Látnivalók Londonban: a Hampton Court palota

A Nagy-London (az M25-ös körgyűrün belül elhelyezkedő közigazgatási egység, ami  Londont is magában foglalja) délnyugati határán (Richmond upon Thames) található Hampton Court Palace VIII. Henrik palotájaként vonult be a köztudatba, pedig valójában korábban épült, eredetileg nem is az övé volt, s később más uralkodó is élt benne, így egy jelentős részét a barokk igényeknek megfelelően felújították, átalakították. Persze, aki a leghíresebb brit uralkodó életével, korával, családi kapcsolataival, valamint udvari intrikáival szeretne közelebbről megismerkedni, a lehető legjobb helyen jár.

Bhutan: A Mennydörgő Sárkány Birodalma, második rész

Mintegy félórányira autóval a Tigrisfészektől egy kis falu húzódik meg a völgyben. Drukgyel a neve. A falu közepén egy leégett dzong maradványai találhatóak. A dzongok tipikus bhutáni építmények. Tibeti eredetű kifejezés, talán erődkolostornak fordíthatnánk.

Tunézia- egy utazó fotós szemével

Emlékszem gyerekkoromban egyszer egy réten feküdtem egy frissítő nyári zápor után. Körülnézve láttam, hogy a leveleket furcsa vörös por borította. Hazaérve tudtam meg, hogy az afrikai sivatagok porát hozta magával az aznapi eső. Akkor arról álmodoztam, hogy egyszer én is ellátogathatok erre a kontinensre.

Dzsámi Siklóson

Siklós elsősorban a vár és Tenkes kapitánya miatt ismert, valamint a villányi borvidék kapcsán jut eszünkbe. Van azonban ebben a kis városban egy csodaszép török kori emlék is. A várost átszelő Villányba tartó régi út mentén, a kórház mellett - a Malkocs bej dzsámija.

Cotopaxi, ecuadori túra a ködben és annak levezetése

Ecuador, Dél Amerika egyik legszebb helye. Utazni, kalandozni és hegyet mászni is lehet itt, utóbbi tevékenység révén a Cotopaxin eljuthatunk az ország második legmagasabb pontját képező tűzhányó csúcsáig.

Igaz mesék Salzburgból

Salzburg gyönyörű. Négy napot töltöttem kint ezelőtti héten, éppen akkor érkeztem, amikor az első adventi vásárok megnyitottak. Vagyis a legjobbkor. A havat hiányoltam, de csak a meleg buszból, néhány órányi séta után hálát adtam az égnek, hogy legalább nem latyakos minden, mert a hideg azért nem maradt el estére.

Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 1. nap - Nikkaluokta - Kebnekaise

A nap későn megy le és korán kell fel, de nem is ezért ébredünk korán, sőt nem is az izgalom miatt. Szinte zsong a tábor hajnalban, indul a rajthelyre az első rajt csoport. Mi a második rajtra kaptunk helyet, így időnk van bőven még. Nyugodtan megfürdünk, mostantól öt napig nem lesz lehetőségünk erre a luxusra.

Ódon ékszerdoboz Dél-Angliában - Rye

Már maga a fekvése is ideális: mintegy három kilométerre a nyílt tengertől – ami megóvja a kíméletlen viharoktól, mégis kellőképpen közel, ha az ember egy romantikus tengerparti sétára vágyik. A cseppnyi dél-angliai falu (alig két órára Londontól), Rye egykor jelentős hajózási központnak számított, nem csak katonai, de kereskedelmi célú szövetségek tagja is volt a középkorban. A városka három folyó – Rother, Tillingham és Brede – találkozásánál fekszik, ezek biztosították kijáratát a tengerhez. Több száz éves épületei még ma is hitelesen tükrözik egykori jelentőségét.

Történelmi hotel-körkép

Múltbéli fogadók, futurisztikus szállodák Amióta az ember utazik – akár kedvtelésből, akár munkája miatt – szállodák léteznek. Persze ne gondoljuk, hogy e hotelek kezdettől fogva kimerítették a kényelem, a luxus minden fogalmát, de az idők során a magasabb színvonal egyre inkább elvárás lett.

Látnivalók Isztambulban: a Beyoglu-negyed

Isztambul Beyoglu negyede olyan, mint egy kis francia hatású ékszerdoboz, sokan úgy is nevezik, mint a Kelet Párizsa. A turisták között rendkívül népszerű kerület az Aranyszarv-öböltől északra terül el, különválva így a régi városrésztől, mellyel a Galata-híd köti össze.

Madridban egyedül - első rész

Idén februárban elutaztam egyedül Madridba. Hogy miért is utaztam egyedül? Azután, hogy az összes ismerősöm, akit megkérdeztem, hogy lenne-e kedvük eljönni egy temessük el a telet, a vizsgaidőszakot utazásra és mindegyik azt mondta, hogy nincs kedve, pénze, úgy döntöttem, hogy többet nem foglalkozok a többiekkel és egyedül utazom. Unatkoztam? Néha. Érdemes volt? Mindenképp.

Megnyílt Afrika első vízalatti hotelszobája

Az indiai-óceáni Pemba szigetén fekvő Manta Resort megnyitotta Afrika első vízalatti szállodaszobáját. Itt nem csak álomra hajthatod fejed, de egy igazán lélegzetelállító élményben is részed lehet, a szobából ugyanis egyedülálló kilátás nyílik az Indiai-óceán élővilágára. Az úszó szerkezet három szinten várja a vendégeket.

Halastavi menedékház / Schronisko nad Morskim Okiem

Fotó: syrenka.flog.pl A Magas-Tátrában, a Halastavi-völgyben (Dolina Rybiego potoku), a Tátra egyik legszebb tava, a Halastó (Morskie Oko) partján található a Lengyel-Tátra legrégebbi menedékháza, a Halastavi menedékház (1406 m). A menedékház tornácairól és ablakaiból nem csak a Halastóra nyíló kilátásban gyönyörködhetünk, hanem a tó felett emelkedő, festőien szép Menguszfalvi-csúcsokban, a Tengerszem-csúcsban, valamint a Barát jellegzetes sziluettjében.

Látnivalók Velencében: A Dózse-palota és a börtönök

Nyugodtan nevezhetjük a világ egyik legelegánsabb, legkifinomultabb és leggazdagabb épületének, mely mögött szinte hírneve is eltörpül. Mert hogy még az is van neki; a velencei gótika jegyében megszületett Dózse-palota (Palazzo Ducale), a Köztársaság fejének rezidenciája Velence egyik legkimagaslóbb és leghíresebb nevezetessége, mely a Szent Márk-székesegyház mellett, a Libreriával szemben, a Piazzettán található. 1923 óta a Museo Civici Veneziani múzeumaként működik, az itt vásárolt jeggyel az intézmény további tíz gyűjteménye is látogatható.

10 hely, ahová soha nem juthatsz el

Az ember élete során szeret minél több helyre eljutni, már csak azért is, hogy elmondhassa – Ő ott volt. Vannak viszont Földünknek olyan pontjai, ahová nem pénz, vagy származás kérdése az, hogy valaha is megfordulhatunk-e, vagy sem. Ezeket a helyeket jó esetben is csak fényképen láthatjuk, eljutnunk oda pedig kész lehetetlenség. Mezhgorye (oroszul Межгорье)

Egy ország a közhelyek mögött: Kuba

Kuba- a szónak íze van, zamata és aromája. Jellegzetes képek villognak akkor is, ha sohasem jártunk ott:
Matuzsálem autók, hámló házfalak, forró ritmus, rum, szivar, homokos tenderpart, Che Guevara portréja, a Disznó-öböl, hős partizánok: ¡Viva la Revolución! Esetleg eszünkbe jut Hemingway is, és a daiquiri, amit a legenda szerint a La Floriditában neki talált ki a mixer.

Látnivalók Rómában: a 3 Michelin-csillagos La Pergola étterem

Olaszország méltán híres gasztronómiájáról, hiszen innen indult világhódító útjára a pizza, a fagylalt, a tiramisu vagy a paradicsomos tészta. De aki Rómában jár, elsősorban a helyi konyha remekeit kóstolja meg, hiszen a rómaiak számtalan ínyenc fogással tudják levenni lábukról a turistákat. Már a legegyszerűbb családi trattoriákban is mennyei eledelekre bukkanhatunk, mint például a Bucatini all'amatriciana, amely egy jellegzetes helyi tésztaféle kecskesajtos, paradicsomos szósszal, vagy a Palombo coi piselli, egy cápához hasonló fajta, melyet zöldborsóval szervíroznak Róma éttermeiben.

Az utazás története II.

Róma bukásával, a klasszikus világ szellemének leáldoztával beköszöntöttek a sötét középkor hosszú és szomorú évszázadai. A háborúk, a járványok és a tudatlanság gúzsba kötötte a lehetőségeket, s a kor társadalma lényegében a túlélésre rendezkedett be. Utazásokról szó sem lehetett, legfeljebb katonai célból. A legsötétebb évszázadok

Forest Hills Biohotel & Golf + nyereményjáték

Bakonybél és Zirc között félúton, az erdő ölelésében fekszik a Forest Hills Biohotel & Golf, ebben a fantasztikus környezetben tölthet el egy kellemes hétvégét egy szerencsés olvasónk, aki június 10-én éjfélig kitölti a quizünket. A Bakonybélbe vezető útról lekanyarodva néhány méter után egy fakapuval találjuk magunkat szembe, majd pár száz méter megtétele után megérkezünk a hotelhez, mely a közel 60 hektáros terület központja.

Látnivalók Velencében: A Palazzo Dandolo (Hotel Danieli)

Bátran kijelenthetjük, a világ egyik legelegánsabb, legexkluzívabb és legfejedelmibb szállodája húzódik meg szerényen a közeli csipkecsoda-tér, a velencei Piazza San Marco, a szintén lenyűgöző Dózse palota és a Sóhajok-hídja szomszédságában. A vörös színben pompázó Palazzo Dandolo (Hotel Danieli) hátsó homlokzata a Riva degli Schiavoni rakpartra, illetve azon túl a Szent Márk-medencére nyílik, két perc sétára az előbb említett turista központtól.

Kalandok a Corsi menedékházban

Kalandosan indultunk, annak dacára, hogy drága párom már hajnali 5-re kiszállított a 6 órakor induló vonathoz, állítólag abbéli aggodalmában, hogy lekésem az indulást, szerintem csak meg akart nyugodni, hogy tutira elmegyek, és kipihenhet..

A Bükk lábánál II.

(Folytatás)  Ha azt mondom Egerszalók, szinte mindenkinek az erdei hőforrás jut eszébe. Pedig a forrás turisztikai látványossága mellett, lássuk be, más látnivaló is van a környéken. A falu szépen rendezett és csendes.

Pusztulnak Tátralomnic egykori büszkeségei

Tátralomnic a Magas-Tátra egyik legismertebb turisztikai központja. Korábban néhány gyönyörű épületéről volt híres, melyek helyreállítására jelenleg nem nagyon van remény. Ezek a romok egykor a Tátra büszkeségei voltak, a rendszerváltás után azonban gazdát cseréltek, és a pompás épületek kezdtek pusztulni. Úgy tűnik, számukra közel a vég.

Gyalog Párizsban... második rész

Tovább indultam. Volt egy térképem, amit még a reptéren szereztem. Csajos térkép, rózsaszín volt, és a híres építmények rá voltak rajzolva. Az útvonalam a következő volt. Eiffel-torony - Invalidusok dómja - Pont d’Alexandre III. - Concorde tér - Tuleiriák kertje - Louvre.

A mogul India: A kertépítészet

Bár Indiában már a mogulok kora előtt is jelentős hagyományai voltak a tájrendezésnek, maga a kertépítészet az ő hatalmuk alatt érte el virágzását. Ahogy az építészetben és a művészetekben, úgy a kertépítésben is harmonikusan keveredtek a helyi indiai, valamint a magukkal hozott iszlám, türk-mongol, és főleg perzsa tradíciók.

Pozsony röviden

Van egy borzasztóan rossz szokásom: ha utazáson töröm a fejem, először mindig távolabbi, egzotikusabb helyszínek szerepelnek a bakancslistán, mondván, a közeli helyekre bármikor eljuthatok még. Le kell szoknom róla, mert az ember sosem tudhatja, meddig van lehetősége utazgatni. Ezúttal egy Billy Idol-koncert csábított a „szomszédos” Pozsonyba, és milyen jó, hogy útnak indultunk!

A Balaton ékköve – Tihany

Nem elég a lenyűgöző panoráma, a Balatonba „belógó” hangulatos félsziget a maga összes kincsével – kettő belső tóval, dimbes-dombos tájképpel, idilli településsel, történelmi emlékeket őrző apátsággal, visszhanggal és lilán hullámzó levendulaföldekkel – mindezek megfelelő vegyítésével, és visszatérve a régi hagyományokhoz, a Tihanyi-félsziget és környéke hazánk egyik legizgalmasabb szeglete lett ismét.

Főúri vendégeskedés az Őrvidéken - Észak-Burgenland és Sopron környéke

Felcsillant a szemem, amikor megismertem utunk programját; a várakért rajongok, az Esterházy-birtokok garanciát jelentenek az eleganciára, a kifinomultságra, melyet egy exkluzív operaelőadás csak tovább fokozhat, míg egy kellemes séta hazánk és a „szomszéd” egy-egy gyönyörű barokk városában, valamint egy pihentető sétahajózás a Fertő-tavon méltó levezetése a túrának.

Üzbegisztán, Tádzsikisztán - 1. rész

Egy egykori szovjet tagköztársaságban, az Ázsia szívében fekvő Üzbegisztánban talán a legszebbek az egykori Selyemút városai, ahol mecsetek és erődfalak között lenyűgöző építészeti emlékeket találhatunk.

A vízesés alá tervezett luxusszálló

AZ Atkins Design Studio nyerte meg azt a nemzetközi pályázatot, amelyet egy öt csillagos luxushotel, az InterContinental Shimao Shanghai Wonderland tervezésére írtak ki egy vízzel teli kőbányában Songjiang tartományban, nem messze Shanghaitól. A lenyűgöző terveket a kőfejtő természetes víz-, és tájképe inspirálta. Az elképesztő ötleteket felvonultató 380 ágyas resort hotel két szinttel lenne magasabb, mint a 100 méter mély kőfejtő sziklafelszíne, de a víz alatt is kialakítanának nyilvános tereket, valamint vendégszobákat.

Fedezd fel a tenger élővilágát az afrikai víz alatti szállodából

Igazán édes álomban lehet része azoknak, akik kipróbálják a víz alatti hotel szolgáltatásait. Az ágyból sem kell kikelnie azoknak, akik az Indiai-óceán felszín alatti panorámáját akarják élvezni.

Látnivalók Isztambulban: a Topkapi szeráj

Isztambul egyik legizgalmasabb, legrejtélyesebb látnivalója a Topkapi, vagy Ágyúkapu palota – mely szinte már város volt a városban –, s amely Isztambul talán legszebb kilátással büszkélkedő részén, az Aranyszarv-öböl és a Márvány-tenger közti kiszögellésen, az ún. Szeráj Csúcson fekszik. A négy udvart és számos épületet magában foglaló komplexum tökéletesen elszeparált világában éltek és kormányoztak az Ottomán Birodalom szultánjai 1465 és 1853 között.

115 éve nyitották meg a Téry-menedékházat

115 évvel ezelőtt, 1899. augusztus 21-én nyitották meg a nagyközönség előtt a Magas-Tátra legmagasabban álló, egész évben nyitva tartó menedékházát, a közkedvelt Téry-menedékházat. Az Öt-tó mellé építendő menedékház igé­nye először 1889-ben merült föl, amikor az Magyarországi Kárpátegyesület (MKE) Budapesti Osztályának választ­mányi ülésén dr. Téry Ödön indít­ványozta, hogy sza­vazzanak meg bi­zonyos összeget a Magas-Tátrá­ban egy menedékház felépítésére, lehetőség szerint az Öt-tó katlanában. Ekkor kezdték meg a pénz gyűjtését a me­nedékház felépítése céljából létrehozott pénz­ügyi alapba.

Papok, pávák, pillangók - India másképp

Kozma Dániel: Vannak, akik szeretik a vezetett utakat. Ők azok, akik bejárják az ismert ösvényeket és eljutnak a híres helyekre. Vannak azonban olyanok is, akik szeretnek letérni a bejárt utakról a felfedezés, a kaland, a valódi találkozások érdekében.

A kalandutazás női kompromisszumai

 Csereklei Maria- Akinek már vannak utazási tapasztalatai a minden kényelmet kielégítő romantikus-mézeshetes vagy a tíznapos, teljes–ellátásos nyaralásokon túl is, azok bizonyára tudják, hogy mennyi lemondással jár a nők számára egy több hónapos kalandtúra, melynek egyik sarkalatos jellemzője a le-nem-szervezettség. Az alábbiakban egy csokorba kísérlem meg össze

Látnivalók Londonban: Kensingtoni séta

Nyugat-London egyik elegáns negyede, Kensington az 1830-as években még falunak számított: veteményes kertek, uradalmi birtokok a hozzájuk tartozó kastélyokkal, néhány régi ház és templom sorakoztak ott, ahol ma a belváros jómódú negyedei és kedvelt bevásárló utcái találhatók. A negyed a XIX. század második felében indult gyors városiasodásnak, ekkor épültek méregdrága házai, bérpalotái, és az épületek mögött kialakított istállósorok (mews).

Wilde Wasser - vad vizek nyomában

Schladmingtól néhány kilométerre az Untertal völgyben fekszik a Wilde Wasser, melyben minden adott egy tökéletes alpesi kiránduláshoz. Gyönyörű táj vízeséssel, függőhíddal, fűben legelésző-heverésző tehénkékkel és persze az elmaradhatatlan osztrák hüttével. A park többféle nehézségű útvonalat is tartogat a néhány kilométeres családi kirándulástól a húsz kilométeres kemény körtúráig. Bármelyiket választjuk is látványosságokban nem lesz hiány. További képekért és a cikk folytatásáért kattints ide! További képekért és a cikk folytatásáért kattints ide!

Van Gogh Alive – Lépj be a képbe!

Végre egy kiváló családi program, egy kiállítás, ahol nem kell csendben maradni!

Családi panziók Havanna belvárosában

Kevesen tudják, de Kubát nem csak a méregdrága hotelek teraszairól csodálhatjuk meg. Feltörekvőben van egy új irány, ami – szerintünk okkal – egyre népszerűbb azok körében, akik nem csak nyaralni, de egy kicsit “élni” is szeretnének Kubában.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!