Látnivalók Londonban: a Hampton Court palota

A Nagy-London (az M25-ös körgyűrün belül elhelyezkedő közigazgatási egység, ami  Londont is magában foglalja) délnyugati határán (Richmond upon Thames) található Hampton Court Palace VIII. Henrik palotájaként vonult be a köztudatba, pedig valójában korábban épült, eredetileg nem is az övé volt, s később más uralkodó is élt benne, így egy jelentős részét a barokk igényeknek megfelelően felújították, átalakították. Persze, aki a leghíresebb brit uralkodó életével, korával, családi kapcsolataival, valamint udvari intrikáival szeretne közelebbről megismerkedni, a lehető legjobb helyen jár. Ha egy kis szerencséje is van, még akár magával az uralkodóval is összefuthat, és ez nem vicc!

A mai kastély helyén már a korai középkorban is állt egy vidéki kúria, melyet 1494-ben Giles Daubeney, a későbbi Lord Chamberlain, majd 1514-ben Thomas Wolsey, a későbbi bíboros és kancellár vásárolt meg, illetve újított fel a kor követelményeinek megfelelően. Bár azóta több újjáépítésen is átesett, a palotának még napjainkban is több olyan része van, ami a kardinális számára is ismerős lehetne. Wolsey bukása után a palota a fiatal uralkodó, VIII. Henrik tulajdonába került, akinek az egyik legkedvesebb rezidenciája lett. Rengeteg időt töltött itt, és felbecsülhetetlen összegeket költött a reneszánsz épület szépítésére. Volt itt királyi teniszpálya, kikapcsolódásra szolgáló pihenőkert, vadászpark. Henrik korából a hatalmas kiterjedésű udvari konyha, a lenyűgöző nagy fogadóterem, az Óraudvar, valamint a Királyi Kápolna látható, bár ez utóbbinak csak vésett, aranyozott boltozatos mennyezete Tudor-korabeli.

A palota homlokzata, főbejárata – különösen a sok Tudor-kori kéménynek köszönhetően – még ma is a XVI. század első felébe repítik az embert. De amint belépünk a kastély konyhájának területére, mintha valóban megelevenednének a korabeli mindennapok: szinte érezni a sülthúsok, az előkészített fűszerek, zöldségek illatát, hallani a sürgölődő kukták, szakácsok, cselédek, szolgák beszélgetését, kiáltásait, a több helyen is ropogó tűz pattogását, a hentesek bárdjainak puffanását, a köszörű kerekének nyikorgását, pedig hatalmas, több kisebb-nagyobb helyiségből álló részleg ez: van itt a húsok darabolására szolgáló szoba, a halak frissen tartására, tárolására speciálisan megépített szűk udvar (ahová soha nem süt be a nap), zöldség-gyümölcs és edény tároló, több főző-, és melegen tartó helyiség, boros pince, sőt még egy adminisztrációs szoba is.

Persze Henrik udvarának szüksége is volt ekkora konyhabirodalomra, hiszen a gazdagságot ekkoriban sokszor a hatalmas mennyiségű ételekkel, a véget nem érő lakomákkal hangsúlyozták. Egy érdekes adat az elfogyaszott étkek mennyiségéről: a Tudor-udvar 1240 ökröt, 8200 bárányt, 2330 szarvast, 1870 disznót, 760 borjút, 53 vaddisznót, illetve 600 ezer gallon bort fogyaszott el egy esztendő alatt. E lakomákat többnyire együtt, a palota díszes, nagy fogadótermében fogyasztották el, ahol a király és közvetlen családja számára is állt egy asztal, azonban Henrik nagyon ritkán evett udvaroncai körében, hiszen számára a nyugodt, meghitt környezet jelentette az igazi luxust és fényűzést.

Az egykori Tudor-lakosztályokban megismerhetjük Henrik fiatalkorát, kapcsolatát és 20 éves házasságát első feleségével, Aragóniai Katalinnal (amely a közhiedelemmel ellentétben sokáig igen baráti volt, s valóban csak a fiú örökös hiánya mérgezte meg, pedig Katalin hat gyermeket is szült a királynak, közülük három is fiú volt, de csak (I.) Mária élte túl a csecsemőkort). A palota pazar fogadóterme – melyet hatalmas méretű, és méregdrága gobelinek díszítenek (2500 darab volt belőlük, darabjuk 2000 fontba került, amikor a kor legnagyobb udvari festője, Hans Holbein évi 30 fontot keresett) – után további termek, szobá következnek, ahol akár Henrikkel és valamelyik udvaroncával is találkozhatunk, aki azonban kíméletlenül felállítja a padról a fáradt turistát, ha a király közeleg.

A Chapel Royal (Királyi Kápolna) előtti helyiségben láthatjuk a két térdeplőt, ahol Jane Seymour (Henrik harmadik felesége) és a király 1536-ban örök hűséget fogadtak egymásnak. Ez a házasság talán valóban tartós lett volna, ha a királyné 1537-ben meg nem hal gyermekágyban. Ő szülte Henrik egyetlen törvényes fiú örökösét, (VI.) Edvardot, aki 1547-53 között követte őt a trónon. A gyönyörű kápolna manapság már nem Tudor-pompájában tündököl, ezt ugyanis a XVII. században Sir Christopher Wren, a híres angol építész III. Vilmos rendeletére átalakította, csupán díszes mennyezete maradt Henrik-korabeli. 1540-ben itt adta át Cranmer érsek Henriknek azt a levelet, melyben a király fiatal, új felesége, Catherine Howard erkölcsei ellen szóló vádak voltak.

A palota keleti szárnya már a barokk kor pompáját sugallja. A kastély legnagyobb átalakítása III. Vilmos és felesége, (II.) Mária királyné nevéhez fűződik, akik Wrent bízták meg a teljes körű újjáépítés lebonyolításával, de az építész ambíciózus tervei oly költségesnek bizonyultak, hogy csak a palota felét sikerült átépíteni. Érdekes megfigyelni az egyik belső udvaron az eredetileg Tudor-korabeli homlokzatot, melyet gyönyörű barokk elemek egészítenek ki, míg a szökőkutas udvar teljes egészében barokk stílusú. A királyi lakosztályokhoz vezető lépcsősor termét padlótól a plafonig festmények borítanak, melyek az itáliai művész, Antonio Verro munkái. A gyönyörű barokk termeket korabeli bútorokkal, faliszőnyegekkel, értékes festményekkel rendezték be.

Míg az egyik szoba falát sűrűn rakott fegyverek díszítik, addig a másik szobában régi delfti csempékkel kirakott kandallóra bukkanhatunk, mely a király, III. Vilmos (Orániai Vilmos) holland gyökereire utal. Hampton Court barokk pompája – ha kisebb méretekben is – de Versailles lenyűgöző hatását juttatják eszünkbe. A keleti homlokzat – ahol a királynő fogadótermei is elhelyezkednek – a pompás barokk kertre néz, mely szintén Christopher Wren munkája. Az impozáns park a geometrikus barokk kert szinte valamennyi ismérvét felvonultatja. Vannak itt sugarasan szétfutó hársfasorok (allék), formára nyírt tiszafák által övezett sétányok, szökőkutak, mesterséges tavak, márványszobrok, virágokkal teleültetett süllyesztett kertek (melyek VIII. Henrik idején halastavak voltak), szarvasok által lakott park, rózsakert, orangerie.

A park egyik izgalmas nevezetessége a Nagy Szőlőtőke, melyet 1768-ban Capability Brown, neves angol tájépítész ültetett (máig a világ egyik legrégebbi és mindenképpen a legnagyobb szőlőtőkéje), amin a XIX. században évente 910 kiló fekete szőlő termett, de még ma is terem annyit, amennyit a palota üzleteiben el tudnak adni szeptemberben. Egy másik érdekesség a palotától északra található, élő sövényből kialakított kerengő (The Maze). A tiszafa-labirintust 1690-ben készítették III. Vilmos és udvara szórakoztatására. A sövényfal 2 méter magas, mintegy 800 méter hosszan tekereg, nagyjából 1350 négyzetméter területet fed le, s átlagosan 20 perc alatt lehet megtalálni a közepét (úgy tűnik, én nem vagyok egy barokk lélek, mert alig 6-7 perc után feladtam, és inkább kijöttem).

Hampton Court, mint uralkodói rezidencia utolsó virágzása a XVIII. században, II. György és felesége, Caroline idején volt. Ezt követően a kastély elvesztette jelentőségét, mint  királyi palota, s használatban nem lévő lakosztályait leginkább udvaroncok számára adták ki. A XIX. században a királyi családhoz valamilyen szállal kötődő hölgyek laktak itt. 1839-ben az ifjú Viktória királynő elsőként nyitotta meg Hampton Court kapuit a fizetős látogatók előtt, miután az épületet renováltatta. Napjainkban tovább folytatódik a hírneves palota és a csodálatos kert megőrzése az elkövetkező generációk számára.

Az angol főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Londonban című oldalon olvashat részletesebben.