Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic - Utóirat

Úgy tűnik sikerült elérni a célom, az írásaim képesek voltak közvetíteni az érzést, mellyel megajándékozott minket a Fjällräven Classic túra. Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést, már csak ezért is megérte leírnom az élményeinket. Előképzettségem nem igazán volt hozzá, nem vagyok újságíró, így fordulhatott elő, hogy több olyan dolog is kimaradt, amik talán fontosak lettek volna még. Így nagyon köszönöm azokat a kérdéseket és kéréseket, melyeket ennek kapcsán kaptam. Hogy ezt az „űrt” betömjük, írtam a válaszokkal egy utóiratot, mely reményeim szerint tényleg kerek egésszé teszi a sorozatot.

 0. nap - Regisztráció

1.nap

2.nap

3.nap

4.nap

5.nap


 

Nyilván szép és jó dolog részt venni bármely kalandban, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy milyen költségei vannak. Az első és legfontosabb tétel – ahogy azt írtam is – a nevezési díj, mely 1600 svéd korona per fő. Ezt ténylegesen ebben a pénznemben kell fizetnünk a nevezést követően e-mailben kapott bankszámlaszámra.

Az elutazás a következő tétel, melyet alaposan körbejártunk a tervezésnél. A lehetőségek repülő, vonat vagy autó lehetnek, egész pontosan a következő felállásban:

  1. Repülő:  Budapest – Stockholm – Kiruna – Stockholm – Budapest. Érdemes minél hamarabb foglalni, annál olcsóbb. Esetünkben a Budapest – Stockholm oda-vissza jegy fejenként 28 000 Ft-ra jött ki, a Malév egy januári akciója nyomán. Az ár láthatóan nem vészes, még egy fapados járattal is felveszi a versenyt, viszont nagy előnye, hogy Stockholm Arlanda repterére megy, ahonnan a belföldi járatok is indulnak. A fapados járatok egyike sem itt landol, ami pluszba jó másfél-két órányi buszozást jelent a repterek között. A Stockholm – Kiruna szakasznál már nincs választási lehetőség, csupán egy légitársaság, a SAS közlekedik ezen az útvonalon. Ez az árnak nem tesz túl jót, a retúr jegy kicsit több, mint 64 000 Ft per fő.
  2. Repülő–vonat: Amikor is az első pontban szereplő módon tehetjük meg a Budapest – Stockholm utat, majd onnan vonattal juthatunk el Kirunába. A vonatvonalon kizárólag a svéd SJ társaság üzemeltet járatokat, így ezt tudjuk igénybe venni, ára nagyjából  53 000 Ft per fő. Ez helyjegy és kicsit olcsóbb, mintha repülővel utaznánk, cserébe  13 óra az útidő.
  3. Autóval: Ez talán a legfárasztóbb és legdrágábbnak ígérkező verzió, akár egyenesen Budapestről, akár Stockholmból bérelt autóval megyünk. Egy olyan esetben gondolom, hogy értelmes alternatívája a fentebb leírtaknak, ha az oda- vagy visszaúton egyéb helyeket is útba akarunk ejteni Svédországban.

Ezzel tulajdonképpen a költségek nagy részét már le is tudtuk, hiszen a vadkemping nem kerül semmibe.  :-) További tételt maximum az utasbiztosítás jelenthet, amit mindenképpen ajánlok, mivel a svéd orvosi ellátás szinte teljesen fizetős és nagyon drága. Na jó, van itt még valami! Egy 110 koronás tétel. De a rénszarvas hamburgert semmiképp se hagyjuk ki, feledhetetlen élmény lesz.  ;-)
 

 

Rengetegszer kihangsúlyoztam, hogy a túra során abból élünk, abból kell boldogulnunk, amit magunkkal vittünk. Csak azt nem írtam le éppenséggel, hogy mit érdemes magunkkal vinni, mit csomagoltunk mi.
Következzen tehát most ez a lista, néhány széljegyzettel a miértekkel:

  • Hátizsák: 65 és 55 literes zsákot vittünk, ez tökéletesen elegendő volt minden felszerelésünk tárolására.
  • Sátor: mi egy 3 személyes alagút sátrat vittünk, olyan megfontolásból, hogy a csomagjaink is ott lesznek mellettünk, sokkal egyszerűbb lesz a pakolás akár esőben is.
  • Derékalj, legalább 10 mm vastagságú,
  • Hálózsák:  bármilyen márka lehet, ami nem a „balatoni nyár” kategóriában versenyzik, általánosan éjszaka 4 fokra is lehet számítani. Egy 0 fok komfort értékű zsák szintetikus töltettel tökéletesen megfelel.
  • 5 garnitúra alsónemű,
  • 4 garnitúra póló, melyből egy alváshoz használatos,
  • 3 garnitúra nadrág, melyből az egyik mindenképpen egy esőnadrág, mivel az tuti, hogy lesz,
  • Vastag polár és lélegző-vízálló esőkabát,
  • 3 garnitúra túrazokni, egyet az utolsó napig alváshoz használva,
  • Vékony polár és aláöltöző nadrág – alváshoz,
  • Sapka, kesztyű, mivel esténként és szeles időben igencsak elkél,
  • Papucs, az egész napos járkálás után mindenképp felüdülés a lábnak,
  • Gázfőző, gyufa,
  • Bicska (ezt nem kell sokat magyarázni gondolom, minden férfiember alapvető kelléke a vadonban ;-) , kanálvilla (őrült jó találmány),
  • Tupperware-szerű műanyag doboz, amibe lehet pakolni és a forró vízzel készült ételeket készíteni,  bögre amibe teát lehet készíteni,
  • Elsősegélycsomag, tisztálkodó szerek (itt javaslom a DM-ben kapható egészen kicsiny kiszerelésű tusfürdőt, fogkrémet),
  • Törölközőből elég lesz egy kis kéztörlő is, mert a patakban fürdés messziről jó poénnak tűnik, de ott már nem valószínű, hogy bevállaljuk (pedig mennyire készültem rá  :-), azonban egy mozsdókesztyűnek igazi haszna lehet a napi felfrissülésben,
  • És ami nagyon FONTOS!  Fényképezőgép! E nélkül semmiképpen se induljunk útnak! Iránytű, ezt meg kötelező vinni!

Túrabakancsot nem is írtam fel, ez ugye nyilvánvalóan „must have”. Élelmet mint írtam kapunk a nevezési díj fejében, azonban érdemes színesíteni a készletet néhány Hame májkrém konzervvel. (Nem csak finom, de nem mellékesen ennek a legkönnyebb a csomagolása  :-) Mi, hogy a kalória és boldogsághormon szintünket is rendben tartsuk, csokit, müzliszeletet is csomagoltunk. Nincs is jobb attól, mikor egy csodás panorámát figyelve majszoljuk a Milkát.  ;-)
 

És egy utolsó tipp, ami hasznos lehet! Létezik egy classic forum, ahol kérdezni is lehet és válaszolnak is. A nevezés a 2012-es Fjällräven Classic-ra már lezárult - mivel minden jegy elfogyott – de a fórumon lehet venni és eladni is részvételi jegyet a túrára, szóval még nincs minden veszve.  ;-)
http://www.fjallravenclassicforum.com

 

Hát ennyi lett volna, remélem sikerült még hasznos információkkal kiegészítenem a túrabeszámolót és így lett kerek egész.

 

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Malmö és Koppenhága -
» Stockholm és egy falatnyi Baltikum - 8 nap
» Skandináv fővárosok és norvég fjordok -
» A Balti-tenger gyöngyszemei -

Cikkeink

» Dalsland – Svédország Nils Holgerson nyomában -
» Fjallraven Polar Expedíció - Kutyaszánozás - Kramer Zsolt
» A 14 szigetre épült főváros: Stockholm - Explorer World
» Stockholm és nevezetességei - Etédi Alexa
» Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 4.nap - Alesjaure - Kieron - Kamarás Marcell

Utazások

» Schneeberg kirándulás - 1 nap
» Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1946 méter) - 1 napos túra
» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!