Látnivalók Velencében: Murano-sziget
Kevésbé színes, kevésbé látványos, mint Burano, messze nem olyan titokzatos és elhagyatott, mint Torcello, és Velence romantikáját sem közelíti meg, mégis az egyik legfelkapottabb látnivaló a lagúnákban. Ez Murano, melynek egy sajátos vonzereje csábítja földjére a turistákat, mégpedig messze földön híres üveggyártása.
A Velencétől másfél kilométerre északkeleti irányban fekvő sziget - akárcsak Burano - öt, egymástól csatornákkal elválasztott városrészre tagolódik, s középütt - akárcsak Velencét - saját "Canal Grandéja", a Canale Ponte Longo választja ketté a városrészeket. A szigetnek ma 5600 főnyi lakossága van, akik elsősorban az üvegművességből élnek, persze ez nem volt mindig így.
Torcellohoz és Buranohoz hasonlóan, Murano is a velencei lagúna legkorábban lakott szigetei közé tartozott, már a rómaiak idején is lakták földjét, s ahogy a többi északi szigetnek, Muranonak is halászatból, sókitermelésből és kereskedelemből éltek lakói a XI. századig. Ekkor azonban - a Velencébe való kivándorlás okán - a sziget hanyatlásnak indult. Bár Muranonak az elkövetkező egy-két évszázadban is több kiváltsága volt, mint szomszédainak (saját Nagytanácsa volt, és saját pénzt verethetett), igazi fellendülése csak 1291 után kezdődött meg, amikor - a tűzveszély miatt - Velencéből kitiltották az üvegműveseket, s a mesteremberek Muranora költöztek.
Az üvegművesség első emlékei még az ókorból maradtak fenn a térségben, a velencei lagúna szigetein és a környező szárazföldön mindvégig jelen volt az üveggyártás. Torcellón VII. századi üvegtárgyakra bukkantak a régészek, míg a különböző krónikák a X. századtól említik a környék üvegiparának folyamatos jelenlétét. Konstantinápoly 1204-ben elesett, ettől fogva Velence maradt az egyetlen a térségben, amely luxuscikkek előállításával és kereskedelmével foglalkozott. Az üvegtermékek exportja a XIV-XVI század között élte fénykorát - eleinte tükröket és üveggyöngyöket, később csillárokat készítettek - amikor is 37 üveggyár működött a szigeteken. Az üvegkészítők hamarosan olyan kiváltságokat élvezhettek, amilyet más mesteremberek nem, így például a nemesség köreiből választhattak maguknak feleséget, ugyanakkor szigorúan, halálbüntetés terhe mellett megtiltották nekik, hogy a Velencei Köztársaság területét elhagyják (megóvva így az üvegkészítés titkait).
Az évszázadok során többféle üvegtípust is kidolgoztak, kedvelt volt a kristályüveg, a zománcozott smalto, az aranycseppeket tartalmazo aventurin, a tejüveg (lattimo), a sokszínű millefiori, illetve a különféle drágakövek üvegből készült utánzatai. A XVII. századra azonban megerősödött a külföldi konkurencia is, így keresettek lettek a francia és morva üveg tárgyak is, ráadásul a kereskedelmi útvonalak áthelyeződése is erősen sújtotta Velencét, melynek üveggyártása ennek következtében hanyatlani kezdett. A mélypontot Velence Habsburg-kézre kerülése jelentette (1814), mely a muranoival szemben a cseh üvegipart támogatta, s Velencére súlyos adókat vetett ki. A fénykor 37 üveggyárával szemben ekkor már csupán 13 működött, s abból is csak ötben készült fúvott üveg. Az 1850-es évek után azonban a velencei üveg újra virágzásnak indult, elsősorban az üvegmozaikoknak köszönhetően, valamint azért, mert az új termékeket a Habsburg Birodalmon kívül igyekeztek értékesíteni.
Bár a középkorban halállal büntették azokat, akik az üveggyártás technikájának titkait kifecsegték, ma a turisták egyik leginkább kedvelt célja Muranon az egykori püspöki palotában, a Palazzo Giustinianban helyet kapott Üvegmúzeum, és az üveggyárak felkeresése, hogy bepillantást kapjanak e gyönyörű, csillogó üvegcsodák elkészültének folyamatába.
Persze a kis sziget további látnivalókkal is büszkélkedik, bár, például templomból már messze nincs annyi, mint a francia és osztrák megszállás előtt volt, amikor sorra rombolták le a vallási épületeket, hogy helyükön újabb és újabb üveggyárat és lakást létesítsenek. A szigeten így csupán három templom maradt, melyek közül kettő - a Basilica Santa Maria e Donato valamint a San Pietro Martire - látogatható. Előbbi egy VII. századi templom helyén a XII. században újjáépített, velencei-bizánci stílusú bazilika, ahol Szent Donát hamvait őrzik. Utóbbi a dominikánusok kolostortemploma, melyet 1437-ben építettek, majd egy tűzvészt követően 1511-ben renováltak. A templom - melynek belsejét többek között Veronese, Bellini, valamint a két Tintoretto festményei díszítenek - ma protestáns plébániatemplomként működik. A sziget további látnivalói az egykori pompájukat mára ódon patinára cserélő paloták, a sziget délkeleti részén felállított 35 méter magas világítótorony, valamint a Campo Santo Stefanon álló XIX. századi óratorony.
Velence további nevezetességeiről a Látnivalók Velencében oldalon olvashat többet.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1700229799_venice-4295692-1920_0.jpg?itok=usj4TezY |
Karnevál Velencében - 3 napKarnevál a kalmárok városában
Következő indulás: 2027. január 30.
89.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/venice-920862_0.jpg?itok=-euBzlFA |
Velence - Padova és Treviso3 napos körutazás Olaszországban
Következő indulás: 2026. november 13.
104.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/72864/szilveszter-velenceben-a-kalmarok-varosaban-kis_0.jpg?itok=Qpg3EFx5 |
Szilveszter Velencében, a kalmárok városábanTreviso és Padova. Roncade kastély borkóstolóval, szilveszteri hangulatban
Következő indulás: 2026. december 30.
144.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/15501/venice-6853334_1280_0.jpg?itok=0LJbQLFq |
4 napos városlátogatás Velencében - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 13.
191.705 Ft4 nap / 3 éj |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/15501/venice-6853334_1280.jpg?itok=qiCL2eP2 |
5 napos városlátogatás Velencében - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 09.
237.659 Ft5 nap / 4 éj |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/_im30580.jpg?itok=YVvryrE9 |
Rina Hotel **** AlgheroOlaszország / Szardínia / Európa / Alghero / Észak-Szardínia
299.950 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velencei-regatta-nagy.jpg?itok=yg0CjfuN |
Látnivalók VelencébenOlaszország / Velence
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/romai-latnivalok.jpg?itok=GGS7RVGN |
Látnivalók RómábanOlaszország / Róma
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szicila-latnivalok1.jpg?itok=uejDg53g |
Szicília látnivalókOlaszország / Szicília
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence_0.jpg?itok=KVWkUlbN |
Velence egy gondolábólKovács Attila, 2026. szeptember. 27Európa / Olaszország / Velence
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence.jpeg?itok=jdw8GfaU |
Velencében, gondolávalKovács Attila, 2026. június. 11Európa / Olaszország / Velence
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence_acqua_alta.jpeg?itok=C26lR06a |
Acqua alta VelencébenKovács Attila, 2026. május. 19Európa / Olaszország / Velence
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/8-919_venezia_hd.jpg?itok=LJYjkUcN |
Egy csipetnyi VelenceKovács Attila, 2025. október. 02Európa / Olaszország / Velence
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence_kep.jpg?itok=5rzVV-eO |
Képek Velencéből...Kovács Attila, 2024. május. 10Európa / Olaszország / Velence
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722675440_800px-wiener-rathaus-6_0_0.jpg?itok=SIYFC6BJ |
Adventi Varázslat BécsbenAdventi ízek és kultúra, adventi koncert Bécs elegáns palotájában
Következő indulás: 2026. november 28.
62.500 Ft |




















































