
Athéni látnivalók: A Herodes Atticus odeon
Az Akropolisz délnyugati lejtőjénél egy igen szép állapotban fennmaradt, egykor fedett színház (odeon) romjait csodálhatjuk meg, a Kr. u. 161-ben épült Herodes Atticus odeont, melyet egy gazdag athéni arisztokrata, Herodes Attucus emeltetett felesége, Aspasia Annia Regilla tiszteletére. A meredek lejtős színházat egy három szintes, kőből épült szkéné (hátsó fal, raktárépület és háttér egyben) zárta le, tetejét pedig drága libanoni cédrus gerendákkal borították. Az ötezer fős épület zenei előadásoknak adott otthont, s egészen 267-ig, a keleti germán törzsek közé tartozó herulok támadásáig használatban is maradt. Ekkor azonban lerombolták, s az 1950-es évekig romos állapotában létezett csak. Ekkor a nézőteret és az orchestrát (színpad) hófehér pentelei márványból felújították, azóta a minden évben május és október között megrendezésre kerülő Athéni Fesztivál műsorait szokták itt megrendezni.
S hogy milyen nagyszerű nevek léptek már fel az elmúlt hatvan-egynéhány esztendőben az évezredes "deszkákon"? 1957-ben a világhírű amerikai születésű, de görög származású operacsillag, Maria Callas adott itt koncertet, majd 1962-ben Frank Sinatra lépett fel két jótékonysági koncerten, melyet Athén városáért szerveztek. 1973-ban a Miss Universe szépségkirálynő választás helyszíne volt a patinás színház, majd 1991-ben és 2004-ben Luciano Pavarotti lépett fel. A további itt szereplő hírességek a teljesség igénye nélkül: Vangelis, Yanni, Sting, Elton John, Andrea Bocelli, Placido Domingo, José Carreras, Montserrat Caballé, a Bolsoj Balett, Maurice Béjart, Joaquin Cortés, Paco de Lucia, Diana Ross, Liza Minelli, Goran Bregovic, Jean Michel Jarre, Ennio Morricone és a Jethro Tull, 2012-ben pedig itt rendezték meg Carl Orff Carmina Burana című darabját.
A Herodes Atticus odeon egyébként a harmadik fedett színház volt, mely a klasszikus Athénban felépült. Az első, a Periklész odeon a Kr. e. V. században készült el az Akropolisz déli lejtőjén, melyet Kr. e. 15-ben az Agrippa odeon követett az ókori Agora területén. A Herodes Atticus odeonhoz keletről Eumenész, Pergamon királyának sztoája (egy fedett galéria) csatlakozott, melyet csaknem háromszáz évvel korábban, Kr. e. 197-159 között építtettek. A színházat - az Akropolisz bejárása során - ma turisták ezrei látogatják, de aki életre szóló élményt szeretne, az a május és kora október között megtartott Athéni Fesztivál keretében szervezett valamelyik szabadtéri koncertre vegyen jegyet, hiszen az építmény csaknem két évezredes díszletei között, a nyári görög éjszakai égbolt alatt igazi unikum egy világsztár fellépése.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/60233/varosnezes-athenban-egyenileg-repulovel-kis.jpg?itok=x5RZ2N0e |
4 napos városlátogatás Athénban – Hotel ***egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 15.
160.540 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/60232/4-napos-varoslatogatas-athenban-hotel-kis.jpg?itok=h8RnAQrW |
4 napos városlátogatás Athénban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 15.
166.750 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/79940/4-napos-varoslatogatas-athenban-hotel-kis.jpg?itok=MQ4N2NlI |
4 napos városlátogatás Athénban - Hotel *****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 15.
182.068 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/60231/5-napos-varoslatogatas-athenban-hotel-kis.jpg?itok=fxsq91rE |
5 napos városlátogatás Athénban – Hotel ***egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 15.
182.482 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/60231/5-napos-varoslatogatas-athenban-hotel-kis.jpg?itok=fxsq91rE |
5 napos városlátogatás Athénban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 15.
190.762 Ft |
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/049.jpg?itok=1gYyu-W3 |
Athéni látnivalók: A görög és a római agoraEtédi Alexa, 2015. június. 28Athén
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/20150329_100511_0.jpg?itok=hAT3AsH- |
Athéni látnivalók: A Nemzeti Régészeti MúzeumEtédi Alexa, 2015. június. 25Athén
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/_mg_9280.jpg?itok=ayA8NEzH |
Athéni látnivalók: Az Akropolisz MúzeumEtédi Alexa, 2015. június. 24Athén
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/20150329_143417_2_1.jpg?itok=IUCeiFiy |
Athéni látnivalók: A KerameikosEtédi Alexa, 2015. június. 22Athén
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/017.jpg?itok=UX1_YBmh |
Athéni látnivalók: Az Olympiai Zeusz templomEtédi Alexa, 2015. június. 17Athén
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722675440_800px-wiener-rathaus-6_0_0.jpg?itok=SIYFC6BJ |
Adventi Varázslat BécsbenAdventi ízek és kultúra, adventi koncert Bécs elegáns palotájában
Következő indulás: 2026. november 28.
62.500 Ft |


















