Köln, a stílusok palettája
A Rajna-parti Köln hiába Németország legrégebbi települése (Kr. u. 50-ben alapították a rómaiak), bohém, vidám hangulata a fiatalok kedvencévé teszi. Egyike azon városoknak, melyekben élvezet csavarogni, hisz városképe, építészeti stílusa valamennyi kort képviseli; harmóniában találjuk itt egymás mellett a román kori építészetet, vagy éppen a futurisztikus XXI. századi architektúrát. A Köln leghíresebb jelképének számító dóm a XIII. században épült, így a gótika egyik legszebb példája, de ezen kívül több román kori templom is pettyezi a városképet, melyek mellett újabb modern épületek bújnak meg. A dóm tövében található a Ludwig Múzeum (az ország egyik legjelentősebb kortárs gyűjteményével és az USA után a legnagyobb pop-art kollekcióval) és a Philharmonic Orchestra művészeti komplexum épülete, mely a 80-as években készült el, megváltoztatva ezzel Köln történelmi belvárosának középkori jellegét. A két épület között pedig a Römisch-Germanisches Museum (Római-Német Múzeum) modern épülete található, mely a város legrégebbi, 2000 éves emlékeit mutatja be.
A dómhoz közeli román kori Nagy Szent Márton-templom sziluettje épp annyira hozzátartozik Köln látképéhez, mint sokkal nagyobb és híresebb szomszédjáé, pedig jó kétszáz évvel korábban épült, mint a dóm. A templom árnyékában, a Rajna-parton található Fischmarkton a XIV. században emelt színes lakóházak sorakoznak, itt működik ma a város legjobb halétterme, a Herings Im Martinswinkel. A turisták szerint ez, és a pár lépéssel odébb elterülő Alter Markt Köln leghangulatosabb része, mely annak ellenére megőrizte középkori hangulatát, hogy a régi épületeket modern házak koszorúzzák. Néhány utcasarokkal odébb már a high-tech építészetet képviselő Weltstadthaust találjuk, mely a híres olasz építész, Renzo Piano tervei alapján készült 2005-ben. A hatalmas pláza Európa egyik legkedveltebb bevásárló utcájára, a Schildergasséra néz. Kölnben itt érdemes shoppingolni, ha valaki vásárolni szeretne. Innen öt perc sétára található Köln másik hírneves épülete, a Dufthaus 4711 új-gótikus stílusú tömbje, mely a híres 4711-es kölnivíz (Eau de Cologne) főhadiszállása. Elnevezése az 1795-ös francia megszállás házszámozási rendszerére vezethető vissza. Egy eredeti Eau de Cologne 4711 autentikus ajándék lehet a városból.
Kölnt persze nem csak a megszokott gyalogos, sétálós városnézéssel lehet felfedezni. Áprilistól októberig üzemel a helyiek körében is igen népszerű Kölner Seilbahn (kötélpályás libegő), mely a Rajna két oldalát köti össze: a Riehl városrészt a túlsó parton található kellemes Rheinparkkal, ahonnan a város romantikus panorámája terül az ember szeme elé, s egyben láthatjuk mindazt a csodát, amit gyalogosan órák alatt lehet csak bebarangolni. Aki gyerekkel van, visszafelé feltétlenül ejtse útba a kölni Állatkertet, mely a libegő Riehl városrészi végállomása mellett található. Egy másik kellemes – és főként lábkímélő! – városnézési lehetőség a rajnai sétahajózás. A túrák a dóm melletti Hohenzollern-híd közeléből indulnak, és dél felé tartanak, így lenyűgöző látképben gyönyörködhetünk a vízről, végig az óváros legnevesebb látnivalóival. Köln egy újabb kedvelt modern városrészét, a Rheinauhafent, vagyis a kikötőt egy másik sétahajós túra keretében ismerhetjük meg. Ez a Konrad Adenauer Uferről indul és elhalad a Csokoládé Múzeum, a Német Sport és Olimpia Múzeum előtt, végül Rodenkirchen halászfaluban köt ki.
Ha már a Csokoládé Múzeumnál tartunk (amit feltétlenül érdemes belülről is megtekinteni, nem csak a sétahajóról), járjuk végig a többi kulináris témát ismertető múzeumot is, hiszen Köln valóságos gasztronómiai paradicsom. Mivel a középkorban az Alpoktól északra Köln volt a legjelentősebb borkereskedő város, ugyanakkor a Rajna vidéke nevezetes borairól is, így nem meglepő módon Kölnben Bormúzeum is van. Az Állatkert közelében található intézmény a borkultúra és szőlészet történetét mutatja be az ókortól napjainkig. Persze Németország talán még híresebb a söreiről, így nem meglepő módon Sörmúzeumot is találunk a városban, egész pontosan a Fischmarkt közelében. A Biermuseumban az a jó, hogy itt nem csak virtuális élményben lehet részünk, hanem ki is próbálhatjuk a jófajta söröket. Köln leghíresebb sörfélesége a Kölsch, amit itt járván feltétlenül érdemes megkóstolni. Ez a felsőerjesztésű német ale sör a XIX. században alakult ki, és a brit pale ale-hoz hasonlít. Az ételek közül regionális specialitásnak számít a Halve Haan, egy rozscipó, melyben sajt és mustár van, valamint a Rievkooche nevű különlegesség, melyet utcai árusoknál lehet kapni (reszelt nyers krumpliból, hagyma, tojás, liszt hozzáadásával készül, majd kisütik és sóval, vagy áfonya/almaszósszal ízesítik).
Végezetül nézzünk körül a város éjszakai lehetőségei között. Németországban az egy főre eső bár, disco, kocsma száma Kölnben a legmagasabb, így egészen biztos, hogy találunk kedvünknek, hangulatunknak, vagy zenei ízlésünknek megfelelő szórakozóhelyet. A legjobb mulatóhelyek a Zülpicher Straße és a Luxemburger Straße környékén sorakoznak, így ha az egyik pubra ráunnánk, mehetünk is a következőbe. A Die Ringe szórakozóhelyei között találhatók a legjobb hip-hop, rhytm and blues és house stílusú klubok. Emellett az óvárosban, a ’Südstadtban’ a Chlodwigplatz és Alteburger Straße környékén, a divatos belga negyedben, valamint az új, multikulturális hangulatáról híres Ehrenfeldben is számtalan klubot találunk. Ha valaki még ilyenkor is ragaszkodik a híres kölni panorámához, az keresse fel a főpályaudvarnál megbújó Wartesaalt, ahol minden generáció megtalálja a kedvére való zenéket, vagy a szomszédos Bogen2-t.
A legocsóbb repülőjegyeket itt találja meg