Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 2. nap - Kebnekaise-Singi-Sälka

Megint tanultam újat, megértettem, miért hordtak régen alvósitykát az emberek. Az éjszaka iszonyat hidegre sikeredett, talán a nedves fű miatt, amire állítottuk a sátrat, mikor megérkeztünk, már nem volt más. Viszont az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy remegek, amit egy hirtelen jött gondolattól vezérelve a sapkám fejemre húzásával próbáltam orvosolni és láss csodát működött a dolog.
Első reggeli szintén zacskóból forró vízzel, valami fahéjas zabkása és nagyon finom. Teázunk is egyet, nem sietünk, kicsit szárítjuk a sátrat, bár a nap nem süt, mégis gyorsan kiszárad, hiába a jó felszerelés is elengedhetetlen. (By the way, a sátor majd azt hiszem megér egy külön kis elemzést.)
Mire mindennel végzünk, majdnem 10 óra, azonban semmi nyoma a napnak, mindenütt felhők, így már esélyes, hogy nem is fogjuk látni a Kebnekaise csúcsát. Kár, de ettől még nekivágunk, ma 27 és fél kilométer vár ránk, ami két etapból áll majd össze. Kebnekaisetől először Singi-ig megyünk, ami 12km, majd onnan Sälka-t elérni a cél.
Ahogy elhagyjuk a turistaállomást, hogy egy völgyszorosban haladjunk tovább, a táj gyökeresen megváltozik. A tegnap látott skandináv erdőt felváltja néhány kisebb bokor, cserje, néhol pedig teljesen kopasz a táj, csak sziklák.

A szél elég erősen fúj, de fúvását gyakorta töri meg a hegyekről lezúduló víz robaja. Az olvadó hó csodás vízesésként bukik alá, mely végül bővizű patakként keresztezi útunk minduntalan. Az átkelés néha egyszerű, csak átlépi az ember a vizet, néhol mókás, függő hidakon történik, de így legalább mindig van friss vizünk. Hihetetlen, de itt lehet inni a vízből, persze csak a folyóvízből, merítünk és iszunk.


A szeles, borús időben nem igazán akaródzik megállni, így fél egyig baktatunk, ami majdnem 9km megtételére elég. Végül kikukucskál a nap és egy patakparti piknikhelyen le is táborozunk kicsit.

 

Az ebéd szendvics, a kapott kenyérből valamint hazai májkrém és paprika. Ez utóbbiakról nekünk kell gondoskodni, nem kapjuk. Pihenésképp levesszük a bakancsokat és a zoknikat is és a patak vizében hűtjük, de nem sokáig, mert iszonyat hideg. És én még azt terveztem itthon, hogy fürdök majd benne... :-s
A továbbindulás nagyon fájdalmas, érdemes lassan kezdeni, hadd melegedjenek az ízületek és izmok. 10 perc után viszont már vidáman baktatunk, kicsit felfelé, a terep emelkedik, mivel egy kisebb hágón kelünk át, hogy majd leereszkedhessünk Singi-hez. A nap hétágra süt és most értem csak meg igazán miért is fekszenek ki egyből a svédek napozni ilyenkor, így követem példájukat.

A sok szél után jól esik a meleg. Ahogy közeledünk az ellenőrzőponthoz, a hegyek felett sötét fellegek kezdenek gyülekezni, ami nem sok jót sejtet. Singin, nem várt jutalomként a rendezőktől nem csak pecsétet kapunk a túrafüzetünkbe, hanem némi meleg étket is. Pitába csomagolt krumplipüré, kis rénszarvashús, barnamártás és lingon, ami a ribizli savanykás íz világát nyújtó helyi bogyó. Ilyenekből egyébként rengeteg van, a skandináv erdőkben, a lingon mellett a leggyakoribb az áfonya, melyet előszeretettel szüretelek, ahol csak látok.


Mire befejezzük az evést, vészesen közel kerül a felhő, már esik is, mindenki felölti az esőruháját és egy szabályos felhőszakadásban indulunk tovább. Itt gyakori az ehhez hasonló hirtelen időjárás változás, de általában, amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan tovább is áll az eső. Nem úgy, mint most, mert kitartóan szakad és nem látszik a vége. Még egy problémánk akad, amire viszont van megoldásunk, ezek pedig a szúnyogok. Hatalmasak és a szakadó eső ellenére kitartóan támadnak, semmi nem állítja meg őket, kivéve a szuper szúnyogriasztónk. Amint bekenjünk a ruha alól kilógó kézfejünk, arcunk, mindjárt nem kellünk nekik. :-)


A táv második fele nem olyan izgalmas, pihenni sem tudunk megállni, csak ázunk és megyünk. Mire elérjük Sälkát, már szürkül és 10 órát "üt az óra". Tanulva a tegnap estéből még a pecsételés előtt kinézzük a sátrunk helyét és csak utánna megyünk el az ellenőrző pontig. Kellemes meglepetés fogad minket nemcsak pecsétet kapunk a táv teljesítéséért, hanem egy kocka répatortát és meleg teát is. (ezt már csak itthon az internet segítségével tudtam meg, hogy a répatorta is svéd találmány ;-)


Az eső még mindig esik, testünk kicsit meggyörtört a mai táv után, de mégis vígan állítunk sátrat, ahol végre kinyújthatjuk magunkat...
 

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» 4 napos városlátogatás Stockholmban - Hotel **** - 4 nap / 3 éj
» 5 napos városlátogatás Stockholmban - Hotel **** - 5 nap / 4 éj
» Vikingek nyomában: Malmö-Koppenhága csoportos utazás magyar idegenvezetővel 2024.09.27-30. - 4 nap
» Fehér éjszakák - 9 nap
» Fehér éjszakák - repülővel - 6 nap

Cikkeink

» A 14 szigetre épült főváros: Stockholm - Explorer World
» Stockholm és nevezetességei - Etédi Alexa
» Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic - Utóirat - Kamarás Marcell
» Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 4.nap - Alesjaure - Kieron - Kamarás Marcell
» Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 5.nap - Kieron - Abisko - Kamarás Marcell

Utazások

» Medve-szurdok túra - 1 nap
» Alpesi csúcsok, Hochlantsch - 1.nap
» Alpesi kirándulás Ausztriában, Grünsee - 1 nap
» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!