Látnivalók Prágában: a Kampa
Ahogy Budapest kedvelt pihenőhelye, turisztikai látványossága a Margit-sziget, ahogy Róma csalogató nevezetessége az ősi Tevere-sziget, úgy Prága is büszkélkedhet hangulatos, festői Morva-szigettel, mégpedig a csatornákban, vízre épült festői házakban, zöld övezetben gazdag Kampa-szigettel.
A Károly-hídról levezető lépcsőn – mely a Mission Impossible című filmben is feltűnt – megközelíthető szigetet egy keskeny, mesterséges csatorna, a Certovka (Ördög-patak – minden valószínűség szerint a közeli Hét Ördöghöz elnevezésű ház után kapta nevét) választja el a Mala Strana oldaltól, s egykor vízimalmokat működtettek rajta.
A XVI. századig csupán e malmok és zöldellő kertek voltak a szigeten, melyet gyakran fenyegetett a Morva áradása. Mára csupán négy vízikerék maradt meg, melyek közül a legnagyobb átmérője 8 méter. Az első lakóépületek a XVI. században létesültek itt, de többnyire szegény rétegek – tutajosok, mosónők – húzták meg magukat ezen az árvizektől veszélyeztetett területen. Később rendszeres, fazekas árura fókuszáló piac is létesült a szigeten.
A csendes, békés és zöldellő sziget a XVII. században kapta nevét – campus, vagyis mező, tér – azoknak a spanyol katonáknak köszönhetően, akik itt táboroztak a harmincéves háború első jelentős ütközete, a fehérhegyi csata (1620. november 8.) előtt.
A XVII. században aztán a nemesi családok is felfedezték maguknak a Kampát, ahol kúriákat, palotákat emeltek, a többi között a Lichtenstein- (más néven Kaiserstein-) palotát, mely néhány királyi főnek is kellemes kikapcsolódási lehetőséget nyújtott, így például II. Erzsébet királynőnek és Fülöp hercegnek 1996-ban.

A Károly-hídtól nem messze látható a „Szűz Mária képéhez” címzett ház, melynek legendája szerint az épületen látható Mária képet egy árvíz sodorta a sziget felé. Az épület akkori tulajdonosa, egy igen vallásos ember saját élete kockáztatásával mentette ki a habok közül a festményt, melyet felakasztott a ház oromzatára, s csodák csodája, az áradás azonnal abbamaradt. A kép állítólag ezután is szerencsét hozott mindenkinek, aki imádkozott hozzá.
A Kampa fenséges éttermekkel, exkluzív szállodákkal, egy múzeummal (Kampa Múzeum, ahol modern művészeti anyagot láthatunk) és egy sétára csábító parkkal csalogatja a turistákat (ez utóbbiban látható a híres Lennon-fal is, mely John Lennon által inspirált graffitikkal és Beatles dalokkal van telefirkálva).
A cseh főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Prágában című oldalon olvashat részletesebben.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722601609_oldtownsquarexmasres_0.jpg?itok=Iy64YTww |
Adventi díszben Prága, Český Krumlov és PozsonyTelč és Hluboká várkastélya, esti hajózás a Moldván vacsorával
Következő indulás: 2026. december 04.
76.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/3/3/59033/1708960922_praga-7_0.jpg?itok=u7FsXPF8 |
Tavaszköszöntő Prágában és a Ceský KrumlovbanPozsony, Telč és Hluboká várkastélya, esti hajózás a Moldván
Következő indulás: 2027. március 13.
85.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/72434/pragai-advent-kis_1.jpg?itok=OxUc6u_Y |
Prágai Advent3 napos buszos utazás Csehországba
Következő indulás: 2026. december 04.
89.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/christmas_market2-120713_0.jpg?itok=WcWtxr0I |
Karácsonyi hangulat Prágában3 napos adventi út Prágába Brno érintésével
Következő indulás: 2026. december 04.
115.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/utazas-5767-150083_0.jpg?itok=eFk0h8I2 |
Száztornyú Prága4 napos buszos utazás Csehországba
Következő indulás: 2026. október 22.
119.900 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/41055/hotel-istra-plava-laguna-porec-korabbi-neve-hotel-laguna-istra-kis.jpg?itok=vGNGfWls |
Istra Plava Laguna Hotel *** PorecHorvátország / Porec / Isztria / Európa
51.040 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40727/latnivalok-pragaban-kis.jpg?itok=h0G2BWO8 |
Látnivalók PrágábanCsehország / Prága
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/flood-prague2.jpg?itok=9yjAsak7 |
Friss képek a prágai árvízrőlKovács Attila, 2025. december. 01Európa / Csehország / Prága
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/a.1.jpg?itok=HyoSyDI7 |
Látnivalók Prágában: Gyakori kérdésekEtédi Alexa, 2014. március. 26Európa / Csehország / Prága
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/392054_800_600.jpg?itok=UdhPWcwW |
Amikor a telefon navigál egy prágai sörtúránEtédi Alexa, 2013. július. 08Európa / Csehország / Prága
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/360cities_praga_gigapixel_1_kicsi.jpg?itok=zZF901oL |
Prága eddigi legnagyobb panorámaképeEtédi Alexa, 2013. június. 25Európa / Csehország / Prága
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/czech_koruna.jpg?itok=j6RVhRFx |
Csak ritka alkalmakkor állíthatják ki a cseh koronátEtédi Alexa, 2013. május. 13Európa / Csehország / Prága
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |











