Stonhenge, a megalitikus rejtély

Alig 2 órás autóútra Londontól, Wiltshire szelíd lankáin – ahol szántóföldek és zöldellő legelők váltogatják egymást – egyszer csak kibontakoznak előttünk Stonhenge különleges sziklaalakzatai. A közelben nincsen lakott terület (a legközelebbi település, Amesbury, mintegy 3,2 km-re fekszik a kőköröktől keletre), csak a tágas, smaragdszín legelők, melyet kövér birkák pettyeznek, és az azúrkék égbolt, melyen bodros bárányfelhők úsznak. Az egész giccsesnek is hat leírva, ha nem maga lenne a valóság. De tényleg ilyen. Persze – minthogy Stonhenge 1986 óta UNESCO Világörökség, s mint ilyenre, évről évre turisták milliói kíváncsiak – az elmúlt időben meglehetősen kiépült: parkolók, kiszolgáló épületek, látogató centrum, ajándékbolt, és egy, az országút alatt átvezető alagút található itt, mely az előbbieket köti össze az út másik oldalán található régészeti területtel.

Kiérve az alagútból, végre teljes nagyságában tárul az ember szeme elé a több ezer éves építmény, mely körül tisztes távolságban vezet a látogató ösvény, ami egy felől csalódást okozhat, hisz mégsem mehetünk közel a kövekhez, nem érinthetjük meg őket, másfelől viszont érthető, így próbálják megóvni Stonehenge köveit a sérülésektől, rongálásoktól. Persze így is tökéletesen átérezhető az a varázs, amit ez az ódon építmény sugároz, melyért már a korai bronzkorban is messze földről zarándokoltak ide az emberek. Én – és velem együtt a látogatók többsége – persze nyilván nem azzal a céllal érkezett, amivel Kr. e. 2300 éve mondjuk az Amesbury íjász (akinek maradványait 2002-ben tárták fel a közeli iskola alapozásakor), de még így is, hogy „csupán” magára a több mint 4000 éves kőkörökre vagyunk is kíváncsiak, hatalmas, elképzelhetetlen hatással bír Stonhenge.

De vajon mi célból, kik és hogyan építették ezt a mai szemmel is bravúros mérnöki csodát? Mindezekre a kérdésekre a régészek és történészek sem tudják a pontos választ. Annyi biztos – a maradványok (fogzománc, csontok, kövek, stb.) vegyi és radiokarbonos elemzése alapján – hogy Stonhenge Kr. e. 3100-1600 között, három szakaszban épült. Első építői az újkőkori Windmill Hill kultúra népessége, Dél-Anglia első betelepülői voltak, akik a La Manche csatorna túloldaláról érkeztek. Ne feledjük, a csiszolt kőkorszak eme népei számos megalitikus emlék (mega ógörögül nagy, a lithosz köveket jelent) örökül hagyói voltak Szenegáltól Dániáig (a legjelentősebb ilyen műemlékek Málta megalitikus templomai, Bretagne, Carnac menhirei – am. magányos kő, illetve Stonehenge). Az azonban rejtély, hogy kezdetleges, szarvasagancsból, csiszolt kövekből készült eszközeikkel hogyan tudták kimérni, kiásni a 98 m átmérőjű, 6 m széles, 2 m mély árkot, illetve hogyan voltak képesek az első Stonehenge-i köveket mozgatni és helyükre állítani (az ún. áldozókő, illetve a stációkövek).

A kőkörök építésének második szakaszában már az ún. harangedényes kultúra lakta Stonehenge vidékét, akik ismerték a bronz előállítását, használatát, de még ez sem magyarázat arra, hogyan voltak képesek teljesen átalakítani a helyszínt: csaknem 80, egyenként 4 tonna súlyú granulitoszlopot állítottak fel a terület közepén, melyeket a 390 km-re, Walesben található Preseli-hegységből szállítottak a helyszínre (tengeren, folyón, szárazföldön). Ez már önmagában komoly logisztikai képességeket feltételez, és akkor még csillagászati ismereteikről nem is szóltam, hiszen a köveket úgy helyezték el, hogy a bejárat oszlopai a nyári napforduló idején a középpontból nézve nagyjából a napkelte helyén legyenek. Stonehenge harmadik szakasza Kr. e. 2000 körül kezdődhetett, ekkor kerültek helyükre a homokkő hármaskövek (trilitek), melyeket „csupán” 30 km-es távolságból hoztak (egyenként 6-7,3 m hosszúak, és 50 tonna súlyúak). Stonehenge építésének utolsó szakaszában (Stonehenge III.c – Kr. e. 1700 körül) új népesség, a Wessex-kultúra lakta Salisbury síkságát, ők voltak az utolsók, akik alakították Stonehenge képét.

Míg korábban a tudósok a köveket vizsgálták, addig ma távolabb tekintenek: elsősorban a korabeli népesség életmódját veszik górcső alá (falvaikat, étrendjüket, testfelépítésüket, rítusaikat, temetkezésüket, stb.), hisz az így kapott eredmények számos érdekes újdonsággal szolgálhatnak. A fogzománc vizsgálata alapján derült ki pl., hogy az Amesbury íjász (akinek sírmelléklete olyan tárgyakat is rejtett, melyek ismeretlenek voltak az akkori Angliában) az Alpok északi részéről érkezett, ami bizonyíték arra, hogy a kor embere hatalmas távolságokat járt be. A férfi súlyosan sérült volt, valószínűleg a gyógyulás reményében jött Stonehenge-be. Összehasonlítva a közelben feltárt, azonos korú újkőkori településsel, úgy feltételezik, hogy míg Durrington az élők világa volt, addig Stonehenge a halottaké (előbbiben nem tárták fel emberi temetkezés nyomait, utóbbi környékén viszont több, mint 240 sírt találtak, a bennük eltemetett holttestek nagy számban mutatják fizikai sérülések, betegségek nyomait). Mindent összevetve tehát Stonehenge egyfajta kultikus helyként szolgálhatott, ahová a korabeli emberek gyógyulni jártak.

Stonehenge titkát, a régi tiszteletet még ma is vannak, akik őrzik. A Neo-Druidizmus (modern druidák) egyfajta modern spiritualitás, vagy vallás, amely a harmóniát, a természet imádatát, és minden élőlény tiszteletét hirdeti. Mint újpogány irányzat, a XVIII. századi Angliába vezethető vissza, bár ekkor inkább kulturális színezete volt, vallási jegyeket a XIX. században társítottak hozzá. A druidák szertartásaikat egy körön (pl. kőkör) belül felállított oltárnál, vagy tűznél végzik. A nyári napfordulót Stonehenge köveinél ünneplik, amelynek vallási jelentőséget tulajdonítanak, és zarándoklatokat szerveznek oda. 1972-84 között itt rendezték meg a Stonehenge Free Fesztivált, melyet 1985-ben leállítottak, s Stonhenge, mint vallási helyszín, azóta erősen korlátozott.

2014 február 1-től előre kell lefoglalni látogatási szándékunkat, melyet a következő oldalon tehetünk meg: www.english-heritage.org.uk/daysout/properties/stonehenge/

A cikk egy 2010-es látogatás alapján íródott, azóta jelentős átalakítások történtek a látogató központot, a kiszolgáló épületeket illetően, valamint megszüntették az egyik országutat és az alatta átvezető alagutat.