Amszterdami látnivalók

Egy kiállítás okán érkeztem Hollandiába, s ha már e tárlatért átutaztam fél Európát, Amszterdamra is szántam egy egész napot. De vajon mi az, aminek feltétlenül bele kell férnie egy egy napos fővárosi látogatásba úgy, hogy azért a város hangulatát, a csatornaparti sétákat, vagy egy kellemes kávéházi üldögélést se mulasszunk el élvezni? Ennek járunk utána.

Másfél órája zötykölődöm a Maastrichtból Alkmaarba tartó vonaton, mire elérjük Amszterdamot, az IJ-öböl és az Amstel-folyó partjai mentén kialakult fővárost. A Centraal Station vörös téglás, díszes, tornyos épülete egy mesterséges szigeten épült, amiből bőségesen akad még Amszterdamban, melyet - nem is olyan meglepő módon - Észak Velencéjének is neveznek.

Elhagyva a pályaudvar épületét, kilépek a nyüzsgő, színes térre. Előttem hatalmas, színes konténerek takarják el az Oosterdok egyre szűkülő csatornáját, melyen lapos sétahajók manővereznek. Balra méltóságteljes, kéttornyos, kupolás templom magasodik: az útikönyv szerint a St. Nicolaas Kerk, s mivel a környéken nem jelöl más templomot, így megfelelő pont a kiinduláshoz. Mélyet lélegzem a hűvös, heringszagú tengeri levegőből, aztán nyakamba veszem a várost.

Mivel Amszterdam turisták által is látogatott belsőbb negyedei nem fekszenek túl nagy területen, viszonylag könnyű az egyes látnivalók közti közlekedés. Az autót senkinek sem ajánlom, mert a parkolás nehézkes és drága is, ha azonban mégis ezt a formát választjuk, érdemes odafigyelni arra, hogy semmilyen értéket ne hagyjunk benne. A város tömegközelekedése is rendkívül jól kiépített, mégis legjobb választás talán a kerékpár lehet, hiszen a lakosság többsége is két keréken közlekedik (Amszterdam forgalmának közel felét adja), akár még a biciklistaxit is kipróbálhatjuk (ára kb. 1 euró 3 percre személyenként). A városban rengeteg a biciklikölcsönző, egy kerékpár kölcsönzésének napi díja átlagban 8 euró, több napos kölcsönzés esetén kedvezmény is van.

Én személy szerint szívesebben gyalogolok, ezért két kerék helyett két lábon indulok felderíteni a várost. Aki azonban több napra érkezik, feltétlenül vegye igénybe az Amszterdam Pass nyújtotta lehetőségeket, mert e kártyával nem csak a helyi közlekedést használhatjuk korlátlanul, de az összes múzeumba is ingyenesen juthatunk be, s még egy városnéző sétahajózás is benne van az árban.

A Damrak sugárút nyüzsgő emberáradatából gyorsan igyekszem kihámozni magam, csak egy pillanatra állok meg, míg rácsodálkozom a dokkokban álló hajókra, a csatorna túloldalán sorakozó magas, keskeny, színes épületekre, és fehér ablakkereteikre. Ez már az igazi Amszterdam, a csatornák, hidacskák, keskeny sikátorok és oromdíszes sorházak metropolisza, mely egyrészt földrajzi adottságainak - az IJ-öböl torkolatát körülvevő mocsárvilágnak, és az Amstel-folyónak - másrészt a betelepülő zsidó kereskedők és flamand iparosok munkálkodásának, és nem utolsó sorban a Holland Aranykor gazdagságának és fellendülésének köszönheti jellegzetes arculatát.

Ha valóban csak egy napunk van a városnézésre, érdemes tudatosan tervezni, hogy melyek azok a látnivalók, melyeket feltétlenül meg szeretnénk nézni. Amszterdamra - ahogy a világ más jelentős nagyvárosaira - nem elég egy nap, de többször egy nap már jó lehet. Első alkalommal maximum egy múzeumot iktassunk be a programba, hiszen e műintézmények akár egy fél napot is “elrabolhatnak” időnkből, így ezek felkeresését inkább egy olyan alkalomra halasszuk, amikor jobban ráérünk, vagy éppen esős, kellemetlen időt fogunk ki, és zárt helyre vágyunk. Azonban Amszterdam izgalmas és világhírű múzeumait (a Rijksmuseumot, vagy a Van Gogh Múzeumot, hogy csak a legfontosabbakat említsük) egyszer az életben mindenképpen látni kell, és nem csak kutya futtában!

A Centraal pályaudvarról a Damrakon át hamar elérhetjük a város szívét jelentő Dam teret, én azonban az Oudekerk felé veszem az irányt, hiszen a régi épületek mindig jobban érdekeltek (ez a templom pedig a legrégebbi a városban), mely azonban - mily groteszk ellentét! - a De Wallen, vagyis a vörös lámpás negyed kellős közepén áll. Valóban abszurd látványt nyújtanak az Oudekerk tövében tébláboló örömlányok, azonban, ha jobban belegondolunk Amszterdam liberális életfelfogásába még ez is belefér. Ha már itt járunk, érdemes felkeresni az Erotika Múzeumot, valamint a Hasis és Marihuána Múzeumot is, melyek Amszterdam további szokatlan szenzációi.

Sokan éppen e kopottan csillogó, talmi “látványosságok” miatt érkeznek a holland fővárosba, hiszen másutt ritkán lehet találkozni az utcán kirakatban magukat árusító, vagy nyíltan flangáló éjjeli pillangókkal, és a könnyű drogok legális kipróbálása sem megszokott másutt, de Amszterdam híres-hirhedt coffee-shopjaiban ezekből is vásárolhatunk. Aztán csak óvatosan a vicces süteményekkel, mert tényleg megtréfálhatják a gyanútlan turistát, aki ha még nem mozog magabiztosan a város csatornái között, mókás kedvében könnyű szerrel eltévedhet. Nem egy nyugati turista esik abba a hibába, hogy megérkezik Amszterdamba, besétál az első marihuana-illatú kapualjba, megveszi az első, illegálisan kínált drogot (ami nem csak büntetendő, de veszélyes is! Soha ne vásároljunk drogot utcai árustól!), aztán féltudatlan állapotban, a földön fetrengve igyekszik visszanyerni emberi formáját.

S bár valóban, Amszterdam vendéglátóegységei közül e fent említett coffe-shopok a legnevezetesebbek, ha megéhezünk, vagy csak egy kávéra vágyunk, inkább hagyományos étterembe, vagy kávézóba térjünk be, az amszterdami gasztronómia ugyanis kitűnő. A holland fővárosban igazi világkonyhát találunk, a városban mintegy 172 náció képviselteti magát, így kívánjunk akár etióp, akár japán ízeket, egészen biztosan találunk kedvünkre valót. Azonban ha már Hollandiában vagyunk, mégiscsak valamiféle nemzeti konyha lenne autentikus: az egykori gyarmatbirodalom valódi egzotikus ízeket kínál, első sorban Suriname-ból, illetve Indonéziából.

A régi zsidó negyedben találjuk a város híres művészének, Rembrandtnak a házát, ahol a festő 1639-60 között élt. Számos rajza, rézkarca látható itt; egy rég letűnt világ lenyomata patkányfogókkal, koldusokkal és kintornásokkal. S bár Anna Frank története szervesen kapcsolódik Amszterdam zsidó kultúrájához, az Anna Frank-ház, ahol a kislány és családja 1942-44 között bujkált, nem itt, hanem jóval messzebb, a Prinsengrachton található. Aki Amszterdam zsidó kultúrájára, történelmére kíváncsi, annak érdemes felkeresni.

Kiérve az Amstel partjára, mintha kitágulna a tér. A part mentén lakóhajók, lapos bárkák, a sétányokon pedig ezernyi kerékpár sorakozik, a folyót és a belefutó csatornákat festői hidak ívelik át, míg a kerítéseken megtermett sirályok egyensúlyoznak. Irány a túlpart! A XVII. századra Amszterdam kinőtte az Oudezijds (Régi oldal) és a Nieuwezijds Voorburgwaal utca határolta negyedek adta szűkös kereteit, s a kereskedelemből gazdaggá lett polgári réteg vakmerő vállalkozásba fogott: 1613-80 között megépült a Grachtengordel, vagyis a Csatornaövezet, melyet pompás patríciusházak és festői látványt nyújtó raktárépületek szegélyeztek. Amszterdam immár egy világméretű gyarmatbirodalom koronájaként tündökölt minden gazdagságával és művészeti ritkaságaival. A város csatornái 2010-ben az UNESCO Világörökségi védelme alá kerültek.

Visszafelé tartva azért még egy vágyam teljesül, amikor az óvárosban megtalálom személyes kedvencemet, a romantikus kicsi udvart, a Begijnshofot (Beginaudvar). Bármily furcsa ugyanis, a mindig nyüzsgő, színes, bohém és életvidám Amszterdamban még ilyen csendes, nyugodt csodákat is találunk.

A város szívében megbújó Begijnshof egy németalföldi eredetű apácarend tagjai számára épült 1346-ban, akik betegeket ápoltak, szegényeket tanítottak, s emelett csipkeverésből és szövésből tartották fenn magukat. A városi hangzavartól félreeső udvar közepén kicsi templom magasodik, s tavasszal a kert zöld gyepén vadon nőnek a krókuszok. Itt található egyébként Amszterdam legöregebb faháza, a Het Houten Huis, mely 1420 körül épült.

Lassan eltelik a nap, pedig a város még ezernyi értéket kínálna - hisz a nemzeti hajózási múzeumba, vagy az Amsterdams Historisch Museumba el sem jutottam -, de talán nem is érdemes “egy falásra bekapni” egy ekkora világvárost, mert a végén még megfekszi az ember gyomrát.

A holland főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Amszterdamban című oldalon olvashat részletesebben.

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Egyéni városlátogatás Amszterdamban ** - 3 nap
» Egyéni városlátogatás Amszterdamban *** - 3 nap
» Városnézés egyénileg Amszterdamban ** - 4 nap
» Városnézés Amszterdamban Egyénileg **** - 3 nap
» Kerékpártúra Hollandiában: A tulipánok földje - 5 nap

Szállás ajánlatok

» Dubravka Apartman *** Pisak (Omis) 8.692 Ft/főtől - Horvátország / Omis / Dalmácia / Európa
» Andromeda Apartmanház - Paralia 9.900 Ft/főtől - Görögország / Paralia / Észak-Görögország / Európa
» Medena Üdülőtelep *** Trogir 11.732 Ft/főtől - Horvátország / Trogir / Dalmácia / Európa
» Iva Apartman *** Banjol (Rab) 11.916 Ft/főtől - Horvátország / Rab / Kvarner-öböl / Európa / Rab-sziget / Banjol
» Zeljko Apartman *** Makarska 13.022 Ft/főtől - Horvátország / Dalmácia / Makarska / Európa

Információs oldalak

» Látnivalók Amszterdamban
» 4 napos utazások
» Városlátogatás Amszterdamban
» Buszos körutazások Hollandiában
» Hollandia látnivalói
» Kalandtúra, aktív utazás
» Akciós városlátogatások!
» Látnivalók Firenzében
» Látnivalók Párizsban
» Látnivalók Londonban
» Biciklitúra, kerékpártúra

Cikkeink

» Amszterdam hangulata - Kovács Attila
» Látnivalók Amszterdamban: a Dam tér - Etédi Alexa
» Látnivalók Amszterdamban: a Beginaudvar - Etédi Alexa
» Látnivalók Amszterdamban: a Csatornaövezet - Etédi Alexa
» Látnivalók Amszterdamban: a Vörös lámpás negyed és az Erotika Múzeum - Etédi Alexa

Utazások

» Bécs adventi hangulatban - 2 nap
» Advent Zágrábban - 2 nap
» Prágai városlátogatás *** 3 nap egyénileg - 3 nap
» Velencei Karnevál busszal - 4 nap
» 3 napos városnézés Prágában **** egyénileg - 3 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!