Látnivalók Velencében: Burano-sziget
A Velencébe érkező turisták egyik legnagyobb kedvence az élénk színű házairól nevezetes Burano, mely északkeleti irányban - nem messze Torcellotól - hét kilométerre fekszik Velencétől, s öt, egymástól csatornákkal elválasztott városrészre tagolódik. Burano - bár területét tekintve csupán fele akkora, mint Torcello - jóval sűrűbben lakott, mintegy háromezren élnek a szigeten. Buranot egy hatvan méter hosszú fahíd köti össze a szomszédos, nagyobb területű, de csupán 350 fő lélekszámú Mazzorbóval, mely egykor jelentős kereskedelmi központ volt, ma inkább csak veteményeskertek és gyümölcsösök találhatók rajta.
Akárcsak Torcello, Burano (és a szomszédos Mazzorbo) a velencei lagúna legkorábban lakott szigetei voltak, nagy valószínűséggel már a rómaiak idején is éltek itt emberek, de az V. századtól kezdve, az Atilla elől menekülő altinumi lakosság keresett itt menedéket véglegesen. Az Altinumból menekülők egykori városuk hat kapujának nevét adták az új otthonukat jelentő szigeteknek, így lett a neve a környező földdaraboknak Murano, Mazzorbo, Burano, Torcello, Ammiana és Constanziaco.
Kezdetben - akárcsak Muranót -, Buranót is a közeli Torcelloból kormányozták, de annak ellenére, hogy virágzó, 8000 fős kis szigetté növekedett, Burano soha nem rendelkezett olyan kiváltságokkal, mint Murano. A sziget férfilakossága kezdettől fogva halászatból és csónakkészítésből élt, míg asszonyaik a XVI. századtól kezdve csipkekészítéssel kezdtek foglalkozni. A buranói csipke - reticella - hamarosan egész Európa-szerte keresett luxuscikk lett, melyet a buranói asszonyok társadalmi rangtól, státusztól függetlenül műveltek. A csipkevarrás a XVIII-XIX. század közötti időben lehanyatlott, s csak 1872-ben indult újra virágzásnak, amikor a városban megnyitották a csipkekészítő iskolát. Ekkorra ugyanis már csupán Francesca Memo maradt az egyetlen élő asszony, aki még ismerte a hagyományos buranoi csipkevarrás technikáját, s átadhatta tudását az utókornak.
Bár a csipkekészítést ma is folytatják Buranón, már nagyon kevesen foglalkoznak a rendkívül időigényes, hagyományos kézi csipkevarrással (amely ennek köszönhetően igen borsos árú), helyét felváltotta a géppel készített távol-keleti csipke. Aki kíváncsi a buranói csipke történetére, technikájára, az feltétlenül látogasson el a Galuppi téren található Csipkekészítő iskolába (Scuola del Merletto), ahol az 1960-as évek végig teljes tanításai idővel működött az iskola, ezt követően a csipkekészítés múzeuma kapott otthont az épületben, de néha még egy-egy alkalmi csipkekészítő tanfolyamot is elcsíphetünk benne.
A város másik nevezetessége a jellegzetesen ferde tornyú Szent Márton templom (Chiesa San Martino), mely szintén a főtéren, a Csipkekészítő iskolával szemben található. A templom büszkesége a bal oldalhajójának oltárát díszítő Tiepolo-festmény, amely Krisztus keresztre feszítését ábrázolja (1725). A kis sziget legnagyobb látványosságai mégis az élénk színekre pingált lakóházak, melyek Burano jellegzetes utcaképét nyújtják. A legenda úgy tartja, hogy azért kezdték a halászatból élő helyiek élénk színekre festeni otthonaikat, hogy a legnagyobb ködben is haza találjanak a tengerről. A középkor óta a helyi önkormányzat adhat kizárólag engedélyt arra, hogy az egyes házakat milyen színűre lehet festeni. Burano tipikus színes épületei általában négyzetalakúak, és két, vagy három emeletesek: a földszinten található a konyha, az étkező és a toalett, míg az emeleten a nappali és hálószobák.
A buranóiak számára évszázadokon keresztül a hal jelentette az egyik legfontosabb bevételi forrást, sőt, mint fizetőeszköz is gyakorlatban volt: a halért cserébe fát, búzát, bort kaptak a helyiek. Napjainkban mindössze 450 halász dolgozik a szigeten, akik a friss és ízletes halakat a Rialto piacon adják el nap mint nap. Burano halászata mellett hajókészítéséről is nevezetes: a szigeten eleinte csak néhány fajta jellegzetes halászcsónakot (olaszul squeri) csináltak, az idők során azonban, amikor már a szigetek közti kereskedelemben a gyorsaságnak is szerepe volt, kénytelenek voltak gyorsabb járású, illetve a szállításnak megfelelő, nagyobb űrtartalmú hajókat is készíteni.
Velence további nevezetességeiről a Látnivalók Velencében oldalon olvashat többet.
Utazási ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/58937/eszak-olasz-tajakon-alpok-adria-kis_0.jpg?itok=l20Y2zqb |
Észak- olasz tájakon / Alpok - Adria4 napos buszos utazás Észak-olaszországban
Következő indulás: 2023. szeptember 07.
154.097 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/a7e9a1c9d9ec2437f19bb29fd462398c1644313103_0.jpg?itok=gsnkUXoz |
Rimini-Ravenna-Urbino és San Marino - Tengerparti pihenéssel6 napos buszos körutazás Olaszországban
Következő indulás: 2023. augusztus 29.
155.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/38170/roma-velencevel-es-firenzevel-autobusszal-kis.jpg?itok=sgEBXdH2 |
Róma - Velencével és Firenzével - autóbusszal6 napos buszos körutazás Olaszországban
Következő indulás: 2023. július 11.
188.500 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59980/csillagturak-olaszorszagban-tengerpati-pihenessel-kis.jpg?itok=Y_VpImk9 |
Csillagtúrák Olaszországban - tengerpati pihenéssel7 napos körutazás Olaszországban
Következő indulás: 2023. június 19.
206.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/33737/szicilia-nagykorutazas-kis.jpg?itok=yogd_qRg |
Szicília nagykörutazás9 napos körutazás Szicíliában
Következő indulás: 2023. június 17.
318.000 Ft |
Szállás ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/70399/atollo-apartmanhaz-bibione-lido-dei-pini-kis.jpg?itok=QFQcUHls |
Atollo Apartmanház - Bibione (Lido dei Pini)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
36.835 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43569/laguna-grande-apartmanhaz-bibione-spiaggia-kis.jpg?itok=kJzL2tWB |
Laguna Grande Apartmanház - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
38.964 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/6_0.jpg?itok=T7ARmjYY |
Frontemare Apartmanok - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
41.797 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43099/residenza-delle-terme-apartman-bibione-spiaggia-kis.jpg?itok=DXD3o73a |
Residenza Delle Terme Apartman - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
50.309 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/74792/villaggio-planetarium-resort-bibione-spiaggia-kis.jpg?itok=9EPZkgPF |
Villaggio Planetarium Resort - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
56.105 Ft |
Információs oldalak
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velencei-regatta-nagy.jpg?itok=yg0CjfuN |
Látnivalók VelencébenOlaszország / Velence
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/49407/advent-karacsonyi-vasarok-forgatagaban-kis.jpg?itok=F6fufzFh |
Advent - Karácsonyi vásárok forgatagábanAusztria / Franciaország / Németország / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/49147/akcios-varoslatogatasok-kis.jpg?itok=QMr8Dzxi |
Akciós városlátogatások!Európa
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
Utak Március 15. idejéreAusztria / Egyesült Királyság / Olaszország / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/romai-latnivalok.jpg?itok=GGS7RVGN |
Látnivalók RómábanOlaszország / Róma
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/it01.200x200_0.jpg?itok=GNRhWqzh |
Síelés OlaszországbanOlaszország / Alleghe-Civetta / Arabba-Marmolada / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/toszkana_1.jpg?itok=czU2kOBq |
Toszkána (körutazás - biciklitúra - városlátogatás)Olaszország / Toszkána
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/37399/tengerparti-nyaralas-2013-kis.jpg?itok=Y-Mq-2gQ |
Tengerparti Nyaralás - 2015Bulgária / Ciprus / Franciaország / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/utazs-szicilia-nyaralas-1.jpg?itok=PyXMa1Ya |
Utazás Szicília nyaralás...Olaszország / Szicília
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szicila-latnivalok1.jpg?itok=uejDg53g |
Szicília látnivalókOlaszország / Szicília
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/spanyol_lepcso_roma_0.jpeg?itok=nEWmKqcn |
Hosszú hétvége Rómában (városnézés - utazás - városlátogatás)Olaszország / Róma
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_8061_siena_toszkana_kerekpartura.jpg?itok=P_ghwTxS |
Biciklitúra, kerékpártúraAusztria / Egyesült Királyság / Skócia / ...
|
Cikkeink
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/feb-march_2012_151.jpg?itok=4JZtfSLn |
Látnivalók Velencében: Murano-szigetEtédi Alexa, 2023. február. 04Európa / Olaszország / Velence
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence_0.jpg?itok=KVWkUlbN |
Velence egy gondolábólKovács Attila, 2022. január. 29Európa / Olaszország / Velence
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence_acqua_alta.jpeg?itok=C26lR06a |
Acqua alta VelencébenKovács Attila, 2021. december. 28Európa / Olaszország / Velence
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/8-919_venezia_hd.jpg?itok=LJYjkUcN |
Egy csipetnyi VelenceKovács Attila, 2021. december. 21Európa / Olaszország / Velence
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence_kep.jpg?itok=5rzVV-eO |
Képek Velencéből...Kovács Attila, 2021. július. 19Európa / Olaszország / Velence
|
Utazások
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/78280/advent-zagrabban-kis.jpg?itok=OHX7njYA |
Advent Zágrábban2 napos buszos kirándulás Zágrábban
Következő indulás: 2023. december 02.
56.437 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/76930/2-nap-2-adventi-hangulat-becs-es-pozsony-kis.jpg?itok=kxivJFWI |
2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
Következő indulás: 2023. december 09.
56.437 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/utazas-7542-7_0.jpg?itok=TrUJL8jC |
Csodálatos Dél-Erdély3 napos buszos körutazás Dél-Erdélyben
Következő indulás: 2023. október 13.
71.857 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/44869/hetvege-a-plitvicei-tavaknal-kis_0.jpg?itok=8dOlxhm8 |
Hétvége a Plitvicei-tavaknál2 napos buszos kirándulás Horvátországban
Következő indulás: 2023. június 24.
71.857 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/72434/pragai-advent-kis_1.jpg?itok=OxUc6u_Y |
Prágai Advent3 napos buszos utazás Csehországba
Következő indulás: 2023. december 01.
82.137 Ft |