Groningen, Hollandia

Hollandiát bejárni valahogy kiesik a programomból mindig, pedig annyi látnivaló akad itt is, s minden elérhető lenne pár órán belül. A legutóbb Groningenben jártam, a „messzi” északon, ahol minden kicsit más, mint amihez Amszterdamban és környékén hozzászokhat az ember. Megmagyarázni nem feltétlenül tudnám... Az emberek valahogy (még) türelmesebbek, a város hangulata pedig megint csak valahogy eltér a délebbre fekvő területekétől.

Szerettem, hogy nem váltottak azonnal angolra, meghallva, hogy hollandom messze nem tökéletes. Szerettem, hogy azonnal az asztalunknál termett egy felszolgáló, bárhová is ültünk be és szerettem a lépten-nyomon feltűnő street art remekműveket és a hajók tarkította csatornákat.

Ha valamelyikőtök arra járna, mindenképp szánjon egy jókora sétát a belvárosra, útba ejtve a Vismarkt és a Grote Markt piaci sátrait, a Martinitorent és a mögötte megbúvó Prinsenhofot, a vöröslámpás negyedet és a kikötőket, az egyetem patinás főépületét, no meg igyon meg egy kávét feltétlenül az Aa-templom tornyának árnyékában.

Habár Amszterdam feledhetetlen, akad itt még város bőven, amit látni érdemes. Groningen egészen biztosan közéjük tartozik.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Hétvége Amszterdamban - 4 nap
» Alpesi kirándulás Ausztriában, Hinteralm - 1 nap
» Magas-Tátra, Magisztrále út - 1 nap
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter - 1 nap

Szállás ajánlatok

» Biloba Apartman - Bibione (Lido dei Pini) 43.377 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Atollo Apartmanház - Bibione (Lido dei Pini) 44.161 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Laguna Grande Apartmanház - Bibione (Spiaggia) 47.316 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Frontemare Apartmanok - Bibione (Spiaggia) 48.893 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Residenza Delle Terme Apartman - Bibione (Spiaggia) 62.186 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria

Információs oldalak

» Látnivalók Amszterdamban
» 4 napos utazások
» Hollandia látnivalói
» Városlátogatás Amszterdamban
» Akciós városlátogatások!
» Látnivalók Firenzében
» Látnivalók Párizsban
» Látnivalók Londonban
» Biciklitúra, kerékpártúra

Cikkeink

» Amszterdam hangulata - Kovács Attila
» Érdekes kialakítású holland szálloda - Etédi Alexa
» Amszterdami látnivalók - Etédi Alexa
» Látnivalók Amszterdamban: a Dam tér - Etédi Alexa
» Látnivalók Amszterdamban: a Beginaudvar - Etédi Alexa

Utazások

» Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán - 2 nap
» Tavaszköszöntő Ausztriában - 2 nap
» 2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony - 2 nap
» Advent Zágrábban - 2nap
» Hétvége a Plitvicei-tavaknál - 2 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!