Velencei látnivalók

Már a város nevéből is az egykori gazdagságra, hatalomra, csillogásra, fényűzésre asszociálhatunk, melyet az évszázadok megkopott bája, a bizsergetően izgalmas dekadencia, az itt találkozó, összeolvadó kultúrák csak még inkább patinássá, még vonzóbbá tettek. Különleges fekvése, lenyűgöző építészeti csodái, romantikus hangulata és világhírű karneválja egyszer az életben mindenki számára kötelezővé teszik az Adria királynőjeként becézett Velencét.

Az itt élők az egykori kényszerűségből mára igazi vonzerőt kovácsoltak; a 6-10 km szélességben a nyílt tenger és a szárazföld közé ékelődött, kisebb-nagyobb szigetekkel pettyezett lagúnába a Kr. u. VI. században érkeztek először a népvándorlás viharai elől menekülő emberek, akik itt egyre prosperálóbb társadalmat alkottak. Az apró szigetek benépesültek, létrejöttek az első települések, s bár ezek legtöbbje mára eltűnt, s csupán néhány szigeten élnek, Velence városa „belakta” a lagúnát. Velence presztízsét tovább növelte, amikor 828-ban megszerezték Alexandriából Szent Márk evangélista maradványait, s a dózsék is áthelyezték székhelyüket a Rialtora. Az egykor menedéket jelentő szigetek közti sajátos közlekedés – melyet ma a vaporettók, gondolák romantikája jelent – megmaradt, és a mesterségesen alakított, feltöltött csatornák, szigetek, s az azokon gondos tervezéssel, cölöpökön felépült város hangulata sem összetéveszthető semmivel.

Velence évszázadokon át tartó töretlen sikere, hatalma, gazdagsága és önállósága hihetetlen jólétet eredményezett, mely földrajzi elhelyezkedése mellett kultúrák találkozásának metszéspontjában található fekvésével együtt egy sajátságosan egyedi városképet hagyott az utókorra. Megtaláljuk még a legkorábbi, bizánci időket idéző templomokat, kolostorokat Torcello szigetén, melynek titokzatos, múltbéli hangulata, elhagyatottsága a múlandóság szinonimája is lehetne, a Velence gazdagságát és hírnevét megalapozó kézművesség otthonául szolgáló Muranót (üveggyártása világhíres) és Buranót (csipkéje Európa-szerte keresett luxuscikk), mely utóbbi vidám, színes épületeiről is nevezetes. Torcello, Murano és Burano a velencei lagúna legkorábban lakott szigetei voltak, míg egy másik földdarab, a San Michele-sziget ma a holtak otthona, itt található ugyanis Velence sírkertje.

Lido di Venezia szigete, ahol a legkorábbi és a legutóbbi történelem találkozik. Egyrészt itt, Malamoccon volt Velence egyik legelső központja, másrészt a homokos strandok mentén egymást követő luxus szállodák a XIX-XX. század fordulóján ismét felkapottá tették a keskeny, hosszú szigetet, mely a mellette húzódó Pellestrinával együtt igen kedvelt úti cél az aktív turisták körében is. Velence egyre erősödő gazdagságát vetítette előre, amikor a Lidoról Rialto szigetére került a dózsék székhelye. Egy ősi templom kertjének a helyén létrejött a Szent Márk tér, melyet ma olyan csodás épületek vesznek körül, mint a Szent Márk székesegyház, a Dózse palota, vagy a Libreria. A szigetet kettéhasító Canale Grande mentén pedig olyan csodapaloták épültek fel, mint a Ca’ D’Oro, a Ca' Rezzonico, a Ca' Foscari, illetve a Palazzo Venier dei Leoni, mely ma a Peggy Guggenheim Gyűjteménynek ad otthont, valamint a kereskedelmi ügyleteket lebonyolító „fondaco” paloták. Nem véletlen, hogy Velence1987 óta teljes egészében UNESCO Világörökségi védelem alatt áll.

Velence a XIII-XV. század között élte fénykorát (hatalma csúcsán 3300 hajón 36 ezer tengerésszel uralta a Mediterráneumot) – amikorra a Bizánci Birodalom hanyatlóban volt, de az ottomán hódítás még nem érte el a Földközi-tenger keleti medencéjét – s az adriai város hatalmi és kereskedelmi expanziója jól érvényesült az élet minden területén. Nem csak a Velencében megjelenő keleti fényűzési cikkek, a Konstantinápoly kifosztása után a várost elárasztó műemlékek, de az egyre-másra épülő paloták, templomok stílusában is felfedezhető volt a keleti hatás. A városra oly jellemző velencei gótikában (XIV. század) a bizánci és ottomán hatás keveredik az európai gótikus elemekkel. Velence lassú és hosszadalmas hanyatlása – mely a XV. században kezdődött – a Török Birodalom megerősödésének (Velence elvesztette keleti birtokait is), a kereskedelmi útvonalak Portugáliával, Franciaországgal, Angliával és a hollandokkal szembeni elvesztésének és a többszöri pestisjárványoknak volt köszönhető.

A Velencei Köztársaság végül 1797. május 12-én vesztette el függetlenségét, amikor Bonaparte Napóleon csapatai megszállták a várost. Ekkorra bár minden politikai hatalmát elvesztette, de mégis Európa egyik legszebb és legkifinomultabb városa volt, mely sokban befolyásolta a művészeteket, az építészetet és az irodalmat. Ezt követően a Habsburg Birodalomhoz, majd a Lombard-Velencei Királysághoz került, végül 1866-ban az újonnan megalakult Olasz Királyság része lett. Velencét szerencsésen elkerülték a második világháború bombázásai, városképe, történelmi magja lényegében sértetlen maradt, bár a környező ipari területeket (Mestre, Marghera, valamint a Padovába, Triesztbe és Trentoba tartó vasúti vonalak súlyos bombázást szenvedtek el). Annál nagyobb veszély fenyegeti Velencét a természettől: a város az úgy nevezett ’aqua alta’ (a közterületeket szezonálisan elöntő áradás) következtében süllyed. Az épületeket ezért alapozták vastag égerfacölöpökre, melyek a leginkább ellenállók az oxigén-szegény környezetben. Velence nagy része több száz év után is e cölöpökön nyugszik.

Ahogy a legtöbb itáliai várost, úgy Velencét sem tudjuk elképzelni gasztronómiai kalandozások nélkül. Egy cappuccino a lagúnák városában szinte kötelező, pláne annak tükrében, hogy – Isztambult nem számítva, ahol már az 1550-es években is léteztek – itt jött létre Európa első kávézója, az 1624-ben megnyílt La Bottega del Caffé. Az 1720-ban megnyílt Caffe Florian, vagy a vele szemben, a Szent Márk tér túloldalán található Grancaffe Quadri is igencsak patinásnak mondhatók, bár e két híres vendéglátó egység meglehetősen borsos árú, és mindig sokan is vannak bennük. Aki azonban főtt ételre vágyik, elsősorban zöldségek, halak, rizs és polenta különféle változatából választhat, bár Veneto tartomány híres borairól, sajtjairól és a különféle húsokról, a hegyekből pedig gomba és vadhús érkezik. Velence nem a pizzájáról híres, sokkal inkább a tenger gyümölcseit érdemes itt megkóstolni. Jellegzetes étel a ’fegato alla veneziana’ (borjúmáj hagymával és polentával), vagy a ’seppie i nero’ (tintahal saját levében).

A legjobb éttermek között a következő helyeket emlegetik: az Osteria Boccadoro (velencei tengeri gyümölcsökre és tésztára specializálódott), a torcelloi Locanda Cipriani (a rusztikus, tradicionális olasz konyhájáról híres, 1938-ban megnyílt étteremben megfordult Ernest Hemingway, II. Erzsébet brit uralkodó, vagy Paul Newman színész). De híres még a Rialto-híd közelében található, velencei étkeket szervírozó Antiche Carampane, a Canale Grandera nyíló terasszal büszkélkedő, olasz konyhájáról nevezetes Ristorante L’Alcova, a családias Ristorante Fiaschetteria Toscana, vagy a művészek által kedvelt, romantikus kis Osteria Alla Testiere. Aki nemzetközi ízekre éhezne, kiváló japán éttermet is talál Velencében, a Mirai sushi bárt. Aki olcsóbban szeretné megúszni a velencei étkezéseket, mindenképpen kis, eldugott sikátorokban, utcákban található éttermeket keressen, mert a forgalmasabb utcákban található éttermek csillagászati áron kínálják ételeiket.

Aki Velencében jár, az egyik legizgalmasabbnak éppen a helyi közlekedést tartja, mely lényegében teljesen más, mint a világ legtöbb nagyvárosában. A szigetek sokaságán felépült város elsődleges közlekedési eszköze a hajó, melyből számtalan fajta létezik. Buszok helyett vízibuszok, vaporettók közlekednek, ezzel nincs turista, aki ne találkozott volna, hiszen a főpályaudvarról a városközpontba, vagy a távolabbi szigetekre is ezek szállítják az utasokat. A helyiek is vízi úton közlekednek, a hétköznapi élet szállítmányozását is így oldják meg, legyen szó áruszállításról, tűzoltásról, temetésről, vagy építkezésekről. A turisták azonban a vaporettón kívül még a vízitaxival, illetve a romantikus, tradicionális gondolával találkozhatnak, mely bár jóval drágább a vaporettó árainál, főleg párok számára érdemes egyszer kipróbálni. (Míg a vaporettó ára 60 perc/7 euró, addig a gondolázás 40 perc/80 EUR, amiből persze alkudozni is lehet, de akkor az utazás hossza is lerövidül, amellett, hogy a gondolás nem valószínű, hogy a legizgalmasabb helyeket is megmutatná.) 

Velencének három reptere van: a tesserai Marco Polo Nemzetközi Repülőtér (a MALÉV megszűnése óta Budapestről nem közlekednek ide járatok), a trevisoi Antonio Canova Nemzetközi Repülőtér („fapados” járatokra specializálódott, ma az egyetlen Budapestről elérhető velencei légikikötő), illetve a Lidon található Giovanni Nicelli Reptér (sportcélú kisrepülőket fogad), innen transzferbusszal lehet bejutni a városba. Aki viszont vonattal megy a lagúnák városába, az a Venezia Santa Lucia pályaudvarra érkezik, mely már bent található a főszigeten, melyet egy hosszú vasúti és közúti töltés köt össze a szárazfölddel. Parkolóhelyek autóval, vagy autóbusszal érkezők számára a centrumban két helyen találhatók, a Piazzale Roma vagy a Tronchetto parkolóiban, de a szárazföldön is bőven akad parkolóhely (a legolcsóbb Mestrében), ahonnan hajóval, autóbuszokkal lehet tovább menni a központ felé. A város korlátozott méreteinél fogva könnyűszerrel bejárható gyalog is, a legfontosabb nevezetességeket sárga útjelző táblák mutatják, de ha csak a hangulat miatt az apróbb sikátorokban is bolyonganánk, feltétlenül vigyünk térképet, mert itt már könnyű elkeveredni.

Velence kopottas báját, múltba veszett dekadenciáját, pikáns romantikáját jól tükrözik pasztellszínűre halványult ódon palotái, melyek titkokat, légyottokat, intrikákat ismerő falai között sápadtan aranyló tükrök, nehéz csillárok, súlyos brokátfüggönyök, drága antik bútorok sorakoznak, kőhídjai, melyek a lagúna sötét vize felett ívelnek át, és az eldugott sikátorok és terek, melyeket több száz éves házak ölelnek körbe. Misztikus hangulatát jól tükrözi a karnevál idején fényűző jelmezekbe, titokzatos maszkok mögé bújó embertömeg, míg csipetnyit buja, de mindig fényűző múltjáról olyan sztorik mesélnek, mint Casanova élettörténete, vagy a Veronica Franco, a híres XVI. századi örömlány életét feldolgozó ’Velencei kurtizán’ (Margaret Rosenthal: The Honest Courtesan című regénye alapján, Marshall Herskovitz készített filmet). A városnak ez az összetéveszthetetlen vonzereje mindig is rengeteg külföldit csábított Velencébe, akik közül a tehetősebbek – e hangulatot tovább hangsúlyozva – olyan patinás hotelekben szállhattak meg, mint a Palazzo Dandolo, közismertebb nevén a Hotel Danieli, vagy a Lidon található Grand Hotel des Bains és Excelsior Palace.

S aki még nem volt olyan szerencsés, hogy eljusson a lagúnák városába, az is számos irodalmi alkotásból ismerheti a helyszínt, mely megannyi írót, költőt, művészt ihletett meg, s közülük számos műből filmet is csináltak. Ilyen Thomas Mann Halál Velencében, Shakespeare Othelloja, vagy A velencei kalmár című darabja, Patricia Highsmith A tehetséges Mr. Ripley című regénye, illetve Henry James A galamb szárnyai című műve. Casanova Életem története leírása önéletrajzi ihletésű, de magyar szerzők közül Szerb Antal Utas és holdvilág, vagy Passuth László Lagúnák című művei is visszaadják a város hangulatát. Számos további filmben is felcsillan Velence egykori, vagy éppen „modern” városképe, így Az olasz meló című akcióthrillerben, az Idegenek Velencében című drámában, vagy éppen Az utazó című romantikus thrillerben.

Velence további nevezetességeiről a Látnivalók Velencében oldalon olvashat többet.