
Látnivalók Amszterdamban: a Vörös lámpás negyed és az Erotika Múzeum
Amszterdam legalább olyan híres vörös lámpás negyedéről, Erotika Múzeumáról, és úgy általában liberális erkölcsi felfogásáról, mint csatornáiról, jellegzetes épületeiről, vagy éppen Rembrandtról. Mindenki másért érkezik a holland fővárosba; a műkedvelők ez utóbbi neves festő alkotásaiért, míg a könnyedebb kalandokra éhes turisták a kirakatokban illegő-billegő lányokért. Persze mire idáig eljutnak, sokuknak inába száll a bátorsága, mert az ember elé táruló kép bizony sok esetben nem éppen bizalomgerjesztő.
A Dam keleti oldalán túl tulajdonképpen bármikor belefuthatunk a De Wallen, azaz a vörös lámpás negyed utcáiba, sikátoraiba. A rengeteg lila, mályva, ibolya-, vagy rózsaszín kirakat jól mutatja, hogy hol is járunk. A műszak ugyan csak sötétedés után kezdődik, de tulajdonképpen a nap bármely szakában belebotolhatunk itt egy-egy alul öltözött éjjeli pillangóba, aki vagy unott pillantással bámul ki szűkös kirakata ablakán, vagy határozatlan léptekkel tűnik el az utca egyik színesen villogó, marihuána-illatú kapualjának sötétjében.
Engem meglehetősen váratlanul ért egy kora tavaszi délelőttön tett sétám alkalmával, amikor az Oudekerk, az Öregtemplom felé igyekeztem – ami groteszk ellentétként éppen a De Wallen negyed közepén áll -, a hirtelen elém libbenő örömlány látványa. A csípős hideg ellenére falatnyi forrónadrágot és hasat szabadon hagyó topot valamint kisbundát viselt. Fiatal arcán a vastag smink – ami vagy 10 évet öregített rajta – elkenődve, pink színű Kleopátra-parókája kissé félrecsúszva, álmosan pillantott rám a „korai” időpontban, majd sietősen ment tovább, ki tudja hova?
A liberalizmusáról híres város hétköznapi nyugalommal tolerálja a szexipart, csakúgy, mint a könnyű drogok használatát, persze nem volt ez mindig így. Bár a középkorban a prostitúció elfogadott volt, a XVI. században a tért hódító protestáns erkölcsök minden eszközzel igyekeztek megakadályozni működésüket.
1815 után bár illegális szakma volt, azért szép számmal dolgoztak örömlányok a holland fővárosban. Az 1970-es évekig csak hollandok, ezt követően a távol-keletiek öntötték el a piacot. A vasfüggöny megszűnése után rengeteg kelet-európai lány érkezett Amszterdamba, akik 1996 óta teljesen legálisan működhetnek.
A városnak azonban meggyűlik a baja a prostitúciót (és drogkereskedelmet) kezében tartó bűnszervezetekkel, ezért most újabb szabályozásokat akarnak bevezetni. S bár a prostituáltak szemrevételezése nem tilos, a fényképezőgépet nagyon nem szeretik errefelé, aki mégis megpróbálkozna megörökíteni a vörös lámpás negyed (netán valamelyik lány) báját, számítson arra, hogy – jó esetben csak a gépe – rosszabb esetben ő maga is a sötéten csillogó csatornában végzi.
A statisztikák szerint több mint 25 ezren dolgoznak e munkaterületen – köztük sok diáklány és illegális bevándorló is –, persze Amszterdam prostitúció-turizmusa nem csak e kétes gyönyört nyújtó szalonokon alapul. Számos e témával foglalkozó könyvesbolt, üzletek, sztriptíz-bár, erotikus kiállítás, mozi is akad a De Wallenben. Aki jobban felderítené a terepet, éjszaka is belevetné magát a vörös lámpás negyed kopottan csillogó világába, az egy jó tanácsot feltétlenül tartson szem előtt. Késői órákban tartózkodjunk a sötét sikátoroktól, lehetőleg maradjunk a főutcák valamelyikén, mert ez a negyed kedvelt terepe a zsebeseknek, a kábítószeres bandák fosztogatásainak. Útlevelünkre, iratainkra, pénzünkre fokozottabban vigyázzunk itt.
A De Wallen negyed elmaradhatatlan látnivalója Európa első Erotika Múzeuma, mely az Oudezijds Achterburgwal 54. szám alatt, egy XVII. századi, háromemeletes raktárépületben kapott helyet, ahol témába vágó tárgyak, fényképek, szobrok láthatók. Helytörténetileg megjegyzendő – a két témát tekintve azonban meglepő – a múzeum bejáratának zárókövén régi tengerészeti motívumok, illetve „Erős várunk nékünk az Isten” felirat található. Persze, ha az Oudekerk is békésen megfér a vörös lámpás negyed közepén, akkor ez az apróság már fel sem tűnhet.
A holland főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Amszterdamban című oldalon olvashat részletesebben.
Utazási ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/arad_es_temesvar3_0.jpg?itok=qmHLzgEu |
Arad és Temesvár adventi hangulatban1 napos adventi kirándulás Aradon és Temesváron
Következő indulás: 2023. december 09.
23.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/4541/adventi-varazslat-becsben-kis_0.jpg?itok=H-oPiRzJ |
Adventi Varázslat Bécsben2 napos adventi kikapcsolódás
Következő indulás: 2023. december 02.
53.800 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59982/cseh-es-morvaorszag-rejtett-kastelyai-kis_2.jpg?itok=2cK28Zik |
Cseh és Morvaország rejtett kastélyai2 napos körutazás Csehországban.
Következő indulás: 2023. október 14.
56.500 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/Advent_market_in_front_of_the_City_hall_%28c%29_Graz_Tourismus_-_Harry_Schiffer_0_0.jpg?itok=kDZRG2Z2 |
Graz adventi hangulatban - Zotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!2 napos buszos adventi utazás
Következő indulás: 2023. december 02.
56.800 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/44869/hetvege-a-plitvicei-tavaknal-kis_0.jpg?itok=8dOlxhm8 |
Hétvége a Plitvicei-tavaknál2 napos buszos kirándulás Horvátországban
Következő indulás: 2023. október 07.
61.577 Ft |
Szállás ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/70399/atollo-apartmanhaz-bibione-lido-dei-pini-kis.jpg?itok=QFQcUHls |
Atollo Apartmanház - Bibione (Lido dei Pini)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
36.835 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43569/laguna-grande-apartmanhaz-bibione-spiaggia-kis.jpg?itok=kJzL2tWB |
Laguna Grande Apartmanház - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
38.964 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/6_0.jpg?itok=T7ARmjYY |
Frontemare Apartmanok - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
41.797 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/74792/villaggio-planetarium-resort-bibione-spiaggia-kis.jpg?itok=9EPZkgPF |
Villaggio Planetarium Resort - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
56.105 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43099/residenza-delle-terme-apartman-bibione-spiaggia-kis.jpg?itok=DXD3o73a |
Residenza Delle Terme Apartman - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
57.496 Ft |
Információs oldalak
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/amsterdam-info-kis.jpg?itok=uoXbOXD9 |
Városlátogatás AmszterdambanHollandia / Amszterdam
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/hollandia_kerekpartura_-_12_1_0.jpg?itok=sz5UNELB |
Hollandia látnivalóiHollandia
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/49147/akcios-varoslatogatasok-kis.jpg?itok=QMr8Dzxi |
Akciós városlátogatások!Európa
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_8061_siena_toszkana_kerekpartura.jpg?itok=P_ghwTxS |
Biciklitúra, kerékpártúraAusztria / Egyesült Királyság / Skócia / ...
|
Cikkeink
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/amszterdam1-430x285.jpeg?itok=Gi2cIu_0 |
Amszterdam hangulataKovács Attila, 2022. december. 09Európa / Hollandia / Amszterdam
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dsc06602_tn.jpg?itok=MUJ0OPcN |
Amszterdami látnivalókEtédi Alexa, 2013. április. 04Európa / Hollandia / Amszterdam
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dam3_tn.jpg?itok=0mGS9Oo0 |
Látnivalók Amszterdamban: a Dam térEtédi Alexa, 2013. március. 29Európa / Hollandia / Amszterdam
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dsc06579_tn.jpg?itok=pNeZwdHT |
Látnivalók Amszterdamban: a BeginaudvarEtédi Alexa, 2013. március. 29Európa / Hollandia / Amszterdam
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dsc06543_tn.jpg?itok=tdh28Yed |
Látnivalók Amszterdamban: a CsatornaövezetEtédi Alexa, 2013. március. 28Európa / Hollandia / Amszterdam
|
Utazások
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40133/advent-krakkoban-kis_1.jpg?itok=_HqFLkKM |
Advent Krakkóban2 Napos Buszos Városlátogatás Lengyelországban
Következő indulás: 2023. december 09.
45.201 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/78280/advent-zagrabban-kis.jpg?itok=OHX7njYA |
Advent Zágrábban2 napos buszos kirándulás Zágrábban
Következő indulás: 2023. december 02.
51.297 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/4541/adventi-varazslat-becsben-kis_0.jpg?itok=H-oPiRzJ |
Adventi Varázslat Bécsben2 napos adventi kikapcsolódás
Következő indulás: 2023. december 02.
53.800 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/76930/2-nap-2-adventi-hangulat-becs-es-pozsony-kis.jpg?itok=kxivJFWI |
2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
Következő indulás: 2023. december 09.
56.437 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59982/cseh-es-morvaorszag-rejtett-kastelyai-kis_2.jpg?itok=2cK28Zik |
Cseh és Morvaország rejtett kastélyai2 napos körutazás Csehországban.
Következő indulás: 2023. október 14.
56.500 Ft |