A mogul India: A dinasztia
Egy család, akik Közép-Ázsiából származtak, de hatalmukat India északi részén terjesztették ki. Gazdag birodalmuk, lenyűgöző művészetük a számos, itt jelenlévő, különféle kultúra összeolvadásának köszönheti hírnevét, melynek egyik legszebb példája az örök szerelemnek emléket állító Tadzs Mahal.
A dinasztia nem „bennszülött” eredetű volt, hiszen alapítója, Bábur apja a Fergana-völgy egyik kisebb kánságának uralkodója volt, akinek halála után – az üzbégek megerősödésével – Báburnak kelet felé kellett vonulnia. Elfoglalta Kabult, majd az indiai területek, a Delhi Szultanátus ellen indított hadjáratokat, s 1526-ra (pánipati csata) megvetette lábát Indiában, de uralkodni csak négy éve maradt, 1530-ban meghalt. Fiát, Humájunt 1540-ben a Delhi Szultanátus utolsó dinasztiájának egyik uralkodója, Sér Sáh Szúri megfosztotta trónjától, s a Szúrik 15 évig még meg tudták tartani hatalmukat, de 1555-ben Humájun visszaszerezte trónját, igaz, csak fél évre, mert egy szerencsétlen baleset (leesett könyvtára lépcsőjéről) következtében meghalt.
Humájunt 14 éves fia, Akbar követte, aki hosszú uralkodása alatt hatalmas területeket hódított meg Észak- és Közép-Indiában. Az udvari arisztokráciát közép-ázsiai mogulok, afgánok, perzsák és indiai rádzsputok (Északnyugat-India egyik legnagyobb államának, Rádzsaszthánnak ősi harcosai, második kasztbeliek) alkották, ami előrevetítette a mogul korszakot jellemző ellentéteket, melyek az udvar tagjainak eltérő kulturális és vallási hátteréből fakadtak. A birodalom fénykora Akbar fia, Dzsahangir uralkodása alatt érkezett el. Az uralkodó művészetpártoló volt, jelentős építkezések fűződnek a nevéhez, azonban alkohol-, és kábítószer-függősége miatt a hatalom egyre inkább perzsa felesége, Nur Dzsahan (és annak családja) kezében összpontosult.
Őt fia, Sah Dzsahan követte a mogul trónon, aki – több más asszony mellett – Nur Dzsahan unokahúgát, Mumtaz Mahalt vette feleségül. Sah Dzsahan nevéhez elsősorban a Tadzs Mahal megépítése fűződik, de ő volt az is, aki a birodalmat egységes szunnita állammá akarta formálni (a síita perzsa Szafavidák ellenében), ez a törekvése azonban elbukott. Az utolsó nagy hatalmú mogul uralkodó Sah Dzsahan fia, az erősen hithű muszlim Aurangzeb volt. Építkezések alig, ellenben az iszlám műveltség előmozdítása neve mellé írható, ami ismételten felszínre hozta az udvaron belüli vallási ellentéteket, és egyre nagyobb lett a mogulokkal szembeni ellenállás.
Aurangzeb halála után a mogul sahok hatalma és befolyása a helyi uralkodókkal szemben csökkent. A XVIII. században hatalmuk már csak névleges volt. 1739-ben a perzsa Nádir Sah kifosztotta Delhit (ekkor került az irániak kezébe Sah Dzsahan híres trónja, a Pávatrón is), majd az elkövetkező ötven évben az egyre gyakoribbá váló támadások óriási pusztítást okoztak a városban. 1803-ban a Brit Kelet-indiai Társaság megszerezte a Delhi fölötti uralmat, és 1858-ig a mogul sahokat bábként használva uralkodott. 1858-ban, a szipolylázadást vezető utolsó mogul uralkodót, II. Bahádur Sahot megfosztották trónjától és száműzték.
India további mogul nevezetességeiről, szereplőiről az Ismerd meg Indiát című oldalon olvashat részletesebben.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/4163_1_0.jpg?itok=-E0y0CkR |
A Gangesz szentélyei és az Aranyháromszög12 napos körutazás Indiában
Következő indulás: 2027. január 21.
819.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/3535_0.jpg?itok=0K_3KBK9 |
India - Nepál körutazás14 napos körutazás Indiában és Nepálban
Következő indulás: 2027. március 04.
969.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/3641_0.jpg?itok=ZAE6szBW |
Dél-India és Sri Lanka körutazásKörutazás és egy csipetnyi tengerpart
Következő indulás: 2027. március 03.
1.183.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/3552_0.jpg?itok=H-gRSSmP |
Nepál - Bhután - Szikkim - Dardzsiling körutazásBetekintés a Himalája elragadó országaiba
Következő indulás: 2027. március 23.
1.498.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/varoslatogatas-isztambulban_11.jpg?itok=knOGqo9T |
4 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel **** (Wizzair járattal)egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. október 18.
163.875 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/eftalia_village__36221_0.jpg?itok=i_pz_lpd |
Eftalia Village Hotel ***** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
204.421 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/eftalia_aqua_resort_50206_1_0.jpg?itok=SZFmfTpM |
Eftalia Aqua Resort **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
211.298 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/kahya_hotel_52267_1_0.jpg?itok=KB1NTlgS |
Kahya Hotel **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
216.188 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/mukarnas_spa_resort_55586_1_0.jpg?itok=1gC_GE2A |
Mukarnas Spa Resort ***** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
226.884 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/kahya_resort_aqua___spa_52292_1_0.jpg?itok=FBxbwrK4 |
Kahya Resort Aqua & Spa Hotel ***** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
230.753 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/india.jpg?itok=Ap8cay5K |
Ismerd meg IndiátIndia
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/h06_18255903.jpg?itok=iR2gM2z3 |
A Holi-ünnep Indiában- a színek fesztiváljaKovács Attila, 2025. augusztus. 09Ázsia / India
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/a.34_0.jpg?itok=qY-Onfkj |
India: Varanaszi, India spirituális fővárosaEtédi Alexa, 2014. március. 19Ázsia / India
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/a.63.jpg?itok=IgV6JSkp |
India: Goa, India portugál szegleteEtédi Alexa, 2014. március. 14Ázsia / India
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/shalimar_kert.lahore.19.jpg?itok=zN1_a9Co |
A mogul India: A kertépítészetEtédi Alexa, 2014. február. 27Ázsia / India
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/lahore.6.jpg?itok=BPbgCoYY |
A mogul India: Lahore, a „mogulok kertje”Etédi Alexa, 2014. február. 26Ázsia / India
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |










































