A mogul India: Lahore, a „mogulok kertje”
A ma Pakisztánhoz tartozó Lahore városa a mogul uralom idején, 1524-1752 között érte el fénykorát. A lenyűgöző építészetükről nevezetes mogul sahok számos gyönyörű épületet és kertet hagytak az utókorra a városban, melyek még ma is láthatók. Akbar idején, 1584-98 között Lahore a birodalom fővárosa volt. Ekkor épült a Lahore erőd, melynek több épületét Akbar fia, Dzsahangir építtette, aki maga is a városban lett eltemetve. Dzsahangir fia, Sah Dzsahan Lahore-ban született, s apjához hasonlóan ő is további épületekkel gazdagította az erődkomplexumot, de ezen kívül is több intézmény fűződik a nevéhez, ilyen a Shalimar Kertek is. Az utolsó jelentős mogul uralkodó, Aurangzeb a város legnevesebb épületeit, a Lahore erőd szomszédságában található Badshahi mecsetet és az Alamgiri-kaput építtette.
A XVII. század során a mogul hatalom hanyatlásnak indult, Lahore-t többször is megszállták és a kormányzat is megszűnt a városban. 1739-ben a perzsa Nadir sah megtámadta Északnyugat-Indiát, a karnali csatában legyőzte a mogul uralkodót, Mohammad sahot, és elfoglalta Beludzsisztán nagy részét, és az Indus-síkságot. 1761-ben az afgán Ahmad Shah Durrani elfoglalta és ellenőrzése alá vonta a mogul birodalom pundzsábi és kasmíri területeit, és Lahore-t. Az 1740-es évek a káosz jegyében teltek, 1745-56 között kilenc kormányzó állt a város élén, amely oda vezetett, hogy egyes területek a szikhek irányítása alá kerültek. Bár a politikai irányítás ezt követően az ő kezükben összpontosult, a mogul művészet a szikh építészetre is nagy hatással volt, ennek egyik példája az amritszári Aranytemplom, a szikhek szent helye.
A Lahore erőd és a Shalimar Kertek 1981 óta UNESCO Világörökségi védelmet élveznek, de 2000 óta a veszélyeztetett műemlékek listáján szerepelnek. A 20 hektár területen elterülő erődkomplexum eredete az ókorba nyúlik vissza, de ma is látható formáját a XVI. században, Akbar uralma idején nyerte el. Két bejárata közül az Aurangzeb által épített Alamgiri-kapu a Badshani mecsethez, míg a régebbi Masjidi-kapu az Akbar által épített óvárosi rész felé vezet. Az Alamgiri-kapu mellett az erőd további jelentős részei a Sah Dzsahan által épített Sheesh Mahal, egy pietra dura technikával és tükörmozaikkal díszített fehér márvány pavilon, mely az uralkodó és családja személyes használatára épült, a görbe vonalú tetővel épült, kis fehér márvány Naulakha pavilon, melyet eredetileg drágakövekkel díszítettek, és szintén a sah magánpavilonja volt, valamint a Moti Masjid, azaz gyöngymecset, mely vallási célokat szolgált.
A földterület, melyen később a Shalimar Kertek, a perzsa kertépítészet e szép példái később megépültek, 350 éven keresztül egy helyi nemesi család, az Arain törzs-béli Mian Baghbanpura család tulajdonában volt, bár magát a Kerteket Sah Dzsahan építtette 1641-42 között. A magas, díszesen faragott téglafallal körülkerített Shalimar Kertek a perzsa Char bagh (’char’ a perzsában négyet, míg a ’bagh’ kertet jelent) koncepciója alapján épültek: a négyszögletes alapterületet sétautak vagy csatornák osztják négy kisebb részre. A kertek három szinteltolással lettek kialakítva, s a kellemes klímát az itt működő 410 szökőkút biztosítja, melyek érezhetően lehűtik a levegőt (nyaranta 49 fok is lehetséges). A kerteket csarnokok, pavilonok, hamamok, hálókamrák, valamint a legkülönfélébb gyümölcsfák tarkítják.
A Badshahi, azaz Birodalmi mecset Aurangzeb mogul sah rendeletére, 1671-73 között épült, s ez Dél-Ázsia második, s a világ ötödik legnagyobb mecsete (1986-ig a legnagyobb volt, udvara máig a leghatalmasabb). Bár Aurangzeb nem tartozott a legnagyobb mogul művészet- (és építészet-) pártolók közé, szigorú vallásosságának köszönhetően mégis az ő nevéhez köthető Lahore talán leghíresebb látnivalója, mely a mogul korszak szépségét, szenvedélyét és nagyságát hivatott szolgálni. Az épület a Lahore erőddel szemben épült, s a Mogul Birodalom hatalmát hangsúlyozta. Stílusa magában foglalja az iszlám, a perzsa, a közép-ázsiai (timurida) és az indiai stílusjegyeket, fenséges megjelenése építtetőjének határozott egyéniségét tükrözi.
India további mogul nevezetességeiről, szereplőiről az Ismerd meg Indiát című oldalon olvashat részletesebben.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/4163_1_0.jpg?itok=-E0y0CkR |
A Gangesz szentélyei és az Aranyháromszög12 napos körutazás Indiában
Következő indulás: 2027. január 21.
819.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/3535_0.jpg?itok=0K_3KBK9 |
India - Nepál körutazás14 napos körutazás Indiában és Nepálban
Következő indulás: 2027. március 04.
969.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/3641_0.jpg?itok=ZAE6szBW |
Dél-India és Sri Lanka körutazásKörutazás és egy csipetnyi tengerpart
Következő indulás: 2027. március 03.
1.183.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/3552_0.jpg?itok=H-gRSSmP |
Nepál - Bhután - Szikkim - Dardzsiling körutazásBetekintés a Himalája elragadó országaiba
Következő indulás: 2027. március 23.
1.498.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/varoslatogatas-isztambulban_11.jpg?itok=knOGqo9T |
4 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel **** (Wizzair járattal)egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. október 16.
163.875 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/eftalia_aqua_resort_50206_1_0.jpg?itok=SZFmfTpM |
Eftalia Aqua Resort **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
211.298 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kleopatra-beach-kis.jpg?itok=UCgb_PPj |
Kleopatra Beach Hotel **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
201.933 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/kahya_hotel_52267_1_0.jpg?itok=KB1NTlgS |
Kahya Hotel **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
216.188 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/mukarnas_spa_resort_55586_1_0.jpg?itok=1gC_GE2A |
Mukarnas Spa Resort ***** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
226.884 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/lonicera_world_51719_0.jpg?itok=pVXHjsl3 |
Lonicera World **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
244.741 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/india.jpg?itok=Ap8cay5K |
Ismerd meg IndiátIndia
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/h06_18255903.jpg?itok=iR2gM2z3 |
A Holi-ünnep Indiában- a színek fesztiváljaKovács Attila, 2025. augusztus. 09Ázsia / India
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/a.34_0.jpg?itok=qY-Onfkj |
India: Varanaszi, India spirituális fővárosaEtédi Alexa, 2014. március. 19Ázsia / India
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/a.63.jpg?itok=IgV6JSkp |
India: Goa, India portugál szegleteEtédi Alexa, 2014. március. 14Ázsia / India
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/shalimar_kert.lahore.19.jpg?itok=zN1_a9Co |
A mogul India: A kertépítészetEtédi Alexa, 2014. február. 27Ázsia / India
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/tm.3.jpg?itok=7NQEwrUI |
A mogul India: Mumtaz Mahal, a világ legszeretettebb asszonyaEtédi Alexa, 2014. február. 26Ázsia / India
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |








































