Samsara - a lét örök körforgása: bemutató ma!

A Baraka - világok arca alkotóinak új alkotása a Samsara - a lét örök körforgása címmel ma kerül a hazai mozikba. Aki számára meghatározó vizuális élmény volt a húsz évvel ezelőtt forgatott film, annak szinte kötelező megtekintenie ezt a művet is: ha lehet még élesebb, még intenzívebb, és a legfontosabb: még őszintébb képet ad világunkról. Naturális, erős jelenetekkel, hatásos zenével, felkavaró közeli képekkel és nem hagyományos beállításokkal dolgozik.

Szinte testközelből ismerjük meg az ipari termelés pazarlását, a mezőgazdaság iparosításának valódi arcát, a fogyasztói társadalom kiszolgálóinak és haszonélvezőinek életét. Közel visz a vallások mindennapjaihoz, felmerül a fegyverek, a fejlett világból a harmadik világba irányuló hulladékszállítás, a mértéktelen fogyasztás és a nyomor ellentétének problémája, de nem a megszokott, távolságtartó és a felelősséget nehezen meghatározható, elvont fogalmakra áthárító módon: a néző érezheti, hogy a mindennapjait átszövő kényelmi funkcióknak milyen hatása van a világ másik felén élőkre, akár egy vasaló vagy egy kis húspogácsa esetében is.

A forgatócsoport 5 éven át 5 kontinensen és 25 országban forgatta le csodálatos felvételeit: az eredmény megdöbbentő. Erős élményre készüljenek azok, akik elhatározzák, hogy szembenéznek a valósággal és azzal az igazsággal, amit valójában mindig is tudtunk a világ működéséről, csak elfordítottunk a fejünk: most nem lesz erre lehetőségünk, hiszen nem tudjunk majd levenni a szemünket a vászonról, bármi is történjék majd ott.

A filmet a Cinema City hátózat következő mozijaiban tekintheted meg: Westend, Aréna, Mammut, Allee.

A Samsara - a lét örök körforgása című filmet a következő napokon és időpontokban nézhetitek meg a fővárosi mozikban...

 

A film előzetese:

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Alpesi kirándulás Ausztriában, Hinteralm - 1 nap
» Magas-Tátra, Magisztrále út - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter - 1 nap
» Magas-Tátra, Téry menedékház - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Zöld-tavi menedékház - 1 nap

Szállás ajánlatok

» Biloba Apartman - Bibione (Lido dei Pini) 43.377 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Atollo Apartmanház - Bibione (Lido dei Pini) 44.161 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Laguna Grande Apartmanház - Bibione (Spiaggia) 47.316 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Frontemare Apartmanok - Bibione (Spiaggia) 48.893 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Residenza Delle Terme Apartman - Bibione (Spiaggia) 62.186 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria

Információs oldalak

» Akciós városlátogatások!
» Látnivalók Amszterdamban
» Látnivalók Firenzében
» Látnivalók Párizsban
» Látnivalók Londonban
» 4 napos utazások

Cikkeink

» Dublin képekben - Kovács Attila
» Mobilgát akcióban - Kovács Attila
» Várak szép rút kiskacsája – a balatonszentgyörgyi Csillagvár - Déri Eszter
» Képek a tópartról... - Kovács Attila
» Egy nap Veronában - Kovács Attila

Utazások

» Alpesi csúcsok, Hochlantsch - 1.nap
» Alpesi kirándulás Ausztriában, Grüner see - 1 nap
» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
» Alpesi kirándulás Ausztriában, Hinteralm - 1 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!