A Lomnici csúcs télen

A Lomnici-csúcs: egy igen izgalmas kezdő mászótúra. Impozáns egy hegy a "Lomnic". A Magas Tátrában sok szempontból "leg"... azzal együtt, hogy nem ez a legmagasabb csúcsa a Kárpátoknak, ( 20 méterrel elmaradva csak ezüstérmes) ám jóval emblematikusabb, ismertebb a Tátra tetejénél, a Gerlachfalvi-csúcsnál (2654 m).

A keleti Magas-Tátrát dominálja e masszívum, ahova 1940 óta felvonó röpíti a turistákat. A kis területű csúcsra méretes obszervatórium és felvonóállomás épült. Miért pont erről a csúcsról? Mert eszetlen, fantasztikus élmény a megmászása - minden alkalommal. A sziklák fölé kipécelt függőfolyosó, "skywalk" miatt már önmagában sem mindennapi érzés a hegy csúcsán kolbászolni. Ennél csak maga a csúcsra érés impozánsabb - szép időben,ugyanis, több tucat turista fényképezi a sziklák mögül előbukkanó mászókat, akik a korláton átmászva váratlanul stílusos, minimaldizájn kávézóban szürcsölhetnek olasz eszpresszót - beülőben, sisakban. Csehszlovák fílingnek nyoma sincs. Ez az írás a két leginkább kézenfekvő útvonal átmászását ismerteti a Körülbelül 9 "hivatalos" mászóút és ezek számos variánsa közül. A Lomnici-csúcs "normál útjának" tekintett, részben láncokkal biztosítot, majdhogynem via ferrata út a hegy déli oldalán vezet. Ennek mászása látható téli körülmények közt a videón. Az útvonal utolsó mászós szakasza "bekonvergál" a felvonó drótja alá. Alternatívája a déli gerinc, ami a hegy alól nézve a csúcs bal oldalán vezet fel jó meredeken, a kezdő sporttársakat és a laikusokat egyaránt megijesztve. De, nem gáz. A Kőpataki tótól vagy a Zamkovszky házból szokás indítani a menetet. Izgalmasabb és az iKaland által favorizált szállás a Kőpataki-tó felvonóházának váróterme. Ez, ugyanis, jobban fűtött mint egy menedékház, a melegvíz és a wc is megbízhatóbb, és általában nem kell 20 másik sporttárs zoknijával közös atmoszférán osztozni. Ráadásul ingyér is van és 300 méterrel magasabban fekszik, mint az egyébként mesébe illő fenyvesek alatt megbúvó Zamnovszki-ház. A negatívum annyi, hogy ide kell hálózsákot és laticellt cipelni (alvás az étkezőasztalokon). Hajnali induláskor a Lomnici nyeregre vezető ülőszékes sífelvonó alatt kell zikcakkozni.

A felvonó felső állomásánál (2200 m) szokás szusszanni egyet, majd a túlzott elkényelmesedés előtt a Lomnici vállig folytatni az egyre meredekebb gyaloglást. Itt adódik két lehetőség: egyrészt betraverzálhatsz a felvonó irányába, hogy a déli fal baloldalán lévő, lánccal biztosított kuloárban mássz a csúcsra. Ha jelentősebb lavinaveszély áll fenn, akkor érdemes a gerincre voksolni. Ez valamivel nehezebb mászás, mint a II-es nehézségű normál út. Itt csupán egy-két sziklaszeg segít biztosítópontokat elhelyezni. A többi biztosítópontot a mászóknak kell elhelyezni a helyenklént III+ nehézségű, kb. 200 méteres útban. Persze, meg lehet szólózni, ha valaki nagyon tapasztalt. A csúcsraérés "fantasztis", ahogy az osztrák mondja. A csúcs alatt nem sokkal előbújik a csillagvizsgáló kupolája, majd turisták hada kezd el fotózni, mint valami szupersztárt, ahogy az utolsó lépéseket megteszed. A lejövet a láncos úton történik minden esetben. Egyik túrám alkalmával túl lavinaveszélyesnek ítéltem a kuloárt (2-es lavinaveszély mellett) és lifttel utaztunk le (fejenként elég konrét 10 eurós összegért). Ha a fentieket olvasva megjött az étvágyad és (még) nem tudsz II-III-as alpesi mászást biztosítani, akkor boldogan ajánlom munkáltatóm, az iKaland Lominc túráját. Írta: Rényi Zsolt, iKaland Fotók: Nagy Sádor(Samu) ui. Elfelejtettem mondani: télen a legszebb a Lomnic mászása. Ilyenkor gyakran hosszú napokon-heteken át meg sem látjuk a napot itt a Kárpát-Medencében, és óriási élmény "kimászni" a felhők fölé az intenzív napsütésbe. képek még

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1946 méter) - 1 napos túra
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
» Magas-Tátra hágótúrák Vörös-torony-hágó (2352 m) - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Zöld-tavi menedékház - 1 nap

Információs oldalak

» Aktív nyaralás
» Via ferrata túrák kezdőknek és haladóknak

Cikkeink

» A Magas-Tátra télen - Kovács Attila
» Hogy éljünk túl ANYAGILAG egy tátrai balesetet? - magas-tatra.info
» Könnyű túra a Tátrában - a Zöld-tavi menedékház - Kovács Attila
» A Magas-Tátra természeti látnivalója - a Tarpataki-vízesések - Kovács Attila
» A Szlovák Paradicsom szurdokai - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!