Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic

 A mai napon nyílt meg a Fjällräven Classic 2012 regisztrációja. Talán sokan nem is hallottak még a Fjällrävenről, mely svédül sarkirókát jelent és azonos néven több mint 50 éve outdoor ruhákat és felszereléseket gyártó svéd cég. A 110 km-es, a svéd Lappföldet átszelő túráját 2006 óta évente rendezi meg, melyen idén volt szerencsénk részt venni.

 
 

Mivel nagyon szeretem Svédországot és mindent, ami svéd, rendszeresen túrázok és túrákat vezetek, adta magát - sőt több éve vonzott, hogy részt vegyek ezen a túrán. Persze nem egyedül gondoltam, hanem feleségemmel szerettem volna megosztani a többnapos vadonban élés romantikáját. Igen, vadon, lévén Lappföld svéd része tulajdonképpen a mai napig lakatlan. A túra 110 km-e Nikkaluokta-tól Abisko-ig egy nemzeti parkon át vezet, érintetlen és csodálatos környezetben. Aki olvasta Vándortúrára készülünk című előző írásom, valószínűleg ráismert, hogy ez a terület pontosan fedi vágyaim vándortúrájának helyszínét. :-)
Feltett szándékom, hogy leírjak mindent, amit ezen a csodálatos túrán átéltünk, tapasztaltunk, ez azonban nem lenne egy cikkben kivitelezhető, így mától mindennap újabb és újabb részleteket fogok megosztani a kedves olvasóval.

De addigis:  http://www.fjallraven.com/classic    ;-)

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» 4 napos városlátogatás Stockholmban - Hotel **** - 4 nap / 3 éj
» Skandinávia Velencéje - Stockholm - 3 nap
» Vikingek nyomában: Malmö-Koppenhága csoportos utazás magyar idegenvezetővel 2024.09.27-30. - 4 nap
» 5 napos városlátogatás Stockholmban - Hotel **** - 5 nap / 4 éj
» Fehér éjszakák - 9 nap

Cikkeink

» A 14 szigetre épült főváros: Stockholm - Explorer World
» Stockholm és nevezetességei - Etédi Alexa
» Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic - Utóirat - Kamarás Marcell
» Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 4.nap - Alesjaure - Kieron - Kamarás Marcell
» Vándortúrán voltunk - Fjällräven Classic 5.nap - Kieron - Abisko - Kamarás Marcell

Utazások

» Alpesi csúcsok, Hochlantsch - 1.nap
» Alpesi kirándulás Ausztriában, Grünsee - 1 nap
» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
» Alpesi kirándulás Ausztriában, Hinteralm - 1 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!