A mogul India: Sah Dzsahan, az ötödik mogul sah

Sah Dzsahan nevéhez a világ egyik leghíresebb, de minden bizonnyal legszebb épületének, az agrai Tadzs Mahalnak a megépítése fűződik. Persze nem csak ez, hisz neki köszönhetjük Delhi óvárosi részét, Sahdzsahanabadot, a lenyűgöző Pávatrónt (mely elveszett, egy későbbi másolata azonban Teheránban látható), valamint számos más delhi, agrai és lahori épületet. Uralkodása a Mogul Birodalom aranykora volt. Sah Dzsahan 1592-ben  Khurram Shihab-ud-din Muhammad herceg néven látta meg a napvilágot Lahorban, az uralkodó, Dzsahangir harmadik, és egyben legkedveltebb fiaként. Édesanyja, a hindu rádzsput hercegnő, Taj Bibi Bilqis Makani (Manmati) volt. A Khurram (vidám) nevet Akbartól kapta, akinek kedvenc unokája volt.

Khurram alig volt hat napos, amikor nagyapja, Akbar úgy rendelkezett, hogy a gyermeket anyja helyett az ő első számú felesége, az egyébként gyermektelen Ruqaiya Sultan Begum császárnő nevelje. Khurram herceg neveltetése magas szintű és széleskörű volt: nem csupán a harcművészetekben (melyben kimagasló teljesítményt nyújtott), de költészetben, zenében és építészetben is jeleskedett. Az Akbar halálát, és apja, Dzsahangir trónöröklését követő, politikai szempontból bizonytalan időkben Khurram herceg távol maradt az udvari intrikáktól, helyette tanulmányaira és később fontossá váló kapcsolatainak kiépítésére koncentrált, bár később apját támogatta annak elsőszülött fiával, Khusrau herceggel szemben.

1607-ben Khurram eljegyezte a perzsa nemesi családból származó, 14 éves Arjumand Banu Begum hercegnőt, a későbbi Mumtaz Mahalt. A kislány nagyapja és apja Dzsahangir miniszterei, nagynénje, Nur Dzsahan pedig a sah első felesége volt. Hivatalosan azonban még öt évig nem házasodtak össze, ami szokatlanul hosszú jegyességnek számított akkoriban. Khurram azonban ez idő alatt két másik asszonyt, Kandahari Begumot, illetve Akbarabadi Mahalt feleségül vette, sőt egy-egy gyermeke is született tőlük. 1602-ben aztán Khurram és Mumtaz Mahal házasságát is szentesítették, s az asszony – aki első és legkedvesebb felesége lett Khurramnak – később tizennégy gyermeket szült a férfinak, akik közül heten érték meg a felnőtt kort.

Mivel a mogul birodalomban nem az elsőszülöttség joga határozta meg a hatalom és a vele járó vagyon öröklését, hanem a rátermettség, a katonai sikerek és az udvarban elfoglalt hatalmi pozíció, így a királyi hercegek állandóan harcoltak egymással. Ez persze számos felkelést, öröklési vetélkedést hozott magával, és megnehezítette a szereplők helyzetét, akik támogatókat igyekeztek gyűjteni az udvaron belül. Khurram helyzetét erősítette Dzsahangir feleségének, Nur Dzsahannak a családja is, akikkel Mumtaz révén rokoni kapcsolatba került. Khurram katonai sikerei is elősegítették, hogy a herceg tényleges trónörökössé lépjen elő. Ekkor kapta apjától a Sah Dzsahan (Világ ura) nevet is.

Khurram herceg 1627-ben lépett trónra Abu ud-Muzaffar Shihab ud-Din Mohammad Sahib ud-Quiran ud-Thani Shah Jahan Padshah Ghazi, röviden Sah Dzsahan néven. Uralkodóként első dolga volt, hogy rivális ellenfeleit kivégeztesse, s mostohaanyját, Nur Dzsahant – aki Dzsahangir utolsó éveiben Sah Dzsahan trónöröklési ambíciói ellen fordult – börtönbe zárassa. Az apjától örökölt zűrös katonai helyzet konszolidálása kimerítették a kincstárat, mégis Sah Dzsahan korát nevezhetjük a mogul birodalom fénykorának: az irányítást központosították, az udvari ügyeket pedig rendszerezték, virágzott a történetírás és a művészetek (igaz, ezek az állami propaganda részét képezték), s még, ha csak szerény mértékben is, az ország területe is növekedett. Sah Dzsahan fővárosát Agrából Delhibe helyezte át.

Bár viszonyuk elsősorban az őszinte szerelmen nyugodott, Mumtaz Mahal politikai szempontból is ügyesen irányította kapcsolatukat: bizalmasa és fontos tanácsadója volt férjének, de arról is ő győzte meg a férfit, hogy az több gyermeket ne nemzzen másik két feleségével. Így a későbbi Sah Dzsahan csupán házastársi kötelezettségeit teljesítette velük szemben, akiket tulajdonképpen csak politikai okokból vett nőül, s akik csupán a királyi feleség titulust élvezhették. Császárnőként valódi hatalom összpontosult Mumtaz kezében: állami ügyekben konzultált férjével, használhatta az uralkodói pecsétet, mely lehetővé tette, hogy hivatalos dokumentumok végső tervezetét felülbírálja. Mumtaz 40 évesen, 1631-ben halt meg a tizennegyedik gyermeke születése okozta vérveszteségben.

Mumtaz halála olyan komoly hatással volt Sah Dzsahan személyiségére, hogy ezt követően a férfi leginkább emlékeibe menekült. Ekkor kezdte megtervezni soha el nem múló, örök szerelme jeléül az asszony (és később saját) sírhelyeként funkcionáló Tadzs Mahalt. Az épületkomplexum – melynek „csupán” egy része a hófehér márvány síremlék – 1632-47 között épült Sah Dzsahan saját tervei alapján, s a mogul építészet csúcspontja, amelyben egyaránt ötvöződnek annak stílusjegyei, és a helyi, indiai hagyományok is. Csak a helyszín kiválasztása több mint hat hónapot vett igénybe. A gondos tervezésnek és kimagasló kivitelezésnek köszönhetően az épület azóta is ellenáll a földrengéseknek és árvizeknek. Emellett számos más agrai, delhi és lahori épület is a neve mellé írható.

Sah Dzsahan 1657-ben megbetegedett, s a régens legidősebb fia, Dara Shikoh lett, így fiai – Shah Shuja (Bengál helytartója – a második fiú), Aurangzeb (Dekkán helytartója – a harmadik fiú) és a legkisebb Murad Bakhs (Gudzsarat helytartója) között – ismét fellángoltak a trónöröklési harcok, melyből Aurangzeb került ki győztesen. Miután kivégeztette legidősebb bátyját, apját pedig – bár az felépült betegségéből – cselekvésképtelenné nyilvánította, s házi őrizetbe az agrai Vörös Erődbe záratta, átvette a hatalmat. Sah Dzsahan még kilenc évig élt itt, legidősebb lánya, Dzsahanara Bégum gondoskodásának köszönhetően. 1666-ban vérhas és hólyaghurut okozta a halálát.

Sah Dzsahan híres volt kicsapongó természetéről, és annak ellenére sem vetette meg az élvezeteket, hogy hithű, ortodox muszlim volt (ellentétben apjával és nagyapjával). Nem támogatta a más felekezetű templomok építését, javítását, s az újonnan épült hindu templomokat lebontatta. Ugyanakkor az iszlám ünnepeket nagy pompával ülte meg. Rendkívüli fontosságot tulajdonított a művészeteknek, melyeknek kimagasló mecénása volt; bár legkedvesebb műfaja az építészet volt, a festészetet is felkarolta. Amikor szigorúan vallásos fia a Vörös Erődbe záratta, megtiltotta apjának, hogy teljes háremét, énekes-, és táncos nőit magával vigye.

India további mogul nevezetességeiről, szereplőiről az Ismerd meg Indiát című oldalon olvashat részletesebben.