Főúri vendégeskedés az Őrvidéken - Észak-Burgenland és Sopron környéke

Felcsillant a szemem, amikor megismertem utunk programját; a várakért rajongok, az Esterházy-birtokok garanciát jelentenek az eleganciára, a kifinomultságra, melyet egy exkluzív operaelőadás csak tovább fokozhat, míg egy kellemes séta hazánk és a „szomszéd” egy-egy gyönyörű barokk városában, valamint egy pihentető sétahajózás a Fertő-tavon méltó levezetése a túrának.

Van pótolnivalóm bőven… sokszor gondolkodtam azon, hogy bejártam a világ számos „eldugott” zugát, megfordultam olyan helyeken is, ahol korábban sosem gondoltam volna, de több szomszédos vidékre még nem sikerült eljutni. Így az utóbbi időmet ezeknek szenteltem, és felkerestem Pozsonyt, a Hargitát, Nyíregyházát, Nyírbátort, a legutóbb pedig az Őrvidéket. Ezt a csodálatos, de földrajzilag nehezen behatárolható régiót, mely Ausztria és Magyarország határán terül el, s a többi között olyan kincsekkel büszkélkedik, mint a „félelmetes” Fraknó vára (Forchtenstein), a barokk Kismarton (Eisenstadt, Burgenland tartomány székhelye) és Ruszt (Rust), vagy a római kor óta használt szentmargitbányai kőfejtő, mely ma Európa legnagyobb természetes színpada. A határ innenső oldalán pedig Sopron, a „Hűség városa”, vagy a lenyűgöző természeti környezetű Fertő-tó, s akkor a sok-sok UNESCO Világörökségről még nem is beszéltünk.

Persze átutazóban jártam errefelé, ezért is élt bennem élénken a vágy, hogy egyszer láthassam Burgenland és Magyarország nyugati csücskének legszebb nevezetességeit, a dimbes-dombos, szőlőkkel beültetett tájat, a lustán elnyújtózó, nádasoktól ölelt Fertő-tavat és a romantikus, hangulatos aprócska falvakat. Mert valóban gyönyörű ez a vidék; kicsiny területe ellenére van itt a Kisalföldhöz tartozó síkság, ingoványos, sztyeppes, szikes terület a Fertő-tó körül, valamint az Alpokaljára jellemző zöldellő dombok. Ahogy közeledtünk Fraknó várához – a Rozália-hegység egyik kúpján őrszemként figyelő erősséghez, mely a XIII. század óta vigyázza az itt futó utakat – a táj egyre inkább ez utóbbi vidékre hasonlított. Az erődítmény védelmi szerepét olyan jól ellátta, hogy a törökellenes háborúk idején az egyetlen környékbeli vár volt, amelyet nem foglaltak el. E funkcióját azután is megtartotta, hogy 1622-ben az Esterházyak birtokába került: kevésbé a kényelmi szempontok voltak fontosak, sokkal inkább védelmi szerepét hangsúlyozták. Többek között itt szállásolták el a 300 fős hercegi hadsereget is.

A kitűnő formában megőrzött Burg Forchtenstein, azaz Fraknó vára mind építészet-, mind művészettörténeti szempontból izgalmas időutazást jelent, de legkimagaslóbb értéke talán a benne őrzött gyűjteménynek van. A klasszikus vártúra keretében – mely magyar nyelven és igen magas színvonalon biztosított – megismertük az erődítmény és urainak történetét. Láthattuk Magyarország legkorábbi, eredeti koronázási országzászlóját, melyet Esterházy Miklós (1583-1645), 1625-től Magyarország nádora és a király helyettese vitt II. Ferdinánd császár és magyar-cseh király 1618. július 1-i koronázásakor, Európa egyik legnagyobb, magánkézben lévő fegyvergyűjteményét, korabeli ruhákat, valamint az Esterházy Ősgalériát, mely Közép-Európa legnagyobb barokk családi képtára. Egy másik kiállítás a felbecsülhetetlen értékű kincstárral ismerteti meg az érdeklődőket, mely Esterházy Pál herceg értékes óráiból, automatáiból és ritkaságnak számító preparált állataiból áll.

Alig pár kilométert és egy-két emberöltőnyi időt utazva hamarosan megérkeztünk a gyönyörű ékszerdobozhoz hasonlatos Kismartonba. A város már az őskor óta lakott volt, jelentős római kori település nyomait tárták fel itt. 1622-ben Fraknó várával együtt császári adományként Esterházy Miklós kapta meg, s Kismarton ezt követően 300 éven át a család birtokában is maradt. A város ennek köszönheti igazi jelentőségét; a család tagjai az itt korábban, 1388-92 között épült vízivárból valóságos barokk palotát építettek, a városból pedig elegáns hercegi központot. Török dúlás, pestis járvány, és tűzvész után Kismarton gyönyörű barokk stílusban épült újjá, lényegében ekkor alakult ki ma ismert belvárosa. A hercegi család hívására számos művész telepedett le itt, akik közül talán leghíresebb Joseph Haydn 1761-ben lett a herceg udvari zenekarának vezető helyettese. Kismarton az európai zenekultúra egyik központja lett ezzel; a város ekkor élte fénykorát.

Hangulatkeltő sétánkat a gyönyörű állapotban lévő Esterházy kastélynál kezdtük, mely 1663-72 között nyerte el mai formáját, míg a körülötte elterülő angolkertet mintegy száz esztendő múlva alakították ki. A kastély arról is nevezetes, hogy a kontinensen itt volt először felvonó, melyet a herceg Angliából hozatott. Európa egyik leggazdagabb arisztokrata családját valódi fényűzés vette körül, melyet ma is hűen tükröznek a Hercegnői lakosztályok, mely egyben a kastély egyik legizgalmasabb kiállítása is. A kúria melletti kis utcában egymást érik a bájos barokk homlokzatú polgári házak; mintha valóban visszarepültünk volna a XVIII. századba. A pasztellszínű épületek között szerényen bújik meg egy kis halványkék házacska – kisebb, keskenyebb a mellette állóknál – s csupán egy antikolt cégér és egy ódon névtábla emlékeztet rá, hogy 1766-78 között itt élt Joseph Haydn. A romantikus belső udvart boltíves kocsibejáró köti össze az utcával, melynek falán a kismartoni férfidalárda emléktáblája olvasható 1898-ból.

Az utcát az 1629-ben épült kis sárga ferences templom és kolostor zárja le; építése gróf Esterházy Miklós fogadalmához kapcsolódik, aki ígéretet tett, hogy ha a lakompaki csatából (1620) élve megmenekül, Szent Mihály tiszteletére templomot emel; ma a kolostor sírboltjában nyugszanak az Esterházy család tagjai. A Joseph Haydn Gasséval párhuzamosan futó Főutcán látható a város gyönyörű – szintén barokk homlokzatú városházája – míg a következő háztömb mögött a hatalmas, szépen felújított Szent Márton dóm. A székesegyház helyén már a XIII. században is templom állt, a ma látható épület 1460-1522 között készült el, de mivel a XVI. század végén leégett, barokk stílusban építették újjá. A dóm neogótikus jegyeit az 1904-es újjáépítés során kapta. Csarnokos kialakítása és modern, színes üvegablakai üdítően harmonizálnak egymással. Kismarton másik híres vallási épülete a XVIII-XIX. században épült Bergkirche, melynek 1923-ban épült mauzóleumában helyezték örök nyugalomra Haydnt.

A szeszélyes nyári időjárásból már Kismartonban ízelítőt kaptunk, amikor a dómnál nyakon öntött bennünket a zápor, de egy napra ennyivel is megelégedtünk volna. Ennek ellenére következő úti célunk, Ruszt bebarangolása során szinte végig esett az eső, bár a parányi barokk városka báját ez sem tudta lerombolni. Csak a gólyákat sajnáltam… ázottan, csapzottan gunnyasztottak a kéményeken. Ruszt bár meseszép, mézeskalács-szerű panorámájáról is nevezetes, mégis a házak kéményein fészkelő madarak vonzzák ide a legtöbb turistát. Én ennyi gólyát életemben nem láttam még. A városka ki is használja eme szokatlan turistacsalogató látványosságát, így számos szoborra, szuvenírre akadhatunk, de még gólyához címzett művészeti galériát is láttam. Ruszt másik híres vendégfogó terméke a bor, mely szinte minden polgárházi udvaron kialakított vendéglőben kapható. Ezek a zöldellő növényekkel befutott, belső udvaros fogadók szintén Ruszt városképéhez tartoznak, s ennyi szépség után már az sem meglepő, hogy a kisváros 2001 óta UNESCO Világörökségi védelmet élvez.

A Fertő-tó nyugati partján elterülő csodaszép kis település, Ruszt – mely Ausztria legkisebb városa, s a XVII. század vége óta a történelmi Magyarország legkisebb szabad királyi városa volt – csaknem 800 éves történelemre tekint vissza. Országos hírű bortermelésének köszönhetően hamarosan meggazdagodott, s a helyiek olyan szép épületekkel emelték a városka fényét, mint a mára megfeketedett kövekből rótt Halásztemplom (1400 előtt épült, egy már a XII. század óta itt álló templom felhasználásával), mely nevét a szomszédos kápolnáról kapta, melyet Anjou Mária hálából építtetett azoknak a halászoknak, akik kimentették a Fertő-tóból. Gyönyörű belvárosának szinte valamennyi háza műemlék, egységes barokk kori hangulatot kölcsönözve Rusztnak. E XVI-XIX. század között épült polgárházak stukkódíszítéseikkel, mutatós ajtó- és ablakkereteikkel, címereikkel igazi ékszerdobozzá varázsolják a várost.

A római kor óta használatos szentmargitbányai kőfejtő egykor olyan csodás épületekhez szolgáltatta hófehér lajtamészkövét, mint a bécsi operaház, a Hofburg, a Ring elegáns palotái, vagy a Stephansdom. A terület – mely jó ideje nem eredeti funkciójaként működik – az Esterházy Magánalapítvány gondozásában van, amely 2006-ban jelentősen kibővítette a kőbánya területét, mely egyébként természetvédelmi terület is. Talán ezért is lenyűgöző az az építészeti megoldás, amellyel az egykori kőbányából Európa legnagyobb szabadtéri színpadát varázsolták anélkül, hogy a természeti térben kárt okoztak volna. Ahogy egykor az Esterházy család a művészetek legjelentősebb patrónusának számított, úgy ma a Magánalapítvány, hűen az egykori elkötelezett mecénás munkához, Burgenland kulturális életének egyik legjelentősebb szereplője, melynek feladata a kulturális örökség megőrzése és nagyközönségnek való bemutatása. Wolfgang Werner intendáns 1996-ban nagyszerű ötlettel állt elő: az egykori kőbánya lenyűgöző díszlete lehetne a burgenlandi operafesztiválnak.

Az elmúlt tizenöt év alatt olyan darabokat vittek sikerre, mint a Don Giovanni, a Carmen, illetve idén már harmadszor az Aida. A hatalmas, 7000 négyzetméteres „koncertteremben” mintegy 4500 néző élvezhette a csillagos ég alatt a grandiózus díszletek között, lenyűgöző jelmezekben színpadra vitt alkotást, melyet az Oscar-díjra jelölt, Emmy-díjas hollywoodi rendező, Robert Dorhelm álmodott meg. Az elém táruló látvány minden elvárásomat meghaladta: a színpad közepén, a fehér falú kőfejtő háttere előtt egy 22 méter magas szfinx tornyosult, mely körül a memphiszi palota 16 méter magas díszletei kaptak helyet. Az ókori helyszínt a legmodernebb technikai felszereléssel – három csúcsteljesítményű projektorral, valamint hatalmas kivetítőkkel – varázsolták a jelenbe: a palota előtt lágyan hullámzó Nílus szinte már életszerű volt. A jelmezeket Verona és Washington operaházai kölcsönözték, a színpadon pedig a 250 statiszta mellett élő lovak is felvonultak. Ezek után Radames győzelmi bevonulója már csak hab volt a tortán, de ezt inkább nem „lőném le”, aki teheti, nézze csak meg élőben.

Az esti operaelőadás méltó levezetéseként a másnap reggelt egy hangulatos soproni sétával kezdtük. A „Leghűségesebb városként” (Civitas Fidelissima) elhíresült Sopron szintén azon települések közé tartozott, ahol eddig még nem jártam, de már régen a bakancslistán szerepelt, hiszen történelmi múltja mellett mesés látnivalói mind erre predesztinálták. Hazánk egyik legkedveltebb városa már az ókorban jelentős település volt (Scarbantia), máig láthatók e korból fennmaradt értékei. Az óvárost bebarangolva elénk tárultak hangulatos utcácskái, gótikus, reneszánsz, barokk épületei – a Cézár pince, a Storno, a Gambrinus-, a Fabricius-ház, „Két mór” parasztbarokk épülete, az Esterházy paloták – illetve számos gyönyörű temploma, többi között a barokkosított Szent György-templom, vagy a Kecske-templom (a Fő tér déli oldalán), ahol ötször tartottak országgyűlést, háromszor pedig koronáztak. A Tűztorony Hűségkapuja, és a Széchenyi téren magasodó Hűségzászló pedig a város 1921-es döntésére emlékeztet: az első világháború után a lakosság (akiknek nagy része német nyelvű volt!) a népszavazáson Magyarországhoz csatlakozott, bár a diktátum Sopront Ausztriának ítélte.

Kirándulásunk utolsó állomása a Fertő-tó volt, ahol Fertőrákoson kishajó várt ránk. A kellemes sétahajózás során – érintve a mörbischi víziszínpadot – megismerhettük a tó földrajzát (sztyepptó, azaz síkvidéki, szikes, sós állóvíz, sótartalma 33-szorosa a Balatonénak), élővilágát, különlegességeit. Ausztriába „átlépve” láttuk a két meghagyott bóját, melyek egykor a vasfüggöny részét képezték; a hajók ma csak ezek között közlekedhetnek, mert a bóják mögé egykor aknákat telepítettek. A parton pedig még most is láthatók azok a határmegfigyelő magaslesek, melyek az egykori sötét korszak szomorú mementói. Az ember szó szerint belefeledkezik az érintetlen természet szépségeibe, a különleges vízrajzi adottságok pedig felkeltették az érdeklődésemet. Európa legnyugatabbra fekvő sztyepptava és szikterülete – különlegesen szép és érintetlen környezetének köszönhetően – ma Világörökség. A tó a XIX. század közepén teljesen kiszáradt, így területét felszántották és gazdasági épületeket is emeltek benne.

Aki szeretné átérezni, átélni ennek a csodálatos útnak minden felejthetetlen pillanatát, még megteheti, hiszen utolsó alkalommal augusztus 9-én ismét indul egy szervezett buszos utazás, amelyhez még lehet csatlakozni. A programra a kulturális utakat szervező Pannonia Program- és Utazási Irodában lehet jelentkezni, amely a burgenlandi operajátékok magyarországi képviselete (www.pannoniatravel.hu). Egyénileg utazóknak csak operajegyet, vagy hozzá foglalt szállást is szívesen biztosítanak. A lélegzetelállító Aida előadás még hat alkalommal látható, utoljára augusztus 17-én. A bécsi Arenaria produkciós iroda jövő nyáron a Tosca című operaremeket tűzi műsorra, az előadásról és az előfoglalási akcióról a Pannonia Program- és Utazási Irodában lehet érdeklődni.