Velence, te lagúnák királynője!

Etédi Alexa

Megkopott, napszítta, omladozó, de patinás szépségű házfalak, jellegzetes halszag a levegőben, nyüzsgő, hangos tömeg az utcákon és tereken... mi más lehetne, mint a lenyűgöző Velence? Aki nem járt még soha a lagúnák városában, az Adria királynőjénél, még azok is azonnal felismerik a jellegzetes panorámájú évszázados várost, amely bár messze nem olyan idős, mint sok más itáliai település, a természetnek és az emberi leleményességnek köszönhető létrejötte, és az ebből fakadó jellegzetességei rengeteg turistát csalogatnak ide évről évre.

Először a Kr. u. VI. században érkeztek telepesek az Adria északi mocsaras vidékére, ahol a kiváló búvóhelynek is beillő szigetecskéken a népvándorlás zűrzavarai elől igyekeztek elrejtőzni. Eleinte halászattal és sólepárlással foglalkoztak az itt élők, majd az elkövetkező évszázadok alatt - a népesség növekedésével - komolyabb városi közösség jött létre a szigeteken, melyek egyre inkább benépesültek. Épületeiket vörösfenyőből készült cölöpökre építették, melyek 8 méter mélyen nyugszanak a tenger alján (e pillérek többsége még ma is érintetlen!), a lagúnák vizét feltöltötték, így az apró földdarabok között húzódó szorosok csatornákká szűkültek, s Rialto szigetén megszületett Velence városmagja. Lassan-lassan kialakultak a társadalmi rétegek is, komoly kereskedelmi kapcsolatok jöttek létre a dalmát partvidékkel, mely a gazdag kereskedődinasztiák kiemelkedését segítette. 697-ben megválasztották Velence első Dózséját (Paolo Lucio Anafesto személyében), amellyel megkezdődött az egyre erősödő köztársaság 1100 évig tartó önállósága.

Velence számtalan nevezetességgel büszkélkedik (melyekről a következőkben szót is ejtünk), azonban ha csak egy-két napra érkeznénk, s csupán a város hangulatába kóstolnánk bele, akkor sem fogunk csalódni. Andalogni a szűk sikátorokban, a napsütötte, apró kis tereken, lebámulni a csatornák sötétlő vizébe a kicsiny kőhidakról, elveszni az állandóan hömpölygő tömegben, betérni egy szusszanásra valamelyik eldugott kis templom hűvösébe, vagy leülni egy-egy ristorante hangulatos teraszára, mindig kiváló ötlet. Olaszországnak nincs olyan városa, ahol a gasztronómiát kihagyhatnánk, hiszen a jellegzetes itáliai ízek Velencétől a szicíliai Siracusáig mindenütt garanciát jelentenek az ínyencek számára.

A város épületei számtalan építészeti stílust felvonultatnak, így bőven találunk benne mór, bizánci, gótikus, reneszánsz, manierista és barokk palotákat, polgárházakat, köz- és céhes épületeket, illetve templomokat, melyek egységesen határozzák meg Velence ma is ismert városképét. A falazatot beborító, hófehér márvány burkolat, a gyönyörű mozaikok, s az évszázadok alatt a tengeri párától kikezdett külső freskók összetéveszthetetlenül romantikus hatást kölcsönöznek Velence többször is átépített palazzóinak, míg a szűk, ódon hangulatú mellékutcák gótikus stílusú polgárházai a letűnt korok hangulatát adják vissza.

Velencébe legtöbben talán éppen a karnevál idején mennek (ez a Hamvazószerdát megelőző két hét), hiszen a városnak ekkor talán még magával ragadóbb a hangulata, mint máskor. Az utcákon hömpölygő színes ruhás, tollakkal, flitterekkel borított, csillogó maszkok mögé bújt tömeg lassan hajóra, bárkákba és gondolákba száll, hogy Velence lagúnáin ünnepelje a karnevált, és az azt kísérő tűzijátékot. Az ünnepségek központi eseményeit a Szent Márk téren tartják, mely így leginkább egy hatalmas szabadtéri színi előadáshoz hasonlít, ahol a lagúnák városa adja a lenyűgöző díszleteket, a beöltözött lakosság és a turisták pedig a színészeket. Az utolsó napon (Húshagyókedd) búcsúzik el a tömeg a Karnevál Hercegétől, s ahogy az első napon mindent neki adnak, úgy ez utolsó napon mindent elvesznek tőle. Ennek szimbolikus jelentése van, mégpedig a tél rossz szellemének elűzése, majd végül máglyára küldik, de a tűz nyelvei között már egy szalmabábú hamvad el, magával víve az emberekben rejlő rosszat is (a tűz a megtisztulás jelképe).

A velencei karnevál az ókori Dionüszosz ünnepekben és a római Lupercaliában gyökerezik, majd a középkorban a keresztény vallás újabb tartalmat adott neki. Ekkor alakult ki a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsang elnevezése is, amely a szabados mulatozás, kicsapongás és a böjtök előtti népünnepélyek ideje is volt. A legelső írásos emlékek 1094-ben említik először a karnevált, amikor Velence már erős tengeri nagyhatalom volt. A XIII. században a maszk-készítők már elismert mesterembernek számítottak, akiknek saját csoportjuk volt a festők céhén belül. Velencéből származtak egyébként a korszak külföldi királyi udvarainak díszes jelmezei is, így például Mátyás király reneszánsz ünnepségeinek kellékei. A XVIII. századtól tömegesen özönlöttek Velencébe a külföldi nemesek is, hogy szemtanúi legyenek a karnevál színes forgatagának. A Velencei Köztársaság bukásával (1797) a karnevál népszerűsége is lehanyatlott, s csak 1980-ban éledt fel újra, immár mint Velence egyik legfontosabb turisztikai vonzereje.

A belvárosi területet mintegy száz kisebb-nagyobb csatorna szeli át, melyek közül a két legnagyobb a két fő közlekedési útvonal is egyben: a Giudecca csatornája (Canale di Giudecca) és a Canal Grande. A kisebb csatornák neve rio. A vízi útvonalak felett körülbelül négyszáz híd ível át, összekapcsolva egymással a Rialto számtalan kisebb-nagyobb szigetét. Velence természeti adottságai okán már évszázadok óta képtelen tovább terjeszkedni, a már elfoglalt területek kiterjedése pedig nem különösebben nagy, így a város bármelyik pontjára elég hamar el lehet érni akár gyalog, akár hajóval is. A városban többnyire vízibuszokkal (220 fős vaporetto, vagy 130 fős motoscafo), vízitaxikkal, vagy a turisták által igen kedvelt romantikus gondolákkal lehet közlekedni. A város egyéb megközelítési lehetőségei - légi, vasúti, közúti illetve tengeri kikötő - szintén jól kiépítettek. A szárazföldi városképhez szokott turisták számára szokatlan és érdekes jelenség, ahogy Velencében a teljes közlekedés, illetve szállítmányozás vízi úton megoldott, legyen szó ételszállításról, építkezéseket kiszolgáló anyagszállításról, szemét- és szennyvízszállításról, mentő, tűzoltó és rendőrségi szolgálatról, valamint esküvői és temetési menetekről.

A város számos híres filmben is feltűnt, mint romantikus helyszín, így például a Halál Velencében című olasz-francia klasszikus a tizes évek Velencéjébe kalauzolja a nézőket, míg Az olasz meló kezdő képsorai napjaink városának nyugalmát zavarják meg. A galamb szárnyai című romantikus dráma a XIX-XX. század fordulóján játszódik, s a cselekmény Velence csodaszép díszletei között éri el csúcspontját. Az utazó című film Angelina Jolie és Johnny Depp egyik legizgalmasabb thrillere, melynek cselekménye szintén a gyönyörű észak-olasz városban játszódik. De a patinás városban 1932 óta nemzetközi filmfesztivált is rendeznek (Arany Oroszlán) a velencei biennálé keretében. A fesztivált augusztus végén és szeptember elején szokták megtartani.

De mit is érdemes megnézni Velencében, ha már ott járunk? A gyönyörűen kialakított Szent Márk tér a város központja, nincs turista, aki útba ne ejtené, akár csak az ott látható Szent Márk-székesegyházat, a Campanilét (harangtorony), a Szent Márk tér tenger felé nyíló folytatását, a Piazzettát, vagy éppen a lenyűgöző Dózse-palotát, a túloldalán hozzá kapcsolódó Sóhajok hídjával, valamint a közeli Palazzo Dandolót, mely a város egyik legnevesebb szállodája (Hotel Danieli). A Canale Grande partjain nevezetes paloták és templomok sorakoznak, így a Santa Maria della Salute templom, a Ca'd'Oro (Aranyház), a Barbaro-paloták, a Ca' Rezonnico, illetve hasonlóan kedvelt a turisták körében a csatornát átszelő hidak leghíresebbike, a Rialto-híd. Velence híres képtára a Gallerie dell' Accademia, ahol olyan festők műveit csodálhatjuk meg, mint Tiziano, Tintoretto, Veronese, Tiepolo, vagy Canaletto. A San Giorgio Maggiore Velence egyik szigete, ahová vaporettoval lehet eljutni, itt áll a San Giorgio Maggiore templom is, melynek harangtornyából gyönyörű kilátás nyílik a városra. Velence második legnagyobb temploma a Santa Maria Gloriosa dei Frari, ahol a város több nevezetes személyiségét temették el. És ha már Velence, semmi képpen ne felejtsük ki a megnézendő látványosságok közül a három gyönyörű szigetet, Muranot, Buranot és Torcellot se.