Dickens városa: Rochester
A Dél-Kelet Angliában, Kentben fekvő város, Rochester ősi történelemre tekint vissza, éltek itt kelták, rómaiak, jütök és szászok is, mégis leginkább a XIX. században vívott ki magának szélesebb körű ismertséget, elsősorban irodalmi szempontból. Charles Dickens a közeli Gads Hill Place-ben (Higham) élt, de regényeinek nagy része erősen kötődik Rochester vidékéhez. A város leírása olyan műveiben is feltűnik, mint A Pickwick Klub, a Szép remények, és a befejezetlen The Mystery of Edwin Drood (nincs magyar címe), melyben a kitalált Cloisterham települést mintázta Rochesterről.
A Medway-folyó partján fekvő település 48 kilométerre található Londontól. Történelmi belvárosa, ódon házai mellett ősi katedrálisa és koraközépkori vára is nevezetes. A katedrálishoz tartozik a King's School intézménye is, melyet a világ második legrégebbi iskolájának tartanak (Kr. u. 604-ben alapították). A templom mellett magasodó, egyszerű szerkezetű, de zordon várat Rochesteri Gundulf alapította a XIII. század elején, s ma az egyik legjobb állapotban fennmaradt középkori kastély Angliában.
Aprócska óvárosában több nevezetes történelmi épület is sorakozik, így például a Guildhall (Városháza), a Corn Exchange (búza tőzsde, az épület eredetileg a hentesek piaca volt), a Restoration House (az Erzsébet-korabeli épület nevét onnan kapta, hogy II. Károly angol király száműzetése után itt szállt meg 1660-ban, miután visszatért a trónra, hogy visszaállítsa a monarchiát - Charles Dickens ezt az épületet vette alapul Szép remények című művében, hogy a világtól elvonultan élő Miss Havisham rezidenciáját lefesse), vagy az Eastgate House (Keleti Kapu-ház - az 1590-ben Sir Peter Buck tengerésztiszt és Rochester polgármestere számára épült ház a dickensi időkben kisasszonyok bentlakásos iskolája volt - Dickens faháza ennek kertjében állt, halála előtti estén itt dolgozott a The Mystery of Edwin Drood című regényén.) Rochester városközpontjának épületei a XIV-XVIII. század között épültek, de például a Szent Bertalan kórház kápolnája a kórház alapításával egy idős, 1078 óta áll.
Rochester mégis első sorban katedrálisáról és kastélyáról nevezetes. Már 604-ben is állt egy szász alapítású templom a közelben, a ma is látható épületet azonban Gundulf püspök kezdte építtetni 1080-ban. A katedrális az ország egyik legszebb román kori homlokzatával büszkélkedhet. Rochester püspöksége a második legrégebbi Angliában a Canterbury püspökség után. Belépve félhomályos csarnokába gyönyörű ólomüveg ablakok, magasztos belső kialakítás fogad, a padlószint alatt románkori kripta található, de néhány olyan érdekességre is bukkanhatunk, mint egy koraközépkori freskó, mely Fortuna kerekét ábrázolja. A templomban van Walter de Merton, Rochester püspökének sírja is, ő alapította 1264-ben a Merton College-ot, amely az első teljes önkormányzatú főiskola volt.
1087-ban Anglia egyik legelső kővára épült meg a városban, amikor Gundulf püspök egy korábbi földből és fából emelt erődítmény helyén elrendelte a ma is látható vár építését. XII. századi öregtornya Anglia legmagasabbja. Négy saroktornyából az egyik kerek kialakítású. 1215-ben így építették újjá az eredetileg négyszögletű tornyot, miután János király megostromolta a várat. A késő középkorban a vár jelentős szerepet töltött be Anglia dél-keleti védelmi rendszerében.
Aki júniusban jár errefelé, feltétlenül pillantson be az évente megrendezésre kerülő Summer Dickens Festival programjaiba, persze a téli vendégek sem panaszkodhatnak, hiszen a város igazi Dickensi Karácsonyi Fesztivált szokott tartani decemberben.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/4-napos-varoslatogatas-londonban-hotel_3.jpg?itok=UYopUG7p |
4 napos városlátogatás Londonban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 12.
244.398 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/4-napos-varoslatogatas-londonban-hotel_0.jpg?itok=7MkGyHJI |
5 napos városlátogatás Londonban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 12.
296.976 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/54022/shakespeare-es-robin-hood-szulofoldjen-repulovel-kis.jpg?itok=oe5Z1KOz |
Shakespeare és Robin Hood szülőföldjén repülővelLondon és Közép - Anglia
Következő indulás: 2027. június 08.
699.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/5/2/105952/utazas-326-3_0.jpg?itok=mlmKJjgx |
London karácsonyi fényben4 napos városlátogatás Londonban
Következő indulás: 2026. december 05.
229.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/41055/hotel-istra-plava-laguna-porec-korabbi-neve-hotel-laguna-istra-kis.jpg?itok=vGNGfWls |
Istra Plava Laguna Hotel *** PorecHorvátország / Porec / Isztria / Európa
51.040 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/bibury_arlington_row.jpeg?itok=IthTyrKv |
Egy tündéri kis település Angliában: BiburyKovács Attila, 2026. szeptember. 25Európa / Egyesült Királyság / Anglia
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/london_latnivalok_utazas_img_6053.jpg?itok=LFDMehd0 |
London ünnepi fénybenKovács Attila, 2026. április. 29Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/alexa.20.jpg?itok=VQFYBR1S |
London időjárásaEtédi Alexa, 2014. február. 10Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2454.jpg?itok=mhqokgk- |
Látnivalók Londonban: séta a Sohoban és Chinatown-banEtédi Alexa, 2014. február. 07Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2584.jpg?itok=CWuEetnD |
Látnivalók Londonban: a Liberty áruházEtédi Alexa, 2014. február. 06Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |







