Látnivalók Velencében: A temetősziget

Velence főszigetétől, a városközponttól nem messze, északkeleti irányban a lagúnában található San Michele-szigete, mely Velence temetőjeként működik. Valamikor két kisebb szigetből, a San Michele-ből és a San Cristoforo della Pace-ből állt, melyek között keskeny csatorna húzódott, amit 1837-ben betemettek.

A két kis sziget – mely 1212-1810 között a kamalduli rend tulajdonában volt – korábban helyi kirándulók és halászok úti célja volt. 1469-97 között itt építette fel Mauro Coducci Velence legelső reneszánsz templomát, a Chiesa di San Michele in Isolát, melyet Szent Mihály tiszteletére szenteltek fel. Szent Mihály az Ítélet napjának mérleget tartó arkangyala, a lelkek mérlegelője. Az épület fehér és halványszürke isztriai márványból épült. A templom mellett áll a gyönyörű, hófehér kupolás Cappella Emiliani (1530), valamint a XV. században épült kolostor – miután a szerzetesek elhagyták a szigetet, ez utóbbi egy ideig börtönként is funkcionált –, s melyen keresztül a temetőbe léphetünk.

Az itt működő kamalduli szerzetesek legismertebbike Fra Mauro barát volt, aki a kolostorban élt, s készítette térképeit. Fra Mauro fiatal korában kereskedőként és katonaként beutazta a Közel-Keletet. Bármilyen furcsa is – legalábbis Velence ódon hangulatához képest – a város temetője nem olyan régi, mint más olasz városoké; a San Michele-sziget csupán 1807 óta, Velence francia meghódítása után lett temető, amikor Napóleon megtiltotta, hogy Velence szárazföldi részein, vagy a szigeteken temessék el a helyiek szeretteiket, gyakran ugyanazok alá a terek alá, ahol az ivóvízgyűjtő ciszternák is voltak.

Ekkor választották ki temető céljára a San Michele-szigetet, melyet Gian Antonio Selva velencei építész tervezett; a temető belsejében áll egy kisebb templom, a Chiesa San Cristoforo, míg parcelláit a különböző felekezetű elhunytak számára külön alakították ki. Mindez járványügyi szempontból indokolt is volt, csakhogy a sziget méretét tekintve túl kicsinek bizonyult, alig száz év alatt betelt, ma már csak a híresebb emberek, vagy a védett sírok élveznek háborítatlanságot, minden más esetben tíz év után az eltemetetteket kihantolják és a csontokat egy közös osszuáriumban tárolják, így helyet teremtve az új temetéseknek.

A temető előtt, a lagúna vizében látható Georgij Franguyan orosz művész Dantét és Vergiliust ábrázoló bronzszobra (2007), ahogy ladikjukon elindulnak a holtak birodalmába. San Michele-szigetén egyébként sok neves orosz művészt temettek el, így Igor Sztravinszkij zeneszerzőt (1882-1971), Szergej Gyagilevet, az Anna Pavlova és Vaclav Nyizsinszkij neve fémjelezte Orosz Balett megalapítóját (1872-1929), vagy Joszif Brodszkij Nobel-díjas költő, esszéírót. De szintén itt helyezték végső nyugalomra Christian Doppler osztrák matematikus, fizikust (1803-1853), Ezra Pound amerikai költőt (1885-1972) és másokat.

A temetőt munkaidőn kívül érdemes felkeresni, mivel a kihantolás során munkagépekkel is dolgoznak, ami felkavaró látvány. Tervezik, hogy mesterséges úton bővíteni fogják a temető területét, ez azonban a jövőben fog csak megvalósulni.