A vadregényes Erdély minden évszakban gyönyörű. De a misztikus ködökkel és színesedő lombokkal, fagyos lehelettel beköszönő ősz mégis a legvarázslatosabb időszak.
Ilyenkor már jó melegen kell öltözni a magasabban fekvő régiókban - az sem ritka, hogy a Kárpátok hegyeit már vékony hópalást borítja be.
Júniusban derül ki, hogy az erdélyi Verespatak és környéke bekerül-e Európa leginkább veszélyeztetett örökségei közé.
Az európai örökségvédelemmel foglalkozó Europa Nostra szervezet kiválasztott 14 történelmi jelentőségű épületet, amelyek közül kerül majd ki a földrész 7 legveszélyeztetettebb műemléke. 40 jelölés közül választotta ki a most megnevezett tizenhetet egy nemzetközi szakértői zsűri. A végső, hét nevet tartalmazó listát június 16-án hozzák nyilvánosságra az Europa Nostra 50. jubileumi kongresszusán.
Az Erdélyi Kárpátok egyik legérintetlenebb vadonja a Nagy Pietrosszal koronázott Radnai-havasok.
Könnyel elérhető, több napos gerinctúrákkal kecsegtető csodavilág a Kárpátok eme eldugott szeglete.
Írta: Kovács Attila, megjelenés ideje: 2012.10.28 08:56
Részlet, Sütő István: A bútorfestő és fafaragó Sütő család, című könyvéből.
"Habár szerény művemnek nem Erdővidék ismertetése a célja, mégsem tehetem meg, hogy ne szóljak röviden arról a tájról mely keretül szolgált történetünkhöz, s melyet annyi szépséggel ruházott fel a Teremtő.