Az Ék-hegy, a Liptói-Tátra egyik legszebb csúcsa

Szeptember utolsó vasárnapján eredetileg a Magas-Tátra egyik szép hágójába, a Rovátkára készültünk, de a hét közben lehullott hó miatt az utolsó órákban módosítottuk a tervet, és inkább a Liptó-Tátrába, az Ék-hegyre indultunk. Ez a túra is szerepelt ez idei bakancslistánkon, ezért minden csalódottság nélkül indultunk a Tátra nyugati részébe, annak is egyik szép völgyébe, a már többször bejárt Racskó-völgybe. Abba a völgybe, amelyben a májusi szélviharban kidőlt fenyőfák egész nyáron át tartó kitermelése miatt október 15-ig csak a vasárnapi napokokon megengedett a túrázás. Igaz, hogy ez a lezárás csak a Racskó-völgy és a Jamniki-völgy elágazása fölötti rövid szakaszt érinti, de mivel ebből az irányból csak ezen az egy úton lehet feljutni a völgy felső részébe, így gyakorlatilag a völgy alulról való teljes lezárását jelenti.

Ahogy melegedett a levegő, úgy engedett a kori ébresztő és a reggeli fagyos idő miatt kissé álmos hangulatunk is. Ekkor még nem is gondoltuk, hogy szinte az egész napunkat végigkíséri majd awww.magas-tatra.info oldalon pár nappal korábban olvasott bejegyzés, amely arról szólt, hogy sokan panaszlevelet írtak a Tátrai Nemzeti Parknak, a hegység mindkét oldalán. Panaszleveleikben többek között olyanokat kifogásoltak, hogy túl magasak a hegyek, miért nincsenek aszfaltozva a turistautak, miért nem elég zöld a növényzet, hogy télen miért nem sózzák és hóekézik a turistautakat, vagy hogy a vadon élő állatok látványa elrontja a kirándulást. A magukat turistáknak nevezők panaszain egész nap, még a legmeredekebb emelkedőkön is jól elpoénkodtunk, így aztán az egész túra jó hangulatban telt el.

Nagyjából 5 kilométer megtétele után, a fakitermelés környékén néhány nagyobb sártengeren átküzdve magunkat nem sokkal 9 óra után érkeztünk meg a völgy nyitottabb középső részére, és az első reggeli napsugarak melegénél tartottunk egy rövid reggeli szünetet (1237 m). Energiával feltöltődve indultunk tovább a széles völgyben, melyben immár előttünk magasodott aznapi túránk célpontja, a szlovák és a lengyel határon álló Ék-hegy (szlovákul Klín, lengyelül Starorobociański Wierch) hatalmas tömbje. Utunkat balról a Jakubinából elágazó Kusza-gerinc, jobbról pedig egy, a főgerincből dél felé elágazó újabb gerinc szegélyezte, rajta a Liptó-Tátra legmagasabb csúcsával, a Sebes-pataki-heggyel (Bystrá, 2248 m).

Újabb két kilométer megtétele után, 10 óra után néhány perccel érkeztünk meg az Ék-hegy alatti útelágazáshoz (1447 m). Innen az addig követett sárga jelzés tovább megy a Racskó-völgy felső részébe, mi azonban letértünk kelet felé, a Gábor-völgybe vezető zöld jelzésre. Lassú emelkedéssel kanyarodtunk be a Gábor-völgybe, miközben egyre jobban láthatóvá vált a Gábor-hágót és a Sebes-hágót összekötő Liliom-tornyok hóval meghintett gerince. Ahogy egyre magasabbra jutottunk, úgy vált egyre inkább láthatóvá, hogy a Sebes-pataki-hegy (2248 m) valóban magasabb, mint az addig a keleti látóhatárt domináló Alsó-Sebespataki-hegy csúcsa (2162 m). A hét közben hullott hó itt is fehér lepellel borította a hegyek magasabban fekvő részeit, amíg mi a törpefenyők közötti zöld fűmezőkön tapostuk az ösvényt, a felettünk magasodó gerinceket és csúcsokat majdnem összefüggő hó fedte. Érdekes módon a Sebes-pataki-hegy tömbje, pontosabban a tömb felénk eső nyugati oldala sokkal fehérebb volt, mint a tőlünk balra emelkedő Ék-hegy tömbjének keleti oldala.

11 óra előtt néhány perccel újabb útelágazáshoz érkeztünk (1683 m), a zöld jelzésből ugyanis itt ágazott el balra egy újabb kék jelzés, amely a Sebes-hágón át a Sebes-pataki-hegyre vezet. A ténylegesen a csúcsra vezető ösvény a Bliszt csúcsa alatt traverzál, míg a főgerincen vezető piros jelzésű turistaút rövid szerpentinekben vezet fel a Sebes-hágóból a Blisztre, majd onnan gyakorlatilag jelzés nélkül szintén a Sebes-pataki-hegyre érkezik. Itt készítettük el az első csoportképeket, majd indultunk tovább az immár a törpefenyő régióban vezető zöld jelzésen. Hamarosan láthatóvá vált a főgerinc, annak is egy innen lentről szinte teljesen vízszintesnek tűnő szakasza, amelyen következő célpontunk, a Gábor-hágó csak sekély bemetszésnek tűnt.

Minél feljebb jutottunk azonban, annál hullámzóbbá vált a gerinc, és végül 10 perccel déli 12 óra előtt érkeztünk meg a csúcstámadás előtti utolsó tájékozódási pontra, a Gábor-hágóba (1940 m). Az egész nap kitartó szép időben itt kisebb szellő fogadott minket, bevittünk egy kis energiát az előttünk álló, több mint 200 méterrel a fejünk felett magasodó csúcsra való indulás előtt, és 10 perc pihenő után neki is vágtunk az emelkedőnek.

Az Ék-hegy jellegzetes, kanyargós, erősen erodálódott, ezért meglehetősen törmelékes keleti gerincén emelkedtünk egyre feljebb. Hamarosan elértük a havas régiót, itt már nem csak a törmelékes lejtő, de az utat borító kásás hó is nehezítette utunkat. Jókedvünket azonban ez sem vehette el, és mintegy háromnegyed órás kaptató után, 10 perccel egy óra előtt, csaknem 11 kilométer megtétele után valamennyien az Ék-hegy tetején álltunk (2173 m). 

Már útközben is sokszor megálltunk lefotózni a minden irányban elénk táruló tájat, de a csúcson teljesen kinyílt a látóhatár, és az addig inkább csak keletre nyíló kilátás után innen már nyugati irányban is láthattuk a Liptói-Tátra további jelentős csúcsait. Kelet felé a közeli Sebes-pataki-hegy és Alsó-Sebespataki-hegy mellett a háttérben magasodó Magas-Tátra és Lengyel-Tátra hófedte csúcsai uralták a látóhatárt. Közülük is kiemelkedett a Svinica kétágú csúcsa, valamint tőle délre a Kriván ferde kúpja. Észak felé az Ornak gerince és a Háromnapos-hegy voltak hozzánk legközelebb, nyugatra pedig elérhető távolságban látszott a Volovec, valamint tőle balra a Hegyes-Rohács és a Placslivó tömbje.

Miután mindezt és önmagunkat is megörökítettük, megebédeltünk, majd nyugati irányban elindultunk lefelé, a Racskó-nyereg irányába. Az út felső része ezen az oldalon is havas volt, így óvatosan ereszkedetünk a meredek hegyoldalon. A havas rész egy széles nyeregben ért véget, onnan a hullámzó gerinc déli oldalán traverzáltunk a füves hegyoldalban a Racskó-nyeregig (1970 m), majd rövid emelkedő után megérkeztünk aznapi második csúcsunkra, a 2002 méter magas Koncsisztára. Innen kelet felé visszanézve láthattuk a nap talán legszebb látképét, az Ék-hegy festőien szép tömbjét, tetejét havasan, hegyoldalát pedig már az ősz gyönyörű barna színeibe öltözve. Magunkba szívtuk a minden égtáj felé nyíló festői látványt, és a gyönyörű völgyek, csúcsok, gerincek látványával feltöltődve, nem sokkal délután két óra után indultunk lefelé, a Racskó-völgy irányába.

Csakhamar megérkeztünk a Racskó-tavak közelébe (1728 m), ahol találkoztunk az állatvilág egyetlen aznapi képviselőjével, ami sajnos nem a remélt tátrai zerge, hanem egy jól megtermett zöld varangy volt. Mindenesetre ezt is lefotóztuk, majd a fentről haragos zöld, közelről viszont inkább kékes színű Racskó-tavak mellett tovább ereszkedtünk a völgy alsó része felé. A Racskó-vízesést magunk mögött hagyva hamarosan ismét a reggel már érintett elágazásnál álltunk (1449 m), majd fél négykor az attól néhány percre található, a délutáni napfényben fürdő kis faház (Koliba pod Klínom) mellett újabb rövid pihenő következett. Az Ék-hegy alatti kis kunyhó valaha pásztorok szállásaként szolgált, és az ajtó feletti felirat szerint a legmagasabban fekvő pásztorszállás volt Szlovákiában.

Az utolsó erőgyűjtés után nekivágtunk a még előttünk álló csaknem hét kilométernek, de még itt sem tudtunk folyamatosan haladni, hiszen a délutáni napfényben többször hátra kellett fordulni a mögöttünk napfürdőző csúcsok látványa miatt. Hamarosan elértük az erdőrégiót, és az árnyékos részeken a korlátozott kilátás miatt kicsit gyorsabban tudtunk haladni. Pontban délután öt órakor értük el a hármas elágazást, ahonnan még további fél óra várt ránk a parkolóban hagyott autóig.

Ezen a túrán volt részünk sárdagasztásban, befagyott pocsolyában, a turistaúton csordogáló patakokban, napsütésben, néhány napja hullott hóban, törmelékes hegyoldalakban, füves gerincekben, őszi és téli színekben, szebbnél-szebb csúcsok látványában, és természetesen a csúcshódítás élményében. A Rovátkával összehasonlítva koordinátáit tekintve ez volt a nehezebb túra (21,8 km, 1370 méter szintkülönbség), a nap végén egyöntetűen azt mondtuk, nem bántuk meg, hogy itt túráztunk. Hogyan is mondhattuk volna, hiszen tökéletes túraidőben egy nagyon szép őszi túrán vehettünk részt. Ismét szép túrát tudhatunk magunk mögött, így aztán utólag azt mondhatjuk, jó döntést hoztunk akkor, amikor ezt a csúcsot választottuk...

A túra során készült fotók itt tekinthetők meg!