Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 3. nap - Sälka - majdnem Alesjaure
Az eső egész éjszaka esett, nem csökkenő intenzitással, de ettől még hatalmasat aludtunk. A reggeli az esőben több logisztikát igényel, mint egyébként, de azért megoldható, közben pedig beszélgetünk és egy érdekes bakit találunk a tervezett ütemtervünkben. Mikor terveztem a napi kilométer mennyiségeket, 5 nappal számoltam, mérnök ember lévén worst case méretezek. Így tudományosan arra jutottam, hogy első nap 19km, második nap 27,5km a táv, amit sikeresen teljesítettünk is. Amit benéztem, az a nap definíciója. :-s Én tényleg napban számoltam, a rendezők viszont 24 órát tekintenek egy napnak, ami azt jelenti, hogy a napforduló 13 óra, mivel
ekkor rajtoltunk. Szóval ezt benéztem, így 2 nap alatt gyakorlatilag egy plusz napot nyertünk. Végülis nem gáz, a táj csodálatos, talán az idő is javulni fog, még nem döntünk a plusz nap sorsáról, de azt tervezzük, hogy nem megyünk be így se hamarabb, kihasználjuk a lehetőséget, hogy a vadonban sátrazzunk. Várakozásunkkal ellentétben azonban az eső továbbra is kitartóan esik és nem látszik a vége.

Sátorbontás szakadó esőben, csak lerázzuk a vizet és gyorsan göngyöljük, a sátor anyag pillanatok alatt megszárad és meglepő módon végül egy szinte teljesen száraz sátrat teszünk el. Nem megy könnyen már az elindulás, ugyan izomlázunk nincs, de a zsák se lett könnyebb. A terep még mindig sziklás, csak most már sár is társul mellé. Látszik a lélegzetünk, olyan 6-7 fok lehet, de az esőruhában nem zavaró. Nem sokat beszélgetünk és meg se állunk pihenni, csak csöndben ballagunk a távolban már látható Tjäktja-hágó felé a szakadó esőben.

A monotonitást néhol lápos részek törik meg, melyeken fa pallók segítik a közlekedést. Nagyon jellegzetesek ezek az "építmények", sok mindenre jók: nem süppedünk térdig a lápba, kicsit megpihenhet a talpunk a sziklák után és persze poénkodásra is ad némi lehetőséget, mikor viccesen rugózva haladunk át rajta. :-)
Dél után valamivel végre előbújik a nap, pont mikor a mászós részhez érünk. Így aztán svéd módjára ledobjuk a zsákjaink, leülünk egy szép nagy sziklára és elköltjük ebédünk. Kell az energia, a Tjäktja-hágó a túra legmagasabb pontja.

Ránézésre nem tűnik vészesnek az osztrák Alpok csúcsain edzett szemünknek, de mivel a lábaink is ott edződtek, fél óra alatt meg is másszuk. Vera is remekül bírja, ami felettébb irritálja a német fiúkból álló kis csapatot, akit lehagy felfelé menet. De azért nincs harag, a jelzőtábla mellett lefényképezzük egymást, szusszanunk, majd továbbindulunk lefelé.

Nem szeretek lefelé menni, mindig nehezebb, mint felfelé és ez most sincs másképp. A táj teljesen kopár, csak sziklák, kicsi, nagy és minden keresztül kell menni. Érdekes tánc ez, szökellés, mérlegállás, spárga-szerű mozdulatok láthatók minden résztvevőtől, de szerencsére talajt senki sem fog.

Nehezítés is érkezik, ismét elered az eső, amitől a sziklák még csúszósak is lesznek, ettől függetlenül mindenki eltökélten tör előre. Csak egy dolog bizonyítja a terep nehézségét, hogy a sebességünk a tegnapi 4,2km-ről 3,6km-re csökkent. A kitartás azonban meghozza gyümölcsét és 3,5 óra szikla-balett után elérjük a következő ellenőrzőpontot a Tjäktja-t. Sokat kivett a hágóról lefelé jövet mindenkiből, ezt a rendezők is tudják, orvos vár mindenkit és a rosszabb állapotban lévő túrázókat kezelésbe veszik.

Mi csak fáradtak vagyunk, zsibbadt lábunk a szokott módon bakancs és zokni nélkül próbáljuk pihentetni a felhők közül időnként kikandikáló napsütésben. Itt akár le is táborozhatnánk, ahogy sokan teszik, de még csak 5 óra van, úgy döntünk folytatjuk este 8-ig. Ma teljesen a vadon fogunk sátrazni, ahol ér minket a magunk által szabott határidő ott verünk sátrat, persze betartva az alap szabályokat. Mik is ezek? Sátor alatt ne legyen víz, lehetőleg minél vízszintesebb legyen a talaj, szélre merőleges legyen a hossztengelye a sátornak és persze legyen víz a közelben.
Ezen elvek szem előtt tartásával már útközben is figyeljük a lehetséges helyeket, de 3 óra hosszú idő, jó pár kilométert megteszünk, mire "pityeg" az óra.
A napi etap szerencsés módon pont egy folyó partján ér minket, víz tehát lesz bőven, de itt a szél is süvít rendesen. Pár perces keresgélés után találunk is egy minden szempontból megfelelő helyet és 3 perces munkával fel is állítjuk sátrunk és nekifogunk a vacsora készítésének. Miközben forralom a vizet, a távolban megpillantok 4-5 stugat a távolban, ez valószínűleg Alesjaure a következő ellenőrzőpont, hát ma is kitettünk magunkért. Jutalomként a fényűző vacsora jár: lazacfilé krumplipürével kapormártásban, 3dl forró vízben puhítva. :-)

Bár az időjárás nem épp kellemes, de a táj csodálatos és 500m-es körzetben sehol senki. Még egy tételt fel kell vegyünk a fentebbi listához, ez pedig a panoráma. :-)

Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/stockholm-latnivalok-varos.jpeg?itok=-oFJwm5M |
4 napos városlátogatás Stockholmban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. október 30.
177.100 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/stockholm-latnivalok-kiralyi-csatornak-1024x682.jpeg?itok=vktCia3y |
5 napos városlátogatás Stockholmban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 02.
214.981 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/kepernyokep_2024-03-26_130529.jpg?itok=D5be6UeC |
Skandinávia Velencéje - Stockholm3 nap Stockholmban
Következő indulás: 2027. június 11.
269.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/9/9/105299/3425_web_0.jpg?itok=w0KIe7Gh |
Vikingek nyomában: Malmö-Koppenhága csoportos utazás magyar idegenvezetővel 2027.04.29.-05.02.4 napos utazás
Következő indulás: 2027. április 29.
309.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/76511/feher-ejszakak-kis.jpg?itok=1Gsmia02 |
Fehér éjszakák9 napos buszos körutazás
Következő indulás: 2027. május 09.
479.000 Ft |
Cikkeink
A 14 szigetre épült főváros: StockholmExplorer World, 2013. október. 17Európa / Svédország / Stockholm
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/stockholm.varosnezes.2.jpg?itok=QEI6lqV0 |
Stockholm és nevezetességeiEtédi Alexa, 2013. szeptember. 04Európa / Svédország / Stockholm
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/fr_classic1.jpg?itok=qT-pfd-r |
Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic - UtóiratKamarás Marcell, 2011. december. 11Svédország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/g12_1132_1006_dxo.jpg?itok=iXaPcOcI |
Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 4.nap - Alesjaure - KieronKamarás Marcell, 2011. november. 07Svédország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/d40_1132_1343_dxo.jpg?itok=2B6vXfIh |
Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 5.nap - Kieron - AbiskoKamarás Marcell, 2011. november. 04Svédország
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/tumb_3.jpg?itok=wCcMc3FU |
Andalúzia hegyvidékeinek felfedezése5 napos repülős kirándulás Spanyolországba
Következő indulás: 2027. április 21.
495.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/juc22.jpg?itok=RIxameDm |
Andorra - Pireneusok5 napos gyalogtúra (repülővel)
Következő indulás: 2027. július 21.
495.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/p1010226.jpg?itok=BbMMsUJH |
Magas-Tátra hágótúrákHárom nap - három hágó!
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/099_8418_8423.jpg?itok=2eY64GcN |
Bajor-Alpok5 napos barangolás
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/fej3.jpg?itok=oNH74fmi |
Alpesi csúcsok, Seckauer Zinken 2397 m.2 nap 2 csúcs a Seckauer Alpokban
|


