Látnivalók Velencében: A Palazzo Dandolo (Hotel Danieli)
Bátran kijelenthetjük, a világ egyik legelegánsabb, legexkluzívabb és legfejedelmibb szállodája húzódik meg szerényen a közeli csipkecsoda-tér, a velencei Piazza San Marco, a szintén lenyűgöző Dózse palota és a Sóhajok-hídja szomszédságában. A vörös színben pompázó Palazzo Dandolo (Hotel Danieli) hátsó homlokzata a Riva degli Schiavoni rakpartra, illetve azon túl a Szent Márk-medencére nyílik, két perc sétára az előbb említett turista központtól. A szálloda főbejárata az oldalsó csatornáról, kizárólag vízi úton közelíthető meg, a Hotel Danieli a repülőtértől saját luxus hajót bocsát vendégei rendelkezésére.
A palota a XIV. század végén épült a híres velencei nemesi család, a Dandolok egyik tagja számára. A XVI. században jelentős átípétésen ment keresztül, ekkor három külön álló részre osztották a család különböző tagjai között, bár külső egységes képét továbbra is megőrizte. Az elegáns palota a társadalmi elit kedvelt találkozóhelye volt már a középkorban is: pazar bálokat, összejövetekeket szerveztek falai között. A XVII-XVIII. században csupán a tulajdonosok változtak, ekkor a Mocenigo és a Bernardo család élt benne, de a Velencei Köztársaság 1797-es bukása a Palazzo Dandolo lehanyatlását is jelentette.
1822. október 24-én a Friuli tartományból származó Giuseppe Dal Niel (később Danieli) kibérelte az épület első emeletét, egyrészt saját használatra, másrészt, hogy barátait is legyen hol elszállásolni. 1824-ben végül - mint központi fekvésű találkozó helyet - az egész épületet megvásárolta, gyönyörűen helyreállította, és Danieli néven szállodaként kezdte működtetni. Olyan nevezetes személyiségek fordultak meg a rövid idő alatt felkapott hotelben, mint Goethe, Wagner, Dickens, Byron, újabban pedig Peggy Guggenheim, Leonard Bernstein, Harrison Ford, vagy Steven Spielberg. A szálloda egyik kedvenc szobája a 10-es számú, ahol Aurore Dudevant (közismertebb nevén George Sand) szerelmével, Alfred de Musset-el töltött el néhány napot. Ebben az időben vált közkedveltté a földszinten működő Caffe Brigiacco, melyet egy görög származású testvérpár működtetett, akik előszeretettel viseltek keleti szabású öltözéket, így a kávézó hamarosan Caffe Orientale néven híresült el.
A szálloda XIX. századi kuriózumai közé tartozott a privát tengerpart-használat, és a különböző nyelveken beszélő tolmácsok. 1895-ben, amikor a szálloda tulajdonjoga gazdát cserélt, ismételt felújításon esett át az épület; modernizálása kiterjedt az elektromos szerelvényekre, felvonót alakítottak ki benne, és bevezették a központi fűtést, így a 'Hotel Royal Danieli' valóban a luxus kategóriát képviselte már. 1906-ban lett a szálloda része a szomszédos palota (Casa Nuova - XIX. századi építésű). Még ugyanebben az évben, négy másik velencei luxus szállodával egyetemben, a Hotel Danieli a Compagnia Italiana Grandi Alberghi cég irányítása alá került, melynek tulajdonosa Giuseppe Volpi gróf volt. A XX. század első felében homlokzati felújításokra került sor, majd 1946-48 között, amikor a Palazzo Dandolo és a Palazzo delle Prigioni közti épületet lebontották, s helyette felépült az új épület (Danielino), a szálloda területe jelentősen megnövekedett.
A XIV. századi épület - mely 1822 óta működik szállodaként - homlokzata az idők során gyakran váltogatta színét, ma terrakotta vörös, párkányai márványból készültek. Építészeti jellegzetessége a négy emelet magas belső udvar, melyet bizánci stílusú gótikus ívek vesznek körbe, felül pedig az ólomüveg borításnak köszönhetően a tér természetes fényt kap. Belső díszítése rendkívül gazdag, a lépcsők és a mennyezetek aranyozott festésűek, mindenütt márvány oszlopok, drága antik szőnyegek, muranoi üvegcsillárok, és ódon kandallók emelik az épület fényét, a velencei és empír stílusú szobák és lakosztályok a legdrágább selyemtapétákkal és szövetekkel, velencei üveggel és múzeumi értékű bútorokkal vannak berendezve. 225 szobája és lakosztálya a központi épület mellett három szárnyban találhatók. Az eredeti épület szobái a lagúnára nyílnak, míg a nagyobb, kényelmesebb szobákat egy XIX. századi palazzoban alakították ki. A Hotel Danieli minden luxust kimerítő felújítása (2008.) a francia tervezőnek, Jacques Garcia-nak köszönhető, aki a gyönyörű XIV. századi palotát a XXI. század igényeinek megfelelően állította helyre.
Néhány lakosztály berendezését olyan nagyságok ihlették, mint Greta Garbo, vagy Maria Callas, akinek legendás zöld ruhái adták az ötletet a Callas-lakosztály színvilágához. A Dózse lakosztályt tartják a legelegánsabbnak, melyet XVIII. századi bútorokkal rendeztek be, freskóit pedig szintén a XVIII. században élt Jacopo Guarana velencei művész készítette. A tetőteraszról lenyűgöző kilátás nyílik Velencére és a tengerre. Egy-egy lakosztály lagúnára nyíló kilátással 2520 dollár/éjszaka (kb. 567 ezer Ft) árnál kezdődik.
2010-ben a Hotel Danieliben forgatták Az utazó című romantikus thrillert Angelina Jolieval és Johhny Deppel. A filmben feltűnő lakosztályban szállt meg egykor Balzac és Proust is, ahogy a film jelenetéből is kiderül, sőt, még a Danieli tetőcserepeit is megcsodálhatjuk a filmben, amint Depp átmászik rajta pizsamában.
Velence további nevezetességeiről a Látnivalók Velencében oldalon olvashat többet.
Utazási ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/PICT4245_1_0.JPG?itok=zTEREX3w |
Hétvége Velencében3 napos buszos utazás az Észak-Adrián
Következő indulás: 2023. október 21.
78.647 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/72864/szilveszter-velenceben-a-kalmarok-varosaban-kis_0.jpg?itok=Qpg3EFx5 |
Szilveszter Velencében, a kalmárok városában4 napos buszos utazás Velencébe
Következő indulás: 2023. december 30.
116.500 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/58937/eszak-olasz-tajakon-alpok-adria-kis_0.jpg?itok=l20Y2zqb |
Észak- olasz tájakon / Alpok - Adria4 napos buszos utazás Észak-olaszországban
Következő indulás: 2023. október 26.
143.817 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/33737/szicilia-nagykorutazas-kis.jpg?itok=yogd_qRg |
Szicília nagykörutazás9 napos körutazás Szicíliában
Következő indulás: 2023. október 21.
318.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/38188/tiroli-kincseslada-tele-meglepetesekkel-kis_1.jpg?itok=aKfd_bnh |
Tiroli kincsesláda - tele meglepetésekkel4 napos buszos körút
Következő indulás: 2023. október 26.
120.000 Ft |
Szállás ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/70399/atollo-apartmanhaz-bibione-lido-dei-pini-kis.jpg?itok=QFQcUHls |
Atollo Apartmanház - Bibione (Lido dei Pini)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
37.464 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43569/laguna-grande-apartmanhaz-bibione-spiaggia-kis.jpg?itok=kJzL2tWB |
Laguna Grande Apartmanház - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
40.145 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43099/residenza-delle-terme-apartman-bibione-spiaggia-kis.jpg?itok=DXD3o73a |
Residenza Delle Terme Apartman - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
52.757 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/78888/hotel-baia-degli-dei-giardini-naxos-kis.jpg?itok=YYxr5JEd |
Hotel Baia Degli Dei *** Giardini NaxosOlaszország / Európa / Szicília / Giardini Naxos
209.045 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/32955/hotel-antares-letojanni-kis_0.jpg?itok=01ot_CdO |
Hotel Antares **** LetojanniOlaszország / Európa / Szicília / Letojanni
285.609 Ft |
Információs oldalak
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velencei-regatta-nagy.jpg?itok=yg0CjfuN |
Látnivalók VelencébenOlaszország / Velence
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/49407/advent-karacsonyi-vasarok-forgatagaban-kis.jpg?itok=F6fufzFh |
Advent - Karácsonyi vásárok forgatagábanAusztria / Franciaország / Németország / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/49147/akcios-varoslatogatasok-kis.jpg?itok=QMr8Dzxi |
Akciós városlátogatások!Európa
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
Utak Március 15. idejéreAusztria / Egyesült Királyság / Olaszország / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/romai-latnivalok.jpg?itok=GGS7RVGN |
Látnivalók RómábanOlaszország / Róma
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/it01.200x200_0.jpg?itok=GNRhWqzh |
Síelés OlaszországbanOlaszország / Alleghe-Civetta / Arabba-Marmolada / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/toszkana_1.jpg?itok=czU2kOBq |
Toszkána (körutazás - biciklitúra - városlátogatás)Olaszország / Toszkána
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/37399/tengerparti-nyaralas-2013-kis.jpg?itok=Y-Mq-2gQ |
Tengerparti Nyaralás - 2015Bulgária / Ciprus / Franciaország / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/utazs-szicilia-nyaralas-1.jpg?itok=PyXMa1Ya |
Utazás Szicília nyaralás...Olaszország / Szicília
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szicila-latnivalok1.jpg?itok=uejDg53g |
Szicília látnivalókOlaszország / Szicília
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/spanyol_lepcso_roma_0.jpeg?itok=nEWmKqcn |
Hosszú hétvége Rómában (városnézés - utazás - városlátogatás)Olaszország / Róma
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_8061_siena_toszkana_kerekpartura.jpg?itok=P_ghwTxS |
Biciklitúra, kerékpártúraAusztria / Egyesült Királyság / Skócia / ...
|
Cikkeink
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence_acqua_alta.jpeg?itok=C26lR06a |
Acqua alta VelencébenKovács Attila, 2023. augusztus. 07Európa / Olaszország / Velence
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/feb-march_2012_151.jpg?itok=4JZtfSLn |
Látnivalók Velencében: Murano-szigetEtédi Alexa, 2023. február. 04Európa / Olaszország / Velence
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence_0.jpg?itok=KVWkUlbN |
Velence egy gondolábólKovács Attila, 2022. január. 29Európa / Olaszország / Velence
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/8-919_venezia_hd.jpg?itok=LJYjkUcN |
Egy csipetnyi VelenceKovács Attila, 2021. december. 21Európa / Olaszország / Velence
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence_kep.jpg?itok=5rzVV-eO |
Képek Velencéből...Kovács Attila, 2021. július. 19Európa / Olaszország / Velence
|
Utazások
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40133/advent-krakkoban-kis_1.jpg?itok=_HqFLkKM |
Advent Krakkóban2 Napos Buszos Városlátogatás Lengyelországban
Következő indulás: 2023. december 09.
45.201 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/78280/advent-zagrabban-kis.jpg?itok=OHX7njYA |
Advent Zágrábban2 napos buszos kirándulás Zágrábban
Következő indulás: 2023. december 02.
51.297 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/4541/adventi-varazslat-becsben-kis_0.jpg?itok=H-oPiRzJ |
Adventi Varázslat Bécsben2 napos adventi kikapcsolódás
Következő indulás: 2023. december 02.
53.800 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/76930/2-nap-2-adventi-hangulat-becs-es-pozsony-kis.jpg?itok=kxivJFWI |
2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
Következő indulás: 2023. december 09.
56.437 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59982/cseh-es-morvaorszag-rejtett-kastelyai-kis_2.jpg?itok=2cK28Zik |
Cseh és Morvaország rejtett kastélyai2 napos körutazás Csehországban.
Következő indulás: 2023. október 14.
56.500 Ft |