magas-tatra.info

Hogy éljünk túl ANYAGILAG egy tátrai balesetet?

Tátrai túráink során bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a szlovák vagy a lengyel hegyimentők, és ezzel összefüggésben az adott ország egészségügyi intézmények szolgáltatásait kelljen igénybe venni. Az utóbbi évek túrái és kirándulásai alkalmával volt „szerencsém” megismerkedni a szlovák (HZS) és a lengyel (TOPR) hegyimentők munkájával, valamint bepillantást nyerhettem a zakopanei és a krakkói kórház sürgősségi osztályainak életébe.

"Tátrai hangulatok" - Könyvbemutató

Az utazom.com Utazási iroda tisztelettel meghívja Önt Nagy Árpád "Tátrai hangulatok" című könyvének vetítéssel egybekötött bemutatójára.
A könyvet bemutatja:
Dr. Katona István - alpinfestő
Lele József - Agenda Natura Kiadó   Az esemény részletei elérhetőek a facebook oldalunkon a https://www.facebook.com/events/1689528447959061/ címen.

Őszi túra a Rohács-csoportban

Október első napján a szép őszi időt kihasználva Katával, Zolival és Mikivel a Liptói-Tátra egyik legismertebb részébe, a Rohács-csoport csúcsaira indultunk. Ezúttal is korán keltünk, így reggel 8 órakor fázósan szálltunk ki az autóból a Rohácsi-völgy (Roháčska dolina) Spálená nevű síközpontjában az elmúlt évben átadott új, hatszemélyes ülőszékes felvonó mellett kialakított központi parkolóban (1024 m). Az új, nagy befogadóképességű parkoló kialakításával együtt a korábbi felső parkolót megszüntették, azt, és a szilárd burkolatú utat így az erdőn át vezető, kb.

A tavalyi szinten mozog a Tátra zergeállománya

Csaknem 1400 zergét számoltak össze a Tátrában az őszi állományfelmérés során. A hegység szimbólumának számító kérődzők száma a Tátra szlovák részén továbbra is emelkedik, a lengyel részen viszont csökken – derül ki a Tátrai Nemzeti Park erdeit felügyelő állami ügynökség adataiból. A park munkatársai által a múlt hónap második felében végzett állományfelmérés eredményei szerint a Tátra teljes területén – vagyis a szlovák és lengyel részén együttvéve – 1345 zerge, köztük 124 gida él.

November végén megjelenik a „Tátrai hangulatok”

Hosszú várakozás után végre örömteli hírrel szolgálhatok a Magas-Tátra egykori világa, hazánk egykori legmagasabb hegységének történelme iránt érdeklődők széles táborának. Jelenleg már a nyomdában van, és várhatóan november végén megjelenik a „Tátrai hangulatok” című képeslapos könyvem, amely nem más, mint egy képeslapalbum, melyben korabeli képeslapok segítségével próbálom meg felidézni a millennium utáni évek tátrai világát, hangulatát. Olyan képeslapokról van szó, amelyeket a képeslapkiadás hőskorában, a XIX. század utolsó éveitől kezdődően az I.

Hogyan éljük túl a medvével való találkozást?

A medvék kora gyermekkorunktól a társaink. Játszunk, sőt sokszor alszunk is velük, ezért természetesen ennivaló kis állatként gondolunk rájuk. A Tátrában túrázva viszont élő medvékkel találkozhatunk, akik néha sajnos agresszívek lehetnek. Mit tegyünk, ha ez bekövetkezik? Van olyan garantált recept, mellyel túlélhetjük ezzel a hatalmas vadállattal történő találkozást? Minden medve más és más.

Vadorzók nyomában a Vadorzó-hágóban

Ebben az évben bakancslistám első helyén szerepelt a Vadorzó-hágó. Több mint 10 éve nem jártam itt, ezért már nagyon vártan a napot, amikor végre elindulhatok. Különböző okokból megszokott társaim közül ezúttal senki nem tudott velem jönni, ezért egyedül vágtam neki ennek a túrának. A hajnali indulás után kora reggel érkeztem meg a jól ismert parkolóba (984 m), ahol az itt általában megszokott kellemetlen hideg fogadott. Részben ezért, részben pedig azért, mert hosszú út állt előttem, a Halastóig viszonylag gyorsra vettem a tempót.

Tilos a túrázás a Tátra nagy részén – kinek jó ez?

Az alábbi cikkhez elöljáróban talán mindennél jobban illik egy idézet Svetozára Krna – „Dvetisíc kilometrov, od železných vrát po Devín” (Kétezer kilométer, a Vaskaputól Dévényig) című könyvéből: „A természet állapota sokat elmond a nemzet kultúrájáról. De hány ember küzd a kulturálatlan beszéd ellen? A természetvédelemre sem mindig igaz, hogy a cél szentesíti az eszközt”.

Tátrai babonák – Brocken-hegyi kísértet

Babonák – meglehetősen kiterjedt témakör, különösen, ami a hegyeket illeti. Akár hiszünk benne, akár nem, azt hiszem fontos kérdés mindannyiunk számára. Vannak közöttünk olyanok, akik szinte a babonák rabjai, és vannak olyanok, akik csak legyintenek ezekre, és nem törődnek velük. Én a mindennapi életben biztosan a második csoportba tartozom. Nem érdekel, ha egy fekete macska átszalad előttem az úton, vagy ha felborul a sótartó, ami a régi hagyomány szerint veszekedést jelent.

Gyerekkel a hegyekben

A hegyek a szenvedélyünk. Amikor családunk gyermekkel gyarapodott, döntés előtt álltunk, hogy átmenetileg lemondjunk-e a hegyekről, vagy vágjunk neki a gyerekkel együtt. Többször találkoztunk azzal a véleménnyel, hogy azok a szülők, akik a kisgyermeket magukkal viszik a hegyekbe, alapjában önzőek. Biztosan ennek is megvan az oka. Nem akartunk lemondani a szeretett hegyeinkről, így aztán hármasban indultunk neki. De ez nem jelenti azt, hogy visszaéltünk a gyerek helyzetével.

A Tátra szlovák vagy lengyel oldala a jobb?

A Tátra sokunk számára egy és oszthatatlan egységet képez – a nyugalom szigete és a felüdülés forrása. Nem lehet azonban elfelejteni, hogy a hegységet az államhatár két részre osztja, és a két szomszédos országban sok mindenben eltérő szabályok uralkodnak. Elgondolkozott már valaki azon, hogy vajon a Tátra melyik oldalán jobb lenni? Ha nem, néhány támponttal, a Tátra két oldalán tapasztalható előnyök és hátrányok felidézésével megpróbálunk erre a kérdésre választ találni.

Szokások a hegyekben

A hegyekben végzett túra során érvényes viselkedési szabályokkal valószínűleg minden turista tisztában van. Olyan, a mindennapi életben is alapvető, vagy egyszerűen csak a kulturált viselkedéshez kötődő szabályok ezek, melyekkel nem veszélyeztetjük sem a magunk, sem mások testi épségét. Évről évre azt lehet látni azonban, hogy ezeket a szabályokat a hegyekbe indulók „otthon felejtik”. Egyre ritkábban hallani egy „Jó napot” köszönést a szemben jövőktől, és egyre gyakrabban találkozunk olyanokkal, akik egyszerűen nem tudnak csendben maradni a turistaúton.

Kapor-csúcs / Kôprovský štít

A Menguszfalvi-völgyből nézve felől szép sziklagúla formájú Kapor-csúcs (másik ismert nevén Koprova-csúcs, 2363 m) a Magas-Tátra hét, turisták által is megmászható csúcsának egyike. A Fenyves-tavi-völgybe (másik ismert nevén a Szmrecsini-völgybe) vad fallal szakad le, míg a Hincó-völgy felől omladékos lejtő húzódik fel a hegy tetejéig. Csúcsában három irányból futnak össze a gerincek. Északkelet felé a Fenyves-tavi-hágó választja el a Tátra főgerincétől, pontosabban a Csubrinától.

Nyáron tilos a Tátrában a szabadban éjszakázni

Ahogy korábban, úgy április 1-én ebben az évben is életbe lépett a Lengyel-Tátrában az a rendelet, hogy az április 1. és november 30. közötti időszakban sötétedéstől hajnalig tilos a nemzeti park területén a szabadban tartózkodni. Erre a szigorításra a vadon élő állatok nyugalmának biztosítása, valamint a turisták biztonsága miatt van szükség. A turisták éjszakai mozgását tiltó, a nyári félévben érvényes rendelkezés több mint 10 éve van érvényben.

Lavina - A második fokozat a legveszélyesebb

Senkit ne tévesszen meg, ha a Tátrában második fokozatú lavinaveszély van érvényben. Az elmúlt napokban lavinabalesetben három ember halt meg a Tátrában, a negyedik még mindig az életéért küzd egy krakkói kórházban. A napsütéses idő, az egyre hosszabb napok, a pozitív hőmérséklet következtében a hegyek téli szépségének csodálata mellett hajlamosak vagyunk elfelejteni a téli hegyekben ránk leselkedő legnagyobb veszélyt, a lavinát. Elég egy pillanat figyelmetlenség, elbámészkodás, vagy csak a véletlen, és a hegy megmutatja hatalmát. „Teljesen mindegy, hogy az áldozat ún.

Szlovák nyelvtan gyorstalpaló sörrel

Ahogy a gyerekkönyvben házikók és mosolygó medvék segítik a tanulást, a sörfogyasztó rétegnél mi sem célszerűbb módszer, mint nőkkel vagy vagy magával a sörrel összekötni az edukálást. Különben is, nincs is jobb, mint az adventi vásárokon a mézbortól, a puncstól és a forralt bortól összeragadt szánkat némi jó sörrel megtisztítani, s közben már gyakorolhatjuk is frissen szerzett tudásunkat.

Óriáskocka a Magas-Tátrában

Nemzetközi tervpályázatot írtak ki a jó pár évvel ezelőtt leégett tátrai Késmárki menedékház újjáépítésére. A cseh Atelier 8000 különös, formabontó tervvel egy hatalmas, az égből a hegyek közé ledobott kocka formájában képzeli újraértelmezni a menedékházat. Az élére állított, kockaformájú épület oldalait szinte tetszőleges elrendezésben alkotják tükröződő alumínium-, üveg- és napelem felületek. A messziről feltűnő, a környezetében található hegyeket azonban változatosan visszatükröző épület egyszerre hivalkodó, ugyanakkor a fényvisszaverődései miatt rejtőzködő.

Az emlékezetes tátrai szélvihar 10. évfordulója

Tíz évvel ezelőtt, 2004. november 19.-én, a délutáni, kora esti órákban orkán erejű vihar söpört végig a Magas-Tátra déli lejtőin. A félelmetes sebességű bukószél északról érkezve, a hegység főgerincén átbukva orkánná erősödött, és szinte letarolta a Magas-Tátra szlovák oldalának lejtőit. Óriási, évtizedekig ki nem heverhető károk keletkeztek a nemzeti park élővilágában. A négy órán át tomboló vihar kidőlt, derékban kettétört hatalmas fenyőfákat, elpusztult állatokat, járhatatlan közutakat és turistautakat hagyott maga után.

Téli zárlat és korlátozások a Tátrában

November 1-től a Magas-, a Bélai- és a Liptói-Tátra turistaútjain ismét téli zárlat lép életbe. Ez azt jelenti, hogy november 1. és június 15. között a Tátra szlovák oldalának völgyeiben a turisták csak a menedékházakig közlekedhetnek, a zárlat idején csak a síalpinisták, a természetvédők és a hegymászók mozoghatnak a lezárt területeken, aTANAP látogatási rendjében foglaltak figyelembe vételével.

A Tátra éghajlata

Milyen hosszú ideig marad meg a Tátrában a hótakaró? Mennyi az éves csapadékmennyiség? Hogy keletkezik a halny? A következőkben néhány alapvető információt olvashatunk a Tátra éghajlatáról. A Tátra éghajlati viszonyait alapvetően a mérsékelt övi magashegységi klíma jellemzi, de sok közös vonást találunk az alpesi klímával is. Az évi átlaghőmérséklet elég alacsony, a hegység lábainál 6 °C, a csúcsok övezetében -4 °C. A leghidegebb hónap általában a február, a legmelegebb a július.

Téli zárlat és korlátozások a Tátrában

November 1-től a Magas-, a Bélai- és a Liptói-Tátra turistaútjain ismét téli zárlat lép életbe. Ez azt jelenti, hogy november 1. és június 15. között a Tátra szlovák oldalának völgyeiben a turisták csak a menedékházakig közlekedhetnek, a zárlat idején csak a síalpinisták, a természetvédők és a hegymászók mozoghatnak a lezárt területeken, a TANAP látogatási rendjében foglaltak figyelembe vételével.

Egyedül a hegyekben

Túrázzunk-e egyedül, vagy sem? Ez egy olyan kérdés, amelyre nincs határozott válasz. Egyrészt egy hegycsúcs egyedüli meghódítása nagyobb teljesítmény, mint társakkal, másrészt viszont egy esetleges baleset esetén csak magunkra számíthatunk. Nem utolsó sorban pedig sokan éppen azért mennek a hegyekbe, hogy távol legyenek az emberektől. Véleményük szerint a felesleges fecsegés és a mindennapi rohanás értelmetlen időtöltés. Sokan Istent keresik a hegyekben, inspirációt merítenek, vagy csak kikapcsolódásra vágynak. A magány sokakat örömmel tölt el.

Köszönés, üdvözlés a hegyekben

Egymás kölcsönös üdvözlése íratlan szabály a hegyekben, a hegyi kultúra egyéni megnyilvánulása, mellyel túra közben üdvözöljük azokat az embereket, akik ugyanazt az ösvényt tapossák, mint mi. Aki első alkalommal túrázik a hegyekben, gyakran meglepetten kapja fel a fejét, amikor a szembe jövő, számára teljesen idegen turisták „Jó napot” (szlovákul Dobrý deň, lengyelül Dzień dobry) vagy „Hello” (szlovákul „Ahoj”, lengyelül „Cześć”) szavakkal köszönnek. A turistautakon egymásnak történő köszönés már régóta a turista kultúra része, és nem csak a Tátrában.

Az Ék-hegy, a Liptói-Tátra egyik legszebb csúcsa

Szeptember utolsó vasárnapján eredetileg a Magas-Tátra egyik szép hágójába, a Rovátkára készültünk, de a hét közben lehullott hó miatt az utolsó órákban módosítottuk a tervet, és inkább a Liptó-Tátrába, az Ék-hegyre indultunk. Ez a túra is szerepelt ez idei bakancslistánkon, ezért minden csalódottság nélkül indultunk a Tátra nyugati részébe, annak is egyik szép völgyébe, a már többször bejárt Racskó-völgybe. Abba a völgybe, amelyben a májusi szélviharban kidőlt fenyőfák egész nyáron át tartó kitermelése miatt október 15-ig csak a vasárnapi napokokon megengedett a túrázás.

Medvecsalád sétál éjszakánként Zakopanéban - videóval

Zakopanéban a Bogdański utca egyik lakóházának biztonsági kamerája vette fel, amint október 5-én, vasárnap éjszaka, nem sokkal éjfél után egy nőstény medve és három kölyke sétál a város utcáin. A ház tulajdonosa, Rafał Grzesiak másnap a videót az egyik lengyel hírportálnak elküldve leírta, hogy reggelre az egész utca tele volt medveürülékkel. A Bogdański utca Zakopane déli részén található, a Palánkos-völgybe (Dolina Strąźyska) vezető Strąźyska utcának az erdő alatti első, nyugati irányban nyíló mellékutcája, amely kb.

Túlszaporodtak a medvék a Tátrában

Szlovákiában a Hegyi Települések Szövetségének képviselői szerint állami szinten kellene foglalkozni a vadon élő barnamedvék és egyéb vadállatok túlszaporodásának problémájával. A szövetség vezetője, egyben Tátraváros polgármestere, Ján Mokoš szerint a tátrai településeken rendszeresen felbukkanó medvék megjelenésének fő oka az állatok túlszaporodása. Véleménye szerint azonban nem csak a medvékkel van ilyen probléma, az ország más régióiban a farkasok, rókák, vaddisznók szaporodtak el jobban a kelleténél.

A Halastótól a Tengerszem-csúcsra

Egy szép szeptemberi napon ismét északról, vagyis a nehezebb úton indultunk el a Tengerszem-csúcsra. Julcsival, Katával és Tibivel vágtunk neki, és energiakímélés céljából ezúttal a Halastóhoz vezető aszfaltút helyett a lovaskocsikat választottuk, időt és energiát spórolva ezzel. Szinte már nyitáskor, nem sokkal 7 óra után megvettük a belépőinket a Bialkai-szénégető (Palenica Białczańska) parkolójában, abban reménykedve, hogy az első lovaskocsik valamelyikével útnak indulhatunk.

Tízparancsolat turistáknak

Néhány szabály, melyet valamennyi, a hegyekben túrázó turistának ismernie kell. A magashegyi turisztika már régen megszűnt kiváltság lenni, ma már tömegesen űzött tevékenységnek számít. A hegyekbe, különösen a Tátrában történő túrázás mára egyszerűen divattá vált. (Lengyelországban) Ma mindenki a Sas útra (Orla Perć) vagy a Tengerszem-csúcsra (Rysy) akar feljutni, lehetőleg már az első tátrai túrája során. Találkozhatunk érdekes emberekkel. Néhányan strandpapucsban indulnak a hegyre, nem törődve a közelgő viharral sem.

Oldalak

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!