
10 hely, ahová soha nem juthatsz el
Az ember élete során szeret minél több helyre eljutni, már csak azért is, hogy elmondhassa – Ő ott volt. Vannak viszont Földünknek olyan pontjai, ahová nem pénz, vagy származás kérdése az, hogy valaha is megfordulhatunk-e, vagy sem. Ezeket a helyeket jó esetben is csak fényképen láthatjuk, eljutnunk oda pedig kész lehetetlenség.
Mezhgorye (oroszul Межгорье) egy teljesen zárt város Oroszországban. 1979-ben alapították, az Ural-hegység legnagyobb, 1650 méter magas Yamantaw hegy vonzáskörzetében. A kilencvenes évek végén, Borisz Jelcin idején, amerikai műholdak nagyméretű ásatások nyomait észlelték ezen a területen. A hegységgel kapcsolatosan feltett számos kérdésre az oroszok csak annyit válaszoltak, hogy ez egy orosz kincseket, élelmiszereket őrző övezet, valamit egy atomháború esetén a vezetőség részére fenntartott bunker is található a térségben.
A Vatikán titkos archívumai
Az archívumok nem titkosak, függetlenül attól, milyen fontossággal bírnak. Bármilyen dokumentumot megnézhetünk, amilyet csak akarunk, de nem mehetünk be az archívumba. Először egy kérelmet kell benyújtani, és a szükséges anyagot elénk tárják. Kivételt képeznek azok a dokumentumok, melyek kora még nem érte el a 75 évet. Ennek főleg diplomáciai és nemzetbiztonsági okai vannak. Az indexek is elérhetők bárki számára. Az archívum polcrendszerének hossza meghaladja a 84 kilométert és közel 35000 kötetet tartalmaz.
Club 33
Meglepő módon és a téves hiedelmekkel ellentétben Disneyland rendelkezik szeszesitalok árusítására feljogosító engedéllyel. Van ott egy hely, amely nyíltan kínál alkoholt – a Club 33. Ez egy privát jellegű klub, pontosan Disneyland közepén, közvetlenül a Blue Bayon étterem mellett. A bejáraton egy díszes 33-ast találunk. Ha csatlakozni szeretnénk a klubhoz, 10 és 30 ezer dollár közötti összeget kell letennünk. De ez még semmi, 14 évet kell várnunk arra, hogy beléphessünk.
Moszkvai Metro-2
Valószínűleg még Sztálin idején épülhetett az a földalatti rendszer, amely KGB berkekben csak D-6 kódnéven ismert. Oroszország nemzetbiztonsági hivatala sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta a Metro-2 létezését. A szóbeszédek szerint, hosszúsága meg is haladhatja a jelenlegi közhasználati metróvonalak hosszúságát.
Minden bizonnyal a Kreml-t, Nemzetbiztonsági Hivatalt (ФСБ), Vnukovo repteret és a Ramenki-ban lévő földalatti várost, valamint számos stratégiai pontot köt össze a Metro-2.
White’s úriemberek klubja
Az angol úriemberek legexkluzívabb klubja – a White. Egy olasz, Francesco Bianco alapította 1963-ban, eleinte csak forró csokoládét árultak benne, de legvégül tipikus (és abszolút privát) „gentleman” klubbá alakult át. Egyik híres jellegzetessége a „tétek könyve”, melybe a tagok furcsa fogadásokat írnak be. Az egyik legérdekesebb egy 3000 fontos fogadás arról, hogy melyik csepp esővíz kezd elsőnek lecsúszni az ablakon. A nők teljesen ki vannak zárva a tagságból, de a férfiak is csak taggyűlésen, és olyan meghívottak jelenlétében tehetik ezt meg, akik még két tag által támogatottak. Ha nem vagy tagja a királyi hatalomnak, sőt, befolyásos politikus vagy művész sem, aligha tudsz oda bekerülni.
Az 51-es körzet
Az 51-es körzet egy Nevada állambeli katonai bázis neve, Amerika nyugati részén, Las Vegastól 133 kilométerre. A Groom tó déli partján elhelyezkedő övezetben van egy nagyméretű, rejtett katonai repülőtér is. A bázis fő célja – új katonai fejlesztések támogatása, kísérleti repülőgépek és fegyverek tesztelése.
Az elképzelhető legszigorúbb titkossággal bíró hely létezését még az Egyesült Államok kormánya is nehezen ismeri el, ezért a szóbeszédek ezt az övezetet hozzák össze az összeesküvés elméletével és UFO kutatással.
39-es iroda
A 39-es szoba, vagy ha úgy tetszik, iroda – a legelzártabb szervezet Észak Koreában, mely valuta után kutatott Kim Jong-Il, a koreai nemzetvédelmi bizottság elnöke részére. A 39-es szobát még az 70-es évek végén alapították, és nagyon kevés információ van róla. A feltételezések szerint, a szigorú titoktartással övezett struktúra 10 és 20 közötti kínai és svájci bankszámlán folytatott pénzmosást és egyéb törvényellenes műveleteket. Vannak arról is bizonyítékok, hogy nagyszabású kábítószer és fegyvereladás is ezen a „szobán” keresztül bonyolódott le. Közel 120 külkereskedelmi cég tartozott ide, ezek is közvetlenül Kim Jong-Il felügyelete alatt álltak. Természetesen, Észak Korea cáfolt mindennemű törvényellenes tevékenységet. Maga a szoba, feltehetőleg a fővárosban, Phenjanban, a központi pártházon belül volt.
A nagy Ise Templom
A Nagy Ise templom (ami valójában egy több, mint 100 szentélyből álló építmény) Japán legnagyobb szentélye. Amaterasz napistennek lett építve, minden húsz évben megsemmisül és újraépül, a Sinto halál és újraszületés eszméjének megfelelően. (A legközelebbi újraépítés 2013-ban lesz). Hogy miért nem juthatsz oda be? Azért, mert nem csak papnak vagy lelkésznek kell lenned, hanem a japán császári család tagjának is. Ezért, ha nem vagy a japán herceg vagy hercegnő, a szalmatetőn kívül semmit sem láthatsz.
„Emergency Operations Center”
Ez az a hely, amely nem csak el van teljesen zárva a társadalomtól, de ahova senki sem akar eljutni, hacsak be nem üt egy világméretű katasztrófa. Sok, világ végét ábrázoló filmben láthattunk szigorúan titkos objektumokat, melyeket az amerikai állam menekülési célokra hozott létre. 1950-ben, a hidegháború idején épült létesítmények mai napig megvannak. Egyértelmű, hogy minden, ott folytatott tevékenység felettébb titkos.
„RAF Menwith Hill” katonai bázis
A RAF Menwith Hill – egy brit katonai bázis, mely szoros kapcsolatban áll az Echelon globális kémhálózattal. Van itt többek között egy átfogó műholdrendszer földi irányító központja, rakétatámadást figyelmeztető rendszer, elhárítás és a világ legnagyobb elektronikus megfigyelő állomása. Maga az Echelon hálózat még a 60-as évek elején lett létrehozva és a Szovjetunió, valamint a kelti blokk résztvevőinek diplomáciai és katonai tevékenységet hivatott megfigyelni. Ma is működik, jelenleg terrorista összeesküvések elhárításával, diplomáciai és politikai kémkedéssel foglalkozik. Sokszor vádolták gazdasági kémkedéssel is, állítólag sok ország telefonbeszélgetéseit lehallgatja.
Forrás: www.menslife.hu
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1700229799_venice-4295692-1920_0.jpg?itok=usj4TezY |
Karnevál Velencében - 3 napKarnevál a kalmárok városában
Következő indulás: 2027. január 30.
89.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/venice-920862_0.jpg?itok=-euBzlFA |
Velence - Padova és Treviso3 napos körutazás Olaszországban
Következő indulás: 2026. november 13.
104.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697536403_53001524-2138705996175131-7534494349497729024-o_0.jpg?itok=NoL2_do0 |
Karnevál Toszkánában, ViareggiobanFirenze, Pisa, Lucca és Viareggio karneválja
Következő indulás: 2027. február 19.
128.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/37301/mini-toszkana-kis_0.jpg?itok=ZdgenHAW |
Mini Toszkána - Körutazás Toszkánában4 napos buszos körutazás Olaszországban
Következő indulás: 2027. március 12.
137.700 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/72864/szilveszter-velenceben-a-kalmarok-varosaban-kis_0.jpg?itok=Qpg3EFx5 |
Szilveszter Velencében, a kalmárok városábanTreviso és Padova. Roncade kastély borkóstolóval, szilveszteri hangulatban
Következő indulás: 2026. december 30.
144.500 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/_im30580.jpg?itok=YVvryrE9 |
Rina Hotel **** AlgheroOlaszország / Szardínia / Európa / Alghero / Észak-Szardínia
299.950 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velencei-regatta-nagy.jpg?itok=yg0CjfuN |
Látnivalók VelencébenOlaszország / Velence
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/romai-latnivalok.jpg?itok=GGS7RVGN |
Látnivalók RómábanOlaszország / Róma
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szicila-latnivalok1.jpg?itok=uejDg53g |
Szicília látnivalókOlaszország / Szicília
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/taj.jpg?itok=CEkyWR8D |
A világ 10 leglátogatottabb látványosságaEtédi Alexa, 2013. július. 05Egyiptom / Kairó / Ausztrália / Ázsia / India / Agra / Kína / Észak-Amerika / Amerikai Egyesült Államok USA / New York / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/delos.jpg?itok=8H00eW-5 |
7 hely, ahol tilos meghalniEtédi Alexa, 2013. szeptember. 10Ázsia / Japán / Dél-Amerika / Brazília / Európa / Franciaország / Görögország / Norvégia / Olaszország / Spanyolország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/roma_termini_entrance_7435.jpg?itok=KhI-yqGT |
A világ legrondább pályaudvarai?Etédi Alexa, 2013. július. 26Észak-Amerika / Amerikai Egyesült Államok USA / New York / Európa / Brüsszel / Egyesült Királyság / Anglia / London / Róma
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/hawaii-wallpaper-3458-hd.jpg?itok=QNmHflFI |
A világ 20 legszebb helyeKovács Attila, 2019. március. 15Ázsia / Észak-Amerika / Európa
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/mota_ru_0031912.jpg?itok=kalg8wIH |
A világ 20 legszürreálisabb látványa, amit mindenképp meg kell nézned!Kovács Attila, 2013. november. 20Európa / Észak-Amerika / Ázsia / Ausztrália
|












