Szilveszteri kirándulás Szlovákiában

Az idén az Utazom.com csapata Szlovákiában rendezte meg idényzáró aktív utazását. A Szlovák Paradicsom bejáratánál fekvő szállodánkból jártuk be a karsztvidéket és ellátogattunk a Magas-Tátrába is. A Nagy Mester, a természet, olykor-olykor káprázatos látványt varázsolt az év utolsó napjaira. 

A Szlovák Paradicsom szurdokai és a Hernád áttörés túra

Szlovákia egyik kellemes kirándulóterepe a Szlovák paradicsom névvel illetett karsztfennsík, ahol a meredek falakkal a folyóba szakadó Hernád-áttörés található. Csodás májusi időben járt erre csapatunk, hogy egy nagyon kellemes napot töltsön a szurdokvidéken.

Túra a Király-hegyre

A természet bohóka játékának lehettek szemtanúi, akik részt vettek a hétvégi Alacsony-Tátra túránkon. Hajnalban a Hősök terén toporogva, kicsit bolondnak éreztük magunkat, hogy otthagytuk a pihe-puha ágyunkat egy csapadékosnak ígérkező szomorú őszi túráért. Esőben utaztunk a hegy lábánál fekvő Telgárt faluig, ahol ködös-párás idő fogadta kis csapatunkat.

A Magas-Tátra fényes, fehér oldala

Ezegyszer kivételesen szerencsénk volt az időjárással, már itthon tudtuk, hogy csodálatos pár nap lesz. Minden stimmelt: tátrai viszonyokhoz képest kevés, megülepedett hó volt csak, 2-es lavinaveszély, ragyogó napsütés, a hőmérséklet kicsivel nulla alatt, és ehhez ajándék szélcsend. A tankönyvek szerint ilyen ideális állapot nem létezik a Tátrában.

A Hazajáróval a Tengerszem-csúcsra

Szeptember első harmadának egy jó idővel kecsegtető hétköznapján a Magas-Tátra turisták által megmászható legmagasabb csúcsára, a Tengerszem-csúcsra indultunk. Ezen a túrán a Duna TV-n látható turisztikai magazinműsor, a Hazajáró vendégeként vettem részt.

Bártfa, a Felvidék ékszerdoboza

Az egykori Sáros vármegye legszebb városában, Bártfán (Bardejov) tett kirándulásunkat egy rövid történelmi visszatekintéssel kezdjük. Bártfa a Felvidék északi részén, a Tapoly völgyében fekszik. A várost a XIII. sz elején Lengyelországból érkezett cisztercita barátok alapították, neve az erdőirtással összefüggő bárd szóból ered. A tatárok 1241-ben feldúlták a várost, majd a tatárjárás után betelepített német telepesek láttak hozzá újjáépítéséhez. 1352-ben falakkal és bástyákkal vették körül, Nagy Lajos király pedig 1376-ban szabad királyi városi rangra emelte.

A hét Tátra csúcs megmászása

A „ Hét Tátra csúcs megmászása” sorozatunkkal  szeretnénk  a Tátra rajongóknak és a túrázást kedvelőknek egy igazán nagy kihívást jelentő úti csomagot ajánlani. A Magas Tátra hét, bárki számára elérhető csúcsával várja a kalandkeresőket: [utazom:teaser:58297][utazom:teaser:58307][utazom:teaser:48987][utazom:teaser:48994][utazom:teaser:15206] Aki szeretné ezeket a csodálatos helyeket bejárni, most velünk megteheti!

Visszatérés a Gyömbérre és a Chopokra

Egy hónappal a Hazajáró című TV-műsor stábjával megtett túrám után Julcsival és barátainkkal, Katával és Tibivel tértem vissza az Alacsony-Tátrába. Ezúttal a Trangoška – Štefáník menedékház – Gyömbér – Chopok – Trangoška útvonalat terveztük be. Március 4-én, vasárnap valamivel 8 óra előtt érkeztünk meg a Trangoška hegyi szálló melletti parkolóba (1130 m). Elrendezkedés, beöltözés, és így 8 óra 15 perckor elindultunk kelet felé a zöld jelzésen, a Štefánik-menedékház irányába. Utunk folyamatosan, de kezdetben még nem túl meredeken emelkedett.

Őszi séta a Szádelői-völgyben

A Gömör–Tornai-karsztvidéken található Szádelői-völgy (Zádielská dolina) a jelenleg is magyar többségű Szádelő (Zádiel, 260 m) község határában fekszik, Rozsnyótól 30 km-re délkeletre, Kassától 40 km-re délnyugatra, a magyar határ közelében. A szurdokvölgy kialakulásával kapcsolatban több legenda is létezik, az egyik szerint Szent László királyunk éppen a kunok elől menekült, akik már-már utolérték, azonban a lóháton vágtató, közben pedig Istenhez fohászkodó király mögött a hegy hirtelen kettészakadt. Ennek következtében a kunok mind a mélybe zuhantak, és ott összezúzták magukat.

Szlovák nyelvtan gyorstalpaló sörrel

Ahogy a gyerekkönyvben házikók és mosolygó medvék segítik a tanulást, a sörfogyasztó rétegnél mi sem célszerűbb módszer, mint nőkkel vagy vagy magával a sörrel összekötni az edukálást. Különben is, nincs is jobb, mint az adventi vásárokon a mézbortól, a puncstól és a forralt bortól összeragadt szánkat némi jó sörrel megtisztítani, s közben már gyakorolhatjuk is frissen szerzett tudásunkat.

A Szádelői-völgyben jártunk

Magyarország északkeleti határától néhány kilométerre egy kevésbé ismert, de nagyon látványos kirándulásra, vagy könnyed túrázásra csábító völgyet találunk. Miskolc – Tornanádaska útvonalon haladva szép dombvidéken kanyaroghatunk a határig, ahonnan már nagyon jól látszik a völgy bejárata. A túra akár egynapos hétvégi kikapcsolódásnak is kiváló.

A Hernád-áttörés - Függőhidak és sziklatálcák világa

Egy szép idővel kecsegtető tavaszi hétvégén a Szlovák Paradicsomba indultunk, hogy bejárjuk annak egyik fő nevezetességét, a Hernád-áttörést. A 290 hektár kiterjedésű Hernád-áttörés Nemzeti Természetvédelmi Terület a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park északi részét szegélyezi. A Hernád folyó által évezredes munkával kialakított kanyonszerű völgy a Káposztafalva (Hrabušice) közelében a hegyek közé forduló Nagy-Fehér-víz (Veľká Biela voda) torkolatától Szepessümegig (Smižany) terjed, teljes hossza kb. 16 km.

Szlovák Paradicsom ősszel

Rövid képes beszámoló az őszi Szlovák Paradicsom túráról. Tökéletes időben, nagyon jó csapattal túráztunk három napon keresztül.

Tavaszi pillanatok a Magas-Tátrában

Kivételes hétvége volt a Magas-Tátrában, március 15-én búcsúzott a tél, ébredezni kezdett a tavasz. Kisütött a nap, de nagyon. Persze, lesz itt még hó és fagy, hisz a hegy hatalmas, a csúcsok felé mutató túraútvonalakat is csak júniusban nyitják meg.

Kosborok és tárnicsok között a Nagy-Fátrában

Pünkösd vasárnap Julcsival kettesben ismét a Nagy-Fátrát vettük célba. Ezúttal Háromrevúca községből induló, majd egy másik útvonalon oda visszaérkező sárga jelzésű turistaúton terveztünk egy körtúrát, fel egészen a gerincre, a Száraz-hegy mészkősziklái közelébe. Tettük ezt abban a reményben, hogy a mészkősziklák közelében szebbnél-szebb alpesi virágokat láthatunk és fotózhatunk. Nos, amint az albumban látható, nem kellett csalódnunk.

Túra a Szlovák Paradicsomban - Sucha Bela

A Szlovák Paradicsomban a mészkő alapzaton a természeti erők páratlanul szép tájat hoztak létre. A hegység jellemzői a szurdoknak nevezett, különösen mély és szűk sziklás völgyek, melyekben a patakok számos zuhatagot és vízesést képezve folynak végig. A Szlovák Paradicsomot ezeknek a szurdokoknak a viszonylag kis területen fellelhető nagy koncentrációja teszi a Felvidék egyik gyöngyszemévé. A Suchá Belá-szurdok a leglátogatottabb, ezért a legnépszerűbb szurdok a Szlovák Paradicsomban.

Az emberek démonizálják a medvéket

Bár az emberek általában démonizálják a medvével történő találkozást, a mai Szlovákia területén az utóbbi 100 évben nem volt halálos medvetámadás. „A medvével történő találkozás nem jelent feltétlenül azt, hogy meg fog minket támadni” – mondja Jaroslav Slašťan természetvédő, önkéntes természetvédelmi őr, a barnamedvék életének, etológiájának szlovák kutatója. Az ország legnagyobb ragadozóinak száma folyamatosan emelkedik, az utóbbi 10 évet alapul véve napjainkban él a legtöbb medve az ország hegyeiben.

A Tátrai Nemzeti Park

10 éve épült újjá a Szoliszkó menedékház

A Szoliszkó menedékház ebben az évben ünnepli újjáépítésének 10. évfordulóját, melynek során a menedékház modern megjelenést kapott. A jövőben azonban szeretnének javítani a turisták kiszolgálásán, akik naponta feljutnak a menedékházhoz. Milan Štefaník, a menedékház gondnoka elmondta, hogy az elmúlt 10 év napjai a menedékház dolgozói számára vidáman és kellemesen teltek. Kezdetben ismeretlen volt számukra a környezet, de fokozatosan belejöttek, és évről évre próbáltak valamit újítani a ház életében.

Szlovákia egy kevésbé ismert vidéke: Téli túra a Kócs-hegységben

A Tátrák és Fátrák árnyékában megbúvó Kócs-hegységnek a híre is alig jut el Budapestig, pedig kis területe és közepes magassága ellenére bővelkedik a látványos túrák lehetőségében. E kis hegycsoport az Árva és a Vág völgye közé szorulva fekszik a Liptói-Havasok nyugati folytatásaként Szlovákia középső részén.

Éjszaka a Lomnici-csúcson

A Lomnici-csúcsot (Lomický štít, 2634 m) hosszú időn keresztül a világ legkisebb területű magashegysége, a Tátra legmagasabb csúcsának gondolták. Ma már tudjuk, hogy a Tátra, egyben Szlovákia legmagasabb csúcsa a Gerlachfalvi-csúcs (2655 m).

Pozsony röviden

Van egy borzasztóan rossz szokásom: ha utazáson töröm a fejem, először mindig távolabbi, egzotikusabb helyszínek szerepelnek a bakancslistán, mondván, a közeli helyekre bármikor eljuthatok még. Le kell szoknom róla, mert az ember sosem tudhatja, meddig van lehetősége utazgatni. Ezúttal egy Billy Idol-koncert csábított a „szomszédos” Pozsonyba, és milyen jó, hogy útnak indultunk!

A tavalyi szinten mozog a Tátra zergeállománya

Csaknem 1400 zergét számoltak össze a Tátrában az őszi állományfelmérés során. A hegység szimbólumának számító kérődzők száma a Tátra szlovák részén továbbra is emelkedik, a lengyel részen viszont csökken – derül ki a Tátrai Nemzeti Park erdeit felügyelő állami ügynökség adataiból. A park munkatársai által a múlt hónap második felében végzett állományfelmérés eredményei szerint a Tátra teljes területén – vagyis a szlovák és lengyel részén együttvéve – 1345 zerge, köztük 124 gida él.

A Tátra szlovák vagy lengyel oldala a jobb?

A Tátra sokunk számára egy és oszthatatlan egységet képez – a nyugalom szigete és a felüdülés forrása. Nem lehet azonban elfelejteni, hogy a hegységet az államhatár két részre osztja, és a két szomszédos országban sok mindenben eltérő szabályok uralkodnak. Elgondolkozott már valaki azon, hogy vajon a Tátra melyik oldalán jobb lenni? Ha nem, néhány támponttal, a Tátra két oldalán tapasztalható előnyök és hátrányok felidézésével megpróbálunk erre a kérdésre választ találni.

A Skoda múzeum

A velünk élő történelem része a Skoda. Szinte mindenkinek kapcsolódik ezen márkához egy emlék, akár egy balatoni nyaralásról, akár az összetéveszthetetlen Skoda hangról. Majd mindenki tudta, hogy merre van Csehszlovákiában ez a már-már kultikus gyár. Nemrég ellátogattunk Mlada Boleslavba, és megnéztük a gyár múzeumát.

Középkori templomok útja

Nagyszabású program köti össze Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kárpátalja és a romániai Szatmár megye középkori templomait. Még  2009-ben, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Szatmár Megyei Tanács együttműködésében, „Középkori templomok útja” címen született meg az a tematikus útvonal, amely egy, a Kárpát-medencében egyedülálló vallási és kulturális örökséggel szeretné mélyrehatóan megismertetni az érdeklődőket.

A hatóság nem tervezi a tilalmak és korlátozások feloldását

Az illetékes minisztérium a hegyi vezetőkkel és az időszakos zárlattal továbbra is a védi a legmagasabb tátrai csúcsokat, a tapasztalatlan turistáknak ugyanis nagy kockázatot jelenthet az ezekre a csúcsokra történő kirándulás. A szlovák Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium röviden így reagált a Szlovák Turisták Klubja (KST) által indított aláírásgyűjtő akcióra.

Fotók és videók a Tátrából – 2014. április 1-15.

Ismét eltelt két hét, ismét elérkezett az idő, hogy egy bejegyzésben összegyűjtsem az olvasóknak az oldal facebook profilján az elmúlt időszakban megosztott fotókat és videókat. A látogatottsági adatok szerint egyre többen klikkelnek erre az immár állandó rovatra, melyben az elmúlt két hétben a facebook profilon megosztott fotókat és videókat nézhetik meg itt azok, akik nem rendelkeznek facebook hozzáféréssel. Elsősorban az ő számukra gyűjtöm össze időről-időre az ott látható szép fotókat, érdekes videókat, melyeket így a közösségi oldal látogatói is ismét megnézhetnek.

Magyarország Világörökségi részei

A Világörökség Listán szereplő magyar helyszínek 

Felfedezésre váró helyek Ázsiában: Nantou

Hol található? Nantou megye Tajvan szigetének szívében található, annyira, hogy ez az egyetlen olyan megye az országban, amelynek nincs tengerpartja. cchjr chen(忙碌中)
Mi a vonzereje? Ez az ország mezőgazdasági központja, és mint ilyen, egészen más - békésebb, nyugodtabb - képet mutat, mint a felhőkarcolókkal megtűzdelt tengerparti városok. joart

Túlszaporodtak a medvék a Tátrában

Szlovákiában a Hegyi Települések Szövetségének képviselői szerint állami szinten kellene foglalkozni a vadon élő barnamedvék és egyéb vadállatok túlszaporodásának problémájával. A szövetség vezetője, egyben Tátraváros polgármestere, Ján Mokoš szerint a tátrai településeken rendszeresen felbukkanó medvék megjelenésének fő oka az állatok túlszaporodása. Véleménye szerint azonban nem csak a medvékkel van ilyen probléma, az ország más régióiban a farkasok, rókák, vaddisznók szaporodtak el jobban a kelleténél.

A Tátra éghajlata

Milyen hosszú ideig marad meg a Tátrában a hótakaró? Mennyi az éves csapadékmennyiség? Hogy keletkezik a halny? A következőkben néhány alapvető információt olvashatunk a Tátra éghajlatáról. A Tátra éghajlati viszonyait alapvetően a mérsékelt övi magashegységi klíma jellemzi, de sok közös vonást találunk az alpesi klímával is. Az évi átlaghőmérséklet elég alacsony, a hegység lábainál 6 °C, a csúcsok övezetében -4 °C. A leghidegebb hónap általában a február, a legmelegebb a július.

A jégkorszakból származó lény él a Tátrában

2014-re halasztották az első tátrai via ferrata átadását

A Magas-Tátrában a Kis-Nyereg-hágó és a Vörös-torony-hágó között tervezett via ferrata megnyitásának időpontja jelenleg még nem ismert. Az átadásról megjelent első optimista becslések 2013. július elejéről szóltak. Jelenleg folyik az alternatív útvonalak mérlegelése, azok pontosítása, melyek az engedélyek mellett elengedhetetlenül szükségesek a tervezett vasalt út megnyitásához. Tátraváros önkormányzata a Magas-Tátra Regionális Idegenforgalmi Szervezettel együttműködve még május elején hozta nyilvánosságra az első tátrai vie ferrata megépítésének szándékát.

Fotók és videók a Tátrából – 2014. március 17-31.

Látlak... - Fotó: Príroda našimi očami

Medveszámlálás a Tátrában

A varsói Agrártudományi Egyetem, valamint a Tátrai Nemzeti Park (TPN) szakemberei által elvégzett medveszámlálás adatai szerint a Tátra lengyel oldalán jelenleg 15 medve él. A nyár folyamán azonban ennél többen vannak, mivel több medve is átbarangol a hegység déli oldaláról a Lengyelországhoz tartozó területre. A medvék genetikai kutatása több mint egy évvel ezelőtt kezdődött. „A kapott eredmények azt mutatják, hogy az állandóan a Lengyel-Tátrában tartózkodó medvék száma nem túl nagy.

Kriván / Kriváň

A Magas-Tátra főgerincéből a Csubrinánál elágazó hatalmas szárnyvonulat végén, a Tátra nyugati végváraként tör a magasba a Kriván (2494 m) ferde szarva. Minden oldalról elszigetelten álló hatalmas tömege szabadon nő ki a tövében elterülő völgyekből, bárhonnan is nézzük, mindenfelől ugyanabban a jellegzetes, északnyugat felé meredeken lemetszett alakjában mutatkozik a szemlélő előtt. A Kriván egyike a Tátra leghíresebb kilátóhegyeinek. Szabályos háromszög alakú kúptető, ahogy az alpesi jellegű csúcsokat rajzolni szokták.
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!