Lelkizős

 Azt hiszem, hogy egyszer ide mindenképp el kell mennem. Szép, szép ez a videó, de ezt a tájat mélyebbről meg kell ismerni: beszívni illatát, érinteni a fákat, és nézni a határtalan kék eget egy kicsit. Talán haza sem jönni egy ideig...

A Föld számos csodás tájat tartogat. Egyes vidékek lenyűgöző szépségük, hatalmas arányaik miatt csodálatosak, míg mások természeti kincseik, érintetlen élőviláguk miatt értékesek. De vannak olyan helyek is, amelyekhez az emberi tevékenység nem elvett, hanem hozzátett: amik spirituális szempontból fontosak egy népnek vagy egy vallásnak.

Miért utazunk? Miért kel útra a fél ország nyáron a déli határaink felé? Miért indulnak neki egy szál hátizsákkal és minimális költségvetéssel a messzeségnek az igazán elszánt kalandorok? Az utazás két véglete, a cél mégis hasonló: máshol lenni, ünnepnek megélni a hétköznapokat, életre szóló élményeket szerezni, igazán pihenni.

Fiantok Dániel tökéletes filmje, Budapest legszebb arcát mutatja be: a Critical Mass idején készült képek a kerékpáros szabadság himnusza is lehetne. Jó tekerést mindenkinek!

Komótosan indul a hétfő reggel a városban. Nem kifejezetten az a mediterrán nyugalom, de nem érezhető az a szokásos tülekedés, ami általában.

Lassan araszolok közel 5000 méteren, a völgy álmosan nyújtózik Dingboche és Chukhung között. Az égbolt tiszta! Jobb kéz felől a majdnem hétezer méter magas Ama Dablan (6814m) félelmetes gránitpiramisa tör az ég felé; közvetlenül előttem túránk célpontja, a hatezres Island Peak (6189m) emelkedik ki a Chukhung-völgyből, baloldalon a Lothse hírhedt jégfalát is látom. – Még tíz perc!

Szomorú idők járnak. Nem csak a tél, nem csak a köd miatt. Ránk fér egy kis napsütés, valahol. Egy kis remény, egy kis csodavárás. Mert szorongásban, abban jók vagyunk. Van akit a napi gondjai nyomasztanak, van, aki sikeres, mégsem tiszta a lelkiismerete, van akit észre sem veszi a hétköznapi emberek gyarló kis gondjait: az istenek szabadsága után vágyakozik.

Levél az itthon maradottaknak

Mindenkor idejük van a zsoltároknak. Gyémánthegyen állunk,
De zsebünkben kavicsok vannak.
Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk,
Kövér vánkosokba tömtük fehér szárnyaink.
Most könyörgések szomjazzák erőnket
És térdünk alatt lyukassá kopnának a kövek,