Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 4.nap - Alesjaure - Kieron

A szél egész éjszaka tépte a sátrunk, sőt meglátogatott bennünket egy lemming is. Ez a kis hörcsög szerű állatka iszonyat fürge, fel-alá rohangászott a belső sátor alatt, feldöntve az éjszaka közepén a bögréink, melyre felébredtünk. Kitessékelni sem volt könnyű, de végül kisöpörtem a sátor alól, mikor felém rohant és a külső sátor alól már sikerült magától kitalálnia. :-)

Csodás volt a reggel, bár a körülöttünk lévő hegyek csúcsait nem lehetett látni, a völgybe beült felhők miatt. A reggelihez a mellettünk folyó patakhoz mentem vízért és miközben mertem a kulacsom, a patak túlpartján feltűnik egy rénszarvas család, akik szintén vízért jöttek. Óvatosan mozogtam, nehogy elijesszem őket, azonban mire elővettem a fényképezőt, már továbbálltak, csak távolibb képeket sikerült készíteni róluk.

Csomagolás után még egy utolsó pillantást vetettünk éjszakai táborhelyünkről a körülöttünk lévő hihetetlen szépségű tájra és egyetértettünk abban, hogy ha még egyszer indulnánk a túrán, tuti semmilyen turistahely, vagy sátortábor közelében nem éjszakáznánk. Magányunkba döbbentünk rá, hogy mennyivel élvezetesebb és kalandosabb így a vadkempingezés.

Alesjaure tényleg nem volt messze, kb. 4 km, amit egy órán belül el is értünk. Gyakorlatilag a semmi közepén áll ez több stuga-ból álló kis turistaállomás, melyhez egy igazi fa tüzelésű szauna is tartozik. Komoly ellenőrzőpont lévén itt vehetünk magunkhoz zacskós ételt, valamint a szintén Fenix Outdoor cégcsoporthoz tartozó Hanwag jóvoltából néhány lábmasszázst is igénybe lehet venni. Ezzel mi nem élünk, helyette az Ales-tó túlpartján fekvő kicsiny Lapp tábort vesszük szemügyre és fényképezkedünk.

Utunk a térkép szerint a tó mellett halad az elkövetkező 10 km-en. Itt a talaj végre sziklamentes, viszont annál sarasabb. A tó azonban csodás, még sincs kedvünk ácsingózni és merengeni a partján, mivel ez nyílt terep és a szél csak úgy fütyül keresztül. A hőmérséklet 7-8 fok, így ebédelni is csak kutyafuttában tudunk. Magam nem nevezném fázósnak, de ez már engem is a polár, sapka, kesztyű felvételére késztet, amit még menet közben is szívesebben tartok magamon. Vera szegény nagyon szenved ebben a hidegben, de derekasan tűr, sőt viccelődéssel próbálja elterelni a figyelmét a hidegről. Na igen, hiába a jó fizikum, ha fejben feladjuk, de ő nem, kitartóan és elszántan halad előre. 

A folyamatos menetben a hátunk - elsősorban a gerinc mellett futó tartóizom, iszonyatosan elfáradnak, szinte már görcsbe vannak. Látni, hogy mások is küzdenek ezzel, egyre sűrűbben látni hajlongó embereket, így nyújtják zsibbadt izmaik. Mi egy szép nagy lapos sziklát nézünk ki erre a célra, ami regenerálódás mellett még melegedni is jó, mivel kicsit melegebb, mint a levegő. Uh, de jó is ez...  :-)

A tavat elhagyva elérjük a helyi "sivatagot", minden arra figyelmeztet, hogy az elkövetkező 7 km-en nem lesz csermely, se patak, egyszóval ivóvíz vételi lehetőség. 7km? Ezt egy kicsit azért megmosolyogjuk, ha emlékeztek az edző kéktúrán Sümeg és Zalaszántó között 27km-en nem volt vízvételi lehetőség és ott egész nap 30 fok feletti volt a hőmérséklet. De aranyos ez a gondoskodás mindenesetre.

Az út egyenes, tiszta Amerika, látni előre mind a 7 km-t. Innen nem tűnik soknak, de végül mégis 3 órába telik, még megtesszük. Olyan, mintha mindig odább vinnék a hegyet, mikor pedig beérünk a hágóba, mely levezet a következő ellenőrzőpontig, mintha egyáltalán nem haladnánk. Igen, az út olyan sziklás, mint előtte soha, plusz gyakorlatilag megkerüljük a teljes hegyet. Mindenki, akivel találkozunk nagyon elgyötört, inkább megáll beszélgetni valakivel, csak ne kelljen menni.  :-)

Engem is megszólít egy svéd srác, mikor épp egy szikla tetején állva pihenek az út szélén. Azt mondja: "Mi az, a buszra vársz?" ,mire én: "Igen, de már nagyon régóta nem jön!" Gyenge poén, mégis nagyokat hahotázunk rajta és ez erőt ad ismét elindulni. Aki erre jár, mind egy, pontosan tudja mit tett meg a másik, hogy ide eljusson, és tudja, mit érez, egymást lelkesítik a túrázók. Ez ám az igazi csapatépítő!

Este 6 óra van és elérjük ismét a skandináv erdő határát. Az út erősen lejteni kezd, ereszkedünk le a hegyekből, búcsút kell intsünk a Fjäll-nek, hamarosan belépünk Abisko nemzeti park területére. A távolban füst tűnik fel, gomolyog az erdőből, ez már a következő ellenőrzőpont Kieron lesz.

Pontosan este nyolc órakor el is érjük a pecsételő helyet. Aki teheti eljött idáig, rengeteg sátor áll már mindenütt, a rendezők pedig lekváros palacsintát osztogatnak. A lakott település közelsége miatt itt már nem csak a Fjällräven Classic résztvevőivel találkozunk, sokan ide jönnek fel táborozni, tábortüzet raknak, sütögetnek és vidáman kacarászva élvezik a természetet. Talán ez az egyik olyan tulajdonsága a svédeknek, ami miatt rajongok ezért az országért.  :-)

Nekünk azonban majd le ragad a szemünk a fáradtságtól, így egy gyors vacsora után magunkhoz képest korán álomra hajtjuk fejünk. A mai 22km-el már 17km-es közelségbe került a cél Abisko.