Lanzarote, a Száz vulkán szigete

Afrikától mindössze 125 kilométerre nyugatra fekszik a Kanári-szigetek leg-északkeletibb tagja, Lanzarote, melyet a helyi őslakosság Száz vulkán szigetének, illetve Színes hegyekként is ismer – s ezek az elnevezések nem véletlenek.

A szigetcsoport egyik legrégebbi tagja – Fuerteventura mellett – intenzív vulkáni működésnek köszönheti kialakulását; az alig 60 kilométer hosszú és 12 kilométer széles szigeten csaknem 300 tűzhányó magasodik, melyek oly változatossá és tagolttá teszik az aprócska földdarab felszínét. A vulkanikus domborzat száraz, sivatagos völgyekre és sziklás vidékekre osztja az extravagáns sziklaalakzatokról híres szigetet, mely klímáját és növényzetét (illetve annak hiányát) tekintve a szomszédos Fuerteventurára hasonlít. 213 kilométer hosszú partvonalán azonban csak alig 16,5 kilométer hosszú rész található, mely strandolásra alkalmas, így a napfürdőzésre és lubickolásra vágyó turisták inkább a déli szomszédját, Fuerteventurát válasszák. Lanzarote elsősorban a túrázók, természetimádók paradicsoma, s ilyen minőségében nem is csalódik benne senki.

A Kanári-szigetek összes többi tagjához hasonlóan Lanzarote is bioszféra rezervátum, melyről 1993-ban döntött az UNESCO, de emellett találunk itt természetvédelmi területet és nemzeti parkot is. A vörös, okker, narancs, barna és fekete minden árnyalatában játszó dimbes-dombos tájkép, a vulkánok, lávakitörések és más vulkanikus utóműködés által létrejött domborzat színes képet ad a szigetek kialakulásának folyamatáról. A sziget délnyugati részén található 51 négyzetkilométeres Timanfaya Nemzeti Parkot egy sorozatos vulkánkitörés által, 1730-36 között kialakult területre, a „Tűzhegyekre” (Montañas del Fuego) alapozva hozták létre. A kataklizma során mintegy száz vulkán tört ki. Ma a népszerű ’Vulkán útvonalon’ e terület 14 kilométeres részét lehet megnézni. A mélyben persze mind máig fortyognak a természet erői, melyet számos területen érzékelhetünk, így például az Islote de Hilario-nál, ahol a kopár vulkáni vidéken gejzír tör fel a mélyből, vagy a föld természetes hőjének segítségével lehet főzni.

Lanzarote további látnivalói is szinte egytől-egyig a vulkanikus tájhoz, képződményekhez kötődnek. Ilyen a sziget központi részén található La Geria, ahol a gazdák hagyományosan művelt szőlőskertjeikben a tőkéket egyesével, karó nélkül ültetik kis, kőkorlátokkal kerített mélyedésekbe, melyek megvédik a szőlőtőkét az állandó erős széltől. A fekete vulkáni talaj kedvező a Malvasia szőlőnek, mely Lanzarote egyik legkedveltebb borát adja. Az itt termelt borokat eredet megjelöléssel árusítják, de a környék borászataiban (bodegas) kóstolón is részt vehetünk. A sziget borait az elmúlt évek során kezdték el igazán megismerni, igaz minőségükről jórészt megoszlanak a vélemények. La Geria „szőlőskertjei” emellett szemet gyönyörködtető tájképet is alkotnak, melyek csaknem művészi szintet érnek el. Mivel védett terület, kizárólag a jelzett ösvényeken lehet közlekedni, a szőlők tölcséreibe tilos belépni. Lanzarote legrégebbi borászata azonban nem itt, hanem a sziget közepén, Masdache városka mellett található, ez az 1775-ben alapított Bodegas el Grifo, ahol nem csak a helyi borászat történetével, de régi présekkel, palackozó gépekkel is megismerkedhetünk.

Mintha csak valami marsbéli táj látképe tárulna elénk, olyan a Charco de los Clicos (Clicos-medence, vagy más néven Charco Verde, azaz Zöld medence) félig leszakadt vulkáni krátere, melybe részben beömlik az óceán vize. A sziklafal okker, vörös és fekete színe éles kontrasztot alkot a kráter alján az algáktól zöldre festett kis lagúnával, melyet egy keskeny, hamuszínű homokpad választ el az óceántól és melyről a hely a nevét kapta. A Charco Verde olyan filmekben is feltűnt, mint Pedro Almodóvar Megtört ölelések című klasszikusa. A közeli halászfaluban, El Golfoban csodálatos halételeket lehet kóstolni (egyébként ez az egyetlen település a Vulkán natúrpark területén). Szintén a vulkáni működésnek köszönhető a Cueva de los Verdes nevezetű lávabarlang, melynek 2 kilométeres kiépített szakasza látogatható. Az egykori lávacsatorna a kalózok elleni búvóhelyként funkcionált, innen ereded a neve is, a Verdes család használta a XVIII-XIX. században. 3000 éve, a La Corona vulkán kitörésekor keletkezett.

Szintén a sziget kopár szépségének kiaknázásával hozták létre Lanzarote egy másik lenyűgöző nevezetességét, a Los Jameos del Agua lávabarlang trópusi kertjét, mely a sziget északkeleti részén található. A barlangból és részlegesen beszakadt lávakürtőből a lanzarotei születésű spanyol építész, Cesar Manrique alakított ki lenyűgöző turisztikai központot. A helyszín csak egy rövid sétára található a tengertől, bejáratánál a művész hatalmas rákot formáló szobra köszönti a vendégeket (nyilván az az endemikus faj, melynek ritka vak és albínó példányai a belső természetes tóban élnek). A kijelölt sétaút a barlang előtti virágokkal teleültetett kürtőnél kezdődik, ahol egy mesterséges tavat kerül meg, majd lépcsőkön vezet el a belső, sós vizű, természetes tóhoz, mely összeköttetésben van a tengerrel. Itt található még egy 550 főt befogadni képes, kiváló akusztikájú koncertterem, az El Jameo Grande, valamint étterem és bár is. Az egész létesítmény kiváló példája annak a harmóniának, mely az emberi tevékenység és a természet között megvalósulhat.

A Mirador del Rio, egy sziklából kialakított kilátóhely (497 méterrel a tengerszint felett), pazar panorámát kínál a part menti sziklákra, az elhagyott Salinas del Rio só lepárló halvány rózsaszín vizére és a Chinijo-szigetcsoport egyik tagjára, a Graciosa-szigetre. A Mirador del Rio kilátó-komplexumot – mely szintén Cesar Manrique műve – egyszerű vonalvezetés, letisztult formák jellemzik, mely a festői kilátást helyezi előtérbe. Lanzarote északkeleti partján, nem messze a Costa Teguise-től találhatók Mala és Guatiza falucskák, melyeket hatalmas fügekaktusz és kaktusz ültetvények ölelnek körbe. Itt található ugyanis a Kanári-szigeteken egykor oly jelentős bíbortetű tenyésztés utolsó védőbástyája. Guatiza szélén, az egyik ültetvény közepén látható Cesar Manrique egyik legutolsó alkotása, a Jardín de Cactus, vagyis a Guatizai kaktuszkert, mely rengeteg őshonos, és a világ más pontjairól, Madagaszkárról, Amerikából származó növényekkel van teleültetve. Az egykori kőbányából kialakított tájképi kert 1400 fajta növény tízezer példányával büszkélkedik, a bejáratot pedig a művész nyolc méter magas, zöld fémkaktusza díszíti. Itt minden Manrique keze nyomát viseli magán, a vulkáni kőből faragott szobroktól kezdve az elegáns étteremig és bárig.

Lanzarote északi partvonala mentén található az öt tagból álló Chinijo-szigetcsoport: Montaña Clara, Alegranza, Graciosa, Roque del Este és Roque del Oeste, közülük csupán a legnagyobb, Graciosa lakott (mintegy 700 fő él a területen – így ez a legkisebb lakott Kanári-sziget). A szigetcsoport teljes területe, valamint Lanzarote északi sziklás partvidéke az 1986-ban alapított Parque natural del Archipiélago Chinijo Természetvédelmi Terület része, mely a környező vizekkel együtt védett terület, illetve jelentős, mint számos tengeri madárfaj fészkelő helye. A komp a lanzarotei Orzola kikötőjéből indul, és mintegy 30 perc után Caleta de Sebo városkában köt ki Graciosán. A sziget egyik legvonzóbb jellegzetessége, hogy nincsenek utak; Graciosa a túrázók, kirándulók, vagy mountain bike-osok paradicsoma. A partvonal körül haladó túraút egy nap alatt körbejárható. Graciosán számos gyönyörű és szinte kihalt strandot is találhatunk, melyek közül talán az északnyugati részen elhelyezkedő Playa de las Conchas a legszebb. A többi sziget azonban nem látogatható, mivel szigorúan védett fészkelő helyekről van szó.

Lanzarote aprócska városai, falvai szintén megérnek egy-egy rövidebb-hosszabb kirándulást. Az egyik legérdekesebb a sziget belső részén található Tiagua, amely szabadtéri múzeumáról nevezetes; két szélmalom, egy borászati gyűjtemény, és rengeteg földműveléshez használatos tárgy mutatja be Lanzarote jellegzetes agrikultúráját, és azt a kemény munkát, mellyel a helyi földművesek visszahódítják a természettől a vulkánkitörések által meghódított területeket. A lapos dűnékről és finom homokjáról ismert Sóo városka a madármegfigyelők paradicsoma, itt fészkelnek ui. a trombitás sivatagipinty, a galléros túzok, az ugartyúk, és más futómadarak. A festői Haría, melyet úgy is ismernek, mint az „Ezer pálma völgye” a sziget többi részének puszta kietlenségével ellentétben zöldellő környékéről, szűk utcácskáiról és tradicionális épületeiről nevezetes. A városka a helyi művészek kedvelt pihenőhelye, itt élt élete utolsó éveiben Cesar Manrique is. Los Valles de Santa Catalina pedig onnan kapta elnevezését, hogy itt alapították újjá otthonukat Santa Catalina lakói, miután falujukat elpusztította a Timanfaya kitörés 1790-ben.

Aki a tradicionális lanzarotei paraszti építészetre kíváncsi, a mozagai Casa-Museo del Campesino-ban megnézheti, mely egy régi parasztház Cesar Manrique stílusában felújítva. Cesar Manrique keze nyoma persze további lanzarotei településen is érezhető, melyek közül talán Tahíche a legjelentősebb, ahol a művész tiszteletére létrehozott alapítvány (Cesar Manrique Foundation) működik abban a házban, melyben Manrique 1968 és 1987 között élt. Az épületet egy olyan megkövült lávamezőre építette, melyen egy fügefa nőtt; ez a ház a művész megtestesült álma, mely a természettel való harmonikus életet jelképezi. Az épület talán legérdekesebb része az alsó részen található, ahol öt, mintegy 5 méter átmérőjű vulkáni buborékból – melyeket a megszilárduló láva hozott létre – Manrique elegánsan berendezett szobákat alakított ki. Manrique végső soron jelentős hatással bírt Lanzarote tervezési előírásaira, amikor felmérte a sziget turisztikai potenciálját és sikeresen lobbizott a turizmus fenntartható fejlődése érdekében. Neki köszönhető többek között az is, hogy Lanzarote-n nincsenek hatalmas szállodakomplexumok.

Lanzarote egyik legfestőibb városkája a Montañas del Fuego lábánál megbúvó Yaiza, mely máig őrzi XIX. századi hangulatát. A látványos pálmasor, amely a városba vezet, a jellegzetes, aprólékos építészeti stílus, mely az itt letelepült gazdag kereskedő családok sajátja volt, a csend és nyugalom, a színes, szépen karban tartott kertek és a felújított védett épületek máig Yaiza egyik legfontosabb vonzereje. Teguise történelmi-művészi építészeti öröksége szintén jó választás lehet egy városnézéshez; tradicionális nemes épületei, melyek a szűk, macskaköves utcácskák mentén sorakoznak, híres utcai piaca, vagy éttermei, bárjai, melyekben a jellegzetes kanári konyha ízeit kóstolhatjuk, egyaránt vendégcsalogatóak. Lanzarote fővárosa, a bájos Arrecife a sziget középső-keleti partja mentén található. Az egykori kis halászfaluból 1853-ben lett székhely; nevét (arrecife spanyolul zátonyt jelent) a partjai előtt húzódó vulkáni eredetű zátonyokról kapta. Arrecife az elegáns butikjaival, üzleteivel a bevásárlók paradicsoma.

Lanzarote bár nem dicsekedhet olyan hosszú és híres strandokkal, mint déli szomszédja, Fuerteventura, ennek ellenére itt is találunk szép, pihenésre, de akár szörfözésre is alkalmas partszakaszokat. Talán mind közül a leghíresebb és legfestőibb a Papagayo, egy kis, hófehér homokkal borított, kagylóformájú strand, mely leginkább a kisgyerekes családok, vagy a snorkerezők paradicsoma. További gyönyörű és viszonylag nyugodt, tömegtől mentes partszakaszokat lehet találni Graciosa-szigetén, ilyenek például a La Concha, vagy a La Francesca beach-ek, míg magán a főszigeten Puerto del Carmen, Playa Blanca, vagy Costa Teguise kínálnak mindenre kiterjedő kényelmet és élvezetet. E strandok közelében számos kiváló szállást, éttermet, vagy bevásárló egységet lehet találni, utóbbi nem csak az utcai üzletek, de a shopping centerek kínálatával is várja a nyaralókat. Puerto Calero, Marina Rubicón, és Marina Lanzarote pedig minden igényt kielégítő hajókínálattal várja a Lanzarotén pihenni kívánó vendégeket.

Lanzarote – ahogy láttuk is – geológiai adottságainak köszönhetően elsősorban a terepfutók, a hegymászók, a mountain bike-osok, a golfozók, a merülők, a sporthorgászok, a vitorlázók, a szörfösök, a kite-szörfösök, és más sportimádók paradicsoma. Talán nincs is olyan sporttevékenység, amelyet ne lehetne az aprócska, ámde színes és kihívásokkal teli szigeten űzni. Nem is csoda, hogy szerte Európából imádnak ide jönni a sportszerető turisták, akik a kiváló adottságok mellett Lanzarote lenyűgöző tájképében is gyönyörködhetnek. Jelentősebb sporteseményekre persze leginkább a téli hónapok alkalmasak, amikor a hőmérő higanyszála nem kúszik az egekbe. Az egyik legjelentősebb sportesemény, melyet a szigeten rendeznek, az Ironman, mely a triatlon egyik legkeményebb próbatétele, s a világnak csak néhány helyszínén rendeznek olyan kedvelt Ironman-versenyeket, mint a lanzarotei.