Induljunk el...

Komótosan indul a reggel a városban. Nem kifejezetten az a mediterrán nyugalom, de nem érezhető az a szokásos tülekedés, ami általában. Ma mintha nem motiválna senkit a munkahely hívogató melegének elérése, a gépkocsik nem sikító gumikkal indulnak piros-sárgánál, inkább elmélázva, lassan indul meg a tömeg, és a gyalogos-átkelőhelyen is már másodpercek óta világít  a zölden sétáló emberke, mire az első járókelő az úttestre lép. A villamos ajtaján nem vadul betódul a nép, ahogy szokott, hanem tűnődve méregeti jármű belsejét: felszálljak? Vagy ne? Mi történne, ha a mai nap nem munkával, telne, hanem valahol a szabadban?

Miért kell kimozdulni? Ez olyan mintha azt kérdeznénk: miért van szükség a művészetre? A verseket, regényeket olvasással ismerjük meg, a festményeket, szobrokat tárlatlátogatással, a zenét koncert-élményekkel: a világ megértéséhez az utazás visz közelebb.  Milyen értékeket tartogat számunkra a messzi távol?

Mennyi vagy a világból?

Ázsia utazások, Ázsia cikkek

Esteledik a hegyek felett. Messze a távoli horizont párás ködébe vesznek a dombhátak, a város távoli moraja nem hallatszik fel ide, csak az alkonyi erdő neszei: a feketerigó búcsúztatja a napot, a tücskök koncertje már az éjszaka nyitányaként szól. A gyengülő, pirosodó fényben növényi szöszök szállnak finoman, táncuk a szellővel kissé szédítő látványként vonzza a tekintetet. A délután idetűző Naptól még meleg a fatönk amin ülök: kérgét vesztett, világosra szikkadt felszíne olyan tapintású mint egy élő test. Egyre hosszabbodó árnyékom nyúlik a tisztás széle felé.

Írta: Kovács Attila, megjelenés ideje: 2013.07.13 15:52

Saját vélemény

A manipulált tömegtájékoztatásban csalódott, az összefüggésekre kíváncsi elme visszacsöppent a középkorba: míg a bolygó legnagyobb része abba az illúzióba ringatja magát, hogy szinte valós időben értesül a Föld eseményeiről, a legtöbb jel arra mutat, hogy éppen ez az információ-áradat alakítja ki a legtöbb torz képet és véleményt. Már nem is tudjuk, hogyan szűrjük ki a hírek közül a valódit, és óriáscéggé nő az a vállalat, amelyik azt ígéri, hogy a rendelkezésre álló információtömegből kikeresi a nekünk valóban fontos tartalmat. Saját véleményünk csak akkor lehet megalapozott, ha a tulajdon szemünkkel láttuk azt, amiről mások csak sztereotípiákat zengnek: ráférne a világra, hogy többen, főleg a döntéshozók, elutazzanak azokra a tájakra egy kicsit, amikről egyébként egy tollvonással döntenek. 

Új nézőpont

Ha csak az ország más tájain járunk, már akkor is új nézőpontból vizsgálhatjuk meg a saját életünket és környezetünket is. Új ötleteket meríthetünk, régi gondokra találhatunk egyszerű megoldást, csupán azzal, hogy nem ülünk a romhalmaz közepén, hanem felállunk, és megnézzük ugyanazt kicsit messzebbről. Ha magunktól meg is vontuk az idegen nyelv elsajátításának-lehetőségeinket sokszorozó-esélyét, ha külföldön járunk, rávisz a kényszer, hogy legalább néhány szót megtanuljunk a helyi nyelven- emlékezetes élmények születnek a különböző kultúrák és anyanyelvek bábeli szimfóniájából.

Csak a legszükségesebb

Ha túl sok terhet cipelünk magunkkal, útközben hamar elfáradunk: igaz ez átvitt és valódi értelemben egyaránt. Annál tapasztaltabb egy utazó, minél kisebb csomagja van: a fapados légitársaságok csomagszállítási szabályainak betartása a legjobb út a tárgyaktól, anyagi javaktól való függéstől megszabadulni. Ha magunkévá tesszük ezt a szemléletet, nem a tárgyak birtoklásában keressük majd a biztonságot, és kevésbé ragaszkodunk majd olyan dolgok megvásárlásához, amelyekre valójában nincs is szükségünk. 

Színvonalasabb pillanatok

Itthon valahogy hajlamosabbak vagyunk a létszükségletek szintjén élni a mindennapokat, mint egy egysejtű. A nyaralás egy hetébe sűrítenénk a "nagy" pillanatokat, hogy aztán majd egész évre kipipáljuk a magas minőségű élet, étel és ital, vagy bármilyen más tevékenység kínálta kellemesen bizsergető érzést. Ez nem helyes: az utazás csak tanfolyam a további élethez: nagyon nem mindegy, mivel töltjük azokat a perceket, melyek ebben a formában és helyen állnak rendelkezésre. Természetesen ezt a jelenséget a marketing anyagi síkra terelte: azt hihetnénk, hogy ha valami sokba kerül, akkor valóban értékes. Természetesen nem így van: csak pici utánajárás kell, hogy itthon is megtaláljuk a kedvenc zöldséges néniket a piacon, vagy azt a külvárosi kávézót, ahol szinte jó barátként köszön ránk a pultos. Szép feladat itthon is megkeresni azokat a pillanatokat, amik értékesebbé teszik minden egyes napunkat: értékeljük a minőséget és kerüljük a középszerűt. Fontos, hogy ne csak a jót keressük: törekedjünk a nagyszerűre. 

Valódi értékek

Megszületünk, tanulunk, dolgozunk, meghalunk. Mikor élünk, közben? Valóban egy floridai nyugdíjas életpálya modellje legyen a cél? Azokban az években szeretnénk a kényelmes gondtalanságot magunkénak tudni, mikor már nem lesz erőnk kiélvezni azt (és a floridait sem véletlenül írtam székesfehérvári helyett) Sokan inkább bele sem gondolnak, milyen célokkal indulnak munkába minden reggel: élvezik a társadalmi konvenciók, a ház és az autóvásárlás, majd havi részlet törlesztés kényszerének édes gondolattalanságát. Valóban erre van szükségünk? A birtoklás illúziójára? Az vesse rám az első követ, aki nem választaná szívesebben az élményekkel és értékekkel teli életet a több évtizedes röghöz kötés helyett. 

Van egy elképzelésem arról, hogy mi dolgunk a világban: paradox módon nem Patagóniában és nem is az Elbrusz csúcsán jöttem rá, hanem az aggteleki Baradla-barlangban. Ott álltam a csodálatos cseppkőformák szín- és formagazdagsága előtt, és azon tűnődtem: mindebben az a legcsodálatosabb, hogy teljességgel értelmetlen. Pont annyi gyakorlati haszna van, mint verset olvasni, zenét hallgatni: semmi. A Természet ennél sokkal praktikusabb: ritka benne az öncélú szépség. Ez a csodálatos fantáziavilág százezer év óta épül itt végtelen lassússággal és aprólékosan, cseppről cseppre, milliméterről milliméterre: a teljes csendben és a tökéletes sötétségben, látszólag céltalanul. Éppen úgy, ahogy a legtöbb természeti csoda környékén is egykedvűen legelnek az antilopok, szállnak felettük a madarak, látszólag ügyet sem vetve azok szépségére.

Arra vár, hogy lemenjünk oda, és lámpát gyújtsunk. Arra, hogy egyedüli lényként a földgolyón, aki nem csak használja, és elszenvedi,  hanem értékelni is tudja a környezetét és annak csodáit. Csak mi tudunk leborulni a világot alkotó erők, a fizika és a kémia törvényeinek nagyszerűsége előtt, a törzsfejlődés csodálatos átgondoltsága csak minket tölt el tisztelettel. Kizárólag az ember tud elszakadni az ösztönei által előírt túlélés és szaporodás kényszerűségétől: csak ő képes megpróbálni a természet csodáihoz hasonlóan valami nagyszerűt alkotni: ez a művészet. Igaz, nem mindenki lehet alkotó, de ebben az izgalmas kalandban bárki részt vehet.

Talán éppen  ez az a ittlétünk oka: az Alkotó megelégelte, hogy létrehozott egy csodálatos rendszert, de rajta kívül nincs más, aki értékelné is ezt. Hiúságának magányát elűzve teremtett hát egy olyan lényt, aki imádja majd őt alkotásáért. Ahogy a regény is értelmetlen olvasó nélkül, ahogy a zeneszerző műve a hallgatóban elért hatással teljesedik be, ahogy a festő ecsetvonása is a nézőben feltóduló érzelmeiben válik egésszé, úgy teljesíthetjük be a Teremtést, annak megismerésével és megértésével.

Induljunk hát...