0.jpg?itok=cg7PDxVk |
Tavaszköszöntő LondonbanTower, Stonehenge és Salisbury. Hajóval a Temzén
Következő indulás: 2027. március 26.
304.500 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/41055/hotel-istra-plava-laguna-porec-korabbi-neve-hotel-laguna-istra-kis.jpg?itok=vGNGfWls |
Istra Plava Laguna Hotel *** PorecHorvátország / Porec / Isztria / Európa
51.040 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/london_latnivalok_utazas_img_6053.jpg?itok=LFDMehd0 |
London ünnepi fénybenKovács Attila, 2026. április. 29Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/alexa.20.jpg?itok=VQFYBR1S |
London időjárásaEtédi Alexa, 2014. február. 10Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2454.jpg?itok=mhqokgk- |
Látnivalók Londonban: séta a Sohoban és Chinatown-banEtédi Alexa, 2014. február. 07Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2584.jpg?itok=CWuEetnD |
Látnivalók Londonban: a Liberty áruházEtédi Alexa, 2014. február. 06Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2374.jpg?itok=PbVVG4zd |
Londoni felhőkarcoló körképEtédi Alexa, 2014. február. 06Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722675440_800px-wiener-rathaus-6_0_0.jpg?itok=SIYFC6BJ |
Adventi Varázslat BécsbenAdventi ízek és kultúra, adventi koncert Bécs elegáns palotájában
Következő indulás: 2026. november 28.
62.500 Ft |


