Rómát látni, és.....

…...függővé válni. Ez az aprócska baleset úgy 4 éve, első ottjártamkor esett meg velem. Azóta valahogy nem sikerült visszajutom, de néhány hónapja, mikor valami megfizethető világgámenést terveztem, a fapadosok kínálta lehetőségek közül első pillantásra Róma került ki győztesen.

Mexikói kalandok, első rész

Kemény, 29 órás út után megérkezünk a Yucatán-félsziget fővárosába, Cancúnba, a közép-amerikai földnyelv, talán legnépszerűbb nyaraló övezetébe.
Fürdés a hullámokban, pihenés, (gyönyörű, színek es fények) napozás után irány Palenque. Éjszakai buszjárattal 12 óra az út.

Városi közlekedés Thaiföldön

Bangkok közútjainak használata, a világ egyik legveszélyesebb vállalkozásaként van számon tartva. Még akkor is, ha gyalogosan közlekedünk. Sokszor, egy zebrán való átkeléshez is vagányság és jó pár perc szükséges.

Bangkok az igazi Sziám, avagy egy éjszaka Bangkokban

Évekkel ezelőtt egyik kedvenc zeneszámom volt a Sakk musical tán leghíresebb betétdala: Egy éjszaka Bangkokban. Magyarul és angolul is fejből tudtam a szövegét, kerestem, mikor láthatom a hazai színpadok valamelyikén. Ugyanis a megszűnt Rock színház után Magyarországon nem játszották évekig…

Látnivalók Isztambulban: az Archeológiai Múzeum

Az isztambuli Archeológiai Múzeum legkorábbi anyagai még a bizánci stílusú Hagia Eirene templom falai között (Topkapi palota Első udvara) kaptak helyet a XIX. században. Csakhogy a gyűjtemény hamarosan kinőtte a terület adta lehetőségeket, így a XX. század elején átköltöztették a szomszédos, Alexandre Vallaury által tervezett épületbe. Három fő részből áll: a Régészeti Múzeum (a főépületben), az Ókori Kelet Múzeuma, valamint az Iszlám Művészet Múzeuma (a Cinili Kösk – Csempézett Kioszkban), mindegyik a Topkapi palota külső kertjeiben található.

Tivoli: A kertek városa

Rómától nem messze létezik egy idilli hely, mely már a mitikus időkben is Sybillák, vízi nimfák, faunok számára nyújtott menedéket, s így nem véletlen, hogy később császárok, bíborosok és pápák választották kedvenc pihenőhelyükül. Tivoli kellemes éghajlatával, gyógyvizeivel és elbűvölő természeti környezetével igazi kirándulásra csábít.

Iráni képeslapok II.

Az Irán északi vidékein, illetve Teheránban tett látogatásunk után elindultunk az ország délebbi vidékei, a történelmi Perzsia szíve felé. Sivatagok, oázisvárosok és mesés régi települések vártak, ahol szemem elé tárult az Ezeregy éjszaka meséinek keleties hangulata. Teherán után nem sokkal már tágas sósivatagok tarkítják a vidéket, melyeken legfeljebb a kiváló autóutak vágnak keresztül, gyalog azonban hamar feladná itt a ember.

Iráni képeslapok I.

Irán hatalmas, gyönyörű és elképzelhetetlen kultúrával és történelemmel megáldott ország, szerencsétlen módon mégis az elmúlt század politikai manőverei, és azok hatásai határozzák meg mai megítélését. Sokan alig tudnak többet róla, mint amit a híradásokban hallanak: korábban az irak-iráni háborúk, az 1979-es Iszlám Forradalom, a Khomeini-féle rendszerváltás, aztán a választások, majd a vélt, vagy valós atomprogram.

Földön, vizen, levegőben: Arizona madártávlatból

Amerika legszebb útjai után a négy kereket szárnyakra cseréljük, és a felhők fölé emelkedünk. Kisrepülő túrára indulunk Sedonából, hogy ne csak az útról de a madarak szemszögéből is megcsodálhassuk Arizona elragadó tájait. 2 óra a levegőben, mintha csak a Google Earth zoomján ülnénk...

A színpompás Fly gejzír

A nevadai Black Rock sivatagban található ez a különleges természeti képződmény a Fly gejzír. A gejzír egy véletlen folytán emberi beavatkozás nyomán "kelt életre". Fotó: Quang Le Hong

12 földöntúli táj

Számos zuga van a Földnek, ahol elképesztő, szürreális látványban lehet részünk, melyek segítik átlépni elménk korlátait és kicsit továbbgondolni a világot és a benne munkálkodó erőket.   Vatnajökull, Izland Fortyogó víz, gőz, buborékok, sziklák, jég... ez egyesül a lélegzetelállító, de mégis idegen tájban. Ez Izland és Európa legnagyobb gleccsere a Vatnajökull (8100 km²). Tudj meg többet! eir@sistuckincustoms Pokol kapuja, Türkmenisztán Egy óriási vörösen izzó gázzal teli kráter a Karakum-sivatag közepén Türkmenisztánban, amit a helyiek csak a Pokol kapujaként emlegetnek. Tudj meg többet!

Képeslap Szantoriniről

Szantorini (Thíra) képeslapokra illő látképe nagy valószínűséggel mindannyiunk bakancslistáján ott van, s ez nem véletlen. A vulkáni működés következtében mintegy 3500 évvel ezelőtt darabokra szakadt sziget festői sziklákkal, mélykék tengervízzel, szikrázó napsütéssel, pasztell színekben tündöklő falvakkal és széles mosolyú görög vendégszeretettel várja a kikapcsolódni vágyó turistákat. Felkerekedtünk, s készítettünk néhány gyönyörű fotót Oiáról és Fyráról. Fotók: Etédi Villő

Felfedezésre váró helyek Ázsiában: Mai Chau

Hol található? Vietnam északi részén, 140 kilométerre Hanoi-tól, 80 kilométerre a laoszi határtól.
Mi a vonzereje? A kisváros gyönyörű helyen fekszik: Hoa Binh tartomány hegyei között, hatalmas mészkősziklákkal körülvett medencében, zöld rizsföldek ölelésében. A környék kultúrája is érdekes, az itt élő népcsoport az úgynevezett “Fehér Thai” törzshöz tartozik. cameroonjb

Europa Park - Ahol újra gyerekek lehetünk

Sosem voltam egy nagy vurstli-kedvelő, és a mesékből is jó harminc-egynéhány éve kinőttem, így igazi kihívásként tekintettem az út elé. Úgy voltam vele, próbálják csak bebizonyítani nekem, hogy kételkedő felnőttként is élvezhető egy vidámpark.

Csehország TOP 15-ös látnivaló-listája

Nevezhetjük Európa ékszeres dobozának is, hiszen a csöppnyi közép-európai ország tengernyi szépen megőrzött történelmi várossal, látnivalóval, természeti nevezetességgel büszkélkedik. Nehéz elképzelni, hogyan szorult ilyen kis helyre ennyi szépség, pedig Csehországot épp úgy sújtotta a szocializmus hanyagsága, akár csak Európa keleti felének többi országát. Nem lehet igazságos sorrendet felállítani, de azért most megpróbáljuk lajstromba szedni Csehország 15 legszebb kincsét, melyeket feltétlenül érdemes felkeresni. 15. Ceske Budejovice

Dubai fűszerbazárja, a Deira spice souq

Dubai az a város, melynek fejlődése szinte napról napra szemmel látható; aki tavaly, vagy tavalyelőtt járt itt, nem biztos, hogy ugyanazt a Dubait látta, mint aki idén, vagy jövőre utazik a metropolisba. Dubaiban minden a legekről szól, így vásárlás terén is válogathatunk a legnagyobb, leggazdagabb, leglátványosabb épületek, bevásárló központok választékából és persze az árubőségből. Itt sorakoznak a világ legnagyobb, leghíresebb és legcsillogóbb malljai, üzletházai, ahol tényleg, szó szerint minden megtalálható.

Dubai öröksége: a Heritage & Diving Village

Aki kicsit jobban megismerné Dubai múltját, az vegye az irányt az Al Shindagha (Bur Dubai) történelmi negyed felé, a Dubai Creek mellett. Itt található ugyanis az 1997-ben alapított Heritage & Diving Village (szabad fordításban Örökség és Búvár Falu), mely – egyfajta szabadtéri múzeumként, skanzenként – a régió autentikus kézművességét, illetve tengerrel kapcsolatos örökségét, a hal- és gyöngyhalászat, a hajózás, hajóépítés és más hagyományos tengeri foglalkozások történetét mutatja be.

Látnivalók Prágában: a Reprezentációs ház

Prága a szecessziós építészet (art nouveau) valóságos kincsestára, melynek egyik leghíresebb példája az Újvárosban, a Námesty Republiky téren, a Lőportorony szomszédságában található Reprezentációs Ház (cseh nyelven Obecni dum), mely a cseh történelem egyik legmeghatározóbb palotája, számos esemény színtere volt. Így például 1918. október 28-án Smetana-termében kiáltották ki Csehszlovákia függetlenségét. 

Látnivalók Prágában: Az Orloj - a városháza és óraműve

A városháza (Staroměstská Radnice) csillagászati óraműve, a látványos Orloj szinte nagyobb hírnévre tett szert, mint maga az épület, ahová helyezték. A hatalmas szerkezet, mely az idő mellett az évszakokat, hónapokat, a Nap és Hold mozgását (a középső, ún. szfératáblán), sőt az állatöv jegyeit is mutatja, 1410 óta vonzza a látogatókat: a bábjáték ablakaiban – melyeket 1597-ben készítettek – óránként vonulnak végig az apostolok. A menetet a halált jelképező, jobb oldalt álló csontváz indítja el. Egyik kezében egy kis harang kötelét húzza meg, másik kezében lévő homokórát pedig megfordítja.

Látnivalók Prágában: a Kampa

Ahogy Budapest kedvelt pihenőhelye, turisztikai látványossága a Margit-sziget, ahogy Róma csalogató nevezetessége az ősi Tevere-sziget, úgy Prága is büszkélkedhet hangulatos, festői Morva-szigettel, mégpedig a csatornákban, vízre épült festői házakban, zöld övezetben gazdag Kampa-szigettel. [utazom:csikkep:43820]

Prágai látnivalók

Az évszázadok során költőket, írókat, zeneszerzőket ihletett meg a cseh főváros hangulata, mely mindig is olyan jelzők dicsfényében fürdött, mint „a Moldván úszó fenséges arany hajó” (Apollinaire), száztornyú város, arany Prága, vagy egyszerűen csak a városok királynője. Se ez bizony nem véletlen… [utazom:csikkep:12462]

Fuerteventura, az erős szelek szigete

Fuerteventura, a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek második legnagyobb tagja fekszik legközelebb Afrikához, így nem meglepő, hogy a szigetcsoport eme darabkája a legszárazabb, legsivatagosabb, de vad szépsége pontosan e „mostoha” körülményeknek köszönhető.

Luther Márton nyomában I. - Eisleben

2017 Luther Márton éve volt: ekkor ünnepelték a reformáció 500 éves fennállását, melyet Németország szerte kultúrális programokkal, koncertekkel ünnepelnek. E dátum azonban - amikor a híres lelkész, reformátor kitűzte 95 pontból álló téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára, útjára indítva ezzel a reformációt, azaz a hitujítás mozgalmát - egy sokkal nagyobb volumenű, egy egész évtizedet felölelő (2008-2017) kultúrtörténeti programsorozat záróakkordja. Ha jobban belegondolunk, tíz esztendő nem is olyan sok egy fél évezredért.

Görögország TOP 15-ös látnivaló-listája

Görögországot – akár csak Itáliát – szintén sok szépséggel áldotta meg a jó sorsa. Nem elég, hogy az európai kultúra bölcsője, s mint ilyen, 17 UNESCO Világöröksége közül 15 tisztán kulturális örökség (kettő pedig vegyes), de még számtalan lenyűgöző természeti csodát is találunk errefelé, legyen szó hegyvidékről, tengerpartról, erdőségről. Kiválasztottunk 15+1 helyet a legszebbek közül, melyek az utazom.com bakancslistáján feltétlenül szerepelnek… 15. Monemvasia

Németország TOP 15-ös látnivaló-listája

Németország valamilyen rejtélyes oknál fogva kevésbé „felkapott” a hazai utazóközönség számára, pedig számos csodálatos hellyel büszkélkedik, amit mi sem bizonyít jobban, mint 38 UNESCO Világörökségi helyszíne. Nehéz is közülük választani, mi azonban megpróbáltuk. Íme az utazom.com top 15-ös listája az ország legszebb, legizgalmasabb bakancslistás helyszíneiről. 15. Drezda

Hat perc Kuba: a karibi sziget valódi hangulata

A kellemes Karib-tengerben lubickoló Kuba igazán egyedi célpont. Ha egy nagyon kalandos és változatos utazást szeretnénk tenni, nem csak a térben, hanem az időben is, akkor mindenképpen keressük fel ezt a krokodil alakú szigetországot. [utazom:csikkep:41071] A vérpezsdítő ritmusoktól és a nehéz szivar füstjétől valamint a fűszeres rumtól könnyen megszédülünk, de felfrissülhetünk a tengerben vagy a Vinales-völgyben tett kirándulással. Havanna utcáin és hangulatos szórakozóhelyein életre szóló élményben lesz részünk, Varadero homokos tengerpartján pedig kellemes pihenésben. 

Egyiptom

Egyiptom: a piramisok és a fáraók letűnt birodalmának földje, forró sivataggal és gazdag élővilágú tengerrel várja az ide utazókat. Az ország ezer arca közül néhány jellemző hangulatot emel ki a következő kisfilm, ami egy egyiptomi utazás képeit örökíti meg. Egypt from Simon Kearns on Vimeo.

Madagaszkár tájain

Madagaszkár: a malgasok földje, a világ negyedik legnagyobb szigete számunkra Benyovszki Móric miatt is különösen érdekes földdarab. A makik és lemúrok földjén járt már az utazom.com, most egy kalandos kisfilm mutatja be a sziget egyedülálló hangulatát.  Madagascar...parmi les plus belles plages du monde... from noel POTTIEZ on Vimeo.

Nyaralás Törökországban - Antalya szépségei

Törökország: változatos vidék Európa és Ázsia határán. Változatos tájak, egzotikus kulturális hagyományok, ókori emlékek, határtalan hegységek és hatalmas tavak, illetve mediterrán partvidékek otthona ez az ország, ahová mindenképpen érdemes ellátogatni. Anatólia száraz fennsíkjai, Kappadókia mesevilága, Isztambul fűszeres varázsa mind-mind csak egy szilánk ebből a csodálatosan szép és izgalmas utazásból. [utazom:csikkep:61892] A most következő kisfilm Antalya környékét és építészeti emlékeit, egyedi hangultát mutatja be: Turkey 2012 - a Week to remember from Daniel Thurau on Vimeo.

A legszebb kilátás - Reunion szigete

Reunion trópusi szigete maga a megvalósult álom - csak teremtő képzelet alkothat ilyen gyönyörű tájat. [utazom:teaser:18903] A vulkáni sziget hatalmas hegyei és zúgó vízesései Madeira legszebb tájait idézik, a gyakran ködbe burkolózó tájból zöld süvegként törnek fel a magas csúcsok. Erről a változatos és gyönyörű tájról hoz el néhány jellemző hangulatot ez a csodálatos kisfilm: 

Törökország TOP 15-ös látnivaló-listája

Törökországot méltán nevezhetjük a világ egyik legszínesebb, legváltozatosabb nevezetességekkel bíró, legszebb országának, melyet sokban köszönhet két kontinens találkozásánál való fekvésének és hosszú, fordulatos történelmének. Itt éppúgy megtaláljuk a lenyűgöző tájakat, természeti szépségeket, ahogy a kulturális világörökségeket és művészettörténeti gyöngyszemeket. 15. Konya

Horvátország két gyöngyszeme: Krka és Plitvice

Horvátország csodálatos vidék, és nem csak a tengerparti részek tartogatnak látványosságokat. A hegyekben a karsztjelenségek széles tárházát figyelhetjük meg, a magas oldott kalciumtartalmú víz pedig elképesztő vízesés-rendszereket alkotott az évmilliók alatt. A két legszebb ilyen terület a Krka Nemzeti Park és a Plitvicei tavak. Kalandozzunk errefelé...

Egy hét Montanaban

 Montana, az USA egyik állama csodálatos természeti tájairól is híres. Barangoljuk be e vidéket virtuálisan...

Toulousetól Martiniqueig: egy karibi utazás története

 Az otthontól a karibi paradicsomig tartó utazás naplója képekben megjelenítve. Szinte olyan, mintha mi magunk is elrepülnénk ide...

Egy indonéz utazás képei

Sokan el sem tudják képzelni, milyen lehet egy indonéziai utazás. Ez a hatalmas ország ezernyi szigettel, köztük olyan hatalmas földdarabokkal mint Jáva, Szumátra, Bali, Új-Guinea valamint Szumátra és Celebesz és gyönyörű természeti tájakkal várja a nyaralni és kalandozni vágyókat.

Extrém séta, El Camino del Rey

Kering egy extrém videó az interneten, aki már látta, annak jó lesz újra borzongani, aki még nem, azok közül a tériszonyban szenvedők hagyják ki!

A Garda-tó csodája

A Garda-tó csodálatosan szép tó, az Alpok és Olaszország igazi ékessége. Nem csak az olyan mesebeli kisvárosok, mint Arco vagy Riva del Garda és Sirmione, hanem a kristálytiszta tavat körülölelő hegyek látványa is magával ragadó. [utazom:teaser:37465] Minden szónál többet mond a most következő kisfilm: TIMELAPSE - Lake Garda, Trentino & Paris from Missing Piece Films on Vimeo.  

Norvégia vadregényes tájain

Norvégia: a fjordok földje csodálatosan szép természeti látnivalókat kínál azoknak a kalandvágyó utazóknak, akik megteszik a hosszú utat északra...   A vadregényes tájon kiváló túrákat tehetünk az érintetlen Természet birodalmában. A most követező kisfilm ezeken a vidékeken kalauzol el minket: North to Norway from Deepak on Vimeo.

A Szahara csodálatos világa

 A sivatag világa a megszokott dimenzióktól teljesen eltérő, a végtelen horizontok és határtalan csend vidéke. Nézzük meg videón.

Új Zéland lenyűgöző tájain

Új Zéland: a Föld távoli csücske, ahol még sok helyen az érintetlen Természet az úr, nem halványítja el a csillagok ragyogását a mesterséges fényszennyezés és vadregényes tájakon barangolhatunk kedvünkre. Ez a csodálatos vidék most egy döbbenetesen szép kisfilmen mutatkozik be: New Zealand Landscapes Timelapse Volume Two from Bevan Percival on Vimeo.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!