Látnivalók Isztambulban: a Boszporusz palotái és villái
Kevés olyan szép fekvésű vidéket tudnék elképzelni, mint a Boszporusz; a két kontinens határát képező, 30 km hosszú tengerszoros a Fekete-tengert és a Márvány-tengert köti össze, s mind földrajzi fekvését, mind történelmét tekintve stratégiailag igen fontos volt. Erről árulkodnak a két partján található erődrendszerek is: a keleti parton 1393-ban I. Beyazit által emelt Anadolu hisari (Ázsiai erőd), illetve az európai parton 1452-ben épített Rumelihisari (Európai erőd), melyet II. Mehmed szultán, Konstantinápoly elfoglalója (1453) építtetett.
Amikor az Oszmán Birodalom impériuma megszilárdult, a Porta hatalma csúcsán volt (XVI-XVIII. század között), a török szultánok kellőképpen „belakták” az új fővárost, s messze-távol nem kellett támadástól tartani, a Boszporusz erődjei elvesztették jelentőségüket, immár szebbnél szebb paloták és mecsetek kezdtek épülni békéssé váló partjain. Stratégiai fontosságát ennek ellenére sosem vesztette el, hiszen az Orosz Birodalom számára ez volt a legfontosabb tengeri útvonal, mely többször is konfliktusforrást jelentett a két nagyhatalom között (XIX-XX. század).
Miután a szultánok számára a régi Topkapi palota elavulttá vált, egy újabb, immár a francia barokk stílusában épült rezidenciába, a Dolmabahce-palotába költöztek. A gyönyörű épület Isztambul Besiktas negyedében, a Boszporusz európai partján magasodik, s ez volt az Ottomán Birodalom adminisztratív központja 1856-1922 között. Ugyanakkor a nemzeti hős, Kemal Atatürk is itt halt meg 1938. november 10-én, 09.05-kor. A palota összes órája ezt az időpontot mutatja. A Dolmabahce-palota mellett itt találjuk még a Yildiz-palotát, mely II. Abdülhamid szultán és családja egyik kedvenc tartózkodási helye volt a XIX. század végén.
A Ciragan-palota (szintén a Besiktas-negyedben) ma a Kempinski-szállodalánc egyik öt csillagos hotelje, melynek Szultán lakosztálya a maga 15.330 dolláros árával/ éj a világ 15 legdrágább lakosztályából a 14. helyen áll (CNN Go, 2012). A lenyűgöző palota 1863-67 között épült Abdülaziz szultán rendeletére – ez volt az a kor, amikor az ottomán uralkodók szívesebben költöztek a saját maguk által építtetett palotákba, semmint hogy valamelyik elődjük által emelt hajlékban lakjanak. A Ciragan-palota e kor utolsó szép példája. A szintén az európai parton álló Feriye-palotában ma oktatási intézmények kaptak helyet. E rezidenciát is Abdülaziz kezdte építtetni 1871-ben, de befejezését már nem érte meg.
A Beylerbeyi-palota már a tengerszoros ázsiai partján, a Boszporusz-híd lábánál található. A kis ékszeres dobozhoz hasonló palota építése 1861-65 közé esett, s a szultáni család nyári rezidenciájának, illetve külföldi államfők elhelyezésére szánták. Itt lakott a francia Eugenie császárnő is, aki a Szuezi-csatorna megnyitójára igyekezett 1869-ben. A császárnét annyira lenyűgözte a palota elegáns stílusa, hogy egyik ablakát lemásoltatta a Tuileirák-palotában lévő hálószobájában. Szintén az ázsiai oldalon látható egy másik nyári palota, a Kücüksu-pavilon, melyet a szultánok azon rövid alkalmakkor használtak, ha kirándulni, vagy vadászni volt kedvük.
A XIX. században regnáló uralkodók és családtagjaik további négy palotát, a nyári rezidenciaként használt Ihlamur-palotát, a vízparti kúriaként használt Hatice Sultan-palotát (III. Musztafa lányáé volt), az Adile Sultan-palotát (II. Mahmud lányáé volt), valamint a Khedive-palotát (II. Abbaszé, Egyiptom és Szudán utolsó alkirályáé, khedivéjé volt) építettek. Ez utóbbi palotának magyar vonatkozása is van. A khedive, II. Abbasz nem hivatalos, titkos második felesége, Dzsavidan Hanum (a magyar, nemesi származású Szendrői gróf Török Marianna) ’Hárem’ című emlékirataiban úgy írta le, hogy a palota teljes berendezésében és kertjének kialakításában az ő szava döntött, így születtek meg a kanyargós erdei gyalogutak, a rózsakertek, és az újraültetett fák is.
E lenyűgöző, XIX. században épült paloták többsége egy híres, örmény származású építészcsalád nevéhez köthető. A Balyan-dinasztia tagjai az ottomán uralkodók kedvenc építészei közé tartoztak, akik öt generáción keresztül, a XVIII-XIX. században működtek, s tervezték Konstantinápoly legszebb, legfigyelemreméltóbb palotáit, kioszkjait, mecseteit és más nyilvános épületeit (a család kilenc híres tagja hat szultánt szolgált ez idő alatt). Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a város építészetének nyugatiasodása is az ő ténykedésüknek köszönhető, bár a tradicionális ottomán elemeket is felhasználták terveikben.
A Boszporusz egy másik lenyűgöző látványossága a kecses Ortaköy-mecset, melyet a XIX. század közepén I. Abdülmedzsid szultán építtetett, érdekessége, hogy a kalligrafikus díszítéseket maga a szultán készítette, aki maga is kalligráfia-mester, úgy nevezett ’hattat’ volt. A gyönyörű neo-barokk stílusú imahelyet szintén a Balyan-család két tagja, Garabet Amira Balyan és Nigoğayos Balyan (apa és fia) tervezte. A mecset a Boszporusz-híd lábánál, az Ortaköy mólón, egy korábbi, a XVIII. században épült dzsámi helyén áll. A mecset és a közeli Dolmabahce-palota között húzódik a halpiacáról nevezetes, hangulatos Ortaköy üdülőfalu.
Ha sétahajóval tesszük meg az utat a Boszporuszon, egészen a Fekete-tenger ázsiai oldalán fekvő Anadolu Kavagi falucskáig, azonnal feltűnhetnek az utunkat végigkísérő elegáns ’yalik’ (összesen 620 van belőlük), vagyis tengerparti kúriák, melyek közül nem kevés szintén a XVIII-XIX. században épült. Több közülük ma luxusnyaraló, szálloda, vagy étterem, de olyat is találunk, mely régi, jó nevű török arisztokrata család kezében van. E yalik saját yacht-kikötővel, vízi összeköttetéssel rendelkeznek. Fő alapanyaguk – a legtöbb, hagyományos, ottomán kori lakóházhoz hasonlóan – a finoman kidolgozott fa, bár gyakran előfordul, hogy a modern felújítások során már csak külső dekorációs célra használják.
A Boszporusz villái közül a legrégebbi az Amcazade Köprülü Hüseyin Pasha nagyvezír számára 1699-ben épült yali, mely az ázsiai parton, Kanlica mellett található, sajnos elég leharcolt állapotban. A villából csupán a kihallgatási csarnok (divanhane), és annak közvetlenül kapcsolódó helyiségei maradtak fenn. Az európai part legidősebb yalija a ’Şerifler Yalısı’ Emirgan mellett, mely 1780-ban épült, s egy későbbi tulajdonosa nevét viseli. A Boszporusz legdrágább villája az ’Erbilgin Yalısı’ (Yeniköyben található), mely a Forbes magazin szerint a világ ötödik legdrágább ingatlana a maga 100 millió dolláros értékével. A rezidencia 30.000 négyzetméteren terül el, 64 szobája van, s tágas ablakai a vízre néznek.
A szoros egyik legszebb rezidenciája az ázsiai parton a filigrán megjelenésű Ethem Pertev Yalı, mely egy Amerikában élő, ősi török család tulajdonában van. A Köprülü-dinasztia számos nagyvezírt adott az Ottomán Birodalomnak, így amikor 2000-ben megvásárolták a szép régi épületet, a régi tradíciókat igyekeztek feléleszteni. A villa akkor szinte omladozott, de négy év – és több millió dollár – ráfordításával mára a Boszporusz egyik legszebb yalija lett. Elnézve gyöngyfehér falait, finom faragásait, ottomán stílusú medencéjét, és a pazar kilátást II. Mehmet szultán erődjére, az épület igencsak megérte a befektetést. A villa mai ára 25-30 millió dollár körül van.
Eredete meglehetősen ködös, valószínűleg az 1860-as években épült egy olyan asszony számára, akinek a személyazonossága nem ismert. Egyesek azt mondják, hogy valamelyik extravagáns szultán szerelmi ajándéka volt, megint mások úgy vélik, hogy a nő az uralkodó lánya volt. A villa akkoriban a „Hölgy nyaralópalotája” néven volt ismert, majd az 1900-as évek elején Ethem Pertev gyógyszerész vásárolta meg, innen származik mai elnevezése is. 2000-es megvásárlásáig a villát nem újították fel, így megmentése az utolsó pillanatban történt, s így is gyakorlatilag földig kellett rombolni ahhoz, hogy újjáépíthessék. Lakótere 650 négyzetméter; az épület eredetileg fából készült, melyet felújítása során vasbetonra cseréltek, s csak külső díszítései vannak fából.
(A belső design nem az Ethem Pertev Yalı-é, hanem egy másik villáé, tervezője Zeynep Fadillioglu.)
Isztambul további nevezetességeiről a Látnivalók Isztambulban című oldalon olvashat részletesebben.

Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/varoslatogatas-isztambulban_11.jpg?itok=knOGqo9T |
4 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel **** (Wizzair járattal)egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. április 23.
227.888 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/turquia-estambul-istanbul-mezquita-bosforo-mini-tour.jpg?itok=omobKk07 |
4 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel ***** (Wizzair járattal)egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. április 23.
242.050 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/52056/varosnezes-isztambulban-hotel-4-repulovel-kis.jpg?itok=5tn0UpTg |
5 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel **** (Wizzair járattal)egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. április 23.
274.238 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/ut_szallas-2907-3_13_0.jpg?itok=TMNV2AVF |
Hétvége Isztambulban4 napos repülős városlátogatás Isztambulban idegenvezetéssel
Következő indulás: 2026. április 28.
288.301 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/varoslatogatas-isztambulban_11.jpg?itok=knOGqo9T |
4 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel **** (Turkish Airlines járattal)egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. április 23.
292.263 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/o56216_0_0.jpg?itok=HJuctpon |
Beach Club Doganay Hotel ***** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
204.867 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/0-hotel_4_0.png?itok=rG6aBqUQ |
Blue Fish Hotel **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
231.759 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1-hotel_7_0.jpg?itok=4tXFzGDD |
Grand Kaptan Hotel ***** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
344.710 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/o66637_0_0.jpg?itok=Dqf2_esh |
Botanik Hotel & Resort ***** SideÁzsia / Törökország / Side
359.120 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/botanik-platinum-pool-137283_1_0.jpg?itok=Yl6M61KT |
Botanik Platinum Hotel ***** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
387.440 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kas_torokorszag_-_77.jpg?itok=TY9z7Z0A |
A török Riviéra legszebb látnivalóiTörökország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40879/latnivalok-isztambulban-kis.jpg?itok=Yesf4vpF |
Látnivalók IsztambulbanIsztambul
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img-2254.jpeg?itok=_HQAcx5x |
Isztambul hangulataKovács Attila, 2026. január. 06Ázsia / Törökország / Isztambul
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_6420_0.jpg?itok=GiKX1Ypf |
Hihetetlen Isztambul...Kovács Attila, 2022. szeptember. 06Ázsia / Törökország / Isztambul
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_3829.jpg?itok=Kvn3FseO |
Látnivalók Isztambulban: a Beyoglu-negyedEtédi Alexa, 2012. december. 12Ázsia / Törökország / Isztambul
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2289.jpg?itok=O4sNS0gn |
Látnivalók Isztambulban: a Hagia SophiaEtédi Alexa, 2012. december. 12Ázsia / Törökország / Isztambul
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_3360.jpg?itok=d3uggDl5 |
Látnivalók Isztambulban: a Dolmabahce palotaEtédi Alexa, 2012. december. 03Ázsia / Törökország / Isztambul
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2026. május 23.
59.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1699359718_tavasz-krakko_0.jpg?itok=y0YTkz9n |
Tavaszköszöntő Krakkó - Wieliczka - ZakopaneDél-lengyel barangolások - világörökségek
Következő indulás: 2026. május 01.
78.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/76930/2-nap-2-adventi-hangulat-becs-es-pozsony-kis.jpg?itok=kxivJFWI |
2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
Következő indulás: 2026. december 05.
82.297 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/72434/pragai-advent-kis_1.jpg?itok=OxUc6u_Y |
Prágai Advent3 napos buszos utazás Csehországba
Következő indulás: 2026. december 04.
92.597 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/38470/a-plitvicei-nemzeti-park-varazsa-kis.jpg?itok=uxg4DRkV |
A Plitvicei Nemzeti Park varázsa3 napos buszos körutazás Horvátországban
Következő indulás: 2026. június 19.
94.500 Ft |


































































































































