Hogy jutunk el közúton Angliába?

Etédi Alexa

Akik autóval érkeznek a szigetországba, néhány tanácsot jó, ha megjegyeznek. Először is mindig tartsuk észben az Európával ellentétes baloldali vezetést, amire talán túl aggályoskodónak tűnhet felhívni a figyelmet, mégis, a berögzült szabályokat néha nehéz felülírni. És pontosan ez a szabály az, amit gyalogosként sem szabad soha figyelmen kívül hagyni: mielőtt lelépünk a járdáról, mindig JOBBRA nézzünk először, hogy elkerüljük a belesetet. Persze az angolok tudatában vannak a külföldiek számára szokatlan közlekedésnek, így minden gyalogos átjáróban fel van festve a figyelmeztetés: “Look right”, azaz nézz jobbra.

Aki autóval érkezik az angol fővárosba, annak is egyszerűbb a tömegközlekedést használni, mivel nem csak a számunkra szokatlan balos közlekedés nehezíti a dolgunkat, hanem a gyakori dugók, parkolási nehézségek, illetve a belvárosi behajtási díj is. Közúti ellenőrzésnél bizonyítani kell a magyar rendszám jogszerű használatát, vagyis, hogy 6 hónapnál nem tartózkodunk régebben az országban (pl. kompjegy), az autó rendelkezik gépjárműfelelősségbiztosítással (zöldkártya), illetve a súlyadó is rendben legyen. Ha valaki fél évnél tovább tartózkodik az országban, annak regisztráltatnia kell járművét, különben elkobozzák és jogorvoslat nélkül megsemmisítik azt.

Csatorna-alagút
Személygépkocsival – ha minden rendben zajlik – 17 óra alatt eljuthatunk Angliába. Az utazási idő jelentősen lerövidült, amióta 1994-ben megépült a Csatona-alagút a franciaországi Calais (pontosabban a közeli Coquelles városka), illetve az angol oldalon fekvő Folkeston között. A La Manche csatorna alatt 50.5 km hosszan húzódó, az Eurotunnel cég által üzemeltetett Channel Tunnel a világ leghosszabb tenger alatt futó alagútja (a japán Szeikan-alagút ugyan összességében hosszabb, de tenger alatti része rövidebb, mint a Csatorna-alagúté, ami 39 km). Megvalósításának ötlete nem újkeletű, hiszen a napoleoni háborúk idején a franciák már tervbe vették egy alagút megépítését (1802), mely aztán 1880-ban konkrét formát is öltött, s a csatorna mindkét partján elkezdődött az építkezés, az angol oldalon 2 km szakasz el is készült, amikor a brit hadsereg – egy lehetséges inváziótól tartva – leállíttatta. Az 1980-as évekre mind a politikai, mind a technikai feltételek adottak voltak, majd az évtized második felében elkezdődtek a munkálatok.

Az alagútrendszer két, 7,6 m belső átmérőjű vonalalagútból és egy 4,8 m belső átmérőjű szervizalagútból áll. A Channel Tunnel-en keresztül közlekednek a Londont Párizzsal, illetve Brüsszellel összekötő TGV vonatok is, melyek 300 km/h sebességét az alagútban 140 km/h-ban maximálták. A személy-, illetve teherautókat, valamint a buszokat külön erre a célra kialakított hatalmas kompvonatok szállítják. A 33 perces út során az autóból ki lehet szállni, s bár az autók közti átjárók a tűzveszély miatt le vannak zárva, gyalogosan a szerelvény teljes hosszában átjárható. A Channel Tunnel a tervezett 6 helyett végül 10 milliárd Fontba került. A Csatona-alagút az év 365 napján üzemel, azonban feltétlenül érdemes az utazás előtt lefoglalni jegyünket: http://www.eurotunnel.com/uk /tickets/. Akár házikedvenceinket is magunkkal vihetjük (16 Font állatonként egy-egy útra), azonban a kisállatokra vonatkozó szigorú szabályoknak az út előtt feltétlenül nézzünk utána, mert nagyon komolyan veszik.

Kompjáratok
A Csatorna-alagút elkészülte előtt kizárólag tengeri úton át lehetett eljutni Nagy-Britanniába a La Manche csatornán, a legrövidebb úton Calais, illetve Dover között közlekedő kompjáratokon (további átkelési lehetőségek is vannak). Ez a megoldás olcsóbb, mint a Csatorna-alagút, látnivalókat tekintve is izgalmasabb, azonban egy órával tovább tart az átkelés (1 óra 30 perc). Azonban aki ezt a lehetőséget választja, annak jutalma Dover fehér szikláinak megpillantása lesz, ami önmagában pótolja az “elvesztegetett” időt. Több hajótársaság is kínál átkelési lehetőséget, pl. a DFDS Seaways, vagy a P&O Ferries: (http://www.directferries.co.uk/dover_calais_ferry.htm).