
Athéni látnivalók: Hadrianus könyvtára
Az athéni Akropolisz északi részén, a Monastiraki tér mellett, a bolhapiac árusai forgatagában magasodik Hadrianus, római császár Kr. u. 132-ben emelt könyvtárának korinthoszi oszlopsora és fehér márvány fala. Az épület jellegét tekintve a római fórum épületeinek stílusát követte (nem meglepő módon itt is a római agora mellett található - a görög agora és a latin forum nagyjából ugyanazt jelenti); egyetlen bejárata egy korinthoszi oszlopokkal kísért propylon-kapu, belső udvarát oszlopok kísérték, míg középen egy szép, ovális díszkút kapott helyet. Maga a könyvtár, ahol a papirusz tekercseket tárolták, az épület keleti részén kapott helyet, melyhez további termek kapcsolódtak, itt lehetett olvasni, a sarkok pedig egyfajta előadó helyiségként szolgáltak. Az épület egy kelet-germán törzs, a herulok 267-es inváziója idején súlyosan megsérült, s csak 407-412 között hozták helyre. A bizánci időkben három további keresztény templom épült a könyvtár területén, melyek maradványai ma is láthatók a romterületen.
A Kr. u. II. században élt görög származású földrajztudós, utazó, Pausanias "Görögország leírása" című művében így jellemezte a római császár athéni könyvtárát: "Hadrianus sok egyéb épületet emeltetett az athéniaknak... A legnagyszerűbb azonban a phrügiai márványból készült száz oszlop, és az oszlopcsarnok, melynek falai szintén ugyanabból az anyagból épültek. A termek mennyezetét arany és alabástrom, a falakat szobrok és festmények borítják, s könyveket őriznek bennük. Itt áll a Hadrianus nevét viselő gümnaszion is, melynek száz oszlopa libüéi kőből készült." (1.18.9) Bár a XIX. század óta az épületkomplexumot "könyvtárként" aposztrofálják, fontos megjegyezni, hogy ennél sokkal több volt fénykorában. Építészeti stílusát illetően sokban hasonlított a római Béke templomára, rendeltetését illetően pedig egy multifunkcionális kulturális központ volt, mely a könyvtár mellett kertet, műalkotásokat, olvasótermeket is magában foglalt.
1884-ben hatalmas tűzvész pusztította el a szomszédos Plaka környékének nagy részét, mely lehetőséget adott a régészeknek, hogy feltárják Hadrianus könyvtárát és a római kori agorát. Az ásatások a XIX. század óta folyamatosan zajlanak. Az újabb és újabb ókori maradványok feltárásáig pedig gyönyörködhetünk az egykor csillogó-villogó épület maradványaiban, melynek oszlopai és kövei között turisták bóklásznak, az árnyékos sarkokban pedig a rengeteg athéni kóbor kutya valamelyike hűsöl. Ezek a hatalmas, jól táplált, szanaszét heverésző kedves jószágok ugyanúgy hozzátartoznak az athéni látképhez, mint Isztambuléhoz, s bizony a helyi emberek szeretik őket és vigyáznak rájuk, hiszen komolyan kiveszik a részüket a város rágcsálóirtásából.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1708960055_athen-2_0.jpg?itok=p8kTriR6 |
Tavaszköszöntő Athén - RepülővelRomantikus hangulatban az Akropolisz árnyékában
Következő indulás: 2027. március 26.
274.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/ath4cb5_0_5_0.jpg?itok=WJ0_qGIS |
Athén városlátogatás5 napos városlátogatás Görögországban
Következő indulás: 2027. március 25.
298.790 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/60233/varosnezes-athenban-egyenileg-repulovel-kis.jpg?itok=x5RZ2N0e |
4 napos városlátogatás Athénban – Hotel ***egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. október 24.
309.396 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/60232/4-napos-varoslatogatas-athenban-hotel-kis.jpg?itok=h8RnAQrW |
4 napos városlátogatás Athénban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. október 24.
314.778 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/utazas-7727-7_0.jpg?itok=ZgXLh4Fk |
Hétvége Athénban5 napos Városlátogatás a Görög Fővárosban
Következő indulás: 2027. május 12.
319.900 Ft |
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/049.jpg?itok=1gYyu-W3 |
Athéni látnivalók: A görög és a római agoraEtédi Alexa, 2015. június. 28Athén
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/20150329_100511_0.jpg?itok=hAT3AsH- |
Athéni látnivalók: A Nemzeti Régészeti MúzeumEtédi Alexa, 2015. június. 25Athén
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/_mg_9280.jpg?itok=ayA8NEzH |
Athéni látnivalók: Az Akropolisz MúzeumEtédi Alexa, 2015. június. 24Athén
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/20150329_143417_2_1.jpg?itok=IUCeiFiy |
Athéni látnivalók: A KerameikosEtédi Alexa, 2015. június. 22Athén
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/017.jpg?itok=UX1_YBmh |
Athéni látnivalók: Az Olympiai Zeusz templomEtédi Alexa, 2015. június. 17Athén
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722675440_800px-wiener-rathaus-6_0_0.jpg?itok=SIYFC6BJ |
Adventi Varázslat BécsbenAdventi ízek és kultúra, adventi koncert Bécs elegáns palotájában
Következő indulás: 2026. november 28.
62.500 Ft |













