A mogul India: A kertépítészet

Etédi Alexa

Bár Indiában már a mogulok kora előtt is jelentős hagyományai voltak a tájrendezésnek, maga a kertépítészet az ő hatalmuk alatt érte el virágzását. Ahogy az építészetben és a művészetekben, úgy a kertépítésben is harmonikusan keveredtek a helyi indiai, valamint a magukkal hozott iszlám, türk-mongol, és főleg perzsa tradíciók. Ez utóbbinak még ma is igen jelentős példái ismertek Perzsiában; lényegében a mogulok is a perzsa kertek úgy nevezett ’char bagh’ (’char’ - négy, ’bagh’ - kert a perzsa nyelvben) szerkezetét alkalmazták legszívesebben, amikor a négyszögletes teret sétautak, vagy csatornák osztották négy kisebb, egyenlő részre. Legjellemzőbb ismertetőjegyeik: az egyenes vonalú, szimmetrikus elrendezés, a kerteket minden esetben fallal vették körbe, s bennük medencéket, szökőkutakat, csatornákat alakítottak ki.

Az iszlám vallású országok kertépítészete a Korán Paradicsomkertjének leírásán alapult, s tulajdonképpen annak földi leképezését jelentette, egyfajta pihenésre és elmélkedésre szolgáló kellemes helyet. Ebbe a kategóriába sorolhatjuk lényegében az összes iszlám kertet a Tadzs Mahaltól a spanyolországi Alhambra kertjéig, legyen az mogul, perzsa, vagy akár mór. Általános témájuk a víz és az árnyék – ami nem meglepő, mivel az iszlám meglehetősen forró, száraz éghajlatról származik – s amíg az angol kerteket sétálgatásra, gyaloglásra tervezték, az iszlám kertek a csendes szemlélődést szolgálták elsősorban, ezért találunk ezekben a kertekben üldögélésre szolgáló pavilonokat. A ’hortus conclusus’ (latinul a zárt kert) a Bibliában is előfordul, míg a keresztény kultúrkörben a kolostorkerteket, kerengőket nevezték így.

E fallal körülvett, külvilágtól zárt, formális kertek a természet legkellemesebb részét szimbolizálják. Alapvető, legfontosabb elemük a folyóvíz és a medence, mely az ég és a kert szépségeit tükrözi. Fontosak a különféle fafajták, melyek közül néhány csak árnyékul szolgál, míg másokat gyümölcsük, virágaik, illatuk miatt ültettek, de otthonul szolgálnak a madaraknak, melyek énekükkel teszik otthonosabbá e kerteket. Középpontjukban magaslat (mint az univerzum kozmológiai leírásánál a hegy), pavilon, palota, vagy sírépítmény. A mogul kertépítészetben a türk-mongol hagyományok elemei is fellelhetők: a sátrak, azok előtetői, és a szőnyegek, melyek egyaránt a nomád múltra utalnak. A sátrak e nomád társadalmakban státuszszimbólumnak számítottak: anyaguk, minőségük, nagyságuk és mennyiségük tulajdonosuk vagyonát és hatalmát jelezték.

A mogulok is számos szimbólumot építettek be kertjeikbe. A Korán hivatkozásaira utalhat az architektúra, az elrendezés, valamint a különféle növényfajták kiválasztása, de több világi utalásra is bukkanhatunk, ilyenek a numerológiai vagy állatövi jelképek, melyeknek többnyire családi, vagy kulturális jelentősége volt, s gyakran a vallási, valamint a világi szimbólumokat egymás mellett, egymást kiegészítve is használták. A mogulok a nyolcas és kilences számokat szerencsésnek tartották, s ezeket gyakran felfedezhetjük a kertépítészetben is: teraszok, kerti építmények számában, vagy akár az oktagonális medence-kialakításban. A legtöbb mogul uralkodóról feljegyezték, hogy szívesen foglalkozott kerttervezéssel, kertépítéssel, vagy akár kertészkedéssel, s közöttük több nő is volt, mint például Mumtaz Mahal.

A legelső mogul uralkodó, Bábur emlékirataiból is kiderül, hogy a sah szívesen tervezett kerteket. Uralkodása alatt az udvar gyakran változtatta helyét, hosszabb időre egy városban sem telepedett le, s ilyenkor a maga által tervezett kertekben, sátrakban szállt meg. E kertekben még kevés állandó épület állt, de a fürdő már ekkor is elmaradhatatlan részét képezte (ami India forró, fülledt éghajlatán fontos volt). Bábur a perzsa ’char bagh’ kerteket részesítette előnyben, mely itt új jelentést nyert, mivel Indiában nem voltak gyors folyású patakok, mint Közép-Ázsiában. Ugyanakkor az indiai kerteknél sokkal szigorúbban vették a geometriai elrendezést, mint elődeiknél. A legelső ilyen jellegű kert az agrai Ram Bagh lehetett, melyet Bábur 1528-ban építtetett, átmenetileg itt is temették el, mielőtt maradványait átszállították volna a kabuli Bagh-e Baburba.

Fia, Humajun nevéhez nem sok kert építése fűződik, mivel idejének nagy részét birodalmának visszafoglalása és megerősítése töltötte ki, de annyit lehet tudni róla, hogy szívesen időzött az apja által épített kertekben. A kertépítés Akbar idején vett új lendületet, aki – elődeivel ellentétben, akik többnyire erődítmények kertjeit alakították ki – immár folyópartokra tervezte kertjeit, eleinte Delhiben, majd az új fővárosban, Agrában. Ez később nagyban befolyásolta a mogul kertépítészet stílusát. Akbar a többi között a kasmíri nyári rezidencia kertjét, a Naseem Bagh-ot tervezte, ahová a mogul udvar a nagy hőség elől húzódott vissza. E kertből akkor még hiányzott a víz, mint díszítőelem. Egy másik, Akbar idejéből származó mogul kert a punjabi Wah Kert, melyet ugyan nem a sah, hanem egyik udvari főembere, Radzsa Maan Singh építtetett.

Dzsahangir nem sokkal trónra lépése után kertet alapított a srinagari Dal-tó partján (Kasmír), melyet később Shalimar Kertnek neveztek el (nem összetévesztendő a lahore-i Shalimar Kerttel), s felesége, Nur Dzsahan használatára bocsátotta. Ez a kert – mely Dzsahangir uralkodása alatt az uralkodó és felesége kedvenc nyári tartózkodási helye lett – a mogul kertépítészet egyik legszebb példája: itt látható a legszebb kivitelezésű kerti pavilon is, melyet egy helyi fekete kőfajtából, pontosan a forrás fölé építettek. A forrás vizét a kert központi tengelyét alkotó csatornába vezették, mely mellett további pavilonokat, teraszokat és medencéket alakítottak ki. Az e korban épült kertek jellemzői a csatornák, a kisméretű tavak és a szökőkutak, valamint a több száz féle növény, köztük örökzöldek, rózsák, violák, jázminok.

Sah Dzsahan uralma idején érte el a mogul kertépítészet a zenitjét, nevéhez rengeteg további kert építése, tervezése, kibővítése írható. Apja kasmíri Shalimar Kertjét 1634-ben kibővítette, egy részét a nyilvánosság előtt is megnyitotta, egy másik része a császári kihallgatások számára készült el, s a legmagasabban fekvő területen az uralkodó és az udvar nőtagjai számára, magán célra elkészült kertek voltak fenntartva. Sah Dzsahan építtette az agrai Vörös Erőd éjszakai kertjét, a Mahtab Bagh-ot, mely arról volt híres, hogy számtalan éjszaka virágzó növény (például jázmin) pompázott benne. Pavilonjai hófehér márványból készültek, hogy a sápadt holdfényben még jobban tündököljenek. Említésre méltó a Tadzs Mahal kertje is, mely a perzsa kertépítészet ’char bagh’ stílusát képviseli, bár itt a sírépítmény nem a kert közepén, hanem annak végében kapott helyet.

Sah Dzsahan idejéből származik a mogul kertek legismertebb példája, a lahore-i Shalimar Kert is, mely 1641-42 között épült, szintén ’char bagh’ koncepció alapján: a négyszögletes alapterületet sétautak és csatornák osztják négy kisebb részre. A kertek három szinteltolással lettek kialakítva, s a kellemes klímát az itt működő 410 szökőkút biztosítja, melyek érezhetően lehűtik a levegőt (nyaranta 49 fok is lehetséges). A kerteket csarnokok, pavilonok, hamamok, hálókamrák, valamint a legkülönfélébb gyümölcsfák tarkítják. Ihletője a kasmíri Shalimar Kert lehetett, bár a lahore-i kert nagyobb és bonyolultabb kialakítású annál. Vízellátását a Ravi-folyóból idevezetett 160 km hosszú csatornarendszer oldotta meg, mely a rengeteg szökőkút és az öt zuhatag (van, amelyik öt méter magas) vízellátását biztosította.