Az olcsó fapados repülőjegyek titka
A fapados légitársaságok törekednek arra, hogy a flottájuk egy adott géptípusból álljon és annak az életkora ne haladja meg a pár évet. Köztudott, hogy a fiatal gépek kevesebb üzemanyagot fogyasztanak és megbízhatóan, szinte meghibásodás nélkül üzemelnek, így nem kell állandóan szervízelni – jobban tervezhető a menetrend. Az pedig, hogy a flottában egy géptípus van az alkatrészek pótlása is egyszerűbb egy-egy géphez és az egy típusra specializált szerelőkből is kevesebb szükséges. Ezek miatt lehetséges az, hogy a fapados légitársaság repülői szinte megállás nélkül a levegőben tudnak lenni és folyamatosan repülnek.
A diszkont légitársaságok döntőtöbbsége nem egy adott város főrepülőterére, illetve nem azon városokba repül, ahova a hagyományos légitársaságok többsége, ezzel csökkentve az üzemeltetési költségeket. A repülőtereken csak és kizárólag az alap szolgáltatásokat veszik igénybe, amire kifejezetten szükség van és pl. a takarítást a járaton szolgálatot teljesítő személyzet végzi.
A fenti okok miatt egy adott járat üzemeltetési költségét alacsonyan tudja tartani a légitársaság, de az olcsóság nem megy a biztonság rovására.
A másik ok, hogy a légitársaságok repülőjegy áraiban az alapszolgáltatás van benne, ami nem más, hogy el lehet jutni A-ból B-be, azonban ezenfelül mindenért fizetni kell: az ülőhelyért, a kényelmesebb beszállásért, a fedélzeti ellátásért, a poggyászért, van ahol a kézipoggyászért is.
Ezek miatt lehetséges az, hogy néha tényleg fillérekből lehetséges a repülőjegy vásárlása.
Tippek az olcsó fapados repülőjegyek foglalásához
Foglaljunk szakaszosan: ha egy útvonalon több légitársaság is üzemeltet járatokat, akkor nézzük meg azt a lehetőséget, hogy oda az egyikkel, vissza a másik társasággal utazunk.
Legyünk rugalmasak: általában a légitársaság nem csúcsidőszakban közlekedik, így vagy korán reggel, vagy későn indulnak a járatok.
Legyünk tudatosak: a foglalás pillanatában érdemes kiválasztani, hogy milyen poggyásszal utazunk, mivel van ahol annak utólagos foglalása plusz díjjal jár
Figyeljük az akciókat: mivel egy-egy célállomás bevezetésekor, vagy a csak egy napig érvényes foglalási akcióban kedvezőbben foglalhatunk repülőjegyet
Amire nagyon kell figyelni fapados repülőjegyek foglalásánál
- az árak percenként változhatnak, így ha látunk egy árat, akkor nem garantált, hogy az másnap is, vagy akár 5 perc múlva is ugyanannyi lesz, így nem szabad a repülőjegy vásárlást egy jó ár esetében elhúzni, hanem le kell rá csapni! Határozzon meg magának egy árat, amelyet el tud fogadni az adott járatért, és ha ezen belülre esik a légitársaság ajánlata, ne habozzon a foglalásban.
- a megvásárolt repülőjegyek megváltoztatása, módosítása (dátum, név) csak költséges módon lehetséges, törölni pedig egyáltalán nem lehet még egészségügyi okok miatt sem – emiatt ajánljuk, hogy az útlemondási biztosítás megkötését, amely lehetővé teszi a nem várt események (baleset, betegség) miatt lemondott repülőjegyek árának a visszatérítését
- a légitársaság járat késés és törlés esetén természetesen az erre vonatkozó szabályok szerint jár el, így minden esetben, ha a légitársaság hibájából hiúsul meg az utazás, kártalanít. Ez igaz mindegyik társaságra.